/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

In memoriam Izsó Lajos

A cikk Izsó Lajos barátai és agaras sporttársai; Miklós Levente és Erdős László emlékei alapján íródott.

Izsó Lajos a háború utáni agarászat kiemelkedő egyénisége, az újrakezdés egyik alapítója volt. 1932-ben született Gyomaendrődön, földműves családban. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett, majd az egyetem tangazdaságában dolgozott előbb kerületi igazgatóként, később a baromfi ágazat vezetőjeként.
1969-ben egy angol üzleti partnerétől kapott egy angol agár szukát; Reynoldstown Gem-et, azaz Gemy-t, melynek hatására belépett az 1968-ban megalakult MEOE Agár Szakosztályba.

Lajos aktív versenyeztető lett, Gemy pedig sikeres versenyagár. A versenyzést követően tenyésztésbe fogta és Királyparki kennel néven több almot is lehozott vele. Sok kitűnő versenyagár született nála, többek közt Miklós Levente (szintén angol ősöktől származó) Nyakigláb Hafiz kanjától, akik közül számos pályacsúcs tartó, Országos Bajnok, cím versenyek és nemzetközi versenyek győztese került ki.
“Vicces történet, hogy ezen almok egyikéből lett nekem is egy kutyám – meséli Erdős László –, Királyparki Star Fighter, aki abszolút esélytelenként egy osztrák fogadásos versenyen jó pénzt fizetett a rá fogadó egyetlen svájci hölgynek.”

Reynoldstown Gem, azaz Gemy

A ’70-es évek elején még Alagon voltak az egyesületi kennelek, majd a ’70-es évek közepén Bösztörpusztán Miklós Levente, majd Gödöllőn Izsó Lajos segítségével zajlottak az ideiglenes versenyek, melyekre fűmag volt a nevezési díj. Valamivel később megkezdődött a Váci agárpálya építése is, ahol a pályaavató verseny döntőjében 5 Nyakigláb agár futott, a verseny győztese pedig az Izsó Lajos által tenyésztett Királyparki Marco Polo (Jocó) lett. “Amikor éppen nem volt pályánk, akkor pedig a gödöllői repülőtéren rendeztük a versenyeket” – meséli Miklós Levente.
“Lajos az egyik legaktívabb versenyeztető volt – emlékszik vissza –, minden elérhető versenyre elmentünk mind itthon, mind külföldön. Azt tudni kell, hogy akkoriban még nem volt egyszerű a külföldre utazás, csak különleges engedéllyel, a hatóságok figyelő szemétől kísérve utazhattunk. Kezdetben csak Csehszlovákiába, Lengyelországba, majd a politikai légkör enyhülésével Ausztriába is eljutottunk. Néhány évvel később már Nyugat-Európa versenypályáit is látogathattuk. Az utazó csapat “kemény magja” Izsó Lajos, Erdős László, Kun László, és jómagam voltunk, és hozzánk csatlakoztak az alkalmi utazók.”

 

Dopping Hamasszal Isaszegen Fotó: Vida Rózsa

1983-ban megalakult a MEOE Versenyagár kiképző iskola, aminek első elnöke Miklós Levente, titkára pedig Izsó Lajos volt. Ide csatlakoztak azok, akik versenyezni szerettek volna, majd idővel létrejött a jogutód Hungária Agárklub, amiben Lajos szintén vezetőségi szerepkört töltött be. Rendkívül aktív és segítőkész volt barátai elmondása szerint, örömmel látta el tanácsokkal a fiatalokat és a kezdő agarasokat is.

Dopping Face to Face (fehér 3-as) 2013 Isaszeg, FCI Magyar Derby I. hely Fotó: Vida Rózsa

“A ’80-as években sajnos agyvérzést kapott, de rövid kihagyás után jobban lett, újra járta velünk Európát, és versenyeztetett itthon is. A beszéde jó ideig töredezett volt, énekelni azonban kiválóan tudott – meséli Levente. Kedves story volt, amikor az akkori osztrák pálya – Mattighofen – melletti panzió tulajdonosával a tehénistállóban “beszélgettek”. Lajos keveset beszélt németül, a tulaj nem tudott magyarul, ellenben sokkal erősebben dadogott. Különleges egy élmény volt a társalgásuk…”

Barátai elmondása szerint betegsége után teljes erővel az agarászat felé fordult, ami nagyon nagy segítségére volt annak leküzdésében. Újra meg kellett tanulnia vezetni, de a ’80-as évek közepétől már minden külföldi versenyre vitte magával az agarait és saját maga vezette az autóját is. “Ebben az időben sikerült eljutnunk német, belga, svájci és holland versenyekre is, ami akkortájt csak szolgálati útlevéllel volt lehetséges” – emlékezik vissza Erdős László.

 

“Az utóbbi időben már agarat tartani, tréningezni nem tudott, de a versenyeken mindig ott volt. Halála nagy veszteség, óriási űrt hagyott maga után! Nyugodj békében drága Barátunk!” – Dr. Miklós Levente és Erdős László

Izsó Lajos jobb szélen 1977-’78 körül

Élt: 1932.10.09. – 2017.03.24.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Újabb Mediplomat csikó

Igyekszünk minél több versenyló világra jöttéről beszámolni, így örömmel adunk hírt arról, hogy Mediplomatnak újabb csikója érkezett. Szivák Judit tulajdonában levő ménről készült cikk az alábbi linken elérhető.
A most született kancacsikó anyja Barátosném, két győzelem és számtalan helyezés áll a neve mellett, top formáját a Gróf Csekonics Gyula Emlékverseny Hendikepben futotta 2005-ben, a versenypályától 2006-ban búcsúzott.

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Ifj. Döme Imre 100. sikere

A 100.  győzelem

Ifj. Döme Imre pályafutása 100. győzelmét szerezte meg hajtóként, 1998 óta ül sulkyba a versenynapokon. A jubileumi sikert Livi Kickoffal érte el a Glitter Star Hendikepben.

Hogyan értékeled ezt a szép 100. győzelmet?

Livi Kickoff februárban került hozzám, külföldön vették őt, de rendkívül problémás volt. Gyakorlatilag mindenki lemondott róla, anyakancának szánták, én viszont még láttam benne valamit, így megpróbáltam vele a közös munkát és ahogy az eredményen látszik, meg is hálálta. Eléggé lelkiismeretes vagyok a sport tekintetében, sokszor izgulom túl a dolgokat, azonban most nyugodt voltam, nagyon bíztam benne.

Melyik volt a legemlékezetesebb győzelmed pályafutásod során?

A legemlékezetesebb sikerek saját lovakhoz fűződnek, a tavalyi Baka Hendikepet emelném ki, Bezique Va Benevel nyertem a szezon leghosszabb versenyét, a 4200 méteres futamot.

Eddig milyen számodra a szezon? Mit vársz még tőle?

Örök elégedetlen vagyok, azonban most nincs okom panaszra. Kis istállóként működünk, folyamatosan javulnak a lovak. Az év második felében úgy gondolom, hogy eredményesebbek tudnak majd lenni az elengedések után. Valószínűleg érkezik még ügető az idomításomba, a bizalom maximális a tulajdonosok felől, ez rengeteget számít.

Bezique Va Benevel a Baka Hendikepet követően

Milyen lovakkal dolgozol jelenleg? Kit tartasz az istálló legjobbjának?

Hét startoló lovam van, a legjobbnak idő alapján Livi Kickoffot tartom, de bízom Csobán M -ben is, remélem, hogy javulni fog annyit, hogy legyen benne örömünk.

Milyen további célok vannak még előtted?

Főként “titkos” céljaim vannak még, Livi Kick Off kapcsán az őszi Kanca Díj szóba jöhet, a kérdés az, hogy a lábai bírni fogják-e a tréninget. Csobán M-nek is van még feladata a korosztályában, örülnék, ha eljutna a Nemzeti Díjba, a Háromévesek Nagydíjába, illetve a Gróf Esterházy Miklós Móric Emlékversenybe, de ezt majd az idő eldönti.

Fotó: Péter Réka

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Mamma Mia! Shakira Mia!

Molnár Orsolya idomár és Bors Kálmán tulajdonos istállója egy gyönyörű csikóval bővült, aki Silver Frost és Shakira Mia párosításából született, ő a kanca 11. ivadéka.
A kétezres évek elején Baden-Badenben vásárolta Molnár Orsolya Shakira Miat, aki kétévesen még Shakira néven futott. Háromévesen tovább javult és Shakira Mia néven megnyerte a Hazafi Díjat, majd harmadik lett az 1600 méteres Buccaneer Díjban. 2005-ben megnyerte a Káposztásmegyeri Díjat, de megnyerte a Csekonics Emlékversenyt is, illetve a Kozma Ferenc Emlékversenyt, emellett jó versenyekben szinte mindig helyezést ért el, két éven át a pálya legjobb sprintere volt. Többször kipróbálták külföldön is, legyen szó Pozsonyról vagy Ebreichsdorfról, pályafutását 2006-ban fejezte be az utóbbi versenypályán.
Eddigi csikó közül kiemelkedik Sabato öt győzelmével és 4.833.000 Ft nyereményével, emellett Smiling, aki kétévesen champion volt. A csikó apja a Dióspusztai Angol Telivér ménest erősíti, Franciaországban a legjobb hároméves mérföldes ló volt 2009-ben, életnyereménye 450.335 euro, már adott Magyar Derby nyerőt is.

Fotó: M.O. Racing Facebook oldala

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Sportfogadás 2021/19. hét Csütörtök – vasárnap

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Ath. Bilbao – Real Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                          782 674 fogadás 

Juventus – Internazionale (Labdarúgás, Olasz A)                                            749 549 fogadás

Hertha BSC – 1. FC Köln (Labdarúgás, Bundesliga 1.)                                                746 811 fogadás

Roma – Lazio (Labdarúgás, Olasz A)                                                               724 396 fogadás

RB Leipzig – Dortmund (Labdarúgás, Német Kupa)                                        697 828 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Manchester Utd. – Liverpool (Labdarúgás, Premier Liga)                                241,11 millió Ft

RB Leipzig – Dortmund (Labdarúgás, Német Kupa)                                       238,77 millió Ft

Granada – Real Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                               192,03 millió Ft

Eibar – Betis (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                                                 126,92 millió Ft

Aston Villa – Everton (Labdarúgás, Premier Liga)                                           107,85 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Az Atl. Madrid ráijesztett szurkolóira, ugyanis hazai pályán hátrányba került az Osasuna ellen, végül azonban az utolsó tíz percben megfordította a találkozót, így 2-1-re győzött, és az utolsó fordulót 2 pontos előnyből várja az első helyen. A „mérkőzés alakulása” fogadási piacon a helyes tipp, „Vendég szerzi az 1. gólt és hazai” 8,25-ös szorzót is érhetett. A Real Madrid megszenvedett az Ath. Bilbao vendégeként, de 1-0-ra győzött, így maradt esélye a címvédésre az utolsó fordulóban, a beérkezett tippek 82 százaléka (majdnem 310 ezer helyes tipp) várta a Zidane-csapat sikerét – 1,55-ös oddsért. A Barcelona nagy meglepetésre hazai pályán veszített a Celta Vigo ellen (1-2), így már biztosan nem lehet bajnok, a vendégek sikerében bízók akár 10,00-s szorzónak is örülhettek.
  • Nagyon magabiztosan húzta be a Német Kupát a Dortmund. Az RB Leipzig elleni fináléban már az első félidőt követően 3-0-ra vezetett, végül 4-1-re győzött. Az „1. félidő – 1X2” fogadási piacon 2,93-as szorzót ért a jó tipp (Dortmund), míg a norvég csatár, E. Haaland újabb góljában bízók 1,65-ös szorzónak örülhettek, ugyanis már a 28. percben betalált, ráadásul a második játékrészben meg is duplázta góljai számát.
  • Franciaországban is már csak egy forduló van hátra, és rendkívül izgalmas zárókör várható. A listavezető Lille ugyanis csak döntetlent ért el (a beérkezett tippek 3 százaléka várt ikszet, 4,80-as szorzóért) hazai pályán a St-Etienne ellen (0-0), így csak egy pont az előnye a Reims ellen 4-0-s sikert arató Paris SG előtt. A párizsiak mérkőzésén több, mint 8 ezer jó tipp érkezett arra, hogy a hazaiak legalább három góllal nyernek, a „Hendikep 0:2” piacon a hazai kimenetel 1,89-es szorzót ért. Matematikai esélyt még a Monaco is hagyott magának az utolsó körre, miután otthon 2-1-re verte a Rennes csapatát, az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” piacon a jó tipp („hazai és igen”) 3,40-es oddsot ért.
  • Olaszországban még mindig nyitott a kérdés a következő szezon BL-helyeivel kapcsolatban, ugyanis még 3 csapat küzd két helyért. A Juventus hazai pályán 3-2-re verte a már bajnok Intert, ezzel életben tartotta esélyeit, a hazai csapatban bízók 1,94-es szorzóval kalkulálhattak, és majdnem 209 ezer tipp érkezett is a torinóiak sikerére. A Napoli 2-0-ra győzött a Fiorentina vendégeként, ezzel tartja 4. helyét, a „Vendégcsapat – Gólszám 1,5” piacon a beérkezett tippek 100 százaléka várt legalább két Napoli-gólt – 1,46-os oddsért. A forduló vesztese egyértelműen a Milan, amely, ha legyőzte volna a Cagliarit, akkor az utolsó fordulót nagyon kényelmes helyzetből várhatta volna a BL-pozíciók szempontjából, azonban otthon csak 0-0-ra volt képes, ennek ellenére a „Pontos végeredmény” piacra is érkeztek helyes tippek, a „Döntetlen 0:0” kimenetel 18,00-s oddsot is érhetett.
  • Rafael Nadal 10. alkalommal győzött a római salakpályás tenisztornán. Ellenfele a világelső Novak Djokovic volt, de a szerb csak a 2. játszmát tudta megnyerni. A beérkezett tippek 41 százaléka várta a spanyol újabb diadalát – 1,45-ös szorzóért, míg a „N. Djokovic nyer legalább egy játszmát” fogadási sorra beérkezett tippek 95 százaléka lett helyes, 1,64-es nyereményszorzóért.
  • Nem lehet elmenni szó nélkül Valter Attila teljesítménye mellett sem. A magyar kerékpáros 3 napon át viselhette az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót a Giro d’Italián. Vasárnap azonban visszacsúszott az 5. helyre, miután egy rendkívül kemény szakasz végén 43 másodperces hátrányba került a 9. szakaszt megnyerő, és a rózsaszínt is átvevő Egan Bernal mögött. A vasárnapi szakaszon a norvég Tobias Foss is megelőzte a magyar versenyzőt, párharcukban pedig a „Ki végez előrébb?” soron ez 1,60-as szorzót ért.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Barcelona – Celta Vigo (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 1:1/Celta Vigo 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Alavés – Granada (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Alavés 4:2, nyertes odds: 100,00)

 

Mönchengladbach – VfB Stuttgart (Labdarúgás, Bundesliga 1.)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Mönchengladbach 1:0/VfB Stuttgart 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Celje – Olimpija Ljubljana (Labdarúgás, Szlovén bajnokság)

Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Celje 4:0, 5:0, 6:0, nyertes odds: 100,00)

 

San Jose – Las Vegas (Jégkorong, NHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Las Vegas 6:0, nyertes odds: 100,00)

 

Kiemelt esemény:


Chelsea – Leicester 0:1 (Labdarúgás, Angol FA Kupa, döntő)

1X2 (helyes tipp: Leicester, helyes tippek aránya: 9 %, nyertes odds: 3,95)
Szögletszám 9,5 (helyes tipp: Több, mint 9,5, helyes tippek aránya: 93 %, nyertes odds: 1,74)

Vendégcsapat nyer legalább egy félidőt? (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 98 %, nyertes odds: 2,29)

Melyik félidőben lesz több gól? (helyes tipp: 2. félidőben, helyes tippek aránya: 80 %, nyertes odds: 2,02)

 

Outright-fogadás:

 

                  Labdarúgás, NB II 2020/21 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: DVSC (Helyes tippek aránya: 80 %)

Legmagasabb odds: 2,50

Záró odds: 2,50

 

Labdarúgás, Német Kupa 2020/21 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Dortmund (Helyes tippek aránya: 30 %)

Legmagasabb odds: 5,50

Záró odds: 1,98

 

Magyar események:

 

DVSC – Haladás (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 4:2, nyertes odds: 1,25

A végkimenetelre tett 235 355 tippből 224 542 tipp helyes.

 

Vasas – Győr (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 3:0, nyertes odds: 1,30
A végkimenetelre tett 195 306 tippből 186 726 tipp helyes.

 

Nantes – Veszprém (Kézilabda, BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés)

eredmény: 32:28, nyertes odds: 3,60

A végkimenetelre tett 77 541 tippből 5 851 tipp helyes.

 

Szolnok – Szombathely (1.m.) (Kosárlabda, NB I, rájátszás)

eredmény: 80:77, nyertes odds: 1,85

A mérkőzés győztesére tett 12 573 tippből 8 534 tipp helyes.

 

OSC – FTC (3.m.) (Vízilabda, OB I, rájátszás)

eredmény: 10:9, nyertes odds: 4,10

A végkimenetelre tett 17 378 tippből 2 306 tipp helyes.

 

 

Élő szelvény:

 

Egy szegedi Tippmix-játékos 600 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 258 694 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Dinamo Moszkva – CSZKA Moszkva (élő) 1X2 Dinamo Moszkva 8,75 Nyertes
Labdarúgás Crystal Palace – Aston Villa (élő) 1X2 Crystal Palace 6,75 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Wolverhampton 1X2 Tottenham 1,46 Nyertes
Labdarúgás Osnabrück – Hamburg 1X2 Osnabrück 5,00 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 8*2 400 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 8*380 160 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Crystal Palace – Aston Villa 1X2 Crystal Palace 3,00 Nyertes
Labdarúgás Odense – Aalborg (női) 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Pardubice – Plzen 1X2 Pardubice 5,00 Nyertes
Labdarúgás Varnsdorf – FC Hradec Kralove 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes

 

Egy faddi Tippmix-játékos 6 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 970 390 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Svédország – Finnország 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és kevesebb 3,65 Nyertes
Jégkorong Csehország – Oroszország 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és kevesebb 4,10 Nyertes
Jégkorong Szlovénia – Ausztria 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és kevesebb 4,30 Nyertes
Jégkorong Lettország – Svájc 1X2 + Gólszám 5,5 Vendég és kevesebb 2,32 Nyertes

 

Egy bagi Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 727 900 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Osasuna – Cadiz 1X2 Osasuna 1,82 Nyertes
Labdarúgás Elche – Alavés 1X2 Alavés 2,52 Nyertes
Labdarúgás Sevilla – Valencia 1X2 Sevilla 1,42 Nyertes
Labdarúgás Celta Vigo – Getafe 1X2 Celta Vigo 2,27 Nyertes
Labdarúgás Huesca – Ath. Bilbao 1X2 Huesca 2,42 Nyertes
Labdarúgás Atl. Madrid – Real Sociedad 1X2 Atl. Madrid 1,60 Nyertes
Labdarúgás Valladolid – Villarreal 1X2 Villarreal 1,87 Nyertes
Labdarúgás Granada – Real Madrid 1X2 Real Madrid 1,36 Nyertes

 

Egy miskolci Tippmix-játékos 300 Ft-os alaptéttel (összesen 6 300 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 689 149 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Sparta Rotterdam – Utrecht 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás AIK Stockholm – FF Malmö 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás Antwerpen – FC Bruges 1X2 Döntetlen 3,85 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Everton 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Eibar – Betis 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Dortmund 1X2 Döntetlen 3,60 Vesztes
Labdarúgás Venezia – Chievo 1X2 Döntetlen 2,92 Nyertes

 

Egy sándorfalvi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 360 Ft-os téttel), 7/9-es kombináció típusú fogadással 677 228 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Gol Gohar Sirjan – Zob Ahan Hendikep 0:1 Döntetlen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Aluminium Arak – Shahr Khodro Mashhad Hendikep 0:1 Döntetlen 3,90 Nyertes
Labdarúgás Nassaji Mazandaran – Foolad Khuzestan Hendikep 0:1 Döntetlen 4,15 Nyertes
Labdarúgás Tractor Tabriz – Sanat Naft Abadan 1X2 Döntetlen 2,78 Nyertes
Labdarúgás National Bank of Egypt SC – Al-Mokawloon Arab Hendikep 1:0 Döntetlen 3,75 Nyertes
Labdarúgás Persepolis – Esteghlal Tehran Hendikep 0:1 Döntetlen 3,75 Nyertes
Labdarúgás Ismaily – Aswan Hendikep 0:2 Döntetlen 4,30 Vesztes
Labdarúgás Ghazl El Mahallah – Al-Masry Hendikep 1:0 Döntetlen 3,50 Nyertes
Labdarúgás El Zamalek – ENPPI Hendikep 0:2 Döntetlen 4,00 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 608 708 Ft-ot, illetve 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 60 871 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Valladolid – Villarreal Szögletek száma 9-11 3,00 Nyertes
Labdarúgás Valladolid – Villarreal Hendikep 2:0 Döntetlen 5,00 Nyertes
Labdarúgás Eibar – Betis Szögletek száma 9-11 2,93 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Liverpool Szögletek száma 9-11 2,77 Nyertes

 

Egy opályi Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 619 057 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Spezia – Torino 1X2 Spezia 3,05 Nyertes
Labdarúgás Genoa – Atalanta Hendikep 2:0 Genoa 2,33 Nyertes
Labdarúgás Mönchengladbach – VfB Stuttgart 1X2 VfB Stuttgart 4,80 Nyertes
Labdarúgás Schalke – E. Frankfurt 1X2 Schalke 10,00 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Internazionale 1X2 Juventus 2,03 Nyertes
Labdarúgás Roma – Lazio 1X2 Roma 2,98 Nyertes

Egy dabas-sári Tippmix-játékos 120 Ft-os alaptéttel (összesen 960 Ft-os téttel), 7/8-as kombináció típusú fogadással 589 604 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Heracles – Feyenoord 1X2 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Emmen – Heerenveen 1X2 Emmen 2,03 Nyertes
Labdarúgás Sparta Rotterdam – Utrecht 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás RKC Waalwijk – Twente 1X2 RKC Waalwijk 2,51 Nyertes
Labdarúgás F. Sittard – Vitesse 1X2 Döntetlen 3,55 Nyertes
Labdarúgás PSV – Zwolle Hendikep 0:1 PSV 1,36 Nyertes
Labdarúgás Ajax – Venlo Hendikep 0:1 Ajax 1,24 Nyertes
Labdarúgás Groningen – AZ Alkmaar 1X2 Döntetlen 3,70 Nyertes

 

Egy albertirsai Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 574 324 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Aston Villa – Everton Mérkőzés alakulása Nem lesz gól 11,00 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Everton Büntetőlap-szám 2,5 Több, mint 2,5 1,53 Nyertes
Labdarúgás Valladolid – Villarreal 1. félidő – Gólszám 0 2,73 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Liverpool 2. félidő – Pontos eredmény Liverpool 2:1 12,50 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 676 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 492 733 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Granada – Real Madrid 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,95 Nyertes
Labdarúgás Crotone – Hellas Verona 1X2 Crotone 4,55 Nyertes
Labdarúgás Eibar – Betis 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Dortmund Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,49 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Liverpool Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,33 Nyertes
Labdarúgás Rosenborg – Viking Stavanger Gólszám 4-5 2,88 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 418 446 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Leverkusen – Union Berlin 1X2 Döntetlen 3,75 Nyertes
Labdarúgás Augsburg – Bremen 1X2 Augsburg 2,46 Nyertes
Labdarúgás Schalke – E. Frankfurt 1X2 Schalke 10,50 Nyertes
Labdarúgás Bielefeld – Hoffenheim 1X2 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Freiburg – Bayern München 1X2 Döntetlen 6,00 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 7 554 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 263 845 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Granada – Real Madrid 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,95 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Dortmund Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,53 Nyertes
Labdarúgás Crotone – Hellas Verona Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,57 Nyertes
Labdarúgás Venezia – Chievo Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,81 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Liverpool Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,48 Nyertes
Labdarúgás Eibar – Betis Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,84 Nyertes

 

/ by /   Friss hírek, Videók / 0 comments

Sambo a Tényekben

Kincsem és Imperiál után Sambo lehet az egykori egymilliárd forintot érő Overdose utódja. A 3 éves csodaló eddig három versenyen indult, de mindhárom alkalommal kimagasló győzelmet aratott. A ló Alagon tölti napjait, ahol arra készül trénerével, hogy versenyről versenyre ők legyenek a legjobbak. Egyesek szerint erre igen csak jó esélyük van.

forrás: tenyek.hu

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Anybody 3., Victory 6. Bécsben

Victory Knick

Csordás Emil két idomítottja május 16-án, vasárnap Bécsben állt starthoz a festői szépségű krieau-i versenypályán. A két utazó ügető a hazai tréningbe visszakerült klasszis Victory Knick és a folyamatosan stabilan teljesítő kanca, Anybody volt.
Az eddig német tréningben levő Victory Knick 1600 méteren indult a nap hetedik futamában, a rangos Preis der Stadt Wienben. Jó start után a második pozícióban ügetett, a befutóra érve azonban nem volt helye, így a hatodik pénzdíjas helyet szerezte meg 13,6-os idővel, ezzel 100 eurót keresve.
Anybody a nap harmadik futamában a Großer Preis der Österreichischen Lotterien-ben indult 2600 méteren. A folyamatosan javuló ötéves itt is javítani tudott. A startot követően a mezőny végén helyezkedett, az utolsó kanyarban a külső spúrban fordult és nagy lendülettel a harmadik helyre jött fel 16,9-es időt ügetve.

Hivatalos eredmény és videó

Anybody

Fotó: Péter Réka

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tour To Paris hetedik

Az egykor magyar idomításban és tulajdonban állt Tour To Paris május 16-án a Group 3 besorolású Prix de Saint-Georgesben állt starthoz Longchampban. Az 1000 méteres futamban 12 ellenfele volt a pihenő és herélés után futó telivérnek. A klasszist Gregory Benoist-val a hetedik helyen ért célba. A versenyre fogadhattak is a játékosok a fogadóirodákban, illetve a www.bet.lovi.hu-n!

1 370 371 372 373 374 375 376 726