/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Felavatták Aperianov Zakariás síremlékét

Hazánk legeredményesebb galopp trénerének, Aperianov Zakariásnak a síremlékét ünnepélyes keretek között avatták fel a Nemzeti Sírkertben. Az eseményen részt Dallos Gyula miniszteri biztos és a lovas szakma több prominens alakja. Beszédet mondott Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár, Epres Attila színművész és dr. Hecker Walter hippológus. A 44/1-es parcellán felállított síremléket Tóth Kálmán plébános áldotta meg.

Az ünnepi megemlékezés vasárnap a Kincsem Parkban folytatódik, az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjjal. A nagydíjat 14:00 órakor futják, amit Imperiál szobrának a megkoszorúzása követ.

 

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Ár-trendek a nyugati árveréseken

Írta: James Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Indulóban a yearling-árverési szezon, Deauville-ben, Doncasterben és Baden-Badenben is megkezdődött a licitálás. A Goffs’s UK Premier Yearling Sale-je ismét rekordokat produkált. Coolmore-i tulajdonba került egy Kingman – Shamandar csikó, amelyért az írek nem kevesebb, mint 440.000 fontot (161 millió forint) fizettek. Ez jóval több, mint a tavalyi 380.000 fontos (139 millió forint) rekord, amelyet egy Gleneagles ivadékért adott új tulajdonosa. A 2018-as maximum ár 100.000 fonttal volt több az előző évinél. Ezek első ránézésre remek eredmények, csak örülhetünk, gondolnánk.

Az idei emelkedést nemcsak a Kingman csikónak köszönhettük, hanem annak is, hogy Hamndan sejk a megszokottnál is elszántabban emelte az árakat, és nem kegyelmezett ellenfeleinek.
Harmincöt lovat adtak el 100.000 font feletti áron, ebből tizennyolc került az Emirátusok pénzügy és iparügyi miniszteréhez, összesen 2,203.000 font értékben (805 millió forint). Ez az árverés forgalmának 12%-át tette ki, idén 54%-kal többet költöttek, mint tavaly.

Az aukció 18,486.000 fontos (6.75 milliárd forint) összforgalommal zárult, amely ugyan valamivel alacsonyabb a tavalyi értéknél, de aggodalomra semmi ok. Az átlagár 46.565 fontra emelkedett, ez plusz 3% 2018-hoz képest, a medián 35.000 font lett (a medián ár azt az értéket jelöli, amely felett és alatt azonos számú ló cserélt gazdát). A felvezetett 448 lóból 399 talált új tulajdonosra, ezzel 89%-os eredményt sikerült elérni.

További árcsökkenés figyelhető meg azonban az olcsóbb lovak esetében. Az alsó egynegyedben az átlagár 13.480 fontról (4.9 millió forint) 12.430-ra (4.5 millió forint) csökkent. A trend mind Doncasterben, mind Deauville-ben tapasztalható volt.

Ebből azt a következtetést vonatjuk le, hogy a felső régiókban továbbra is csillapíthatatlan vásárlási láz gyötri a vásárlókat, lejjebb azonban kezd pangani a piac. Itt egy régi mondást szeretnénk idézni: Egy kedvezőtlen hírben a pesszimista ember a nehézségeket látja, az optimista a lehetőségeket. Úgy tűnik nagyok párharcából a kevés pénzzel ringbe szállók is előnyt szerezhetnek.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Bemutatjuk a hétvégi nagydíjak indulóit – 3. rész

Tattersalls – Overdose Díj

Báthory

A hűséges és elnyűhetetlen Báthory már hatodik éve örvendezteti meg rajongóit bámulatos nyerő szériáival. Idén sokadik szárnyalásaként triplázáson van túl, a Szenttamási Díj után a Flandorffer Tamás Emlékversenyben és a Kozma Ferenc Emlékversenyben is elsőként ért át a célvonalon, így ebben a versenyben is a fogadók kedvence lehet majd.

Duce

Érdekes lesz látni a másik nagyöreg Duce mostani szereplését, hiszen a 2017-es címvédő legutóbb elmaradt a tőle megszokott teljesítménytől, ezúttal viszont itt a lehetőség, hogy revansot vegyen Báthory-n. Ha az ESDE Bt. klasszisa ismét megfutja a szokásos magas számát, komoly eséllyel pályázhat akár a győzelemre is.

Mr Right

Frantisek Holcák gondozottja bámulatos statisztikát tart, bár ebben az évben egy árnyalattal gyengébben teljesített 2018-as önmagához képest. Az említett „gyengülés” ellenére az eredményekben ez még így is három dobogós-, és egy pénzdíjas negyedik helyezést jelentett, illetve sikerült elsőséget is gyűjtenie. Klasszisa alapján döntőbe várható.

Dante’s Peak

Az Álmodó istálló háromévesét az idei Nemzeti Díjban láthatta utoljára a hazai közönség, akkor második helyen zárt Golden Sea mögött. A látottak alapján idomárja úgy döntött visszaveszi lova távját, döntése pedig helyesnek bizonyult, hiszen egy szűk hónappal később Milanóban győzelemmel jelentkezett 1200 méteren. Bár ezt követően a formaismétlés elmaradt az olasz és német Listedekben, nem szabad félvállról venni a remek mént, akit döntőbe várunk.

Fire For Goga

Maronka Gábor másik gondozottját stabil formatartó, folyamatosan jól teljesítő versenyzőként tartjuk számon, minden versenyében benne van a győzelem lehetősége. Idén a Villám Díjban járt sikerrel, majd a Flandorffer Tamás Emlékversenyben és a Kozma Ferenc Emlékversenyben is jól mozgott. Hasonló szerepléssel veszélyes ellenfele lehet a favoritoknak.

Morita Menantie

A négyéves francia import az év elején szó szerint szárnyalt, a Pestmegyei Hendikepben és a Sütvényi Díjban is megállíthatatlan volt, ez a lendület pedig még a Kőbányai Díjban is kitartott, ahol nagy ellenfelével Duce-val csatázott a győzelemért. A folytatásban két jóval gyengébb szereplés következett, így pihenőre küldték, május végén láthattuk utoljára a pályán. Ha sikerült regenerálódia akár a győzelemért is küzdhet.

Politicum

Arslangirej Sarujev idomár lova eddig nem váltotta be maximálisan a hozzá fűzött reményeket, még nyeretlen, hiszen több nehéz feladatot is kapott, melyekkel akkoriban még nem tudott megbírkózni. Eredményei közt több Listed szereplést is látunk, ám ezek a mezőnyök túlságosan erősek voltak számára, ennek ellenére felért a pénzdíjas helyezésekig. Dante’s Peak-kel együtt versenyzett Berlinben, akkor előbbi egy kicsivel jobb volt nála, de mindketten a vert mezőnyben végeztek. A futam egyik „sötét lova”, semmiképpen nem hagyható figyelmen kívül.

Varga Áron

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Bemutatjuk a hétvégi nagydíjak indulóit – 4. rész

Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíja

Államfő

A legjobb magyar tenyésztésű háromévesek között a cseh tréningben álló Államfő is jelen lesz. Gajdos Zsolt lova Václav Luka istállóját erősíti, eredményeire nem lehet panasz, csupán a győzelmek hiányoznak az eddigi lajstromból. A remek küllemű mén minden versenyében a legjobb lovakkal vette fel a küzdelmet, hazai bemutatkozásakor, az Alagi Díjban is csak egy kevés hiányzott a győzelméhez. Ekkor rendkívül meggyőzően mozgott, így most is küzdelembe várjuk.

Allegro Assai

Korona Károly saját tenyésztésű lova idén veszítette el nyeretlenségét a Balbinus Hendikepben, majd ezt a megfejelve duplázni tudott a Pünkösdi Hendikepben. A rövid győzelmi sorozat itt megakadt, hiszen a következő lépcsőfok már az Elit kategóriás Szent István Díj volt, ahol momentum nélkül a vert mezőnyben ért célba. Itt korrigálhat és topjával egy kisebb pénzes helyre érhet.

Enigma

Nem könnyű megítélni a bábolnai háromévest, hiszen két győzelmekor jó teljesítményt nyújtott, de láttunk tőle egészen gyenge futásokat is. Tekintve, hogy utoljára ismét erősebb volt, feltételezhetjük róla, hogy ismét formában van, topja pedig elég lehet ahhoz, hogy ebben a társaságban elcsípjen egy jobb, akár dobogós helyezést.

Macaron

A Tatai istálló háromévese eddig még nem tudott versenyt nyerni, bár legtöbb futásakor a helyezettek között ért célba. Stabil lónak tűnik, az eddig látottak alapján viszont ebben a versenyben csak további javulással kerülhetne küzdelembe, ugyanakkor klasszis lovasa mellette szól.

Mont Master

Korai kétévesként már tavaly is eredményes volt és idén is kiváló szezont produkál, a Papp Sándor Emlékverseny megnyerését követően közeli negyedik volt a Derbyben, majd a Lomniczi Béla Emlékversenyben még fél kilót javulva sétálta le ellenfeleit. A Szent István Díjban megismételte topját, ez pedig az ezüstéremig volt elegendő a nemzetközi mezőnyben. Évjárattársai mellett mindenképpen a legjobbak közé várjuk.

Szamba

Ígéretesen kezdte karrierjét, fokozatosan javult, de kétévesen nem tudott győzni. Idén veszítette el nyeretlenségét, később pedig az Ostinato Díjban volt közeli negyedik, úgy tűnt a hosszútáv kedvezhet neki. A Magyar Derbyben lecsúszott a pénzdíjas helyezésekről, de így sem mozgott rosszul. Azóta nem futott, kis pihenőjét követően ismét a legjobbjával jelentkezhet.

Tizedes

Már kétévesen a jobbak közé tartozott, azóta viszont nem hozta meg a várt, komolyabb javulást. Kisebb kategóriájú versenyekben futotta legjobbjait, a Derbyben lemaradt, legutóbb hendikepben tudott korrigálni. Átlagformájával az ő helyzete sem könnyű, ha tud javulni néhány kilót, a kisebb helyezések egyikére lehet esélye.

Lili

A pálya top magyar tenyésztésű lova, aki hatalmas szívének köszönhetően a legjobb importokat is sikerrel utasította maga mögé korábban. Kedvenc lovasával eddig minden versenyében kiemelkedően teljesített, közeli második volt a Derbyben, majd a Magyar Kancadíjban sikerült begyűjtenie pályafutása harmadik, egyben legfényesebb trófeáját. A futam elsőszámú favoritja.

Ruca

A Balogh istálló háromvese nem kapott könnyű feladatot ezzel a megmérettetéssel. A nyeretlen kanca eddig pénzdíjas helyezéseket gyűjtött, majd a Magányos Díjban nagyon megszaladt a beállítása, hiszen sokat javult, ezt azonban nem tudta igazolni a következő versenyében. Ide az eddigi legjobbja kevésnek tűnik, csak komolyabb javulással lehet keresnivalója.

Varga Áron

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2019/36. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

VfB Stuttgart – Bochum (Labdarúgás, Bundesliga 2.)                           346 902 fogadás

Paris FC – Chambly (Labdarúgás, Francia 2.)                                     319 989 fogadás

Sepsi OSK – Dinamo Bukarest (Labdarúgás, Román bajnokság)         295 387 fogadás

Jena – Magdeburg (Labdarúgás, Bundesliga 3.)                                  282 551 fogadás

Grenoble – Lens (Labdarúgás, Francia 2.)                                           282 082 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

VfB Stuttgart – Bochum (Labdarúgás, Bundesliga 2.)                           33,99 millió Ft

Avarta – Frem (Labdarúgás, Dán Kupa)                                             22,99 millió Ft

Brabrand – Fredericia (Labdarúgás, Dán Kupa)                                  22,68 millió Ft

Paris FC – Chambly (Labdarúgás, Francia 2.)                                     21,61 millió Ft

Grenoble – Lens (Labdarúgás, Francia 2.)                                           20,53 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • A válogatott szünet miatt az élvonalbeli bajnokságok küzdelmei már vasárnap véget értek, így is maradt azonban komoly téttel bíró mérkőzés a hét elejére. Az NB II 7. fordulójának zárómeccsén két nagymúltú, feljutásra pályázó csapat találkozott. A Győr már az első félidőben szerzett két gólt, amire a Vasas nem tudott válaszolni, így már a 38. percben kialakult a találkozó végeredménye (2-0). A hendikep 0:2 fogadási lehetőségre a fogadók 44 százaléka tippelt helyesen, 6,00-s oddszért.
  • Kínában zajlik a kosárlabda-vb, ahol kedden kis híján elszenvedte első vereségét a címvédő USA. Az amerikaiak csak hosszabbítás után tudták legyűrni Törökország legjobbjait (93-92 – h.u.). A fogadók közel 10 százaléka jól érezte, hogy szoros lesz a mérkőzés, és 9,50-es oddszért játszotta meg, hogy a nyertes különbség 1-5 pont között lesz az Egyesült Államok javára.
  • A negyeddöntő jelentette a végállomást az első helyen kiemelt Babos T / Mladenovic K duó számára a US Open női páros versenyében. Hiába nyerték meg Babosék viszonylag könnyedén az első játszmát, a Azarenka V / Barty A kettős végül be tudta húzni a mérkőzést. 3 599-en tippelték meg helyesen a találkozó győztesét, jutalmuk pedig 1,85-ös odds volt.
  • A US Open női egyes mezőnyében is búcsúzott az első helyen rangsorolt N. Osaka. A japán játékost a 4. fordulóban a svájci B. Bencic verte meg (2-0), aki azóta már az elődöntőbe is bejutott. A címvédő elleni győzelme 2,65-ös oddsot jelentett a mérkőzés győztesére érkező több, mint 20 000 tipp 14 százalékának.
  • A héten kezdetét vette a magyar vízilabda-bajnokság is, és már rögtön az első fordulóban született meglepő eredmény: a Szentes hazai pályán döntetlent ért el a legutóbb bajnoki 4. helyezett Eger ellen, így 9,50-es nyereményszorzóval örvendeztette meg a helyes tippel rendelkezőket.

 

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Lokomotív Jaroszlavl – Szpartak Moszkva (Jégkorong, KHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 2:5, nyertes odds: 94,00)

 

Wales – Észak-Írország (Labdarúgás, Eb-selejtező, női)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 2:2, nyertes odds: 62,00)

 

Los Angeles FC – Minnesota (Labdarúgás, MLS)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 0:2, nyertes odds: 52,00)

 

Paris FC – Chambly (Labdarúgás, Francia 2.)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 0:3, nyertes odds: 48,00)

 

Szlovénia – Koszovó (Labdarúgás, Eb-selejtező, női)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: 5:0, nyertes odds: 47,00)

 

Kiemelt esemény:

 

  1. Wawrinka – D. Medvedev 1:3 (Tenisz, US Open, férfi egyes)

A mérkőzés győztese (helyes tipp: D. Medvedev, helyes tippek aránya: 35 %, nyertes odds: 2,00)

Játszmák száma (helyes tipp: 4, helyes tippek aránya: 60 %, nyertes odds: 2,55)

  1. játszma győztese (helyes tipp: D. Medvedev, helyes tippek aránya: 25 %, nyertes odds: 1,85)
  2. Medvedev – Játékszám 19,5 (helyes tipp: Több, mint 19,5, helyes tippek aránya: 97 %, nyertes odds: 1,70)

 

Outright fogadás:

 

                  Kosárlabda, vb, A csoport 2019 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Lengyelország (Helyes tippek száma: 1 522)

                        Legmagasabb odds: 2,35

                        Záró odds: 1,80

 

Magyar érdekeltségű események:

 

Győr – Vasas (Labdarúgás, NB II)

eredmény: 2:0, nyertes odds: 2,35

A végkimenetelre tett 109 520 tippből 46 864 tipp helyes.

 

Debrecen – Fehérvár (Kézilabda, NB I, női)

eredmény: 30:22, nyertes odds: 1,35

A végkimenetelre tett 26 434 tippből 18 574 tipp helyes.

 

Szombathely – BVSC (Vízilabda, OB I, B csoport)

eredmény: 12:14, nyertes odds: 1,50

A végkimenetelre tett 12 627 tippből 5 835 tipp helyes.

 

Pécs – Szolnok (Vízilabda, OB I, A csoport)

eredmény: 9:12, nyertes odds: 1,20

A végkimenetelre tett 10 948 tippből 8 715 tipp helyes.

 

Babos T / Mladenovic K – Azarenka V / Barty A (Tenisz, US Open, női páros)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,85

A mérkőzés győztesére tett 10 903 tippből 3 599 tipp helyes.

 

 

Élő szelvény:

 

Egy békési Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 518 253 Ft-ot nyert.

 

Tenisz R. Molleker – F. Baldi (élő) A mérkőzés győztese F. Baldi 1,90 Nyertes
Tenisz D. Vekic – J. Görges (élő) A mérkőzés győztese D. Vekic 5,25 Nyertes
Jégkorong Dinamo Minszk – Nyeftehim. Nyizsnyekamszk 1X2 Nyeftehim. Nyizsnyekamszk 2,40 Nyertes
Kézilabda Vojvodina – Nexe Nasice 1X2 Vojvodina 3,30 Nyertes
Tenisz A. Rublev – M. Berrettini 1. játszma győztese M. Berrettini 2,05 Nyertes
Tenisz F. Gaio – P. Cachin A mérkőzés győztese F. Gaio 1,60 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2 300 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 972 471 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Ausztria – Észak-Macedónia (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 3,75 Nyertes
Labdarúgás Oroszország – Észtország (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 2,25 Nyertes
Labdarúgás Lettország – Svédország (női) Gólszám 5,5 Kevesebb, mint 5,5 3,45 Nyertes
Labdarúgás Hollandia – Törökország (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 3,50 Nyertes
Labdarúgás Írország – Montenegró (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 4,15 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 4 200 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 491 485 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Ausztria – Észak-Macedónia (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 3,75 Nyertes
Labdarúgás Oroszország – Észtország (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 2,25 Nyertes
Labdarúgás Izrael – Dánia (női) Hendikep 2:0 Izrael 2,85 Vesztes
Labdarúgás Lettország – Svédország (női) Gólszám 5,5 Kevesebb, mint 5,5 3,45 Nyertes
Labdarúgás Svájc – Litvánia (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 3,15 Nyertes
Labdarúgás Hollandia – Törökország (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 3,50 Nyertes
Labdarúgás Írország – Montenegró (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 4,15 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 2 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 360 801 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Ausztria – Észak-Macedónia (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 3,20 Nyertes
Labdarúgás Lettország – Svédország (női) Gólszám 5,5 Kevesebb, mint 5,5 3,45 Nyertes
Labdarúgás Svájc – Litvánia (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 3,15 Nyertes
Labdarúgás Írország – Montenegró (női) Gólszám 4,5 Kevesebb, mint 4,5 4,15 Nyertes

 

Egy miskolci Tippmix-játékos 2 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 345 117 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Vejgaard – Hobro 1X2 Vejgaard 7,75 Nyertes
Labdarúgás Hilleröd – Naestved 1X2 Hilleröd 3,75 Nyertes
Labdarúgás Otterup – Sydvest 1X2 Otterup 4,75 Nyertes

 

Egy miskolci Tippmix-játékos 1 800 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 276 481 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Crewe – Burton 1X2 Burton 2,25 Nyertes
Labdarúgás Accrington – Fleetwood 1X2 Accrington 2,45 Nyertes
Labdarúgás Port Vale – Shrewsbury 1X2 Port Vale 2,40 Nyertes
Labdarúgás Leyton – Southend 1X2 Leyton 2,25 Nyertes
Labdarúgás Doncaster – Lincoln 1X2 Doncaster 2,40 Nyertes
Labdarúgás Salford City – Aston Villa U21 1X2 Salford City 2,15 Nyertes

 

Egy szegedi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 198 526 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sepsi OSK – Dinamo Bukarest 1X2 Dinamo Bukarest 2,95 Nyertes
Labdarúgás VfB Stuttgart – Bochum Hendikep 0:1 Döntetlen 3,65 Nyertes
Labdarúgás Grenoble – Lens 1X2 Döntetlen 2,95 Nyertes
Labdarúgás Fluminense – Avai 1X2 Avai 6,25 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 1 500 Ft-os téttel), 7/9-es kombináció típusú fogadással 191 414 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.

 

Labdarúgás Gamba Osaka – FC Tokyo Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést Igen 2,70 Nyertes
Labdarúgás Urawa RD – Kashima A. 1X2 Kashima A. 2,15 Nyertes
Labdarúgás Eritrea – Namíbia 1X2 Namíbia 1,55 Nyertes
Labdarúgás Mauritius – Mozambik 1X2 Mozambik 1,80 Nyertes
Labdarúgás Brabrand – Fredericia Gólok száma: páros vagy páratlan Páratlan 1,85 Nyertes
Labdarúgás Kolding IF – Randers 1X2 Randers 1,60 Nyertes
Labdarúgás Slagelse BI – AB Gladsaxe Gólok száma: páros vagy páratlan Páratlan 1,85 Nyertes
Labdarúgás Libéria – Sierra Leone * 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 5,50 Nyertes
Labdarúgás Libéria – Sierra Leone * Pontos végeredmény Libéria 2:0 8,25 Vesztes

 

*: kötéstiltás

 

Egy kőszegi Tippmix-játékos 400 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 175 329 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sapporo – Sanfrecce Hiroshima Félidő/végeredmény Sanfrecce Hiroshima/Sapporo 23,00 Nyertes
Labdarúgás Gamba Osaka – FC Tokyo 1. félidő – 1X2 Gamba Osaka 3,30 Nyertes
Labdarúgás Kawasaki Frontale – Nagoya GE 1. félidő – 1X2 Kawasaki Frontale 2,10 Nyertes
Labdarúgás Urawa RD – Kashima A. 1. félidő – 1X2 Kashima A. 2,75 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 2 200 Ft-os téttel), 9/12-es kombináció típusú fogadással 231 830 Ft-ot, illetve 300 Ft-os téttel, 12-es kötés típusú fogadással 147 030 Ft-ot nyert.

 

Kosárlabda USA – Törökország Pontszám 170,5 Több, mint 170,5 1,85 Nyertes
Kosárlabda Litvánia – Kanada Pontszám 166,5 Kevesebb, mint 166,5 1,90 Nyertes
Kosárlabda Montenegró – Új-Zéland Pontszám 165,5 Több, mint 165,5 1,60 Nyertes
Kosárlabda Ausztrália – Szenegál Pontszám 163,5 Kevesebb, mint 163,5 1,75 Nyertes
Kosárlabda Japán – Csehország Pontszám 162,5 Több, mint 162,5 1,60 Nyertes
Kosárlabda Németország – Dominikai Köztársaság Pontszám 158,5 Kevesebb, mint 158,5 1,85 Nyertes
Kosárlabda Brazília – Görögország Pontszám 157,5 Kevesebb, mint 157,5 1,70 Nyertes
Kosárlabda Jordánia – Franciaország Pontszám 149,5 Több, mint 149,5 1,65 Nyertes
Kézilabda Kiel – Ludwigshafen-Friesenheim Hendikep -9,5 Ludwigshafen-Friesenheim +9,5 1,80 Nyertes
Kézilabda Wetzlar – Flensburg Hendikep 7,5 Wetzlar +7,5 1,40 Nyertes
Kézilabda R-N. Löwen Kronau – Bergischer HC Hendikep -7,5 Bergischer HC +7,5 1,40 Nyertes
Kézilabda DHfK Leipzig – Stuttgart Hendikep -4,5 Stuttgart +4,5 1,70 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 169 288 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Crewe – Burton 1X2 Burton 2,28 Nyertes
Labdarúgás Coventry – Walsall 1X2 Döntetlen 3,85 Nyertes
Labdarúgás Bolton – Bradford 1X2 Döntetlen 4,30 Nyertes
Labdarúgás Atl. Grau – Sporting Cristal 1X2 Döntetlen 3,90 Nyertes
Labdarúgás Wales – Észak-Írország (női) Mindkét csapat szerez gólt Igen 2,30 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 3 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 117 363 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Accrington – Fleetwood 1X2 Accrington 2,58 Nyertes
Labdarúgás Doncaster – Lincoln 1X2 Doncaster 2,43 Nyertes
Labdarúgás Stevenage – Milton Keynes Dons 1X2 MK Dons 1,92 Nyertes
Labdarúgás Plymouth – Bristol Rovers 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes

 

 

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

A Magyar csoda

„Hungarian Wonder”, így emlegették méltó módon kora csodálói Kincsemet a verhetetlen csodakancát és emlegetik korunk emberei mind a mai napig, mivel eredményeit egy versenyló sem tudta felülmúlni vagy megközelíteni.

Írásom középpontjában Kincsem versenyeinek idejét, helyét, távját szeretném helyezni és bemutatni az olvasónak. Mindezt egy-két érdekességgel tenném színesebbé, ami a ma fellelhető írásokban található.

Elsőként bemutatnám Blaskovich Ernő különleges alakját, később mindenki Neszti papája, aki megközelítőleg sem hasonlított korunk Kincsem filmjének főhőséhez. A Blaskovichok szókimondó emberek voltak, nem is lett belőlük sem báró, sem gróf, de még titkos tanácsos sem. Mégis a turf színterén mikor a világoskék sapkás hófehér dressz színeiben Dandár lova megnyeri a Király-díjat, Paar Ede gróf díszes, főhadsegédi uniformisában siet Ferenc József királyi gazdája nevében gratulálni a győzelemhez.  Mindvégig olyan dicsőségre pályázott, amivel a magyar név jó hírét emelte, nem a pénzt, könnyen megnyerhető díjakat kereste, hanem a lovához méltó ellenfelet. Szelíd, kedélyes ember volt, aki egyetlen jockey utasítást ismert: megnyerni mindent, ami becsülettel megnyerhető! Ellenben dühbe gurult, ha valaki előtte vagy írásban a „veretlen” Kincsemről beszélt! Megmondta: Kincsem nem veretlen, hanem verhetetlen!

Kincsemről Goodwoodi futása után így ír egy korabeli neves angol szaklap: „Kincsem sötétsárga, kemény kanca, jó 16 marok magas kolosszális hosszúsággal, nagyszerű válltájékkal, nemes és száraz fejjel, izmos nyakkal és széles csípőtájjal. Bár kissé magasnak látszik a hátsó borda táj alatt, mélysége mégis elsőrendű; alkarja és combjai hosszúak és erősek, amellett nagyon jól megépített, hibátlan és egészséges végtagokkal rendelkezik. Amikor mozgásba jön, felemeli fejét, fülét hegyezi, farkát hosszan elnyújtja és úgy repül tova, hosszú jól kinyújtott stride-del, ami rendkívüli sebességre enged következtetni. Emellett olyan könnyedséggel csinálja ezt, hogy bizonyosra vehető, nem is egyhamar kényszerül abbahagyni ezt a nagyszerű akciót.”

Érdemes figyelmünket Kincsem pályafutására fordítani és győzelmeit, a kor nehézségeit szem előtt tartva értékelni. Sokszor a tréning telepről a versenypályáig az utat a lovak lábon tették meg. Kincsem nem egyszer egy-egy verseny között a vasúti kocsiban töltötte napjai nagy részét. Mindezek nehezítették a felkészülést mindennek ellenére volt képes ezekre a csodás eredményekre.

145 évvel ezelőtt 1874-ben látta meg a csodakanca a napvilágot. Apja Cambuscan, anyja Waternymph.

Futásai:

1876

  1. június 21. Berlin 1000m 5 kg
  2. július 02. Hannover 1000m 5kg
  3. július 09. Hamburg 950m 56.5kg
  4. július 29. Bad Doberan 947m 58.5 kg
  5. augusztus 20. Frankfurt 1000m 58kg
  6. augusztus 31. Baden-Baden 1000m 56kg
  7. október 02. Sopron 1200m 5 kg
  8. október 15. Pest 948m 5kg
  9. október 22. Bécs 1600 m 55kg
  10. október 29. Prága 1400m 56kg

1877

  1. április 27. Pozsony 1800m 52.5 kg
  2. május 06. Pest 1600m 52 kg idő: 1.47 mp
  3. május 08. Pest 1600m 52 kg idő: 1.45 mp
  4. május 21. Bécs 2400m 54 kg
  5. május 24. Bécs 1600m 57 kg
  6. május 27. Bécs 3200m 50 kg
  7. június 24. Hannover 3000m 56 kg
  8. július 09.  Hamburg 2800m 55 kg
  9. szeptember 02. Baden-Baden 3200m 51 kg
  10. szeptember 08. Frankfurt 2400m 55 kg
  11. szeptember 29. Sopron 2400m 59 kg
  12. szeptember 30. Sopron 2000m 52 kg
  13. október 07. Pest 2800m 52 kg
  14. október 10. Pest 2400m 60.5 kg
  15. október 14. Bécs 2400m 60.5 kg Walk-over
  16. október 21. Prága 2400m 61.5 kg
  17. október 23. Prága 3200m 61 kg Walk-over 

1878.

  1. április 22. Bécs 1600m 65.5 kg
  2. április 25. Bécs 2000m 67.5 kg
  3. május 05. Pozsony 2400m 69 kg
  4. május 14. Pest 3200m 67.5 kg
  5. május 16. Pest 2000m 69.5 kg
  6. május 19. Pest 2400m 69.5 kg
  7. május 26. Bécs 2800m 69.5 kg
  8. május 28 Bécs 1600m 65 kg
  9. május 30 Bécs 3200m 69.5 kg
  10. augusztus 01. Goodwood 4000m  8st.7.f
  11. augusztus 18. Deauville 2400m 61.5 kg
  12. szeptember 09. Baden-Baden 3200m 62.5 kg
  13. szeptember 29. Sopron 3200m 69.5 kg
  14. október 20. Pest 2800m 61 kg Walk-over
  15. október 22. Pest 2400m 67.5 kg

1879.

  1. április 28. Pozsony 2400m 72 kg
  2. május 04. Pest 3600m 62 kg Walk-over
  3. május 06. Pest 3200m 73 kg
  4. május 08. Pest 2400m 76.5 kg
  5. május 18. Bécs 2800m 72.5 kg
  6. május 20. Bécs 3200m 73 kg
  7. június 17. Berlin 2400m 63.5 kg
  8. augusztus 25. Frankfurt 2800m 63 kg
  9. szeptember 02. Baden-Baden 3200m 64 kg
  10. szeptember 29. Sopron 3200m 72 kg Walk-over
  11. október 19. Pest 2800m  63 kg Walk-over
  12. október 21. Pest 2400m 72.5 kg

Hatszor nem talált ellenfélre a kanca, ami nem meglepő és ezekben az esetekben Walk-over felvezetve végig sétált a közönség előtt. Figyelemre méltó milyen hatalmas súlyokat cipelt igen hosszú távú versenyekben, sokszor egy hét leforgása alatt több versenyben is szerepelt és ennek ellenére milyen sokáig egészséges és versenyképes maradt.

Sajnos a versenyek idő eredményei nem maradtak fent, pedig érdekes adat lehetne számunkra.

Úgy, mint manapság is egy-egy versenyről, ami a valóságban pár perc alatt lezajlik és eldől ki a legjobb az adott pillanatban, órákat lehet mesélni és anekdotázni. Kincsem minden egyes futásához is született, olykor több egymásnak ellentmondó történet is. Jó lenne, ha hamvaikból felkelhetnének a versenyek szereplői, átélői, akár melyik oldalán álltak a korlátnak és elmesélhetnék ki hogyan és miként látta az eseményeket. Sajnos erre nincsen mód. Be kell érnünk azokkal az értékes írásokkal melyek összegyűjtötték számunkra e fontos események emlékeit.

Akinek felkeltettem az érdeklődését ajánlom: Starttól a célig, Krúdy Gyula és Pálmai Henrik; Dr. Halász Béla Telivérek és Dr. Fehér Dezső Kincsem, a csodakanca; könyveket mely írások számomra is forrásként szolgáltak.

Fekete Attila

/ by /   FoodTruck, Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

A Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show vasárnapi lóversenyprogramja

A Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show vasárnapi lóversenyprogramja
1.700.000 Ft Jackpot a magyar futamokra

11.00 – kapunyitás
12.25 – Póniverseny
12.55 – I. futam – Baden-Baden Hendikep
13.05 – díjátadás
13.25 – II. futam – Blaskovich Ernő Emlékverseny
13.35 – díjátadás
13.40 – Kabalák futása
13.50 – parádé
14.00 – III. futam – Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj
14.10 – díjátadás, koszorúzás
14.30 – IV. futam – Szabó József „Pöri” Emlékverseny Hendikep
14.40 – díjátadás
14.55 – parádé
15.05 – V. futam – Tattersalls – Overdose Díj
15.15 – Kincsem+ futam
15.20 – koszorúzás
15.40 – VI. futam – Nemzetközi Amatőrverseny Hendikep
15.50 – díjátadás
16.05 – parádé
16.15 – VII. futam – Kovács Mihály Emlékverseny – MHND
16.25 – díjátadás
17.00 – VIII. futam – Tápiószentmártoni Hendikep
17.30 – koszorúzás
17.50 – parádé
18.00 – IX. futam – Kincsem Díj
18.10 – díjátadás

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Bemutatjuk a hétvégi nagydíjak indulóit – 2. rész

Kincsem Díj

Hamarosan ismét Nemzetközi Lóversenyhétvége és Food Truck Show a Kincsem Parkban!  Az év legjelentősebb eseményén szakmai szempontok szerint is rendkívüli nemzetközi mezőnyök várhatók, több nagy cseh és osztrák tréner is nevezte legjobbjait az eseményre. A remek szórakozás tehát garantált! A nap során több kiemelt versenyt tartogatunk, szám szerint kilenc futammal igyekszünk kedveskedni az érdeklődőknek. A vasárnapi napot a gyermekek nyitják meg, akik „teltházas” Póniversenyben szerepelhetnek. A program részét képezi négy hendikep futam, melyek mellett az év legfontosabb erőpróbáit láthatjuk, köztük a Blaskovich Ernő Emlékversenyt, az Aperianov Zakariás Emlékverseny-Imperiál Díjat, a Tattersalls-Overdose Díjat és a Kovács Mihály Emlékversenyt. A nap záróakkordjaként pedig a mindenki által legjobban várt Kincsem Díj mezőnyéért szurkolhatunk, ahol az előzetes tervek szerint 8 versenylóra számíthatunk.

Bigfoot

Zala Csaba kiváló hosszútávú klasszisa, aki több nagydíjban bizonyította már rátermettségét. Idén azonban még nem lendült igazán csúcsformába, bár legjobbját rendszerint az őszi szezonban szokta produkálni. Roppant megbízható telivér, a végén mindig remekül hajrázik, lehet, hogy a szezon legfontosabb versenyében ismét megvillan?

Eskerkhan

Klasszikus hosszútávú ló, viszont kisebb-nagyobb sérülések miatt igen nehezen megy a felkészítése. Tavaly mindössze háromszor versenyzett, idén pedig csak egyszer tudták kihozni, akkor ötödik helyezést szerzett. 2000-3200 méterig vegyes távokon próbálták, utolsó sikerét egy első osztályba sorolt cseh versenyében érte el. A 100.000 cseh koronával díjazott futamban többek között a nálunk is ismert Autor-t és Joseph-et verte meg, ami alapján figyelmet érdemel ezúttal is.

Gaston

Marián Stangel idomítottja idén kicsivel halványabban kezdett, majd a nyári időszakban sikerült ismét magára találnia. Pozsonyban sikerrel járt a 2600 méteres Zlaty pohár-ban a Derby napon, egy hónappal később pedig 2400 méteren szerzett ezüstérmet, nyergében Jirí Palík-kal. Utóbbi eredményei alapján topon van, komolyan számolnunk kell vele

Nancho

A Kincsem Park legújabb sztárja élete formájában van, és egyre jobbnak tűnik. Tavaly óta tartó szárnyalása során mindössze egy alkalommal kapott ki, méghozzá nagy küzdelmet követően a Millenniumi Díjban. Ezután a Buccaneer Díjban és a Kisbér Díjban is bizonyította, hogy továbbra is ő a pálya egyik legjobb lova. Igazolt már távbírást 2400 méterre, így ez a tényező sem hátráltathatja.

Royal Gino

Jaroslav Línek csodás küllemű szürkéje bravúros szezont fut, hiszen idén a Bábolnai Díjban és az MNV Díjában is sikerrel járt nálunk, emellett Szlovákiában is kiválóan teljesített, értékes bronzérmekkel gazdagította istállóját. Keresete csupán ebben az évben több mint 6 millió forint, topját folyamatosan hozza, így ezúttal is egyike lehet a favoritoknak.

Survivor

Zala Csaba idomítottjának idén nem voltak könnyű versenyei, általában a pálya legjobb lovaival került küzdelembe, mégis legtöbbször pénzdíjas helyezéssel sikerült végeznie. Teljesítmény görbéje kissé hullámzó, utoljára a Szent István Díjban nem volt szerencsés, a kisebb helyezések egyikének megszerzése reális cél lehet számára, de ehhez legjobbját kell majd nyújtania.

Arcturus

Frantisek Holcák kiváló ír importja két kiemelkedő idényen lesz túl az év végén, statisztikája szerint minden második versenyét megnyerte. Eredményeit vizsgálva jól látszik, hogy nem tud rosszul futni, közel 15 milliós eddigi életnyereménye. Formája mellett a vitt terhe is rendkívül szimpatikussá teszi az idei Szlovák Derby nyerőjét, aki a fogadók egyik kedvence lehet.

Golden Sea

Idén mindent megnyert, ahol csak elindult. A Nemzeti Díjat követően Szlovákiában is könnyűszerrel emelkedett felül versenytársain, majd a 97. Magyar Derbyben pályafutása legjelentősebb sikerét aratta. A mezőnyben, hároméves kancaként ő viszi a legkisebb súlyt, élete eddigi legnehezebb megmérettetésén is a favoritok egyike.

Varga Áron

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Bemutatjuk a hétvégi nagydíjak indulóit – 1. rész

Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj

Cirfandli

A fiatal lovak közül Overdose fia sorozatnyeréssel búcsúztatta a 2018-as esztendőt, emellett olaszországi Listed versenye is eredményes helyezéssel zárult. Idén Cirfandli még csak négy versenyben futott, viszont két komoly versenyben, a Káposztásmegyeri Díjban és a Bérczy Károly Emlékversenyben is győzött. Topjával lehet keresnivalója ebben a mezőnyben is.

Impactful

Stanislav Georgiev idomítottja ebben az évben kezdte pályafutását Németországban, méghozzá igen reményteljesen. Nyeretlenségét már második versenyében sikerült elveszítenie, később pedig a táv növelésével elkezdett kiteljesedni, most mégis 1600 méteren próbálják. Idomárlovasával sokra lehet hivatott első magyar versenyében.

Mukab

A szlovák színekben versenyző sárga herélt meglehetősen sokoldalú, hiszen megvan benne a kellő gyorsaság a rövidebb távú versenyekhez, ennek ellenére komoly távbírást is igazolt már. A hazai közönség kétszer láthatta a Kincsem Parkban, tavaly az Ostinato Díjban nem alkotott maradandót, viszont az idei Szent István Díjban már könnyen nyert Mont Master és Selyemkő előtt. Ezen a távon is veszélyes ellenfélnek tartjuk.

Bíborhajnal

Az apró termetű szürke kanca Zala Csaba istállójában készül, méghozzá igen eredményesen, neve hallatán a kitartás, a küzdeni akarás és a stabilitás kifejezések jutnak eszünkbe. Bíborhajnal 2019-ben minden jelentős nagyversenyben starthoz állt és ott is volt a döntőben, ugyanakkor az elsőségre az augusztusi Hesp Róbert Emlékversenyig várni kellett. Tavaly ebben a versenyben közeli harmadik lett, most is eredményes futására számítunk.

Medyna

A tehetséges import kanca idén kissé váltakozva teljesített. Háromévesen Medyna a legjobb hosszú távú versenyekben évjárattársaival csatázott, most viszont úgy tűnik a sprint- és a rövidebb távok válhatnak igazán előnyére. 2019-ben nem volt szerencsés külföldön, hazánkban pedig csak a távok lecsökkentése után mutatott javulást. Ezúttal mérföldre fut, ahol tavaly Hazafi Díjat nyert, egyike a futam sok esélyesének.

Mooreen

A Stangel Racing istálló büszkesége duplázással kezdte a szezont, emellett két pénzdíjas helyezéssel jelentkezett hosszabb távokon. Eddigi teljesítménye alapján a mérföldes táv a kedvencei közé tartozik. Versenyeit általában végsebességének köszönhetően nyerte, emellett hatalmas küzdő, aki az utolsó pillanatokban is képes a maximumot beleadva harcolni.

Corston

Az orosz érdekeltségben lévő és cseh tréningben álló Corston idén kezdte versenykarrierjét. Több jó helyezés mellett egy versenyt nyert, távját azonban még nem sikerült igazán megtalálni. 1400-2400 méterig minden lehetséges verzióban próbálták már, vélhetően a mérföld sem állhat tőle messze, így nagy kíváncsisággal várjuk a vasárnapi szereplését.

Ryony

Jaroslav Línek saját idomítottja két- és hároméves szezonjában is kiemelkedően teljesít és kimondottan jó képességű lóként mutatkozott be. Már debütálásakor elvesztette nyeretlenségét, majd győzött a Starohájske Kritérium-ban és a Szlovák Derby-ben is szép bronzérmet szerzett. A táv rövidülése ellenére is komoly eredményt várunk tőle.

Varga Áron

/ by /   A nap híre, FoodTruck, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Komoly lovak, magyar remények a Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Shown

Immár hagyomány, hogy az első őszi hónapokban a régió legjobb ügetői és angol telivérei indulnak a Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Shown, hazánk egyetlen lóversenypályáján a Kincsem Parkban. A versenysorozat 7-én szombaton az ügető nagydíjakkal kezdődik, e napon futják a Nemzeti Ügető liga két futamát, a Marschall József Emlékversenyt és a hosszútávú, nagy hagyományokra visszatekintő 105. Hungária Díjat. A 16:30-kor kezdődő hosszútávú nagydíjban nyolc extraklasszis versenyló indul, többek között az ide Magyar Ügetőderby és Kanca Díj győztes Zsenerőz Mitja Slaviccsal. Ott lesz a 4 millió forinttal díjazott versenynek a startjánál a fiatal német reménység Black Star és Rock my Dreams. Utóbbit az a Jozef Franzl hajtja, aki szép emlékeket őriz a Kincsem Parkról a tavalyi sikerei után. A németek mellett a szlovének is erős lovakat indítanak, elég ha csak Varele HB-ra gondolni, akit most is a régi egyik legjobbja, Joze Sagaj fog hajtani. Ausztriából Cashback Pellini futása mindenképpen üde színfolt lehet, csak úgy, mint a csehek öreg klasszisának a már 11 éves Un Nuage d’Osmoz indulása. Vincze Béla lova, Zsenerőz pályafutása legnehezebb versenyére készül, de az eddig látott formák alapján, további javulással a győzelemért küzdhet a magyar tréningből futó Sabath Black A.T.-vel egyetemben.
Az év legnagyobb sprintversenyében a Marschall József Emlékversenyben a dicsőségen kívül nem kevesebb, mint 9 millió forint a tét. Ez a versenydíj, már Nyugat-Európában is tetemes összeg, ráaádásul a verseny nemzetközi Gr-III-as besorolást kapott, így a verseny győztesének nevét egy pillanat alatt megtanulja Európa. A futam színvonalát és nemzetköziségét jól mutatja, hogy utoljára hazai győzelemnek 1999-ben tudott tapsolni a közönség. Ekkor Zala szépe Nagyváry Andreával Zádort és Belamit tudta magamögé utasítani még a régi ügetőn. A mostani nagydíj első számú esélyese a német címvédő Azimut Josef Franzllal a kocsijában. Az elmúlt két évtizedben sokszor vitték haza az osztrákok a verseny trófeáját, ezt szeretnék most is, így a sógorok hat lovat indítanak a nagydíjban. Közülük Nileo és Tosca Victory képviseli a legjobb esélyt kedvező startszámuknak köszönhetően. A magyar reményeket az import Aileron Lakatos Csabával és a sorozatnyerő Zeal Di Girilaco Veljko Mazsittyal képviseli. Utóbbi ügetősztár 16. győzelmére készül az erős nemzetközi mezőnyben, ráadásul idén mind a 7 versenyét megnyerte. Ami a magyar reménység ellen szól az a második sor lehet, amiből igyekszik erényt kovácsolni a rutinos hajtó. A Nagydíj 17:30-kor kezdődik, melyet a Sport 1 televízió élőben közvetít.

Emléktábla avatás

A hétvégi Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show szombati napján emléktáblákat avatunk a Kincsem Park tribünjének ügető oldalán. Az ünnepi eseményre a harmadik és a negyedik futam között 14:45-kor kerül sor, melyre mindenkit szeretettel várunk. Az első tábla a Kerepesi úti ügetőpálya első és utolsó győztesének állít emléket, míg a második tábla állításának apropója, hogy az ügetők a Kincsem Parkban 15 éve versenyeznek, így ezen a táblán az első futamgyőztes neve szerepel. A történelmi sikert ET és Vezér Emese érte el.

1 552 553 554 555 556 557 558 702