A 109. Magyar Ügetőderby a Nemzeti Sportban

Az elmúlt hét a Derby kavalkádok sokaságában telt, ahol pénteken az Agár Derby-t futották, szombaton a 109. Magyar Ügetőderby-t, illetve vasárnap a legjobb telivérek futottak a Magyar Derbyben.

Ennek a remek hétvégének az összefoglalóját olvashatják Budai Miklós és Koncz Márton írásában a Nemzeti Sport Képes mellékletében.

 

Így értékel a 109. Magyar Ügetőderby győztes idomárhajtója, Csordás Emil

2023. május 6-án, Street Genius mögött ügetett Devoted korosztályos pályarekord közeli időt, így az időrangsorban az évjárata élére került. Majd rendre jól teljesített a felhozó versenyekben, így favoritként álltatok starthoz a 109. Magyar Ügetőderbyben. 2016 óta nem volt erre példa, hogy a kimagasló favorit nyerte volna meg a versenyt, így röviden mesélj kérlek, az utolsó futása utáni időszakról, hogy viseltétek?

Devoted nagyon könnyedén kezelte az egész felkészülést, mivel a tudása már meg volt a győzelemhez, viszont én és a tulajdonosa kicsit nehezebben viseltük az idő múlását. Közel 2 hónappal ezelőtt ügette az 1.14,6-os idejét, amit úgy gondoltam, hogy kicsit korai időzitésű volt, hiszen a Derby-győzelemhez, az adott napon kell mindenben a legjobbnak lennie a lónak. Az előbb említett futása után már csak annak szorítottunk, hogy se sérülés, se betegség ne szóljon közbe, illetve tartsuk meg a jó kedvével párosuló jó formát. Úgy érzem,  hogy nem a futam megnyerése volt a legnehezebb, hanem az addig eltelt hosszú hetek, amikor a kezemben érezhettem a nem létező trófeát, de még bármi közbe szólhatott. Viszont hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy itt is köszönetet mondjak kicsiny kis csapatomnak, akik nélkül ez az álom nem valósulhatott volna meg: Elsőként Pekker Györgyöt és lányát Laurát emelném ki, akiknek kitartása és anyagi támasza nélkül nem jöhetett volna létre ez a sikertörténet. Vezér Emesének, aki évtizedek óta tréner-és tulajdonostársam, a mindennapok szorgalmas hősének, Lévai Koppánynak. Lukácsi Antóniának, aki több, mint 2 éve foglalkozik a lóval, és a folyamatos, nehéz pillanatokban ellenére sem hagyta magára Devoted-et, illetve nem utolsó sorban a Rádiházi ménes két oszlopos tagjának, Dr. Török Erzsébetnek és Dr. Török Lászlónak, akik világra segítették és gondozták gyerekkorába Devoted-et.

Devoted a Rádiházi ménesben kis csikóként, anyjával Wale-el

 

Nem titok, de az idei éved nem úgy kezdődött, ahogy azt megszokhattad, sok alkalommal hibáztak az idomítottjaid, majd április elején jött az áttörés, egy győzelemmel. Egy ilyen mélypont után, mi volt a változás, ami egészen a Derby győzelemig juttatott?

Márciusban, amikor a bevásárlóközpontban a parkolóőr rám szólt, hogy “Emilkém, jó lenne, ha most már ügetést is hajtanál, mert már nagyon sokba vagy nekem!”. Na ekkor meg sem fordult a fejemben, hogy a Derby napon babérkoszrút raknak a nyakamba. Természetesen nagyon bíztam Devoted-ben, hiszen már 2 évesen is futott az évjárata legjobbjaival, de 3 évesen ugye nagyon komoly lábproblémákkal küzdött, azonban a képességével ekkor sem volt gond. A változás talán annyi volt, hogy még több munkát és figyelmet fordítottunk a lovakra.


Az elmúlt évtizedben meghatározó tulajdonosod a Laura istállót képviselő, Pekker György. Sok alkalommal hoztad már el neki a kiemelt versenyek trófeáit, de vélhetően ez tette fel az “I”-re a pontot. Mik a tervek a jövőre nézve, milyen célokat szeretnél még elérni Devoted-del?

Természetesen a lovak csinálnak embert valakiből, így ha ők nem lennének, nagyon nehéz lenne bármit is megvalósítani! Devoted jövőbeli szereplése mindig is az egészségi állapotától fog függeni. A hatalmas nyereménnyel a háta mögött, elsősorban a korosztályos versenyek maradtak számára kilátásban. A Derby győzelem minden szakmabelinek a hőn áhított vágyai között szerepel, így roppant kiváltságosnak érzem magam, hogy igaz hosszú idő után, de duplázni tudtam.

 

Fotó: Dr. Török Erzsébet, Maróti Edit

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

‘Nő a nővel’ – Tarnai Linda és Jill a 2023-as Magyar Derby győztesei

A 2023-as Magyar Derby háromhetes versenysorozat döntő mezőnyének győztese Jill (Outdoor Jill), Tarnai Linda és Szabó Mihály közös tulajdonú agara, aki a három hét alatt “bejárta” a dobogó mindhárom fokát, egyre jobb teljesítményt nyújtva, egy életre szóló élményt szerezve ezzel az egész családnak. Interjúmban Lindával beszélgettem, aki nemcsak szerető tulajdonosa, de egyben trénere is Jillnek.

A pálya fennállása óta, azaz az elmúlt négy évben nem volt még példa arra, hogy ugyan azon agár nyerje a Kölyök Derby és a Magyar Derby Döntőt is. Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy a két verseny közül nem a Kölyök Derby az igazán kiemelkedő eredmény, hanem az, hogy egy kétéves agár az – ráadásul az első szuka a négy év alatt -, aki a 24 nevezőből Magyar Derby-t nyert olyan nevezők mellett, mint a tavalyi győztes Reggie, vagy Lucky, Tamo Blake, Blue Bell, Mythic, Cannonball, Dark Star, Bonnie, csak hogy néhányat említsek a nagy nevek közül.
Milyen érzés fiatal agarasként egy ilyen fiatal agárral megnyerni a sport legkiemelkedőbb versenyét, felfogtad már egyáltalán, hogy mi történt?
Tulajdonképpen a mai napig felfoghatatlan, és be kell valljam, hogy akárhányszor mesélek róla a barátoknak vagy a családnak, kivétel nélkül mindig meghatódom. Soha nem voltam még csak hasonló helyzetben sem, úgyhogy számomra mindkét győzelem hatalmas élmény volt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy részese lehettem eme mesés pillanatsorozatnak, a Kincsem Park csapatának pedig a remek, magas színvonalú szervezésért, illetve a rengeteg ajándékért.
Jill egy fantasztikus versenyagár és magam is azt gondolom, hogy történelmet írt, büszke is vagyok rá nagyon. Talán egyszer már Joe esetében is mondtam, hogy a nagy győzelmekhez, mindig kellenek a nagy ellenfelek is, szóval mi minden versenytársra hálával gondolunk.

Egy előző interjúban élsportoló fiaddal, Zénóval párhuzamba állítva kérdeztelek a Jillel való munkádról, ahol elmondtad, hogy a hosszú évek alatt felgyülemlett alapos szakmai felkészültségedet – etetés, edzésrend, regeneráció stb. – milyen szépen át tudtad ültetni az agarakkal való munkádba is. Bár az alapelv nem változik versenyről versenyre, ez esetben azonban mégis más picit, hiszen három héten át kell folyamatosan jó teljesítményt nyújtani, nincs a futamok között két hét szünet. Hogy látod, ez Jill esetében előny, vagy hátrány volt, könnyebb vagy nehezebb volt a szinten tartása és regenerációja hétről hétre?
Mivel szisztematikusan állítottam össze az idei timingot, ezért pontosan tudtam, hogy mikor, mit kell csinálni, ahhoz, hogy amikor a legjobbnak kell lenni, akkor Jill a legjobb lehessen. Nem mondom, hogy nem volt olyan az edzésben, hogy a tizenkilencre lapot húztunk, de bíztam benne, hogy a munka, amit elvégeztünk, csakis hozzátett a sikerhez, mert a siker szerintem a tapasztalással érkezik. Figyeltem, hogy milyen edzéstípusra miként reagál a szervezete és mikor, mennyi pihenésre, illetve milyen tápanyagra van szüksége, így készültünk lépésről lépésre. A felkészülésünk része volt az is, hogy nem indultunk minden versenyen, mert számunkra nem a mennyiség a fontos, hanem a minőség és ez a jövőben sem lesz másként. Egész egyszerűen azért, mert egyrészt nem lehet egy agarat egész évben folyamatosan, pihenő nélkül top formában tartani, másrészt pedig nekem sem célom őt „széthajtani”.

Jill a három hét alatt mind a helyezését, mind az időeredményét illetően egyre csak javult. A negyeddöntőn harmadik lett 28.90-nel az elődöntőn második helyezést ért el 28.76-tal, a döntőben pedig első lett, 28.68-as befutási idővel, ami egyben eddigi legjobb ideje is. A Derby előtt mindössze egyszer indult csak versenyben, a Kölyök Derbyn. Mondhatjuk, hogy rá is a “mostanra futotta be magát” elv érvényesült és ezért tudott egyre jobb eredményekkel zárni, vagy másnak tudod be, mint megfelelő pihentetés, regeneráció stb.?
Az időeredményei valóban javuló tendenciát mutattak dacára annak, hogy a pálya mindhárom esetben különböző volt, főleg a legbelső ív, ami leginkább érzékeny az időjárásra. Az, hogy hétről hérte jobb tudott lenni, nagyban köszönhető a változatos edzéstípusának, valamint ugyanilyen mértékben a táplálkozásának is. Utóbbi fontosságáról egy előző cikkben tettem már említést, hogy milyen nagy hangsúlyt fektetünk erre, úgyhogy ez most sem volt másként. A megfelelő időben bevitt minőségi fehérje, zsír, szénhidrát és vitaminok, ásványi anyagok véleményem szerint alappillérei a jó eredménynek, de a ˝mostanra futotta be magát˝ elv is igaz. Ennek ellenére, bízom benne, hogy képes lesz még további javulásra is a jövőben.

A verseny előtt pár nappal azt nyilatkoztad, hogy véleményed szerint az fog győzni, aki a legjobban bírja a sorozatterhelést és a leggyorsabban tud regenerálódni. Utólag is így látod, ez hozta meg a győzelmet?
Szorosabb küzdelemre számítottam, eléggé kettészakadt a mezőny, de igen, utólag is így gondolom.

Mesélj egy kicsit kérlek erről a három hétről, hogyan zajlottak a hétköznapok, mind szakmai szempontból Jillel, mind benned érzelmileg, ahogy egyre közeledett a végső megmérettetés?
Jill-lel igazi öröm dolgozni, rendkívül lelkes, legyen szó sétáról, úszásról vagy futásról. Mondhatni, elég intenzív nőszemély, úgyhogy sokkal több figyelmet igényel, mert hajlamos túlpörögni. Van egy már jól bevált szokásunk, miszerint a versenyek előtti nap az esti séta alkalmával egy nagy erdőkört megyünk kettesben. Félúton meg szoktunk állni a réten és mint nő a nővel, átbeszéljük a másnapi teendőket. Ez amolyan utolsó egyeztetés. A döntő előtti este úgy éreztem, nem kell már mennünk az erdőbe, tudtam, hogy tud mindent …. és így is lett.
Csodás három hetünk volt, élveztük a versenyzés minden pillanatát. Igazság szerint az elején magam sem gondoltam volna, hogy akár a döntőig is eljuthatunk, már az is nagy meglepetés volt, de azt, hogy mindezt meg is nyerhetjük, végképp nem gondoltuk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszottam el a győzelem gondolatával és nem láttam magunkat a dobogó tetején, de ma már biztosan tudom, hogy csakis akkor nyílik ki a világ előttünk, ha jó a szándékunk, mert akkor az eredmény is olyan lesz, nekünk pedig nem volt más dolgunk, mint minden erőnkkel a szándékra fókuszálni.

Hogyan telnek a napok azóta, hogy van Jill, mennyire fáradt el?
Jill tökéletes, sérülésmentes állapotban van, úgy is mondhatnám, hogy a Derby óta flow-ban van. Jelenleg visszavettük a tempót, ami az Ő esetében igazi kihívás, de természetesen tartjuk a kondit és hamarosan folytatjuk a munkát és készülünk a következő megmérettetésre.

Mi a következő kitűzött cél?
A Szuka-díj.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és izgatottan várjuk Jill szereplését a Szuka Díjon! 

Fotók: The Sighthound Photographer

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Nemzetközi futamaink nevezése

A 101. Magyar Derbyt követő napon kellett a három kiemelt nemzetközi futamunkra benevezni a rövid, a közép és a hosszútávú aspiránsokat. A hazai mezőny krémje mellett, több régiós klasszist, sőt német és angol tréningben álló lovat is találunk. A nevezések alapján igazi csemegének ígérkezik a szeptember 2-i szombati versenynap, de utónevezéssel még tovább színesedhet a mezőny.

2023. szeptember 2.

KINCSEM DÍJ (HUN Gd-1) 3é és idb. lovaknak. Táv: 2400 m. A versenyben 16 ló indulhat!
Agreement, Amore Boy, Avoiding Water, Derida, Di Domenica Sweety, Eggi’s Choice, Éjkirály, Guilin, Major Factor, Medelin, Orry, Spartan Devil, Splendent, Tides Of War, Typewriter, Vadirum, You Just Rock

APERIANOV ZAKARIÁS EMLÉKVERSENY – IMPERIÁL DÍJ (HUN Gd-2) 3é és idb. lovaknak. Táv: 1600 m. A versenyben 16 ló indulhat!
Airburst, Blazing Comet, Crack Shot, Crown Dreams, Dariya, Il Ministro, Light Blue Sky, Merry Minister, Oligarcha, Physique, Queesigny, Rémkirály, Runnymede, Salt Mix, Sceptic, Spartan Devil, Surprise of Easter, Voyager

TATTERSALLS – OVERDOSE DÍJ (HUN Gd-2) 3é és idb. lovaknak. Táv: 1000 m. A versenyben 16 ló indulhat!
Carlos Ray, Crown Dreams, El Prado’s Joy, Equilateral, Legionar Srb, Muskateer Three, Oklanda, Princess Park, Római Lány, Vain Hope, Xinoníma

/ by /   Korábbi hír / 0 comments

Eggi’s Choice Magdeburgba készül

Írta: Kovács Botond.

Eggi’s Choice

A hétvégén felveszi a hétmérföldes csizmát a nagydíjakat rendre bezsebelő Eggi’s Choice (2018 pher, Fascinating Rock – Entertaining, Songandprayer), és Magdeburg felé veszi az irányt. A Dr. Hammerseberg Elemér színeit vivő kitűnő telivér 2021-ben Nemzeti Díjat és Alagi Díjat, 2022-ben Batthyány-Hunyady Díjat, Kincsem Díjat és Köztársasági Díjat, 2023-ban pedig Millenniumi Díjat nyert a Kincsem Parkban a turf-rajongók legnagyobb örömére. Van még a tarsolyban Magyar Derby, St. Leger és Kincsem Díj második helyezés is, szóval bátran állíthatjuk, hogy az egyik legkiválóbb hazai ló készül Németországba. A menedzsment a 2050 méteres Group 3-as besorolású Grosser Preis von Neumannt választotta Magdeburgban, Eggi’s Choice ezen a távon a legmagabiztosabb.

Mansour

Kihívói közül Mansour (2017 pm, Tai Chi – Magic Tilla, Tillerman) tűnik a legerősebbnek a 2200 méteres Grosser Preis der Badischen Wirtschaftban (Group 2) futott formája alapján, ahol ötödikként ért célba május 23-án. A szintén 2200 méteres Listed besorolású Preis der Fortunában második lett március végén, és ugyan a berlini Preis von Dahlwitzban (Listed) látunk egy győzelmet 2000 méterre Pavel Vovcenko idomítottjától, de félelemre semmi ok, egy ilyen remek ló legyőzésétől sokat nőhet Eggi’s Choice ázsiója.

Aemilianus

Egy másik ellenfélen is megakadt a szemünk. A Schlenderhani Ménes dresszét vivő Aemilianus (2019 pher, Holy Roman Emperor – Assissi, Galileo) szintén erős első ránézésre, bár mivel rendszerint mérföldön indítják, 2050 méteren verhetőnek tűnik. Élete legjobb teljesítményét nyújtva tavaly októberben győzött az 1700 méteres, szintén Group 3-as kategóriájú Grosser Preis der Landeshauptstadt Dusseldorfban. Legutóbb, június 18-án 40/1-hez adták nyerési esélyeit Chatilly-ban a Group 3-as Prix Bertrand du Breuil-ben, de csupán ötödik lett Bauyrzhan Murzabayevvel, szóval Markus Klug mester nem biztos, hogy nyugodt, ha a magyar lóra gondol.

Szurkoljunk együtt július 9-én a magyar csapatnak. Hajrá Eggi’s Choice! Hajrá Magyarország!

/ by /   Hazai galopp hírek / 0 comments

Amore Boy sikere a 101. Magyar Derbyben

Fantasztikus versenyt hozott a Derby és Divat Fesztivál zárónapján a 101. Magyar Derby. A jól átfutott, gyors versenyben domináltak a favoritok, a klasszikus verseny győztese az Alagi Díj nyerő Amore Boy lett Jaroslav Línekkel, aki ezzel a sikerrel újabb magyar kék szalagot nyert a Kincsem Parkban. Csontos Pál másik idomítottja, Lord Winter lett a második a most is remekül futó Real Hope előtt.
A telivérek most egy rövid pihenőre vonulnak, a következő galopp versenynapunk július 23-án vasárnap lesz.

Foto: Dala Gábor

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Magyarok külföldön / 0 comments

Bugatti SS a Badener Meile-n

Egy héttel a Pannónia Díjban aratott győzelme után, a “sógoréknál” is szeretné megcsillogtatni tudását Bugatti SS (6) a Badener Meile-ben. Pekker György hatévese kihasználhatja gyorsaságát és akár egy újabb szép helyezést is szerezhet Baden-ban Christoph Schwarz-cal. Nem lesz könnyű dolga, hiszen több, kimagasló teljesítményt nyújtó ügető is starthoz áll, olyanok mint például, Lozano Boko Christoph Fischerrel (1), aki májusban ügetett Bécsben hasonló távra 1.12,6-os időt, vagy a tavalyi Német “B” Derby-t megnyerő, Hockstedt Victor Gentz-cel (3), és a berlini pályarekorder, Chimichurrit (8) sem szabad leírni a számunkra is ismertté vált, Thorsten Tietz-cel a sulkyjában.

A vasárnapi programban a 9. futam lesz a versenynap fő eseménye, amelynek várható startja 19:30-kor lesz.

 

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

A 9. Kincsem Park Magyar Derby győztesei

Június 30-án pénteken, a 2023-as szezon legnagyobb versenyén, a 9. Kincsem Park Magyar Derby estéjén a három Sprint Derby és három Magyar Derby futam mellett nagy örömünkre négy kategória verseny is starthoz állt, keretbe foglalva a háromhetes versenysorozat döntő pillanatait. Fantasztikus estét tudhatunk magunk mögött, mely sokaknak sok szempontból adott maradandó, akár életre szóló élményt. Ezúton is hálásan köszönjük csodálatos szponzorainknak a temérdek ajándékot és felajánlást, mellyel igazán emlékezetessé tették ezt az amúgy is kiemelkedő versenynapot!

Az estét sprint távon, S1-es kategóriában kezdtük meg, melyet egyik újonc agarunk, Mózes (Air Hammer Mózes) nyert meg, mindössze 0.01 század másodperccel megelőzve Junot, maga mögé utasítva a legutóbbi versenyükön első helyezést elért Iron Lady-t, Lanát és Dallast is, tulajdonosa és trénere, Baglyos Ferenc nagy örömére. Befutási ideje: 17.00 (S1)
Befutási sorrend: Mózes (3) – Juno (4) – Dallas (5)

S1/S2 kategóriában a legutóbb utolsó helyen végzett, szintén újonc fekete kan, Prestige tarolt, messze maga mögött hagyva a futam többi tagját, egy szuper 16.69 (S0) befutási idővel. Tulajdonosai: Pető Andrea és Molnár Károly, trénere Tenczel Gábor.
Befutási sorrend: Prestige (1) – Huron (6) – Irokéz (4)

Az este első Derby futamában, a Sprint Invitationben 280 méteren indultak a 16-án 5. és 6. helyezést elért agarak, akik közül Lucifera került ki győztesen, méghozzá egy nagyon magabiztos start-cél győzelemmel. Befutási ideje: 16.61 (S0). Tulajdonosai: Baranyai Ádám és Tenczel Gábor, trénere Tenczel Gábor.
Befutási sorrend: Lucifera (4) – Hancock (1) – Wanheda (3)

A Sprint Derby Consolation futamban már egy erősebb mezőny mérte össze gyorsaságát, az elődöntőben 4.-5.- és 6. helyen végzett agarak. A futam győztese Boogie, a negyeddöntőben első lett, majd ötödik, ezúttal pedig ismét győzedelmeskedett egy 16.83 (S0) befutási idővel. Tulajdonosa Molnár Ágnes, trénere Ganyecz Mihály.
Befutási sorrend: Boogie (2) – Willy Wonka (3) – Odile (5)

Az este első döntő futama a Sprint Derby Döntő volt, melyben a három hét hat leggyorsabb sprintere állt starthoz egymás ellen; Füge, Rio, Komi, Blondie, Stacey és Gallardo. A verseny győztese egy megkérdőjelezhetetlen start-cél győzelemmel a futam legidősebb agara, Komi lett, aki nemcsak veretlenül jutott el a döntőig, de a nap legjobb sprint idejével – 16.58 (S0) – állhatott föl a dobogó legfelső fokára. Büszke tulajdonosa és trénere Duli Zsolt.
Befutási sorrend: Komi (3) – Rio (2) – Blondie (3)

A háromhetes versenysorozat fénypontja a Magyar Derby Döntő volt 480 méteren, melyen hat szuper agár mérte össze utoljára gyorsaságát és teherbírását a szezon legrangosabb címéért, a Magyar Derby győzelemért. Jill, a futam legfiatalabb agara, a Nemzeti Agárstadion négyéves Derby történetében első szukaként fantasztikus győzelmet aratott karrierje legjobb időeredményével – 28.68 (AA0), maga mögé utasítva a mezőny többi tagját, köztük a tavalyi Derby győztes Reggiet is. Büszke tulajdonosai Tarnai Linda és Szabó Mihály, trénere Tarnai Linda.
Befutási sorrend: Jill (1) – Alexander (3) – Blue Bell (5)

Bár az izgalmakat nehéz lett volna tovább fokozni, az estének még messze nem volt itt vége, hiszen további öt futamban szurkolhattunk kedvenceinknek.

A Magyar Derby Consolation futamában hat szintén kivételes agár állt starthoz, akik közül Cannonball került ki ezúttal győztesként idei legjobb befutási eredményével – 28.65 (AA0) és egyben első dobogós helyezésével. Tulajdonosa és trénere Novák János.
Befutási sorrend: Cannonball (1) – Pablo (2) – Cherry (3)

Az utolsó 480 méteres Derby Invitation futamban Ronaldo remekelt a legjobban a hat induló közül, aki idén harmadik alkalommal állt dobogóra, meghozva ezzel az este első román győzelmét. Befutási ideje 28.97 (AA0). Tulajdonosa és trénere Bodog Abel.

Az utolsó előtti futamban, A1/A2 kategóriában Ciklon bizonyult a leggyorsabbnak, aki bár nem a derby futamokban, de maga is végig versenyezte az utóbbi három hetet, azonban eddig mindig lecsúszott a dobogó legfelső fokáról. Most tulajdonosa és trénere, Labancz Zsuzsanna legnagyobb örömére végre beváltotta a hozzá fűzött reményeket és 29.40-es (A0) befutási idővel győzelmet aratott.
Befutási sorrend: Ciklon (1) – Best (5) – Siwa (6)

Az este záró futamában egy röpke 17 másodpercre visszaálltunk 280 méterre. Az S2-es kategória versenyt egy nagyon izgalmas küzdelmet követően nevéhez méltó módon Murcielago nyerte, meghozva ezzel karrierje első győzelmét. Befutási ideje: 17.24 (S1). Tulajdonosa és trénere Szajka Kálmán.
Befutási sorrend: Murcielago (5) – Veyron (1) – Mad (6)

Köszönet a mindig csodás fotókért: The Sighthound Photographer

1 223 224 225 226 227 228 229 777