Fantasztikus hír!
Frankie Dettori a Kincsem Parkban!
A világ elsőszámú, legismertebb zsokéja, az idei évben visszavonuló Frankie Dettori is lovagol szeptember 2-án, a Kincsem+ TUTI Nemzetközi Ló-és Agárverseny és Food Truck Show-n!
Fantasztikus hír!
A világ elsőszámú, legismertebb zsokéja, az idei évben visszavonuló Frankie Dettori is lovagol szeptember 2-án, a Kincsem+ TUTI Nemzetközi Ló-és Agárverseny és Food Truck Show-n!
Hihetetlen hőségben nyújtott kiváló teljesítményt vasárnap, az ügető szakág színe java. A nap hősei a legfiatalabbak közül Fabrice és Fazekas Imre volt, míg a a Szent István Díjban kisebb hibája ellenére Eternal Flame Jozé Sagajjal aratott könnyű győzelmet. A versenynapon még Kolozsi Lászlónak, Veljko Mazsitynak, Hajnal Tibornak, Lakatos Árpádnak, a meghívottak közül Vidák Jánosnak, Gyolai Zoltánnak valamint Juhász Balázsnak sikerült 1-1 elsőséggel növelnie a győzelmeinek számát, Fazekas Imre pedig Digital Races-nek köszönhetően duplázni tudott.
A nap első futamában a jó esélyű Eden CD (Kolozsi László) haladt át elsőként a célvonalon, aki mögött ismét hiba nélkül futott, Etalon N (Csordás Emil) lett a második. Harmadik helyre a térhátrányból induló Elegáns Hölgy (Fejszés Kitti) ért fel.
Daytona Spav (Veljko Mazsity) tovább javult, és ezzel megszerezte élete ötödik sikerét, így hibátlan maradt a Kincsem parki mérlege. Óriási meglepetésre Aerodynamics (Búrány Adrián) jött nagy hajrával és lett második, a harmadik helyet Enrico Fling (Fazekas Imre) szerezte meg.
Charming Boy (Hajnal Tibor) remek formáit egy szép győzelemmel koronázta meg, aki mögött Be Happy (Márton Lajos) és Farya BD (Garai Gábor) lettek a helyezettek.
A nap negyedik futama vélhetően emlékezetes marad Lakatos Árpádnak, hiszen Beyond The Limits kocsijában szerezte meg karrierje 100. győzelmét. Nagyon támadta Zsofesz (Jozé Sagaj), de most meg kellett elégednie az ezüstérmet jelentő hellyel. Harmadikként Csípkedd Magad! (Tänczer Tamás) haladt át a célvonalon.
A legifjabbak idén az “F” betűsök, akik közül is Fazekas Imre növelte a kiemelt győzelmeinek számát, hiszen Fabrice-val az utolsó métereken lehajrázta a sokáig vezető Fantastic Love-ot (Balogh Bernadett). Remekül hajrázott Fendi (Juhász Balázs) is, így ő szerezte meg a bronzérmes helyet.

A meghívásos futamban Zénó Boko kocsijában Vidák János tudott győzni, aki mögött Winos SB Lakatos Attilával, valamint újonc hajtójával, (Gódor Dávid) Vezér szerzett egy harmadik helyet.
A napi főversenyben, a Jungfrau Díjban Digital Races (Fazekas Imre) tért vissza a próbafutamát követően egy szép győzelemmel. Őt a tavalyi Év Lova Bonaparte Boss (Veljko Mazsity) követte, akit Unno del Duomo (Goran Zolnaji) követett.
A Varga Lajos Emlékversenyben az amatőröké volt a főszerep. Vinifera M realizálta jó esélyét Gyolai Zoltánnal, és könnyen nyerték a futamot. Briliáns BD (Fazekas Andrea) lett a második, míg harmadikként Unique (Rapcsó Balázs) ért át a célvonalon.
A versenynap második kiemelt versenyében Eternal Flame sétálta le a mezőnyt Jozé Sagajjal. Őt a 60 méteres térhátrányból futó Catania R. (Marko Slavic) követte, aki mögött a hároméves évjáratot képviselve, El Diablo (Juhász Balázs) ért célba.
A nap utolsó futamát Acélos Fiú (Juhász Balázs) húzta be, akit a sokáig vezető Saya Best CD (Kolozsi László) követett, majd óriási hajrával Gigant Wings (Vezér Emese) lett a bronzérmes.
Folytatás szeptember első hétvégéjén, VASÁRNAP, a Marschall József Emlékversennyel és a 109. Hungária Díjjal, a Food Truck Show keretein belül!
Fotó: Péter Réka
Sajnos nem a tervek szerint alakult a Cantel Racing istálló ugró lovainak szereplése Senica-ban, akik egy 3700 méterre kiírt akadályversenyen léptek pályára, vasárnap délután. A négyéves és idősebb telivérek között, Wallstreet Journey a magas terhe ellenére is helyt állt Kriskó Norberttel, szűk két hosszal lemaradva a még pénzdíjas, ötödik helyen ért célba. Zaláné Nyulasi Fruzsina másik idomítottja viszont szerencsétlenül járt, a Horváth Balázzsal induló Cosima az egyik akadályon súlyos sérülést szenvedett és nem tudta befejezni a versenyt. A futamot végül a mezőny egyik legrutinosabb tagja, az idén még hibátlan cseh herélt, Ferino nyerte meg.
-KD-
18-án pénteken összesen kilenc futamban álltak starthoz az agarak, a 2023-as Szuka Díj Döntővel koronázva meg az estét.
S2/S3 kategóriában három újonc is debütált a tapasztalt agarak mellett – Giselle, Diamond és Champ Junior -, a futamot azonban az idő közben új tulajdonba és tréningbe került Google (Uniqueness Google) nyerte, egy század másodperccel versenytársa, Olimpia előtt érve célba, egy idei harmadik és ötödik helyezés után. Befutási ideje: 17.45 (S2)
Befutási sorrend: Google (6) – Olimpia (1) – Giselle (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Szlezák Richardnak!

S1/S2-es kategóriában két futam is indult, melyből az elsőben Feri (Stemgrove Lucifer), aki két és fél hónapot hagyott ki a versenyzésből bomba formában tért vissza, amivel be is húzta élete első győzelmét egy nagyon szép és izgalmas küzdelmet követően. Befutási ideje: 17.34 (S2).
Befutási sorrend: Feri (1) – Gallardo (5) – Zserbó (3)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Kocsis Tamásnak!

A második S1/S2-es futamban a rangidős, öt és fél éves Sky (Fehérhegyi Futó Sky) brillírozott, sorozatban másodszor utasítva maga mögé nála jóval fiatalabb versenytársait. Befutási ideje: 17.51 (S2).
Befutási sorrend: Sky (3) – Hurrikán (1) – Dominika (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Tóth Zsoltnak!

S1-es kategóriában az utoljára Magyar Derby-ben, 480 méteren indult Nico (Tico Fless Nico) győzedelmeskedett, aki végig gyönyörűen tartotta a külső ívet, melyről egy nagyon szép 16.92-es (S1) idővel ért célba messze a többiek előtt, megszerezve ezzel idei első dobogós helyezését.
Befutási sorrend: Nico (6) – Hancock (3) – Iron Lady (1)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Demjén Tamásnak!

A sprinterek nyílt osztályos futamában, S0-ban hat nagyágyú állt starthoz egymás ellen, köztük a múlt heti hármas befutó agaraival, Tamo Blakkel, Bélával és Komival. Ezúttal Béla (Stemgrove Bale) bizonyult a leggyorsabbnak, aki az első kanyarig komoly csatát vívva Rioval tört az élre, ahonnan azonban már nem lehetett megfogni, így ő nyerte a futamot a nap legjobb, 16.90-es (S0) sprint idejével.
Befutási sorrend: Béla (4) – Devon (5) – Komi (3)
Szívből gratulálunk tulajdonosának Baranyai Márknak, valamit trénerének, Baranyai Ádámnak!

480 méteren mindössze két kategória futam indult ezen az estén. Az elsőben, A2-ben egy-két szoros csatát és némi tülekedést követően World (Diabolical World) tudott a legjobban érvényesülni, így egy 30.77 (A3)-as befutási idővel megszerezte idei második győzelmét.
Befutási sorrend: World (3) – Murcielago (5) – Boris (3)
Szívből gratulálunk tulajdonosának Tóth Zsoltnak, valamit trénerének, Vadi Barbarának!

Nyílt osztályban, AA0-ban Best kivételével a múlt heti mezőny állt újra starthoz egymás ellen, ami fölött Alexander zsinórban másodszor is győzelmet aratott, megspékelve az örömöt egy 0.07 százados időeredmény javulással is. Befutási ideje: 28.85 (AA0).
Befutási sorrend: Alexander (3) – Cannonball (1) – Dark Star (5)
Szívből gratulálunk tulajdonosainak Koltai Zsófinak és Baranyai Márknak!

A szukák idei kétfordulós megmérettetésében a múlt heti elődöntő futamokból tizenkét agár jutott tovább, hogy hatan a Consolation, hatan pedig a Döntő futamban mérjék össze újra gyorsaságukat. A Consolation futam indulói; Etta, Füge, Jean Grey, Ciklon, Queen és Odile közül Füge került ki győztesen, aki mindössze egy hónapja kezdett csak el edzeni a 480 méteres távra. A futamot szinte teljes egészében Etta vezette, szorosan mögötte Fügével, akinek a célegyenesben sikerült az élre törnie és a nagyon szoros befutó hármast megelőzve megnyernie idei harmadik versenyét. Befutási ideje: 29.74 (A1).
Befutási sorrend: Füge (2) – Jean Grey (3) – Ciklon (4)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Dobos Mártonnak!

Az este fénypontja, az Szuka Díj Döntő előtt pár perccel külön fokozva az amúgy is pattanásig feszült idegeket szinte szó szerint leszakadt az ég, ezért mind az indulók, mind a közönség kénytelen volt behúzódni egy időre az eső elől, így a futam indulói; Shine, Stacey, Lucy, Lucifera, Lisszabon és Blue Bell közel fél óra várakozás után állhattak csak be a startgépbe. Stacey, a futam favoritja már az első egyenes végére átvette a vezetést a mezőny fölött, amit nemcsak, hogy tartani, de egyre növelt is tudott a célig, megnyerve ezzel a 2023-as szezon Szuka Díj Döntőjét. Befutási ideje: 28.61 (AA0)
Befutási sorrend: Stacey (2) – Lucy (3) – Lisszabon (5)
Szívből gratulálunk tulajdonosainak, Narcisa Izvorannak és Petz Viktóriának, valamint trénerének Petz Lászlónak!

Fotók: https://akutyafotos.hu/
A közelmúltban elhunyt kollégáink, barátaink búcsúztatására az alábbi időpontokban kerül sor:
Hegedűs Zsolt – augusztus 22., kedd, 12.45 – Farkasréti Temető (alsó), Makovecz-ravatalozó
Németh József – szeptember 18., hétfő, 10.30 – Új Köztemető
Magyar nagybirtokos, mezőgazdász, sportoló, úrlovas, lótenyésztő, a tápiószentmártoni ménes alapítója.

A minden versenyét megnyerő Kincsem, a verhetetlen csodaló tulajdonosa. Fiatal korától rajongott a lovakért, családja régmúltra visszamenőleg foglalkozott lovakkal, tenyésztéssel. A Magyar Lovaregylet tagjaként 1857-1876 között úrlovasként aratott szép sikereket. 1863-ban alapította meg a ménest Tápiószentmártonban. A ménes volt Magyarország legrégibb magánménese, amelyben 1864-től kezdődően 80 évjáratot neveltek fel. Az angol telivérek tenyésztése 1863-ban kezdődött. A ménes 10. évjáratában született a külföldön „Hungarian miracle” és „The Hungarian yellow WonderMare” néven nevezett Kincsem. A tápiószelei kis Blaskovich-kastély ma családi múzeum. Tápiószentmártonban 1999-ben került átadásra a Kincsem Lovaspark területén létrehozott Kincsem múzeum, amely a helyi ménesben született csodakanca, Kincsem tiszteletére állít emléket.
A neves szakember tiszteletére rangos kétéves versenyt rendezünk a Kincsem Parkban.
A Prolongo Import-Export Kft. legújabb szerzeménye, az ötéves kanca, Faith Trot a 70.000 euró összdíjazású, 2500 méteres, Super Trot Cup résztvevője volt a szombati Berlini Derbynapon. A 11.futamban Christoph Schwarz hajtotta, a Robert Gramüller által tréningezett lovat. A startot követően jól helyezkedett, azonban a roppant gyors versenyben, a befutóra érve már nem igazán jutott döntő szerephez. Végül a 8. helyen ért célba, ami 1.13,9-es idővel párosult. A futamot, az olasz tenyésztésű mén, Carloforte Font nyerte Jaap van Rijn-nel, igen könnyedén 1.13.1-ben.
Fotó: Facebook Rennbahn Berlin
A szombati galopp délután legnagyobb kérdése az volt, hogy a Szent István Díjban a két Derby-helyezett, Lord Winter és Real Hope között változott-e az erősorrend a július eleji, kiemelt futam óta? A kérdésre a válasz: nem, Csontos Pál lova a Derby második hely után már a második versenyét nyerte Kelemen Zénóval, míg Real Hope a klasszikus verseny után most jelentkezett először, de nagy riválisát most sem tudta megelőzni. A két élvonalbeli hároméves közé a megbízható és javuló Delikát ékelődött be.
A verseny elején a már esedékes Boccaccio Boy köszönt be ifj. Kozma Istvánnal, a látottak alapján a következő versenyében is favorit lehet. Az Augusztusi Díjban sokáig úgy tűnt, hogy Oligarcha duplázhat, azonban Arabika Koricsánszky Virággal az utolsó métereken elkapta ezzel pedig ráduplázott friss győzelmére. A nap harmadik futamában a hűséges Cenzor szép küzdelem után verte Victory of Genius-t. A kétévesek versenyét a már látott lovak döntötték el, Easy Sea könnyen ment el Governor mellett a befutóban, az utolsó száz méteren pedig már nem volt ellenfele. Akatchi saját mezőnyében és hendikepben már sokkal jobban, eredményesebben futott, mint a Magyar Kancadíjban, a vártnál is könnyebben oldotta meg feladatát az 1800 méteres Köteles Bertalan Emlékversenyben. Az amatőrök kis képességű lovakat lovagoltak, ráadásul 2000 méteres távon. A hűséges Samilla nagyot küzdött a rutinos Májer Cintiával, az eddig szinte semmit sem mutató La Fiancee ellenében a befutóban, de végül legyűrte ellenfelét az orosházi telivér. A nap záróversenyében, nyeretlenek között a Magyar Derbyben is jól mozgó Di Domenica Sweety kimagasló esélyt képviselt, ennek megfelelően fél gőzzel is tíz hosszal nyert Space Opportunity és Power Pass előtt.
A következő galopp versenynap szeptember 2-án, szombaton lesz, méghozzá a Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Food Truck Show második napján, többek között az “Év versenyével”, a Kincsem Díjjal! Kezdés 13 órakor!
A megszokottól eltérően, VASÁRNAP várja az ügető szerelmeseit a Kincsem Park 8 izgalmas futam mellett két kiemelt tenyészversennyel, a Szent István Díjjal, valamint az ifjoncok első versenyével, a Szalay János Emlékversennyel.
A belépés továbbra is INGYENES!
A versenynap első futama a fordulóstartos, engedményes Inarchi Díj lesz, ahol a román versenyei után, Eden CD (Kolozsi László) lehet a favorit, azonban a vele egy helyről forduló Speed of Sound (Búrány Adrián) is formában van, így ő lehet az előbb említett páros legnagyobb ellenfele. Ezigen (Weber Zsolt) július közepén megszerezte esedékes győzelmét, amely óta tovább tudott javulni, így térhátránya ellenére is számítani kell a jó szereplésére, csakúgy, mint a sok galoppját javító Etalon N-re (Csordás Emil), aki egy dobogós helyezésben bízhat, ha újra rendesen körbe megy.
Fél órával később a Pikoló Díjban a remek származású, továbbra is veretlen Daytona Spav (Veljko Mazsity) szerezheti meg élete ötödik sikerét, de ellenfelét, Eastwood-ot (Hajnal Tibor) nem a klasszikus futamban indították el, hanem ebben a versenyben, amely kiváló formájára való tekintettel megoldható feladatnak lászik számára. Cherie Bella M (Marko Slavic) még mindig toppon van, két “vereségéért” talán most visszavághat a favoritnak. Cyrano RG (Angyal Andor) időire sem lehet panasz, ha hozná júniusi toppját, mindenképpen dobogós helyezésben reménykedhetne.
Majdnem teltházas mezőny jött össze a Derby nyerő Merengőről elnevezett Díjban, ahol a kiemeltekben rendre jól futó Charming Boy (Hajnal Tibor) talán egyszerűbb feladatot kapott ebben a versenyben, és megszerezheti idei első sikerét. Como Tiago (Fazekas Imre) idén is hűen adja tudását, ez a táv sokkal jobban kedvezhet számára, így ott lehet a győzelemért folytatott harcban, csakúgy, mint a megbízhatóság mintaképe, Anybody (Csordás Emil). Dumbledore (Nagyváry Andrea) nagy küzdelemben tudott legutóbb nyerni, így itt is főszerephez juthat.
A Döme Lajos és Döme László Emlékverseny Hendikepben ha nem ront Zsofesz (Jozé Sagaj), akkor egyértelmű nyerő esélyt képvisel. Beyond The Limits (Lakatos Árpád) két utolsó futása eléggé biztató, így ha a szerencse is mellé állna, megnehezíthetné a favorit dolgát. A hosszú kihagyás utáni első versenyében jól mozgó Bezique Va Bene (Ifj. Veres László) másodjára már sokkal jobb lehet, amivel szerezhet egy dobogós helyezést.
A nap ötödik futamában már a legifjabb ügetőké a lesz a főszerep, a Szalay János Emlékversenyben. A kvalifikációs idők adhatnak valamiféle támpontot az esélyelemzésnél, ennek tudatában a legjobb rekorddal rendelkező Fabrice (Fazekas Imre) lehet a favorit, de istállótársa, Fantastic Love (Balogh Bernadett) sem volt messze tőle, így talán övéké lehet majd a főszerep. Fendi (Juhász Balázs) és Fatiqué de je t’aime (Fazekas Andrea) együtt teljesítették a szintidőt, ahol Fendi végzett előrébb. Fiatal, és rutintalan lovak révén mindegyikükben benne van a hibázási lehetőség, azonban a nagy javulási képesség is, így szinte bármilyen befutási sorrend elképzelhető lehet ebbe a nagyversenyben.

A meghívott hajtók számára megrendezett Kőbánya SC Ökölvívó Szakosztály Díja Hendikepben a legutóbb pályaelhagyás miatt diszkvalifikált, Zénó Boko (Vidák János) lehet favorit. Winoc SB (Lakatos Attila), Baraka SS (ifj. Turbucz Sándor) és Bellini Fling (Pető Dávid) is formában van, sorra szerzik a helyezéseket, így mindannyiuk döntőbe várható.
17 órakor startol el a két kiemelt verseny melletti napi főverseny, a Jungfrau Díj. Az idén is kiváló teljesítményt nyújtó, már 3 millió forintos szezonbeli keresetével, Bonaparte Boss (Veljko Mazsity) képviseli a legjobb esélyt. Unno del Duomora (Goran Zolnaji) most “visszaült” idomárja, illetve a futott időire sem lehet panasz, így a favorit legnagyobb ellenfele lehet. Digital Races (Fazekas Imre) igen sokat kihagyott, azonban tavalyi teljesítménye alapján, nem szabad hanyagolni a játékból.
Az ünnepi versenynapon az amatőrök is szerephez juthatnak, akik közül is a június közepe óta nem látott, Vinifera M (Gyolai Zoltán) papír eséllyel indul. Unique (Rapcsó Balázs) folyamatos fejlődést mutat, ami akár egy jobb helyezéshez is juttathatja. Velocity-t (Iván Zoltán) az elmúlt időszakban nehezebb feladatok elé állították, mint a mostani, így ha rendesen körbe megy, egy dobogós helyezésben bizakodhat, csakúgy, mint rutinos hajtónőjével Briliáns BD (Fazekas Andrea).
18:00-kor indul versenynap második kiemelt versenye, a fordulóstartos Szent István Díj. Az idei évjárat háromévesei igen erősek, így nehéz dolguk lesz a térhátrányból forduló idősebb ügetőknek. Ennek tudatában a folyamatosan javulni tudó, Eternity Bar (Rutkai József) tűnik a legjobb esélynek. Eternal Flame (Joze Sagaj) és Éjjeli Hölgy (Fazekas Imre) futásról futásra halmozzák az érmeket, így ebben a nagyversenyben is számítani lehet a döntős szereplésükre.

A nap záró futama a Garai Istálló Díja lesz 18:30-kor, ahol a mindig jól szereplő, Acélos Fiú (Juhász Balázs) megnyerheti idei harmadik versenyét is. Valentino (Joze Sagaj) is formába látszik rázódni, ezért duplázása sem lenne elképzelhetetlen. Adamo Fling (Csordás Emil) idei mérlege tökéletes, hiszen mind a hét futásából, mind a hét alkalommal pénzdíjas helyen végzett, így itt is jó sanszot képvisel, csakúgy, mint istállótársa, Gigant Wings (Vezér Emese), aki legutóbb váratlanul hibázott a startnál, azonban korábbi formái alapján számítani lehet rá.
Fotó: Péter Réka Photography
A magyar lovasélet kiemelkedő alakja, a Kincsem Park korábbi munkatársa, a hazai lovas szakirodalom újkori megteremtője, dr. Hecker Walter tanár úr államalapításunk évfordulója alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök asszonytól a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át a lovaskultúra ápolásáért kifejtett tevékenysége miatt.
A Kincsem Park szívből gratulál és jó egészséget kíván!
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.