Az ünnepi versenynap után egy héttel folytatódik az ügető szezon. A napi fő versenyben, a Happy Bluejay Díjban 12 versenyló áll starthoz. Adamo Fling (2) és Vitalia (1) kettőse képviseli a legjobb esélyt.
A versenynap 14:00 órakor kezdődik szombaton, a fogadást 200.000 forint teszi teljessé.
Lóverseny ereklyék árverése
Írta: Kovács Botond.

A telivér árverési szezon annak ellenére teljes gőzzel dübörög, hogy több helyen is szigorítottak a részvételi szabályokon, és helyszín, valamint időpont változások is történtek. Az alábbiakban is egy aukcióról lesz szó, ám ez alkalommal nem lovakat kínál megvételre a kikiáltó.
Lester Piggott, a világ valaha élt egyik legjobb zsokéja áruba bocsátja hetven tiszteletdíját. Az értékes tárgyak között nemcsak saját, hanem a család versenylovasainak trófeái is megtalálhatók, az egyik műtárgy az 1890-es évekből való. A világ turf-emléktárgy gyűjtői dörzsölik a markukat, és merész álmokat szövögetnek. Pontosabban azok, akik megengedhetik maguknak, hogy súlyos font-tízezreket fizessenek egy-egy csodálatos és örökbecsű tárgyért.
Az előzetes kalkulációk szerint 80 ezer font értékben találnak új gazdára az ereklyék, de mivel tudjuk, a gyűjtői szenvedély nem ismer határokat, ennek sokszorosára is rúghat majd a summa.

Már csak azért is, mert Piggott mester két aranyból készült derby-tiszteletdíjtól is megválik. Az egyiket 1957-ben nyerte Crepellón, a másikat 1960-ban St. Paddyn. Így is marad még neki hét, ha csak az epsomiakat nézzük. A többitől nyilván nem volt szíve megválni. Ez a legjobb alkalom elmondani, hogy összesen huszonhárom (!) derbyt nyert: a kilenc Epsom Derby mellett, egy Prix du Jockey Club, három Deutches Derby, öt Irish Derby, három Derby Italiano, egy Singapore Derby és egy Szlovák Derby fűződik a nevéhez. Előrelátóan 5.000 és 10.000 font között kelhet el a trófeák darabja.
Valamivel magasabb árra számít a Graham Budd Aukciósház Lester Piggot nagyapja, Ernie Piggott Poethlyn lovasaként az 1919. évi a Grand Nationalonben nyert ezüst kupájáért. Keith Piggott, Lester apja sem marad ki a sorból, az 1963-ban Ayala idomárjaként nyert Grand National díja is megtalálható a katalógusban.

Ha mindez nem lenne elég, a sportereklyék gyűjtői Piggott-dédnagypapa, Tom Cannon 1892-ben kapott ezüst kupájára is licitálhatnak, amelyet Lord Cadogantól kapott nyugállományba vonulása alkalmából. A könnyebb érthetőség kedvéért megjegyezzük, az 1872. évi champion és mind az öt brit klasszikust megnyerő Cannonnak két fia volt, akik szintén zsokéként keresték kenyerüket, és egy lánya, aki Ernie Piggott felesége lett. Ernie az ugrások felett aratott sikereket. Háromszor volt champion, és ugyanennyiszer nyert Grand Nationalt. Fia, Keith hőstetteiről is sokat lehetne írni annak ellenére, hogy lovasként nem váltotta meg a világot, de Lester többszörösen is jóvá tette ezt, hiszen tizenegyszer lett brit champion, és harminc brit klasszikus futamban győzedelmeskedett. Mindezeken kívül Iris Rickaby, Lester édesanyja által nyert két emléktárgy is kalapács alá kerül.

Nyilván szűkös már a hely Piggotték nappalijában, ezért válik meg a mester az 1985-ben Shadeed, illetve az 1992-ben Rodrigo De Tirano nyergében szerzett ezüst kupáktól. Meglepő, de ezekért a tárgyakért csupán 2.000 font körüli összegre számít az árverező.
Az aukcióra november 9-én kerül sor, és a fenti muzeális értékű ereklyék mellett rengeteg csodás lóversennyel kapcsolatos tétel szerepel a katalógusban.
Az alábbi elérhetőségen megtekinthető a katalógus:
https://www.grahambuddauctions.co.uk/Sporting-Memorabilia-Day-One/2020-11-09?gridtype=gridview
Újabb szép magyar siker!
A Prolongo istálló lova, Digital Races az esős mély pálya ellenére 14,7-es kilometerátlagot ügetve győzött 2140 méteren Christoffer Erikssonnal.
Kengyelfutó Etalon nyerte az Európa Derbyt
A pénteki előfutamok után vasárnap újra összemérték gyorsaságukat a legjobb időt futó agarak az Európa Derby Döntő futamában. A rendkívül eseménydús és izgalmas megmérettetésben Kengyelfutó Etalon bizonyult a legjobbnak, magabiztos futással nyerte a versenyt. Tulajdonosával és trénerével, Havasi Lászlóval beszélgettünk.
Mi volt az előzetes megérzésed a verseny kapcsán?
-Etalon egy nagyon fiatal versenykutya, akinek nincs még nagy rutinja a versenyzésben, de az eddigi felkészülése alapján nagyon bizakodóak voltunk, mert láttuk, hogy a kutya hétről-hétre, edzésről-edzésre és versenyről versenyre egyre jobban teljesít, egyre jobb időket tud futni. Azt pedig nagy örömmel fogadtuk, hogy kifejezetten jól fekszik neki a Kincsem Park pályája, jól helyezkedik, tudja, hogy melyik pillanatban mit kell neki tenni azért, hogy a győzelmet meg tudja szerezni.
Előre kitűzött terv volt, hogy az Euróa Derby-n a lehető legjobb eredményt tudjuk elérni. Persze tudtuk, hogy Magyarország legjobb agaraival kell megküzdenünk, ezt az eddig versenyek alapján is láttuk. Nagyon nagy kihívás volt, de éreztem a kutyán, hogy kitűnő formában van, amit a pénteki előfutamban meg is mutatott, hiszen ott pályarekordot futott.
Miért a hosszú távon indult?
– Minden fiatal kutyával rövid távon kezdünk, de aztán átkerült hosszúra, mert tudtuk, hogy az az ő igazi távja. A rövid csak a felkészítésnek a része volt.
Nagyon izgalmas döntőnek lehettünk szemtanúi. Milyen volt ezt “belülről” megélni, milyen volt a verseny lefolyása?
– Nagyon vártuk a vasárnapot és ahogy mindenki más, mi is nagyon izgultunk. A pálya fantasztikus volt, az esős idő nagyon jót tett a talajnak, nagyon gyors volt a futófelület. Bíztunk benne, hogy minél jobb helyezést tudunk majd elérni Etalonnal.
A futam rendkívül izgalmasan zajlott. Etalon nem tudott olyan jó rajtot venni, hogy rögtön az élre tudjon állni. Nagyon sok versenyzési intelligencia kellett ahhoz, hogy az egyes és kettes kanyarban lévő hátrányát meg tudja oldani. Ezért pozícióváltás következtében belső ívről kikerült a külső ívre és hogy a hármas kanyarban vissza tudott jönni belső ívre, az fantasztikus sebességről és intelligenciáról tesz tanúbizonyságot.
Ki vagy kik voltak a legnagyobb ellenfelek?
– Itt már a Derby Döntőről volt szó, így mind a hat agár kiemelkedő benne. Mivel két napos versenyről beszélünk, nagyon sokat számít az, hogy melyik tréner hogyan tudja megfelelően pihentetni, regenerálni a kutyáját a vasárnapi döntőre. Főleg úgy, hogy már a döntőbe jutás is hatalmas küzdelem volt minden agár számára.Champ-et kiemelném, mert az előfutamban épphogy orrhosszal tudta őt Etalon megverni. Tudjuk, hogy egy rendkívül gyors agár, aki jó kezekben van, ezért az ő küzdelmére mindenképpen számítottam a vasárnapi döntőben.
A másik, akit szintén kiemelnék, Jelly Flood, aki egy rettentően erős finalista, nagyon nagy szíve van, nagyon akar és tud is a végén jönni, ő is abszolút az esélyesek közé tartozott. De minden agár, aki ott volt a döntőben, egyértelműen győzni akart és meg is tettek érte mindent.
Mikor láthatjuk őt legközelebb futni?
– Etalon most csúcsformában van, sajnos a járványhelyzet miatt elrendelt korlátozások következtében az Ügetőszilveszter és a decemberi futamok törölve lettek. Emiatt az eredetileg tervezett hat futam helyett csak három kerül megrendezésre, így természetesen mindegyikre készülünk a kutyával. Megyünk tovább ezen az úton és remélem, hogy ezt a szép sikersorozatát tudja majd tartani.
Egy másik agarad, Miss Danger is nyert, őt hová vártad a futam előtt?
– Miss Danger nagyon jól kezdte az idei évet, sorozatban három versenyt is fantasztikus idővel tudott nyerni. Sajnos utána egy vállsérülés közbeszólt, így a Magyar Derby után pihenőt és különböző kezeléseket kapott. Utána pedig jött a tüzelés, ami sajnos ebben a sportban elég nagy hátrányt jelent a teljesítményben. De úgy vesszük észre, hogy most kezd ezekből kijönni, nem a Consolation-ban lett volna a helye eredetileg, hanem a döntőben, de a fent említett okok miatt csak most kezdi visszanyerni a tavaszi formáját.
Őt is láthatjuk majd a következő versenyeken futni?
– Igen, ő is starthoz áll majd az elkövetkezendő versenynapokon, illetve van egy harmadik agarunk, Hellboy, aki Isaszegen két Magyar és egy Cseh Derby-t nyert már és jelen pillatanban az ország egyik leggyorsabb és legeredményesebb agara. Viszont a Kincsem Park-i pálya és a külső nyúl még nagyon új volt neki és sajnos ő is egy betegséggel bajlódott, ami miatt sokáig nem tudott futni, de most visszatér a Kincsem Parkba és az utolsó versenyeken ő is starthoz fog állni.
Zala Csaba értékelése
Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíja
Stone Sober
A lovas kiválasztása mindig a tulajdonossal közösen zajlik, most is így történt. Szerencsére jó sanszunk volt a versenyben, Aurora Amica aggasztott leginkább, Stanislav Georgiev remek lovas, mindig a maximumot hozza ki a lovakból. Szerencsére a mi taktikánk jobbnak bizonyult és megszereztük az első helyet.
Agave
Nem vártunk tőle nagy eredményt, egy pénzes helynek örültünk volna, sajnos pont lecsúszott róla.
Szent László Díj
Shy Boy
Véleményem szerint jól futott, a mély pálya nem kedvezett neki. Helyből nem kezdett jól, nem volt gyorsan talpon, kicsit elkéstünk vele.
Melmet
Sajnos a verseny folyamán legaloppozta a lábát, valószínű, hogy az eredménye ennek köszönhető.
Meglepetés
Szerettük volna megnézni, hogy hol tart az évjárattársaihoz képest, mennyire van tőlük jelenleg. A táv is még kérdéses az ő esetében, apja sprinter volt, anyja hosszútávú ló, így még a megfelelőt keressük neki.
Fotó: Vonczem Gabriella
Stanislav Georgiev értékelése
Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj
Cirfandli
A mély pálya miatt sok meglepetése volt a napnak. Alapvetően várásra szoktam lovagolni, a munkái is így épülnek fel. Próbáltam az erejével spórolni, 800 métertől kezdtem el finoman zárkózni, mivel Simply The Best nagyon megszökött a mezőnytől. Tudtam, hogy közelebb kell érnem vele, mert mély pályán nehéz indítani. Amikor az egyenesre értünk láttam, hogy fárad a kanca, így bíztam benne, hogy el tudom kapni a célban, ha Cirfandli az utolsó 300 méteren kihozza magából a maximumot. Ez szerencsére így is történt! A lovasválasztás nem volt kérdés, munkában is én ülök rajta, ismerem már minden mozzanatát. A jövőbeli tervekkel kapcsolatban két variáció van. Szeretnénk vele külföldön starthoz állni Listed kategóriás versenyben, kifejezetten Németországot vagy Olaszországot céloznánk meg amennyiben van számunkra ideális 1600 méteres versenyük, ha ez nem jön össze, akkor a Kincsem Parkban a Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díjban szeretnénk indulni.
Tattersalls – Overdose Díj
Morita Menantie
Abszolút számítottam rá, hogy jól fog menni. A munkáira sem lehet panaszom, emellett kedveli a mély pályát.
Vain Hope
Egy kicsit csalódás, mert jobbra számítottam. Munkában már mutatta, hogy nem tetszik neki a mély talaj, emellett ő már a téli pihenőjére készül, ez a formáin is látszik.
Shammah
A tulajdonosa iraki származású, ő vásárolta a kancát Angliában. Az első tervek szerint októberben futott volna Isztambulban, de a koronavírus miatt ez nem valósult meg, így az Overdose Díj adott volt. Két hónapja van nálam tréningben, jól dolgozik, de kíváncsi voltam mit hoz ki belőle a versenyhelyzet. Valószínűleg Angliában nem tréningezték már jó ideje, viszont a származása bizakodásra ad okot, hiszen apja a világklasszis Frankel. Idővel be fog érni a munka. Szeretnénk nézni neki még 1-2 versenyt itthon, vagy külföldön, utána a téli pihenő következik.
Kincsem Díj
Golden Sea
Nagyon jó formában van, a futam előtt azt nyilatkoztam, hogy az első három hely valamelyikében bízom, ez meg is valósult, abszolút lefedte a teljesítményét.
Szent László Díj
Miss Mistery
Úgy futott, ahogy azt vártam tőle. Erős mezőny volt számára, sokat gondolkoztunk az indításán, de végül nem bántuk meg, egy értékes pénzes helyezést szerzett.
Fotó: Vonczem Gabriella
Jaytee Milan az Európa Derby Sprint Döntő győztese
Jaytee Milan nyerte vasárnap este az Európa Derby Sprint Döntőt. Trénerét, Tenczel Gábort kérdeztük a siker kapcsán.
Jaytee Milan sérülés után tért nemrég vissza, sikerült teljesen felépülnie?
– Úgy látom, hogy igen, de ez nyilván nem azt jelenti, hogy ugyanazt a formát tudja mutatni, mint a sérülések előtt. Három izmával volt probléma, egy a hátsó combjában, amit tavaly Írországban megműtöttek, illetve két izom szakadása volt a lapockáján, de szerencsére teljesen rendben van és nagyon jó formára sikerült hozni a Derby napjára.
Miért a rövid távon indult?
– Nem éreztem benne most a 480 métert. Figyeltem az edzés idejeit, versenyeit és nem láttam azt, hogy most hosszabb távon érvényesülni tudna. Az is benne lehet a pakliban, hogy a korábbi sérülések miatt nem megy neki a 480 méter olyan dinamikával, ahogy korábban, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy négy éves elmúlt, fiatalabb már nem lesz sajnos. Úgy gondolom, hogy egy trénernek érdemes megtalálni az adott kutyának az optimális távot és azon versenyezni.
Milyen versenyre számítottál, hova vártad őt?
– Őszinte leszek, én mindkét kutyámat, Jaytee-t és Jelly Flood-ot is nyerőnek tippeltem volna a futamában annak alapján, hogy a felkészítésük kitűnően sikerült. Jaytee Milan hozta is a formát, vele úgy is készültünk, hogy a második napon jobbat fog futni, mint az elődöntőkben.
Jelly Flood harmadik helyezésével mennyire vagy elégedett?
– Ahogyan említettem, őt is első helyre vártam, nagyon jó formában volt a verseny napján. De ugye ilyen az agárverseny, amikor hat kiváló kutya fut együtt és ha kétszer-háromszor bezárnak egy agár előtt akkor nem fog tudni a saját tempójában jönni. Úgy gondolom, hogy ha a hármas kanyarban nem zárnak be előtte, akkor meg tudta volna nyerni a versenyt.
Kiket tartottál a legnagyobb ellenfeleknek a futamokban?
– A Sprint Döntőben Evot és Godzillát, a 480 méteres Döntőben pedig Etalont. Nagyon izgalmas futamok voltak, különösen a 480 méteres döntő, remek agarakkal.
Jó a fogadtatása a kézi Kincsem+ játéknak a lottózókban!
Múlt hét csütörtöktől a Szerencsejáték Zrt. hálózatában már nemcsak az okos gépi játékot, azaz a Kincsem+ TUTI-t, hanem a Kincsem+ kézi változatát is lehet játszani, így a fogadóknak lehetősége nyílt arra, hogy az első öt lovat maguk válasszák ki. A tapasztalatokról és a játékról Gyetvai Anettet, a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. értékesítést támogató menedzserét kérdeztük.
Elindult a kézi Kincsem+ játék a lottózókban, mik voltak a tapasztalatok az első napokban, hogyan fogadták a játékosok?
– A bevezetést hosszú előkészítő munka előzte meg a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. részéről. Október 15-én, csütörtökön indult a Kincsem+ kézi változata a lottózókban. Csendes indulást terveztünk, leginkább azok a fogadók és sportfogadók próbálták ki a Kincsem+ TUTI, a gépi játék mellett a szelvényes játékot, akik eleve várták ezt a formát. Emellett persze szájhagyomány útján sokakhoz eljutott a hír, hogy a fogadók már maguk is ki tudják választani a megjátszani kívánt lovakat, sőt, a különböző kombinációkat, különböző alaptéteket a segédszelvényen. Ez a lehetőség sokak számára egészen új típusú fogadási élményt nyújt, így egyre nagyobb érdeklődésre számíthatunk mindenkitől és elsősorban a sportfogadóktól. A lottózókban jók a tapasztalatok, nyitottak a játékosok az új lehetőségre.
A játék azok számára nyújt igazi újdonságot, akik nem feltétlenül Lovi fogadók, de nyitottak az új dolgokra és a sportfogadásra. Valljuk be, az ő számuk jóval nagyobb, mint a rendszer lóversenyjátékosaié, őket kell megszólítanunk a Kincsem+ kézi változatával. Ez egy hatalmas réteg, akik szeretnek esélyeket elemezni, latolgatni, ők, ha megismerik a terméket, nagyon fognak örülni annak, hogy saját maguk találják ki a jónak vélt sorrendet, ők választhatják ki, hogy melyik lovakat szeretnék látni a remélhetőleg nyertes szelvényen. A segédszelvény abban is segít, hogy kisebb alaptéttel több lovat lehet játszani számtalan szisztémával. A fogadó dönti el, hogy a statisztika, a származás, a szimpatikus idomár, hajtó vagy lovas alapján játszik. De lehet akár kabalaszámokkal részt venni a játékban, érdemes figyelni a ló megjelenését vagy a nevét is. Kinek mi a szimpatikus taktika.
Az ünnepi versenyhétvégén a Kincsem Parkban volt alkalmam beszélgetni a törzsfogadóinkkal, akik kipróbálták már a kézi játékot a lottózóban. Az élménybeszámolók alapján alapvetően jók a tapasztalatok, örömmel fogadták az indulást. A rutinos lóversenyfogadók persze pontosan értik, hogy miként kell kitölteni a fogadószelvényt, hol tudnak információt gyűjteni a lovakról, a futamról. Ami még nekik könnyebbség, hogy a segédszelvény struktúrájában nagyon hasonlít a mi saját fogadási segédszelvényünkre. A lóversenyfogadók így még többször látogatják a hozzájuk közeli lottózókat, hiszen a játék közel 4.500 helyen érhető el a hét bármely napján.
A Kincsem+ kézi változatának bevezetése után már itt is van egy akció, amit a Szerencsejáték Zrt. indított ezen a héten hétfőn. Mit lehet róla tudni?
– A csendes indulást követően a héten kezdődött egy nagyobb kampány, amire egy fogadói akció is épül, ez két hétig, november 1-ig tart. Az akció lényege, hogy minimum 1200 forint értékben kell játszani egy szelvényen Kincsem+ játékot. Az akció időtartama alatt a vásárolt tikett a szelvényszám alapján automatikusan részt vesz a meghirdetett sorsolásokon. Ez nagyon fontos és nagy könnyebbség a fogadóknak, nem kell regisztrálni, elég megőrizni a szelvényt.
Mindkét hetet követően lesz sorsolás, október 26-án és november 2-án. Alkalmanként 1x 1.000.000 forint és 10 x 50.000 forint pénznyereményt lehet nyerni. A második hét után lesz egy ráadás sorsolás is, szintén november 2-án, ekkor 1 x 3.000.000 forint pénznyeremény talál gazdára. Az igazán szerencsések egy szelvénnyel akár többször is nyerhetnek, amennyiben az adott Kincsem+ futamban is sikerrel járnak és a kijelölt sorsoláson is melléjük szegődik Fortuna.
A sportfogadók Bibliájában, a SzerencseMix újságban milyen plusz információk segítik a Kincsem+ játékkal most ismerkedőket?
– A lottózókban az értékesítő kollégák tudnak elsősorban segítséget nyújtani, a terminál képes arra, hogy alapinformációkkal ellátott fogadási ajánlatot nyomtasson a fogadóknak. Bővült a megjelenésünk a SzerencseMix újságban, többek között a lovak utolsó három futásának eredményeivel, statisztikai adatokkal és tippekkel is. A fogadóknak sokkal könnyebb így kiválasztani a számukra tetsző lovakat. Annak ellenére, hogy a SzerencseMix újság csak hetente kétszer, kedden és pénteken jelenik meg, az tapasztalatom, hogy az érdeklődők szívesen forgatják az újságot a hiteles információkért. A „zöld újság” mellett egyre nagyobb körben és bátran használják a fogadók az okostelefonjaikat is, hogy a napi fogadási ajánlatot elérjék a lovifogadas.hu oldalon a Kincsem+ fogadási ajánlatánál.
A saját felületeinken is bővített verziót fognak majd látni az odalátogatók. Ha valaki rendszeresen figyeli ezt az egy termékünket, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy érdeklődni fog a többi futam és játék után is. Innen már csak egyetlen lépésre van az egész napi program és fogadási lehetőség a bet.lovi.hu oldalon.
A gépi TUTI játékkal rendszeresek a sok milliós nyeremények, sőt a 104 millió forintot is ezzel nyerték. Volt már nagy nyeremény a kézi játékkal?
– Pár nap telt el, de igen, már van nagy nyeremény a kézi Kincsem+ játékkal. Rögtön az első napon, múlt hét csütörtökön, egy szerencsés fogadó helyes sorrendben játszotta meg az öt befutó lovat, így ő 1 millió forinttal lett gazdagabb aznap. Bízom benne, hogy egyre több fogadót tudunk megkérdezni, amikor jelentkezik a nagy nyereményért, sikerének történetéről.
Kovács-Bakos Szilvia értékelése
Szent László Díj
Diadora Sts
Diadora Sts teljesítményével teljes mértékig elégedettek vagyunk, előzetesen az első három hely valamelyikére vártuk, tudtuk, hogy utolsó versenye óta javult. Jó pozícióban galoppozott a startot követően, kihozta magából a maximumot. Zdenko Smida mindig eredményesen lovagol, több verseny győzelmet is köszönhetünk neki. Tudtuk, hogy erős lovas és tud is hozni Diadorán. A terveket tekintve még nem tudjuk, hogy téli pihenőre megy, vagy fut még egyet, egy nagy kancáról van szó, még fejlődésben van. Amennyiben fut a Kétévesek Kritériumát célozzuk meg.
Tattersalls – Overdose Díj
Báthory
Azt futotta, amire számítottunk és ahogy nyilatkoztam az idomári vélemények során. Nem kedveli a mély pályát és a táv is kicsit rövid volt a számára. Kapott egy jó versenyt, megyünk tovább, lesznek még fontos feladatai.
Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj
Simply The Best
Nagy szívfájdalmunk a futása. A taktika más lett volna, nem ezt kértük a lovasunktól. Sokat kivett a lóból a több hosszas vezetés, így az utolsó méterekre elfáradt és kikapott, véleményünk szerint nyerhetett volna.
Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíja
Aurora Amica
Ha kicsit közelebb vagyunk a kanyarban és közelebbről indítunk, akár a győzelmet is megszerezhette volna, de Amica nagyot futott, a második helyezés magáért beszél.
Fotó: Vonczem Gabriella
Képes összefoglaló 10.18 – Európa Derby agár döntők
Európa Derby Sprint Consolation
Miss Danger Tréner: Havasi László Kennel: Uniqueness
Európa Derby Sprint Döntő
Jaytee Milan Tréner: Tenczel Gábor Kennel: Molnár Lara & Barnabás
Invitation 480m
Mashmad Bale Tréner: Komáromi Diána Kennel: Tamo I.
Európa Derby Consolation
Cserihegyi Antoher Little Help Tréner: Komáromi Diána Kennel: Gálik István
Európa Derby Döntő
Kengyelfutó Etalon Tréner: Havasi László Kennel: Uniqueness