/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Champion istálló – Bábolna Nemzeti Ménesbirtok

106 alkalommal álltak starthoz saját színeikben a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok lovai 2021-ben és 12 752 318 Forint nyereményt gyűjtöttek. Habár Overdose legjobb fia a szezon közepénél nyugdíjba vonult, teljesítménye és Buccaneer Díj győzelme döntő jelentőséggel bírt.

Cirfandli mellett Kontroll, Last Stride, Marshmallow és Mr Penny is 1 millió Forint felett keresett.

Szoros második helyen végzett az STS istálló, 8 győzelemmel és 11 998 570 Forinttal, lovaik közül hároméves kancájuk, Diadora Sts húzóerő volt.

A Kancadíjban szerezett győzelme mellett több nagydíjban volt helyezett, ezzel több, mint 3 millió Forintot szerzett tulajdonosainak. Remekelt kétéves reménységük, Diablo Sts, de Silver Pepper is egész évben stabil formát hozott.

Harmadik helyen végzett a Nomád istálló, lovaik 14 versenyt húztak be, ezzel 10 993 500 Forintot összegyűjtve. Kiemelkedő szezont zárt az Év Urgólova, Sambo, a Villám Díj nyerő Nebáncsvirág és Cenzor.

Kevéssel maradt le mögöttük a Belracing istálló, 10 714 000 Forintos nyereményüket 4 győzelemmel és 31 egyéb helyezéssel szerezték. Ebből csaknem 4,5 Millió Forintot keresett a Derby harmadikja, Binabik, emellett Streif, It’s My Time és Turn Me On is szép sikereket ért el 2021-ben.

A futtatói ranglétra előkelő ötödik helyén végzett Dr. Hammersberg Elemér úr, lova, Eggi’s Choice több. mint 9,5 Millió Forint nyereményt keresett.

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Zente ismét beköszönt

A két favorit szép küzdelmét hozta a szombati ügető legrangosabb futama, a Paál László Emlékverseny. Bűbájos és Zente szinte az egész távot végigküzdötték, a befutóban már Zente volt az erősebb és Fejszés Kittivel magabiztos győzelmet aratott, idén már a negyediket. Jó napja volt Hajnal Tibor istállójának, a program első felében Firefly Shadow (Lakatos Csaba) folytatta menetelését, az utolsó futamban pedig Zapato ért haza könnyen idomájával a kocsijában. Szép csatát hozott a 2021. évi Amatőr Kupa utolsó, XII. futama, az utolsó métereken az egyik esélyes, Zadar M került fölénybe és nyert a kupában is élen végző tulajdonos-hajtójával, Gyolai Zoltánnal, aki ezzel az idei amatőr championi címet is megszerezte. Élete első sikerét aratta Allegro Barbaro (Budai Attila), az ötéves mén a Gondolkodó Díjban ért haza start-célban. Nagy meglepetést és házibefutót hozott a Fantastic River Hendikep, Sumi (Komáromi Krisztina) végig vezetve viccelte meg ellenfeleit, mögötte Zongorista jött fel a második helyre a cél előtti métereken. Új istállójában nagyon elemében volt Bonus RG (Vekas Zoltán), a tehetséges négyéves esélyt sem hagyott a többieknek a Diplomás Hendikepben. Tour de Lux (Angyal Andor) révén jött a papír az Eugénia Díjban, a feljövőben lévő hároméves könnyen verte Carlos Fox-ot és Chacha-t és szerezte meg első Kincsem parki győzelmét.

Folytatás jövő szombaton, 14.00 órától!

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Amatőrlovas champion – Májer Cintia , Németh Ferenc Emlékkupa győztese – Hrubos Boróka

Kiemelkedő teljesítményt Májer Cintia, 3 győzelmet aratott amatőrversenyekben, ezzel megszerezve az amatőr champion címet. 2014 óta lovagol a Kincsem Parkban a fiatal lovas hölgy, aki a kezdetektől Suták János idomár csapatát erősíti.

Idén az összes amatőrversenyben láthattuk versenyezni, Miss Calloway, Teddy Bear és Rain Man nyergében aratott emlékezetes sikereket, de nem hagyható figyelmen kívül, hogy profik közt megállta helyét. Összesen öt győzelmet szerzett, idei nyereménye 2 565 000 Forint, amivel eddigi legsikeresebb szezonját zárta.

2 győzelemmel másodikként zárta szezont Süki Laura, aki májusban és októberben is Liebeskind révén ért fel a dobogó legfelső fokára, nyereménye 526 000 Forint.

Harmadik helyen végzett elhunyt a Törökországban elhuny lovashölgy, Jeles Eszter. Amatőrversenyt Sprinter lovasaként nyert a Kincsem Parkban, nevéhez fűződik a Pesti Napló Hendikep győzelme, valamint a Fegentri egyik állomásán szerzett isztambuli sikere.

Hana Juranková idén is nyeregbe szállt Magyarországon, a Derby napján Jumeira Beach-el aratott emlékezetes győzelmével 320 000 Forintot szerzett.

A fiatal hölgy, Takács Eszter Cseperke ötödik helyre ért fel, az áprilisi amatőrversenyt óriási hajrával nyerte saját lova, Serif nyergében.

Németh Ferenc Emlékkupa – Hrubos Boróka

3 győzelmével 50 pontot szerzett a pályakezdő utánpótlás lovasok részére kiírt sorozat idei győztese, Hrubos Boróka. A versenysorozat négy állomásán állt starthoz, Wallstreet Journey, Arc és Supreme győzelme és helyezése segítették hozzá, a rangos pontverseny megnyeréséhez.

/ by /   A nap híre, Hazai ügető hírek / 0 comments

Szombaton 14:00-től ügető

Ismét 14:00-kor kezdődik a szombati ügető versenynap, ezúttal nyolc futamban izgulhatunk kedvenceinkért.

Crystal Boy (2) győzelmével indulhat a nap, fél órával később, a legutóbb győzelemmel korrigáló Mangoraja (7) duplázhat. Tizenkét lovas mezőny jött az össze az autóstartos Fantastic River Hendikepben, Trónörökös (10) ismét ifj. Veres Lászlóval indul és a második sor ellenére az esélyesek egyike. Australian Gold (6) szerezheti meg a Diplomás Hendikep győzelmét, de Berill Lady (8) Vitya(7) és Bonus RG (1) is jó esélyt képviselnek.

Tour de Lux és idomárhajtója az ötödik futam favoritja, erősebbek közül érkezve diadalmuk könnyen elképzelhető. 100 000 Forint jackpot kedvez a fogadóknak a nap fő futamában, a tiszteletdíjas Paál László Emlékversenyben. Közeli esély a Kanca Díj győztese, Bűbájos (1), de favoritnak számít a most is együtt futó Zente (4) és Up All Night (2).

Elérkeztünk az év utolsó Amatőr Kupa futamához, a ranglista élén álló Gyolai Zoltán a favorit, Zadar M (5) sulkyjában tovább növelheti előnyét.

Zárja a versenynapot 100.000 Forint jackpottal a Noix Hendikep, ahol idei ötödik sikerét szerezheti meg a Be Lucky For You istálló kancája, Ügyeske (4).

Látogasson ki a Kincsem Parkba és foglaljon asztalt a jó meleg Panoráma Étteremben, ahol páratlan kilátás nyílik a versenypályára, vagy kövesse az eseményeket online, a bet.lovi.hu-n!

A belépés ingyenes és védettségi igazolványhoz kötött!

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Az ugró szakág championjai – Suták János idomár és Osztényi Zoltán ugrólovas

Harmadik alkalommal szerezte meg a champion címet az ugró szakágban Suták János, 15 alkalommal versenyeztek idomítottjai gátversenyekben, 5 győzelmet és 10 helyezést szereztek, azaz mindig célba értek, sőt pénzért futottak, nyereményük 3 618 000 Forint. Főszerepet játszott egész szezonban Sambo, a rutinos ugró verhetetlen volt, mérlege négy start, négy győzelem.

Székely Károly idomítottja, Mont Master idén állandó rétvevője volt a gátversenyeknek is, a Szeptemberi Gátversenyt magabiztosan nyerte, de egész évben stabilan teljesített. Nyereménye 1 369 000 Forint.

 

Ugró lovas champion – Osztényi Zoltán

Tavaly lecsúszott a champion címről Osztényi Zoltán, de idén már nem akadt ellenfele és elsöprő győzelmet aratott. Remek párost alkotott Samboval, négy versenyben indultak együtt és minden alkalommal elsőként haladtak át a célvonalon. A győzelmeken kívül egy második helyet szerzett, Schneerose nyergében, így összesen 2 130 000 Ft nyereményt szerzett.

 

Azonos nyerésszámmal (1) követő őt két lovas, Kun Ferenc és a 2019-es ugrólovas champion, Makoviczki Ákos.

Kun Ferenc egész szezonját végig kísérte hű társa, Mont Master, a győzelmen kívül 5 alkalommal voltak helyezve, nyereménye 1 281 000 Forint.

Makoviczki Ákos a champion idomártól kapott lehetőséget, Silent Water lovasaként öt alkalommal állt starthoz, a Krőzus Gátversenyben emlékezetes, négy hosszas győzelmet szerzett.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Újabb 20 000 000 Forint a magyar tenyésztésnek

Tisztelt Tulajdonosok, Tenyésztők, Érdeklődők!

A Magyar Tenyésztésű Galopp Versenylovak Championátusának ünnepélyes díjátadóját és az egyesület nyílt szakmai napját a COVID-járvány felfutó szakaszában nem tartja meg a Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesülete, hanem egy később kijelölt időpontra, várhatóan 2022. februárra halasztja!

A Championátus eredményeit honlapjukon, a “Championátus” menüpont alatt, kategóriánként közölték. A verseny díjazottjai a pénzdíjukat 2021. december folyamán vehetik át, melynek rendjéről külön értesítést kapnak.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2021/49. hét Hétfő – szerda

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Bayern München – Barcelona (Labdarúgás, BL, E csoport)                             1 234 320 fogadás

Salzburg – Sevilla (Labdarúgás, BL, G csoport)                                                 1 102 586 fogadás

Milan – Liverpool (Labdarúgás, BL, B csoport)                                                1 070 536 fogadás 

Wolfsburg – Lille (Labdarúgás, BL, G csoport)                                                1 062 584 fogadás

Manchester Utd. – Young Boys (Labdarúgás, BL, F csoport)                            1 041 152 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Porto – Atl. Madrid (Labdarúgás, BL, B csoport)                                            526,82 millió Ft

Milan – Liverpool (Labdarúgás, BL, B csoport)                                               480,59 millió Ft

Real Madrid – Internazionale (Labdarúgás, BL, D csoport)                            418,28 millió Ft

RB Leipzig – Manchester City (Labdarúgás, BL, A csoport)                            282,23 millió Ft

Paris SG – FC Bruges (Labdarúgás, BL, A csoport)                                         251,14 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • A Premier Liga 15. fordulóját hétfő este az Everton – Arsenal mérkőzés zárta, ami a hazaiak 2-1-es sikerét hozta, ami alaposan meglepte fogadóinkat. Az 1X2 fogadási lehetőségre tett több mint 272 ezer tipp csupán 9%-a lett jó, 3,75-ös oddsért. Spanyolországban a Getafe – Ath. Bilbao találkozó maradt hétfőre, mely 0-0-s döntetlennel zárult, erre a kimenetelre viszont közel 108 ezer helyes tippet regisztráltunk, 2,80-as nyertes oddsot érően.
  • Nagyjából lezárultak a Bajnokok Ligájának csoportküzdelmei, azért csak nagyjából, mert havazás miatt az Atalanta – Villarreal mérkőzés halasztásra került. Kedden a Real Madrid – Internazionale rangadó a csoportelsőségről volt hivatott dönteni a D csoportban. A királyiak ezt egy 2-0-s győzelemmel meg is kaparintották, ami 2,40-es oddsot ért közel 227 ezer tippnek. A B csoportban a Porto – Atl. Madrid (Kiemelt eseményünk) mellett Milan – Liverpool derbit rendeztek, itt az olaszoknak csak a győzelemmel maradt volna halvány esélyük a továbbjutásra, ám mivel ez nem jött össze nekik, így végül csoportutolsóként zártak. A Vörösök diadala 2,81-es oddsot ért az „1X2”-es sor több mint 181 ezer tippnek. Az RB Leipzig 2-1-es Manchester City felett aratott győzelméből Szoboszlai Dominik is kivette a részét, aki csapata első találatát jegyezte, ami 4,50-es nyereményszorzót jelentett az erre fogadóknak.
  • Szerdán a Bayern München – Barcelona összecsapás volt a slágermérkőzés. A katalánok nem tudták még csak megszorongatni sem, pláne legyőzni a bajor sztárcsapatot, így pedig búcsúzni kénytelenek a további küzdelmektől, csupán az EL-ben folytathatják majd tavasszal. Ugyanakkor ez volt a realitás, a bajorok győzelme 1,53-as oddsot ért az „1X2”-es soron, ahol 80%-os volt a találati arány. A G csoportban olyannyira kusza volt a helyzet, hogy még mind a négy gárdának volt sansza a továbblépésre, ám ez végül a Salzburgnak, ill. a Lille-nek jött össze. Előbbi a Sevillát 1-0-ra, míg utóbbi a Wolfsburgot intézte el 3-1-re, 2,82-es, ill. 3,45-ös oddsot érően az alappiacon.
  • A magyar női kézilabda-válogatott előbb a németektől kapott ki egy góllal a csoportkörben (kicsit több mint 40 ezer nyerő tipp az 1X2-es piacon, 1,55-ös oddsért), majd szerdán súlyos, 30-19-es vereséget szenvedett el Dániával szemben a spanyolországi világbajnokság középdöntőjében, így távol került a negyeddöntőbe kerüléstől. Utóbbi meccsen 1,19-es nyereményszorzót ért a dán győzelem.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Edmonton – Los Angeles (Jégkorong, NHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Los Angeles 5:1, nyertes odds: 100,00)

 

Szíria – Mauritánia (Labdarúgás, Arab Kupa, B csoport)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Mauritánia 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Aldosivi – Argentinos Juniors (Labdarúgás, Argentin bajnokság)

  1. félidő – Pontos eredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 100,00)

 

Jordánia – Palesztina (Labdarúgás, Arab Kupa, C csoport)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Jordánia 5:1, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:

 

Porto – Atl. Madrid 1:3 (Labdarúgás, BL, B csoport)

1X2 (helyes tipp: Atl. Madrid, helyes tippek aránya: 41 %, nyertes odds: 2,60)

  1. félidő – 1X2 (helyes tipp: Döntetlen, helyes tippek aránya: 75 %, nyertes odds: 2,20)

Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 (helyes tipp: Igen és több, mint 2,5, helyes tippek aránya: 87 %, nyertes odds: 1,97)

Büntetőlap-szám 5,5 (helyes tipp: Több, mint 5,5, helyes tippek aránya: 31 %, nyertes odds: 1,55)

 

Outright-fogadás:

 

Labdarúgás, BL, G csoport – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Lille (Helyes tippek aránya: 29 %)

Legmagasabb odds: 12,00

Záró odds: 1,95

 

Magyar események:

 

Dánia – Magyarország (Kézilabda, vb, női, III. csoport)

eredmény: 30:19, nyertes odds: 1,19

A végkimenetelre vonatkozó piacon 86 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.

 

Tatabánya – Nimes (Kézilabda, EL, D csoport)

eredmény: 30:38, nyertes odds: 1,55

A végkimenetelre vonatkozó piacon 67 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.

 

Szolnok – Sopron (Kosárlabda, NB I)

eredmény: 73:76, nyertes odds: 3,65

A mérkőzés győztesére vonatkozó piacon 5 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.

 

Pécs – Miskolc (Vízilabda, OB I)

eredmény: 13:9, nyertes odds: 1,50

A végkimenetelre vonatkozó piacon 90 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.

 

Újpest – Brassó (Jégkorong, Erste Liga)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 3,95

A végkimenetelre vonatkozó piacon 5 százalékos volt a találati arány a beérkezett tétek alapján.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

Egy szögligeti Tippmix-játékos 110 Ft-os alaptéttel (összesen 20 900 Ft-os téttel), 18/20-as kombináció típusú fogadással 2 935 412 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Jégkorong Schwenningen – Eisbären Berlin A mérkőzés győztese Eisbären Berlin 1,46 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Crystal Palace 1X2 Manchester Utd. 1,48 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Norwich 1X2 Tottenham 1,32 Nyertes
Jégkorong Liberec – Vitkovice A mérkőzés győztese Liberec 1,45 Nyertes
Labdarúgás Monaco – Metz 1X2 Monaco 1,34 Nyertes
Jégkorong Kladno – Sparta Praha A mérkőzés győztese Sparta Praha 1,36 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Genoa 1X2 Juventus 1,17 Nyertes
Jégkorong Columbus – San Jose A mérkőzés győztese Columbus 1,76 Nyertes
Jégkorong NY Islanders – Chicago A mérkőzés győztese NY Islanders 1,62 Vesztes
Jégkorong Winnipeg – Toronto A mérkőzés győztese Winnipeg 1,98 Nyertes
Jégkorong Edmonton – Los Angeles A mérkőzés győztese Los Angeles 2,54 Nyertes
Jégkorong Las Vegas – Calgary A mérkőzés győztese Las Vegas 1,77 Nyertes
Jégkorong Jokerit – Amur Habarovszk 1X2 Jokerit 1,39 Nyertes
Jégkorong Szalavat Julajev Ufa – Admiral Vlagyivosztok 1X2 Szalavat Julajev Ufa 1,30 Nyertes
Jégkorong Dinamo Moszkva – CSZKA Moszkva A mérkőzés győztese CSZKA Moszkva 1,91 Nyertes
Jégkorong Lokomotív Jaroszlavl – Szibir Novoszibirszk A mérkőzés győztese Lokomotív Jaroszlavl 1,31 Nyertes
Jégkorong Avangard Omszk – Dinamo Riga A mérkőzés győztese Avangard Omszk 1,21 Nyertes
Labdarúgás Sao Paulo SP – Juventude RS 1X2 Sao Paulo SP 1,57 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges 1X2 Paris SG 1,26 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid Kétesély Döntetlen vagy Atl. Madrid 1,38 Nyertes

 

Egy mocsai Tippmix-játékos 1400 Ft-os alaptéttel (összesen 9 800 Ft-os téttel), 6/7-es kombináció típusú fogadással 1 752 664 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 5,50 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges 1X2 Paris SG 1,29 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas 1X2 Dortmund 1,17 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid 1X2 Atl. Madrid 2,75 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP 1X2 Ajax 1,28 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 4,90 Nyertes
Labdarúgás Real Madrid – Internazionale 1X2 Real Madrid 2,45 Nyertes

 

Egy balassagyarmati Tippmix-játékos 3*3 800 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 3*395 528 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Paris SG – FC Bruges Hazai csapat szögleteinek száma 7+ 2,40 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és több 1,60 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,80 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas 1X2 Dortmund 1,17 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,53 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP 1X2 Ajax 1,33 Nyertes
Labdarúgás Real Madrid – Internazionale 1X2 Real Madrid 2,30 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid 1X2 Atl. Madrid 2,75 Nyertes

 

Egy szécsényi Tippmix-játékos 3*2 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 3*354 883 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,69 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City Büntetőlap-szám 3,5 Több, mint 3,5 1,89 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges 1. félidő – Hendikep 0:1 Paris SG 3,20 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,58 Nyertes
Labdarúgás Real Madrid – Internazionale 1X2 Real Madrid 2,45 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool 1X2 Liverpool 2,97 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,51 Nyertes

 

Egy hernádi Tippmix-játékos 4 000 Ft-os téttel, 12-es kötés típusú fogadással 860 679 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City Szögletszám 9,5 Több, mint 9,5 1,75 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges Hendikep 0:1 Paris SG 1,64 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,43 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges Szögletszám 9,5 Több, mint 9,5 1,72 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,46 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,55 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,47 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas Büntetőlap-szám 2,5 Több, mint 2,5 1,58 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,73 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas Hendikep 0:1 Dortmund 1,50 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,51 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,48 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2*1 850 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 2*399 585 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,54 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,47 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,57 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,31 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,46 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,51 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,52 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Sheriff Tiraspol Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,27 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Sheriff Tiraspol Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,55 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid Szögletszám 8,5 Több, mint 8,5 1,54 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid 1. félidő – 1X2 Döntetlen 2,10 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és több 1,66 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,31 Nyertes

 

Egy felsőzsolcai Tippmix-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 1 350 Ft-os téttel), 8/10-es kombináció típusú fogadással 554 616 Ft-ot, és 30 Ft-os alaptéttel (összesen 300 Ft-os téttel) 9/10-es kombináció típusú fogadással 156 190 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Real Madrid – Internazionale Melyik csapat végez el több szögletet? Internazionale 2,35 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid Hazai csapat szögleteinek száma 7+ 3,30 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid Mikor lesz az első gól? 15:00-29:59 3,45 Vesztes
Labdarúgás Real Madrid – Internazionale Mikor lesz az első gól? 15:00-29:59 3,30 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool Mikor lesz az első gól? 15:00-29:59 3,30 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP Hazai csapat szögleteinek száma 7+ 1,99 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool Szögletszám 10,5 Több, mint 10,5 2,11 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas Mikor lesz az első gól? 15:00-29:59 3,05 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas Hazai csapat szögleteinek száma 7+ 2,13 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP Mikor lesz az első gól? 0-14:59 2,26 Nyertes

 

Egy lakitelki Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 498 908 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Wycombe – Burton 1X2 Wycombe 1,97 Nyertes
Labdarúgás Harrogate Town – Forest Green 1X2 Forest Green 2,13 Nyertes
Labdarúgás Charlton – Ipswich 1X2 Charlton 2,28 Nyertes
Labdarúgás Accrington – Wimbledon 1X2 Wimbledon 2,58 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid 1X2 Atl. Madrid 2,75 Nyertes
Labdarúgás Real Madrid – Internazionale 1X2 Real Madrid 2,45 Nyertes
Labdarúgás Milan – Liverpool 1X2 Liverpool 3,00 Nyertes

 

Egy jánossomorjai Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 301 169 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Leyton – Swindon Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,26 Nyertes
Labdarúgás Harrogate Town – Forest Green 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 2,85 Nyertes
Labdarúgás Oldham – Tranmere 1X2 + Gólszám 4,5 Vendég és kevesebb 2,75 Nyertes
Labdarúgás Sunderland – Morecambe Hendikep 0:1 Sunderland 2,14 Nyertes
Labdarúgás Bristol Rovers – Port Vale 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 3,10 Nyertes
Labdarúgás Exeter – Northampton Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,33 Nyertes
Labdarúgás Wycombe – Burton 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 2,20 Nyertes

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 1750 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 1 945 771 Ft-ot, és 200 Ft-os alaptéttel (összesen 1 200 Ft-os téttel), 5/6-os kombináció típusú fogadással 441 112 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Celta Vigo – Valencia 1X2 + Gólszám 2,5 Vendég és több 6,25 Nyertes
Labdarúgás Empoli – Udinese 1X2 Empoli 2,53 Nyertes
Labdarúgás Alessandria – Cittadella 1X2 Cittadella 2,60 Nyertes
Labdarúgás Palermo – Monopoli 1X2 Palermo 2,01 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Genoa Hendikep 0:2 Döntetlen 3,90 Nyertes
Labdarúgás Las Palmas – Sp. Gijón Hendikep 0:1 Döntetlen 3,45 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 630 129 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Milan – Liverpool 1X2 Liverpool 3,05 Nyertes
Labdarúgás Real Madrid – Internazionale 1X2 Real Madrid 2,40 Nyertes
Labdarúgás Porto – Atl. Madrid 1X2 Atl. Madrid 2,70 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – FC Bruges (élő) Szögletszám 10,5 Több, mint 10,5 2,67 Nyertes
Labdarúgás Sahtar Doneck – Sheriff Tiraspol Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,85 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Manchester City (élő) Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,05 Nyertes
Labdarúgás Dortmund – Besiktas Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 1,82 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Sporting CP Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 1,73 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 370 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 390 746 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Waldhof Mannheim – Wehen (élő) 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Warta Poznan – Wisla Krakkó (élő) 1X2 Döntetlen 5,00 Nyertes
Labdarúgás Cartagena – Tenerife (élő) 1X2 Döntetlen 4,35 Nyertes
Labdarúgás Topolya SC – Radnicki Nis (élő) 1X2 Döntetlen 4,15 Nyertes
Labdarúgás Menemen Bld. Spor – Keciörengücü (élő) 1X2 Döntetlen 3,90 Nyertes

 

 

 

 

 

/ by /   A nap híre, Hazai ügető hírek / 0 comments

Digital Races helyezetlen

December 8-án, szerdán Vincennesben futott a magyar tulajdonban lévő Digital Races.

A Prolongo Istálló 4 éves ménje, Digital Races (3) egy 30 ezer és 79 ezer euró közötti életnyereménnyel rendelkező, négyéves mének és heréltek számára nyitott, nemzetközi versenyben állt starthoz.

2850 méteres verseny 16 lovas mezőnyében Digital Races az élmezőnyben helyezkedett és befutóig jól tartotta magát, ott azonban 12.-nek esett vissza 15,4-es formával .

Fabrice Souloy idomítottját Yoann Lebourgeois hajtotta. A versenyt a másodfavorit Hold Up Du Digeon nyerte, 13,6-os idővel.

 

A hivatalos eredmény ITT megtekinthető

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Magyar vonatkozás Deauvilleban

A korábban magyar tréningben álló és a Kincsem Parkban versenyző DATTHIREY immáron a cseh Vaclav Luka színeiben áll starthoz Deauville-ban, pénteken. A 15:15-kor startoló, 1300 méterre kiírt II. kategóriás versenyt a helyi szintetikus borításon futják.

Az Outstrip apaságú kancát három alkalommal láthattuk versenyezni a Kincsem parkban. Tavaly második helyet szerezett a Jaross Sándor Emlékverseny Hendikepben, idén harmadikként ért célba a Kőbányai Díj- Csekonics József Emlékversenyben és elsőként galoppozott át a célvonalon a Wallis Motor – Flandorffer Tamás Emlékversenyben, ahonnan később diszkvalifikálták. Nyereménye 440 000 Forint.

A verseny szerepel a mi délutáni fogadási kínálatunkban is, kövesse nyomon az eseményeket a bet.lovi.hu-n!

1 303 304 305 306 307 308 309 716