/ by /   Friss hírek / 0 comments

Panyi Mátyás Angliában

Tehetséges lovasunk, Panyi Mátyás az idei szezon utolsó felét Newmarketben folytatja, George Scott istállójában vállalt munkát munkalovasként, ugyanott ahol amatőrlovasunk, Kovács Milán is lovagol. A fiatal lovas egy nap általában négy telivérrel dolgozik és gondoskodik a napi szintű ellátásukról. A jelen helyzetben az angliai lóversenyélet sem egyszerű, a versenydíjcsökkentés, a korlátozások ugyanúgy érintik a versenyistállókat, azonban a napi kőkemény munkának zavartalanul folytatódnia kell.
A magyar zsokéjelölt számára minden lehetőség adott, hogy bővítse szakmai tudását. A tervek szerint a téli időszakot is kint fogja tölteni. Bízunk benne, hogy a 2021-es Kapunyitón már ismét a Kincsem Parkban láthatjuk!

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Maronka Gábor értékelése 2020.11.08.

Kétévesek Kritériuma

Arhimed
Pályafutása nagyon jól indult, a Lomniczi Béla Emlékverseny – Nyeretlen Kétévesek Versenyében volt egy kisiklása, növésben volt még. Ennek ellenére bíztam a tudásában, amit végre versenyben is megmutatott. Bár ménről van szó, de érzékeny lelkületű. Eddig inkább keménykezű lovasok lovagolták és nem igazán hozta velük a teljes tudását, így döntöttünk Gönczi Rebeka mellett, aki kiváló választásnak bizonyult.


Magyar St. Leger

Rebel’s Angel
Kíváncsiak voltunk rá, hogy mit tud, főként hendikepekben indult eddig, azt tudtuk, hogy távbírás van benne. Nem vagyunk elégedetlenek az eredménnyel.

Faust
Háromszor futott mély pályán, háromszor volt helyezetlen, ebből le is vontuk a következtetést. A mély pálya nem a kedvence, ehhez mérten fog starthoz állni a jövőben.


Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díj

Dante’s Peak, Centa
Nem vagyok elégedett, taktikailag szerettem volna, ha az élmezőnyben helyezkednek, ahogy Báthory és Simply The Best tette. Mi maradtunk hátul, mi ültünk be mögéjük, innen pedig nem bírtak felzárkózni. Mivel mindketten jó formában vannak és frissek, így kapnak egy-egy futást. Dante’s Peakkel Németország, ezen belül is Dortmund van tervben november 29-én, a versenyt homokpályán futják 1200 méteren. Ez még csak terv, nyilván a jelen helyzet alakítja majd az elképzelésünket. Centa az 1600 méteres Ászári Díj résztvevője lesz.

Fotó: Vonczem Gabriella

/ by /   SZAKMAI Galopp, SZAKMAI Ügető / 0 comments

Regisztráció a zártkapus versenynapokra

A Kincsem Nemzeti Kft. a Magyar Kormány által hozott hatályos rendelkezés alapján zártkapuk mellett rendezi meg az ügető és galopp versenynapokat.
Versenynapokon a Kincsem Park területére idomárok, versenyhajtók és versenylovasok, valamint az istállószemélyzet/felvezetők és a szállító személyzet tagjai léphetnek be, előzetes regisztrációt követően!

A regisztráció menete:
Az idomárok, a versenyhajtók és versenylovasok neve a hivatalos versenyprogramból ismert minden versenynap előtt, az ő regisztrációjuk nem szükséges, de belépéskor ellenőrzésre kerülnek.
Az istállószemélyzet/felvezetők, valamint a szállító személyzet listáját az idomár köteles leadni a versenynapot megelőző csütörtökön, legkésőbb 18 óráig e-mailbenzartversenynap@kincsempark.hu címre.
A levélben kérjük feltüntetni a regisztrálni kívánt személy teljes nevét, valamint az istállóban betöltött pozícióját (pl.: lovász, felvezető, szállító személyzet).
Regisztrációkat kizárólag a fent megadott e-mail címre fogadunk el!

A belépés menete:
A zárt kapuk melletti versenynapokon az ellenőrzött beléptetés az első futam előtt 2 órával kezdődik meg a TEHERPORTAI BEJÁRAT-nál, ahol a belépésre jogosult személyek karszalagot kapnak, melynek viselése az adott versenynapon a bentmaradás feltétele. Versenynap alatt a terület ellenőrzése folyamatos. Akin nincs karszalag, eltávolításra kerül a területről.
Aki korábban érkezik a területre, az ellenőrzés megkezdésekor a Teherportán megjelenve tudja átvenni a karszalagot.

A Versenyszervező mindent megtesz a versenynap lebonyolítása érdekében, kérjük a résztvevők együttműködését és segítségét!

/ by /   A nap híre / 0 comments

Az ügető képzésekről ír a Pegazus

A népszerű lovas havilap, a Pegazus Magazin a megszokott rovatai, tudósításai és riportja mellett jelentős terjedelemben számol be az Ügető Tenyésztők Országos Egyesületének munkájáról és a Kincsem Parkban szervezett továbbképzésekről.
Az újság novemberi számát keresd az újságárusoknál!

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Digital Races csütörtökön a fogadási ajánlatban

Ismét érdemes lesz figyelni a svéd csütörtököt, magyar vonatkozása is lesz a versenynapnak! November 12-én Kalmarban a nap hetedik futamában áll starthoz Rutkai József lova, Digital Races. A 20:36-kor kezdődő 2140 méteres fordulóstartos versenyben hét ellenfele lesz a magyar tulajdonban lévő ügetőnek, a hároméves térhátrányból indul, sulkyjában Christoffer Erikkson ül majd. Az összdíjazás 108 000 svéd korona, a futam része a csütörtöki fogadási ajánlatnak, Tét, Befutó és Hármasbefutó játékot lehet rá játszani. Az utóbbiban 50 000 Ft Jackpot, ezen felül pedig az Express 7 akció fokozza az izgalmakat!

A program az alábbi linken megtekinthető: https://www.swedishhorseracing.com/races#/startlist/2020-11-12_19/2020-11-12_19_7/V

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Kerekes Gábor Emlékverseny – Magyar Kétévesek Nagydíja elmúlt évek

A tavalyi nyerő, Kráken

A Kerekes Gábor Emlékverseny – Magyar Kétévesek Nagydíja a magyar tenyésztésű kétévesek versenye a Szent László Díj távján, 1400 méteren.

Év Zsoké Idomár
2020 ?? ?? ??
2019 Kráken (fv) Jaroslav Línek Maronka Gábor Kráken pályafutása biztatóan kezdődött, azonban a 2020-as szezonban nem jutott jelentős szerephez.
2018 Morgenstern Gönczi Rebeka Bányai Rita Kétévesen második győzelmét szerezte, háromnegyed hosszal megelőzve Trentet.
2017 Esti Fény Nagy Tamás Zala Csaba A későbbi Derby nyerő a Kétévesek Kritériuma után korrigált, a későbbiekben győzelmet győzelemre halmozott.
2016 Messerschmitt Stanislav Georgiev Hajdi Lajos Háromévesen is évjárata egyik legjobbja volt, a Magyar Kancadíjban szerzett első hellyel búcsúzott a versenyzéstől.
2015 Adél Fézer Róbert Németh Ildikó A már nyugdíjba vonult Németh Ildikó nevéhez fűződik Adél sikere, könnyen, három hosszal verte Nocle Patát.
2014 Ma-Hill Goran Mesetovic Pető Sándor Pető Sándor két idomítottja is a dobogón végzett, Ma-Hill elsőként galoppozott át a célvonalon, Szombatesti Lány második lett.
2013 Nagykígyó Stanislav Georgiev Kovács Sándor A Brahy ivadék pályafutására nem lehet panasz, hétszer sikerült győznie. Ebben a futamban nagy küzdelem után szerezte meg az első helyet megelőzve Röptűzt.
/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Ismerd meg Deerjet Sydney-t!

Deerjet Sydney 2018 június 27-én született, ír tenyésztésű kan, apja Droopys Sydney, anyja Madgies Wish. A lassan 2,5 éves, derbynyerő agár eddigi pályafutása során 7-szer állhatott a dobogó legfelső fokára, 6-szor lett ezüstérmes, 3-szor bronzérmes, kétszer futott be negyediknek és 1-1 alkalommal ért el ötödik és hatodik helyezést.
Sprint távon SS0 kategóriában a legjobb ideje 17.30 másodperc volt, de középtávos agárként, AA0 kategóriában versenyzik jelenleg is, ahol legjobb ideje eddig 29.39 másodperc.
Az agár tulajdonosa Mr. Kenny Glen, rajta kívül még négy kiváló kutyája versenyzik aktívan. Trénere Pat Buckley, akinek igen jó a mérlege, hiszen eddigi majdnem 4900 versenyéből 1384 futamot megnyert, további 965 alkalommal lett második és 771-szer harmadik az általa tréningezett agár.

A derby döntője előtt készült Pat Buckley interjú /angol nyelven/ itt látható:

Videó

Forrás: grireland.ie

Fotók: greyhoundstar.co.uk (Steve Nash)

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Újoncok a porondon – 5. rész

Október 26-29 között került megrendezésre Newmarketben az Autumn Horses in Training Sale, azaz a tréningben lévő lovak árverése. Több magyar futtató is képviseltette magát.

Mystic Lady (Lot 71)

Mystic Lady (Lot 71) árverésen kívüli ajánlattétel révén került Varga Áronhoz és Fodor Ákoshoz. A kétéves kanca anyja Mystic Storm, nem lépett pályára, de a felmenőket tekintve találhatunk Group 1, Group 2 és Listed verseny győzteseket, teljes testvére Solar Magic két versenyt nyert három, illetve négyévesen, ezek közül kiemelkedik a Listed kategóriájú Rosemary Stakes Newmarketben. Apja, Intello 12.500 euroért fedez a 2020-as szezonban, Group 1, Group 3 és Listed verseny nyerő.

Forgiven (Lot 70)

Forgiven (Lot 70) kétéves kanca, szintén árverésen kívül került Fodor Ákos és Varga Áron tulajdonába. Apja Garswood, Group 1, Group 2 és Listed verseny győztes, az idei évben 5.000 euroért fedez. Anyja Royal Pardon, kilencszer volt helyezve két-és ötéves kora között. Ivadékait tekintve kiemelkedik March, akinek apja Dutch Art, három versenyt nyert, ezzel 27.368 fontot keresett, emellett négyszer volt helyezve. Második lett a Listed kategóriájú Novae Bloodstock Scurry Stakesben a Sandown Parkban, illetve harmadik a Group 3-as 32Red Summer Stakesben Yorkban. Főként Listed és Group 3 győzteseket találhatunk a felmenők között. A két kanca közül egyikük sem állt még starthoz.

Envious (Lot 1578)

A Salty and Sweet Kft. sem tétlenkedett, Berghoffer Szandra idomár egy újoncot köszönthet a csapatban. Envious (Lot 1578) kétéves kanca, még nem lépett pályára, vételi ára 800 guineas volt. Anyja Kaminari egy versenyt nyert kétévesen, egyszer volt helyezve, összesen három alkalommal állt starthoz. Felmenői között találhatunk Listed és Gr 1, Gr 2 és Gr 3 nyerőket. Apja Mayson, 5.000 fontért fedez a 2020-as szezonban. Listed, Group 3 és Group 1 verseny nyerő.

Stream (Lot 128)

Dr. Ecsedi Ferenc tulajdonos-idomár 3 telivérrel bővítette az istállóját. Stream (Lot 128) 9000 gunieas értékben került új tulajdonba. A kétéves kanca kétszer volt helyezve, második lett a Novice Stakesben Goodwoodban. Apja a világklasszis Frankel, 14 start 14 győzelem, 10 Group 1 siker. Az idei szezonban 175 000 fontért fedez. Stream anyja Ainippe négyszer nyert, összesen 137.818 fontot keresett. Group 3, Group 1 és Listed verseny helyezett, illetve nyerő.

Watch Me (Lot 324)

Watch Me (Lot 324) leütési ára 6.500 guineas volt, eddigi pályafutása során háromszor futott, összesen 308 fontot keresett. A kétéves kanca apja a kétszeres Gr 1 nyerő Dutch Art, Forgiven apai féltestvére.. Anyja Catwalk egy versenyt nyert háromévesen, háromszor volt helyezve. Watch Me anyai testvére, Moyassar két versenyt nyert és ötször volt helyezve.

Outback Opal (Lot 1141)

Outback Opal (Lot 1141) apja Australia 27.500 euroért fedez. Nyolcszor állt starthoz, ebből öt alkalommal győzött, háromszor Gr 1 versenyben. Anyja Arizona Jewel, egy versenyt nyert háromévesen, kétszer volt helyezve, ebből egyszer negyedik lett a Musidora Stakesben, Yorkban, amely egy Gr 3 besorolású verseny. A mén 9.000 gunieasért került Dr. Ecsedi Ferenc tulajdonába.

1 477 478 479 480 481 482 483 776