/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Kiemelt Agár hír / 0 comments

Agár Derby elődöntők

A pénteki negyed- vagy, ha úgy tetszik középdöntők után jelentősen szűkült a létszám, már csak 18 agár van talpon, hogy megnyerje az idei Kincsem Park Magyar Derbyt. A tegnapi futamokat követően, az előre meghatározott ágrajz szerint, a legfrissebb idők alapján kerültek be az agarak az elődöntőkbe (ahonnan az első két helyezettek jutnak majd tovább), melyek roppant izgalmasnak tűnnek. Az elsőbe Champ, a következőbe Excellent került be a legjobb formával, érdekesség, hogy az előzetesen két komoly favoritnak tartott Jaytee Milan és Jelly Flood pedig együtt fut majd a döntőért a harmadik felvonásban. Persze a többiek is bízhatnak abban, hogy ott lesznek az augusztus 21-i fináléban, hiszen az elődöntő mezőnye alig több, mint 1 másodpercnyire van egymástól a tegnapi teljesítmények alapján.

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Orosházi Díj vasárnap a galoppon

A kánikula ellenére is érdemes lesz vasárnap kilátogatni a Kincsem Parkba!
A nap első versenyében a Nyeretlen Kétévesek állnak starthoz, az “Ahogy a trénerek látják” sorozatunkban bővebb információt kaphatnak jelenlegi teljesítményükről. Az 1200 méteres Bogárzói Hendikepben nyolc lovat adtak indulónak. A negyedosztályú Gyopárosi Hendikepben Stanislav Georgiev idomítottja, Dawn Hill (5) a Turf favoritja. Az 1600 méteres Csákói Hendikepben Perpericon (3) és Dharma (4) is győzelem után indul. A nap ötödik versenye az 1800 méteres Geist Gáspár Emlékverseny lesz, a szürke Gunsmoke (2) győzelme nem lenne meglepetés. A nap hatodik futamában az amatőrök is megmutathatják mit tudnak, 16:30-kor startol el az Amatőrverseny Hendikep hat indulóval.
A napi főfutam, az 1600 méteres Orosházi Díj 17:00-kor indul, nem kevesebb, mint tizenöt telivérrel! A magyar tréningből érkező lovak mellett szerb, szlovák és osztrák reménységek is starthoz állnak. A szaklap elemzése szerint az ötéves Overdose apaságú Cirfandli a favorit, de bárki okozhat meglepetést. Az idomári véleményeket a Lóversenyfogadás Facebook oldalán és az E-Turfon olvashatják.
A nap zárásaként a nyeretlenek küzdenek meg egymással az első győzelmükért.

Vasárnap találkozunk a Kincsem Parkban, alapozzunk együtt a Derby hétvégére! A belépés ingyenes.

Fotó: Antal Zsuzsanna

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Lezajlottak a negyeddöntők – péntek esti agár eredmények

A Derbybe jutásért küzdöttek péntek este az agarak a Nemzeti Agárstadionban. Két sprintverseny után öt izgalmas negyeddöntőben mérték össze gyorsaságukat.
Az első futam a 280 méteres Gable Dodge S2 volt, hatan álltak starthoz. Bullet nagyon jól kezdett és rövid idő alatt jelentős előnyre tett szert. A kanyarban Joy elkezdte támadni, de sikerült kivédenie, így Bullet (Holdem Bullet) szerezte meg az elsőséget, Joy (Moonlight-Hunter Lyreen’s Joy) lett a második, Pantera Negra pedig a harmadik.
A második versenyben, a 280 méter hosszú Gable Dodge S1-ben mind a hat agár szinte egyszerre ugrott ki a startboxból, majd Soon kapott jobban lábra és az élre tört. Azonban Godzilla (Moonlight-Hunter Godzilla) a kanyarban rákapcsolt és át is vette a vezetést, majd magabiztosan megnyerte a futamot. Big Blood Amy ért fel a dobogó második fokára és Moonlight-Hunter Coming Soon a harmadikra.
A harmadik futam az I. negyeddöntő volt, 480 méteren mérték össze gyorsaságukat hatan. A favorit Jaytee Milan nagyon jól kezdett, az első kanyarban már ő volt az élen, azonban Champ kívülről elfutott mellette és átvette a vezetést. Jaytee elkezdte őt visszatámadni, izgalmas csata alakult ki kettejük között. Végül Champ (Springwell Champ) halad át elsőként a célvonalon, Jaytee Milan lett a második, a harmadik helyet pedig Best Grey Alf szerezte meg.
A negyedik verseny a II. negyeddöntő szintén 480 méteren zajlott, öt résztvevővel, La Pereginát lejelentették. Nagyon jól kezdett a mezőny, majd Steed és Excellent álltak az élre. Több hosszal vezettek a többiek előtt, szinte fej-fej mellett csatáztak a győzelemért, amit végül Excellent szerzett meg. Moonlight-Hunter Steed lett a második, a harmadik helyre Fehérhegyi Futó Power ért fel.
Az ötödik futam, a III. negyeddöntő szintén 480 méter hosszú volt, hatos mezőny állt starthoz. Jól kezdtek az agarak, majd Jelly Flood állt az élre. Jessy és Hellboy támadták őt, a befutóegyenesbe szinte együtt értek be, de Jelly Flood visszaverte a támadásokat és szép győzelmet aratott. Christina Bernath’s Hellboy lett az ezüstérmes, Tico Fless Jessy pedig a bronzérmes.
Az ötödik futamban, a 480 méteres IV. negyeddöntőben is maximális mezőny, azaz hat agár mérte össze tudását. Black Fantasy és Miss Danger ugrottak ki elsőként a startboxból, majd Black Fantasy az első kanyarban már a mezőny élén állt. Tovább növelte előnyét, Johnny pedig megpróbálta támadni őt, a befutóban óriási küzdelem alakult ki köztük, végül Black Fantasy (Stemgrove Black Fantasy) ért át elsőnek a célvonalon, Johnny (Pride of Hungary) lett a második, Miss Danger pedig a harmadik.
A nap zárófutamában, az V. negyeddöntőben Big Blood Lexát lejelentették, így csak öten vágtak neki a 480 méteres távnak. Jerry és Keny kezdtek a legjobban, majd Don Juan is beszállt a küzdelembe, hárman vívták a csatát az elsőségért. Izgalmas csata után végül Jerry (Mashmad Bale) nyerte a futamot, Don Juan (Don Juan deMarco) lépett a dobogó második fokára, Kengyelfutó Etalon pedig a harmadikra.

Fotó: Simkó Szilárd /akutyafotos.hu / The Sighthound Photographer

/ by /   A nap híre, Hazai ügető hírek / 0 comments

Dőre Díj és 300.000 forint jackpot

Tíz futamos versenynap, mind sport, mind fogadási szempontból izgalmasnak tűnik. Az 1900 méteres napi főversenyben, a Dőri Díjban heten állnak starthoz. A verseny legnagyobb esélyese a 18. elsőségére készülő Longines (5) lesz Horváth Györggyel. A favorit dolgát Valentino (3) és Pan Globe Jacee (4) teheti nehézzé. A futamon 100.000 jackpot van a tét játékban, magát a versenynapot 300.000 forint jackpot teszi teljessé.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Orosházi Díj

Augusztus 9-én, vasárnap folytatódik a 2020-as galopp szezon. A napi főverseny az 1600 méteres Orosházi Díj lesz tizenöt telivérrel! Az induló lovakról az idomárokat kérdeztük, a külföldi résztvevőkről a Turf alapján olvashatnak véleményt.

Milyen munkákkal készültek a versenyre?

Cirfandli (Stanislav Georgiev): Sok kondíciómunkát kapott, kedden és múlt hét pénteken erősebb munkát ment. Jól dolgozott, egészséges, javulást várok tőle.

First Thought (Maronka Gábor): Nem rég került hozzánk, egy futás van idén a lábában. Szerintem sokat jött előre, azt mondják, hogy a szintetikus jobban kedvez neki, ez majd most kiderül.

For You (Kovács-Bakos Szilvia): A szokásos munkákkal készül, kifejezetten 1600 méterre, van már verseny a lábában.

Bíborhajnal (Zala Csaba): Nem rég futott a Millenniumi Díjban, erős mezőnyben. Azóta csak kondíciómunkákat ment, sokat hozott előre rajta az a futás. Ez is erős versenynek tűnik, meglátjuk, hogy hogyan alakul.

Rose Fire (Rácz Attila): Új helyre költözött, vidéken zajlik a felkészítése, főleg állóképességi munkákkal készült.

Aurora Borealis (Soltész András): Szokásos munkáival készült, a frissen tartás volt a cél.

Blokád (Hum-Fűzi Villő): Heti két alkalommal mentünk vele gyorsmunkát, a többi napon alapozómunkákat ment, ebbe beletartozott a hosszú tüdőmunka.

Tiltott gyümölcs (Sztojka Rudolf): A szokásos a munkáival készült erre a távra.

Lady Zsu (Berghoffer Szandra): Három hete elsőként ért be a célba a Bárdosi György Emlékverseny Hendikepben, a szokásos munkákkal készült, kedden egy hosszabb gyorsat ment.

 

Ki lesz a legnagyobb ellenfele?

Cirfandli: Véleményem szerint For You, bármikor okozhat meglepetést, tavaly mutatta, hogy klasszis ló. Bíborhajnal második futására javulhat.

First Thought: Az egész mezőny az ellenfele lehet.

For You: Cirfandli.

Bíborhajnal: Cirfandli, Aurora Borealis.

Rose Fire: Mindenki ellenfele lehet, mi a saját versenyünket futjuk, saját taktika és elképzelés szerint.

Aurora Borealis: Cirfandli, For You.

Blokád: For You, Cirfandli.

Tiltott gyümölcs: Az egész mezőny ellenfele, bármelyik induló telivér nyerhet.

Lady Zsu: Mindenki ellenfél, de Cirfandlit és For You-t kiemelném. A külföldi tréningből induló telivéreket sajnos nem ismerem.

 

Milyen eredményt vár lovától? 

Cirfandli: Az a legfontosabb, hogy egészséges maradjon! Az első két hely valamelyikére várom.

First Thought: Pénzes helyezésben bízom.

For You: Az első öt hely valamelyikére várom.

Bíborhajnal: Első három hely valamelyikében bízom.

Rose Fire: Az első ötbe várom.

Aurora Borealis: Pénzdíjas helyezést és javulást várok tőle.

Blokád: Bízom benne, hogy pénzes helyezést szerez, de nincs könnyű dolga.

Tiltott gyümölcs: Tisztes helytállást várok tőle, jó formában van.

Lady Zsu: Ha pénzért futna, már örülnék neki. A sok kihagyás elkerülése miatt indul ebben a versenyben.

 

Külföldi indulók

Kirgiz:A szerb négyéves a 2020-as szezonban eddig egyszer állt starthoz, ekkor negyedik helyen ért célba, meglepetést okozhat.

Tempt: Ősszel az LFB díjában jó versenyt futott, később Franciaországban állt starthoz, a kilencedik helyet sikerült megszereznie.

Gray Touch: A szlovák tréningből érkező szürke stabilan teljesít, mindenképpen érdemes számolni vele, nyergében Jaroslav Línek ül.

Merciless: Legutóbb az Alagi Díjban állt starthoz, ekkor a nyolcadikként zárta a versenyt. A 2020-as szezonban ezt megelőzően győzött, illetve egy alkalommal harmadik lett.

Miss Mazzie: Vladimir Mladenovic idomítottja az elmúlt időszakban kevésbé volt eredményes, meglepetést okozhat.

Achilles: Szerbiában kisebb kategóriájú versenyekben indult, meglátjuk, hogy ebben a mezőnyben mire lesz képes.

Fotó: Antal Zsuzsanna

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2020/32. hét Hétfő-szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Internazionale – Getafe (Labdarúgás, EL)                                                      703 012 fogadás              

Sahtar Doneck – Wolfsburg (Labdarúgás, EL)                                                621 676 fogadás

FC Köbenhavn – Istanbul Basaksehir (Labdarúgás, EL)                                 573 305 fogadás

Manchester Utd. – LASK (Labdarúgás, EL)                                                   481 162 fogadás

Brentford – Fulham (Labdarúgás, Angol Liga bajnokság)                                347 719 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Internazionale – Getafe (Labdarúgás, EL)                                                      188,48 millió Ft

Sahtar Doneck – Wolfsburg (Labdarúgás, EL)                                                141,18 millió Ft

Manchester Utd. – LASK (Labdarúgás, EL)                                                   96,17 millió Ft

FC Köbenhavn – Istanbul Basaksehir (Labdarúgás, EL)                                91,42 millió Ft

Western Sydney Wanderers – Perth Glory (Labdarúgás, Ausztrál bajnokság) 57,48 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Már az odavágón 2-1-re nyert az Európa Liga nyolcaddöntőjében a Sahtar Doneck a Wolfsburg ellen, de az ukránok semmit sem bíztak a véletlenre, így a visszavágón 3-0-ra győzték le a németeket úgy, hogy csak a 89. percben szerezték meg a vezető gólt. A két kiállítást és több sárga lapot is hozó találkozón a Büntetőlap-szám 5,5 piac „Több, mint 5,5” fogadási lehetősége 2,04-es oddsot értek a jó tippek.
  • Hazája pontvadászatában a 3. helyen végző, így újra BL-résztvevő Manchester Utd. kényelmes helyzetben, 5-0-s előnyről várta a LASK elleni EL-visszavágót. A vezetést ugyan az osztrákok szerezték meg, de Lingard és Martial találatának köszönhetően fordítottak a Vörös Ördögök. Az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” soron közel 16 ezer tökéletes fogadás érkezett, 2,63-as nyereményszorzó mellett.
  • Az Istanbul Basaksehir 1-0-s hazai győzelemmel a tarsolyában utazott a koppenhágai EL-visszavágóra, ám előnye már a 4. percben elolvadt, és miután ehhez még két gólt tett hozzá az FC Köbenhavn, így búcsúzott az Európa Ligától. Az 1X2-es piacra megtett majdnem 214 ezer tipp csak 40%-a ért 2,55-ös nyerő oddsot.
  • A Premier Ligába való feljutásról döntött a keddi, Wembley-ben rendezett Brentford – Fulham mérkőzés. A találkozó a rendes játékidejében nem esett gól, ám a hosszabbításban háromszor zörrentek meg a hálók, amiből a Fulham jött ki jobban, mely 2-1-es győzelmével a következő szezont már a legjobbak között kezdheti meg. A Ki jut tovább? fogadási soron ez 2,43-as nyereményszorzót jelentett a tippek 45%-ának.
  • Szerdán már az NB II második fordulóját játszották le a csapatok. A feljutásra esélyes Vasas a Kazincbarcika után a Békéscsabával sem bírt el, ugyanúgy 1-1-es döntetlenre futotta az angyalföldiek erejéből. Több mint 86 ezer tipp érkezett az 1X2-es piacra, ám ezeknek csupán 18%-a bizonyult helyesnek 3,60-as oddsért.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Sacramento – Dallas (Kosárlabda, NBA)

Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 181-190 között, nyertes odds: 100,00)

 

Sahtar Doneck – Wolfsburg (Labdarúgás, EL)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Sahtar Doneck 3:0, nyertes odds: 100,00)

 

Novi Pazar – Partizan Belgrád (Labdarúgás, Szerb bajnokság)

Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Novi Pazar 3:2, 4:2, 4:3, 5:1, nyertes odds: 95,00)

 

Varberg – Djurgarden (Labdarúgás, Svéd bajnokság)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Djurgarden 2:0/Djurgarden 2:1, nyertes odds: 75,00)

 

FC Köbenhavn – Istanbul Basaksehir (Labdarúgás, EL)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: FC Köbenhavn 1:0/FC Köbenhavn 3:0, nyertes odds: 65,00)

 

Kiemelt esemény:


Internazionale – Getafe 2:0 (Labdarúgás, EL)

1X2 (helyes tipp: Internazionale, helyes tippek aránya: 93 %, nyertes odds: 1,78)
Hendikep 0:1 (helyes tipp: Internazionale, helyes tippek aránya: 65 %, nyertes odds: 3,00)

Pontos végeredmények (helyes tipp: Internazionale 1:0, 2:0, 3:0, helyes tippek aránya: 24 %, nyertes odds: 2,45)

Ki jut tovább? (helyes tipp: Internazionale, helyes tippek aránya: 94 %, nyertes odds: 1,35)

 

Outright fogadás:

 

                   Sakk, Legends of Chess (rapid) 2020 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: M. Carlsen (Helyes tippek aránya: 86 %)

Legmagasabb odds: 1,45       

Záró odds: 1,15

 

 

Élő szelvény:

 

Egy zalaegerszegi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 23 052 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Jiangsu Suning – Dalian Pro (élő) Hazai csapat – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 3,55 Nyertes
Kosárlabda Guangdong – Beijing Ducks (élő) 1X2 Döntetlen 9,75 Nyertes
Röplabda Lions-Pro – Alliance-Pro (élő) Pontszám 185,5 Több, mint 185,5 1,80 Nyertes
Jégkorong Sztalker – Erszhisztyije Tigri (élő) Gólszám 10,5 Több, mint 1,5 1,85 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy kislángi Tippmix-játékos 900 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 983 664 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong NY Islanders – Florida Pontos végeredmény NY Islanders 4:2 24,00 Nyertes
Jégkorong Nashville – Arizona Pontos végeredmény Nashville 4:2 23,00 Nyertes
Jégkorong Toronto – Columbus 1X2 Toronto 1,98 Nyertes

 

Egy szolnoki Tippmix-játékos 10*200 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 10*58 535 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Midtjylland – FC Köbenhavn 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,35 Nyertes
Labdarúgás Wales – Magyarország 1X2 Wales 1,95 Nyertes
Labdarúgás Skót bajnokság 2019/20 Ki nyeri? Celtic 1,40

(1,00)

Törölt
Labdarúgás NB I 2019/20 Ki nyeri? FTC 1,75 Nyertes
Labdarúgás Bundesliga 1. 2019/20 Ki nyeri? Dortmund 4,55 (1,00) Törölt
Labdarúgás Spanyol bajnokság 2019/20 Ki nyeri? Real Madrid 3,00 Nyertes
Labdarúgás Görög bajnokság 2019/20 Ki nyeri? Olympiakosz 1,45 Nyertes
Labdarúgás Premier Liga 2019/20 Ki nyeri? Liverpool 1,75 Nyertes
Labdarúgás Olasz A 2019/20 Ki nyeri? Juventus 1,40 Nyertes
Labdarúgás Svájci bajnokság 2019/20 Ki nyeri? Young Boys 1,85 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 4*200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 4*124 198 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sahtar Doneck – Wolfsburg 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 3,15 Nyertes
Labdarúgás FC Köbenhavn – Istanbul Basaksehir 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 3,40 Nyertes
Tenisz S. Errani – Kri. Pliskova A mérkőzés győztese S. Errani 2,93 Nyertes
Jégkorong Arizona – Nashville 1X2 Arizona 2,76 Nyertes
Kosárlabda Utah – Memphis Hendikep -8,5 Utah -8,5 2,39 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Getafe Hendikep 0:1 Internazionale 3,00 Nyertes

 

Egy tiszaföldvári Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 450 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Elfsborg – Sirius Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 50,00 Nyertes
Labdarúgás FC Zürich – Thun Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 30,00 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2*1 700 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 2*175 205 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Avispa Fukuoka – Ehime 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,75 Nyertes
Labdarúgás Ried – FAC Wien 1X2 Ried 1,23 Nyertes
Golf WGC Fedex St. Jude Invitational 2020 Ki nyeri? Jus. Thomas 12,00 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Getafe Ki jut tovább? Internazionale 1,47 Nyertes

 

Egy hajdúböszörményi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 226 743 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Valmiera – Ventspils 1X2 Valmiera 2,54 Nyertes
Labdarúgás Umea FC – Dalkurd 1X2 Dalkurd 2,50 Nyertes
Labdarúgás Stjördals/Blink – Jerv 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes
Labdarúgás FC Metalist 1925 – Csernomorec Odessza 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Ham-Kam – KFUM Oslo 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes

 

Egy nyíradonyi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 360 Ft-os téttel), 7/9-es kombináció típusú fogadással 190 775 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje.

 

Labdarúgás Lahti – Honka 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes
Labdarúgás Asane – Tromsö Hendikep 1:0 Döntetlen 3,95 Nyertes
Labdarúgás Sandnes Ulf – Ranheim 1X2 Sandnes Ulf 3,80 Nyertes
Labdarúgás Brage – Trelleborg 1X2 Brage 2,11 Nyertes
Labdarúgás Elfsborg – Sirius 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Xamax – Lugano 1X2 Döntetlen 3,65 Vesztes
Labdarúgás FC Zürich – Thun 1X2 Döntetlen 4,05 Nyertes
Labdarúgás Servette – Sion 1X2 Sion 2,41 Nyertes
Labdarúgás Young Boys – St. Gallen 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,14 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 1 500 Ft-os téttel, 5-es kötés típusú fogadással 179 437 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Crvena zvezda – Radnicki Nis 1. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,05 Nyertes
Labdarúgás Rad Belgrád – Topolya SC 1. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,48 Nyertes
Labdarúgás Varberg – Djurgarden 1. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,85 Nyertes
Labdarúgás Metalac Gornji Milanovac – Macva Sabac 1. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 3,20 Nyertes
Labdarúgás Radnik Surdulica – Mladost Lucani 1. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,58 Nyertes

 

 

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 273 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Novi Pazar – Partizan Belgrád (élő) Melyik csapat szerzi a(z) 5. gólt? Novi Pazar 13,00 Nyertes
Labdarúgás Haka – HIFK (élő) Hendikep 1:0 HIFK 10,50 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 300 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 161 141 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sahtar Doneck – Wolfsburg 1X2 Sahtar Doneck 2,60 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – LASK 1X2 Manchester Utd. 1,25 Nyertes
Labdarúgás FC Köbenhavn – Istanbul Basaksehir 1X2 FC Köbenhavn 2,61 Nyertes
Labdarúgás Internazionale – Getafe 1X2 Internazionale 1,78 Nyertes
Labdarúgás Shimizu SP – Nagoya GE 1X2 Nagoya GE 1,77 Nyertes
Labdarúgás Kashima A. – Kawasaki Frontale 1X2 Kawasaki Frontale 2,52 Nyertes
Labdarúgás Cerezo Osaka – Urawa RD 1X2 Cerezo Osaka 2,01 Nyertes
Labdarúgás Sapporo – Sanfrecce Hiroshima 1X2 Sapporo 2,48 Nyertes
Labdarúgás Kashiwa R. – Shonan Bellmare 1X2 Kashiwa R. 1,60 Nyertes

 

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 4 950 Ft-os téttel), 8/12-es kombináció típusú fogadással 174 964 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 660 Ft-os téttel), 10/12-es kombináció típusú fogadással 17 046 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Sarpsborg – Aalesund 1X2 + Gólszám 1,5 Hazai és több 1,81 Nyertes
Labdarúgás Siroki Brijeg – Tuzla City 1X2 Siroki Brijeg 2,05 Nyertes
Labdarúgás Pécs – Dorog 1X2 Pécs 2,20 Nyertes
Labdarúgás Szolnok – Szentlőrinc 1X2 Szolnok 1,95 Nyertes
Labdarúgás Start – Mjöndalen 1X2 Start 2,07 Nyertes
Labdarúgás Bologna – Torino 1X2 Bologna 1,95 Vesztes
Labdarúgás Kalmar – AIK Stockholm Vendégcsapat – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,40 Vesztes
Labdarúgás OH Leuven – Beerschot Wilrijk Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,96 Nyertes
Labdarúgás Zalgiris Vilnius – Zalgiris Kaunas Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,30 Nyertes
Labdarúgás Haugesund – Stabaek Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,41 Nyertes
Labdarúgás Akropolis IF – GAIS Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 2,56 Nyertes
Labdarúgás Sassuolo – Udinese Melyik félidőben lesz több gól? 2. félidőben 1,86 Nyertes

 

 

 

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Póniderby a Kincsem Parkban

A Derby és Divat Hétvége vasárnapi napján kerül megrendezésre az idei Póniderby a Kincsem Parkban!

A verseny távja 400 méter, a nevezéseket a megszokott módon (a póni és a lovas legfontosabb adataival: nevek, szín, nem, kor, versenydressz),
2020. augusztus 14., péntek 12.00 óráig lehet elküldeni, kizárólag e-mail-ben (smulovics@kincsempark.hu) a Versenytitkárságra.

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Mezőhegyesi yearling ügetők

A Mezőhegyesi Ménesbirtok Európa egyik legpatinásabb állami birtoka, 1784-ben alapították. Mind a mai napig nagy hangsúlyt fektetnek a hazai értékek megőrzésére és ezen belül is a lótenyésztésre. A Ménesbirtok nem kisebb feladatot lát el egyéb tevékenységei mellett, mint az itt létrejött őshonos magyar fajták génmegőrzését, a sportló és az ügető tenyésztését és fenntartását.
A ménes 2011-től ismét főszerepet játszik a hazai ügető tenyésztésben, jobbára Németországból és Finnországból importált kancákkal tenyésztenek és érnek el egyre komolyabb eredményeket a Kincsem Parkban.

A szeptember végi hagyományos ügető árverésre a következő yearlingekkel készülnek:
– DÁMA M    kanca    pej    PJ Punjab    Measure Made    2019.03.31
– DOWNTOWN GIRL M    kanca    pej    Cigar Dan    Malhana Serey    2019.05.03 – teljes testvére: http://regi.ugeto.com/node/999018375
– DÍVA M    kanca    pej    PJ Punjab    Hilarysine    2019.05.12 – teljes testvére: http://regi.ugeto.com/node/999021089

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai agár hírek / 0 comments

Agár Derby negyeddöntők péntek este

Pénteken elkezdődnek az előfutamok az augusztus 21-én megrendezésre kerülő 6. Kincsem Park Agár Derbyre. Összesen hét versenyben mérik össze tudásukat a sportos négylábúak.

Az első futam a 280 méter hosszú Gable Dodge S2 lesz, hatan mérik össze gyorsaságukat. A futam egyik favoritja Bullet, aki legutóbb jó mezőnyben volt harmadik. Pantera ezúttal már dobogóra állhat, Muci némi javulással meglepetést okozhat. Joy most akár egy helyezést is elcsíphet, Spirit és Assassin pedig edzésidejeik alapján döntős futással kezdhetnek.

A második verseny a szintén 280 méteres Gable Dog S1, hat aspiránssal a startnál. Godzilla legutóbb biztosan ért haza, most ráduplázhat. Amy szintén eredményes futással jelentkezhet, Coming Soon június végi formájával a favoritok ellenfele lehet. Az újoncok közül Omega tűnik a legerősebbnek, de Tamo Johnny és Mayki is figyelmet érdemelnek.

A harmadik futammal áttérünk az Agár Derby negyeddöntőire. A 480 méteres I. negyeddöntőben hatan állnak starthoz. A klasszis Jaytee Milan sérülés és hosszú kihagyás után tér vissza, ennek ellenére a futam favoritja. Champ erős mezőnyben volt nagyon szoros negyedik, komoly ellenfélnek tűnik. Hayley ha egy kevesét még tud javulni, szintén főszereplő lehet. Futó Sky folyamatosan döntős, most akár az első háromba is beférhet. Alf és Ashley is elcsíphetnek egy továbbjutó helyet.

A negyedik verseny a II. negyeddöntő lesz, szintén 480 méteren mérik össze tudásukat hatan. Excellent nevéhez méltóan teljesít, a győzelemért küzdhet. Magic nem tud rosszul futni, ezúttal is a döntőbe várjuk. Steed nyerő formája elég lehet ide. Pearl jól dolgozik és 480 méteren meglepheti a favoritokat, Penge is döntős esélyt képvisel és Futó Power is az élmezőnyben köthet ki.

Az ötödik futam a 480 méter hosszú III. negyeddöntő lesz, ismét hatan állnak starthoz. Jelly Flood komoly reményekre jogosító import, első esélyt képvisel. Hellboy továbbra is nagyon erős, dobogós futására számíthatunk. Jessy szép győzelem után érkezik, döntőbe várható, Chrome kis javulással küzdelembe érhet. Stemgrove Turbo és Zorro is először futnak a Kincsem Parkban, bármelyikük képes lehet arra, hogy odaérjen valamelyik továbbjutó helyre.

A hatodik versenyben, a IV. negyeddöntőben is hatan készülnek a megmérettetésre 480 méteren. Johnny mindháromszor eredményes volt, nyerő idejével itt is első esély. Raven komoly mezőnyökben ért folyamatosan küzdelembe, a győzelemért csatázhat, Miss Danger pedig ezúttal ismét dobogós lehet. Black Fantasynak eddig nem volt szerencséje, zavartalan verseny esetén odaérhet valamelyik továbbjutó helyre. Ticket javulással most számíthat, Voice tippeletlenül is esélyesnek tűnik.

A nap zárófutamában, a 480 méteres V. negyeddöntőben is maximális mezőny, azaz hat agár áll starthoz.
Lexa tovább menetelhet, Dark Raven edzésidejei alapján akár nyerhet is. Don Juan rutinos és remek képességű négyéves, meglehet számára az elődöntő. Keny előző teljesítménye alapján figyelmet érdemel, Jerry győzelme sem lenne váratlan eredmény. Etalon két hete remek versennyel debütált, ő is küzdelembe várható.

A versenynap 20.30-kor kezdődik, mindenkit szeretettel várunk!

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Nyeretlen Kétévesek Versenye

Augusztus 9-én, vasárnap ismét startnál a kétévesek, jelenlegi teljesítményükről az idomárokat kérdeztük.

Mr Penny, Fangio (Zala Csaba): Jól dolgoztak, tetszetősen mozognak. Fangio előrébb tart Mr Penny-hez képes, hasonló képességű, mint Shy Boy, aki harmadik helyen ért célba egy hete. Mr Penny blinkeszt is kapott, bízom benne, hogy az első ötben tudunk velük lenni.

Admirable Louvre, Vendy Mast (Ribárszki Sándor): Mindketten futottak már, Vendy Mast legutóbb negyedik lett, Admirable Louvre ötödik. Az előbbi anyja, Viva La Diva hosszútávon volt eredményes, Vendy a legutóbbi versenyében a végén jött, így talán kedvezőbb is lehet neki az 1100 méter, tőle többet is várok, frissen mozog.

Asta (Maronka Gábor): Egy futás már van a lábában, ekkor harmadik helyen ért célba. Sokat jött előre, első vagy második helyre várom.

Miss Mistery (Stanislav Georgiev): Jól dolgozott a kanca, nagyon jófejű ló. Először Olaszországban szerettük volna indítani, de végül a tulajdonossal abban maradtunk, hogy itthon áll starthoz. Nagy reménység a kétévesek közül, amennyiben jól alakul a versenye az első két hely valamelyikére várom.

Rébék (Kovács-Bakos Szilvia): Jól dolgozik, munkában is mutatta már, hogy kész a versenyzésre. Az első három hely valamelyikére várom.

Teddy Bear, Qsz Qsz (Suták János): Itthon az egy héttel ezelőtt starthoz állt Sugar Bird erősebbnek mutatkozott, mint ők ketten. Qsz Qsz lábában már van egy verseny ez előnyére válhat.

Fotó: Antal Zsuzsanna

1 536 537 538 539 540 541 542 797