/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

A Derby nyerő Zsenerőz bizonyított

Nagy stílusban és kiváló lefutási idővel nyerte a Kanca Díjat a Magyar Ügetőderby győztese, Zsenerőz. A négyéves kanca az indítás után élre állt és erős tempót diktálva, végig vezetve 15,9-es remek idővel nyerte meg az 1900 méteres Kanca Díjat Mitja Slaviccal. Vince Béla lova erősebb és jobb volt, mint legutóbb, igaz most „csak” kancák között kellett bizonyítania. A győztes mögött jól mentek a Derbyben is látott lovak, Zséda a második, Zsofesz a harmadik.

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Magyar Kancadíj a vasárnapi galoppon

Vasárnap a szokott időpontnál később, 16:00- kor nyitja meg kapuit a Kincsem Park, a nap legfontosabb eseménye a Magyar Kancadíj lesz.

A nemzetközi mezőnyben hazánk legjobb hároméves kancái mellett a cseh tréningben álló Golden Memory is jelen lesz, eredményei alapján pedig rendkívül komoly ellenfele lehet a magyar lovaknak. A hazai indulók közt a Derby ezüstérmes Lili és Tarzaniya lehetnek a legjobb esélyek. A klasszikus nagydíj távja a hagyományoknak megfelelően 2400 méter, a verseny összdîjazása 3,7 millió forint.

A napi főverseny mellett további 7 izgalmas futam, hendikepek 1400- 1800 méterig, fiatal kétévesek versenye, valamint Dámaverseny a Kincsem Park legjobb zsoké hölgyeivel!

A versenynap 16:00-19:35-ig tart!

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Varga Áron

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Miért öregednek ki lassabban a zsokék?

Írta: Matt Butler, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

A sportolók visszavonulása érzékeny téma, a rajongók és az újságírók mindig óvatosan fogalmaznak, ha úgy érzik, eljárt kedvencük felett az idő. A többség a csúcson szeretné abbahagyni mesterségét, beszéljünk akár labdarúgóról, tenisz, golf vagy jégkorong játékosról. Általában harmincas, legfeljebb negyvenes éveikben hagynak fel az atléták a rendszeres versenyzéssel, ez azonban másként működik a lóversenyzésben.

Frankie Dettori ebben a szezonban is rendszeresen szerepel a címlapokon, de a 48 éves zsoké az aktív életkor tekintetében nem alkotott egyedülállót. A japán szupersztár, Take Jutaka 50 éves idén és sorra nyeri a nagydíjakat, akárcsak az 54 esztendős amerikai Mike Smith. Lester Piggott és Bill Shomaker 58 éves kora után is rendszeresen lovagolt, nem beszélve a világrekordernek számító Kállai Pálról, aki 73 esztendősen is nyert még versenyt. A jelenlegi korelnök az amerikai Perry Ouzts, aki 1973-ban nyerte élete első futamát, és azóta meg sem állt, tavaly 64 évesen nyerte élete hétezredik versenyét (az amerikai lóversenyzés történetében ő a kilencedik, akinek ez sikerült), idén 49 győzelem szerepel a neve mellett. Ouzts esetében érdekesség, hogy karrierje során csupán kilenc olyan futamban volt sikeres, amelyben 100 ezer dollárnál többet keresett a tulajdonosoknak. A többi verseny szinte kivétel nélkül hétköznapi futam volt.

Perry Ouzts egykor és ma – öreg ember nem vén ember

 

Frankie mellett jelenleg az ötven éves ír John Egant és Niall McCullagh-át, valamint a két esztendővel idősebb francia Gérald Mossé-t említenénk meg, és minden tiszteletünk és elismerésünk mellett hozzátesszük, hogy aki járt már a pozsonyi versenytér mázsaházában, akár úgy is érezhette, hogy az Old Boys Country Clubba tért be. Sokakban felvetődik tehát a kérdés: mi az oka annak, hogy a versenylovasok később öregszenek ki?

Lester Piggot 56 évesen – mellette Vincent O’Brien

Az első okot talán abban találhatjuk, hogy a lóversenyzés ugyan komoly fizikumot igényel, de mégis másmilyen erőkifejtésre van szükség, mint egy labdarúgónak vagy rögbi játékosnak. Egy zsokénak ha napjában többször is, de egyszerre legfeljebb három percig (az ugró sportban ez akár hét-kilenc perc is lehet) kell teljesíteni, igaz gyakran erejükön felül. A fociban vagy a rögbiben ráadásul folyamatos a test-test elleni küzdelem, amely nem percekig tart, hanem akár másfél órán keresztül. Meg kell azonban jegyezzük, hogy a sérülések sokkal súlyosabbak, sőt életveszélyesek is lehetnek a lóverseny pályán, különösen az ugró szakágban. Ennek ellenére egy labdarúgó átlagosan 35 évesen vonul vissza, mert szervezete hamarabb eléri a teljesítőképesség határát. Ugyanez az adat az amerikai futballban a szinte rémisztő 28 éves határ körül mozog.

Gérard Mossé sem mai fiú

John Egan így vélekedik: – Minél régebb óta vagyunk a pályán, annál rutinosabbak leszünk. Nem akarom lebecsülni a többi sportágat, de a többségükben már nem lehet újat alkotni, régóta megvannak a határok, azokon belül mozognak a sportolók. A lóversenyzésre ez nem igaz, hiszen minden ló és minden verseny más, sőt ugyanaz a ló teljesen másként is viselkedhet egy új futamban. A miénk olyan szakma, amelyet sohasem lehet teljesen megtanulni. Minden futammal gyarapszik a tudásunk, egyre jobbak leszünk, és ha fizikailag bírjuk, miért hagynánk abba, ha nagyobb tudással rendelkezünk, mint fiatalabb kollégáink? Az egyetlen akadályt a sérülésektől való félelem jelenti, és ezt mindenkinek magában kell leküzdenie. Fiatal korban ez könnyebben megy, idősebben már kevésbé. Én ezt tartom a legnagyobb visszatartó erőnek. A pszichológiai nyomás is nagy, de többségünk csak a futam előtt érzi ezt. Verseny közben olyan magasra emelkedik az adrenalin szintünk, hogy erre már nem gondolunk. Szerintem 38 éves kor előtt mindenki kezdő. Minden nap tanul az ember valamit. Mostanra ritkábban lovagolok munkában, de ma pont felültem, és tanultam is valamit. Természetesen, nem mondom el, hogy mit – viccelődik Egan.

John Egan felett nem járt el az idő

– A tapasztalatnál nincs fontosabb, legyen szó egy nehezen kezelhető lóról, a tempó megítéléséről, vagy arról, hogyan reagálunk a pálya adottságaira, amihez az időjárást is hozzá kell számolni. A lóversenyzés olyan, mint egy csata. Folyamatosan változik a helyzet, és nincs két egyforma futam. Ez fokozottan igaz gáton és akadályon. Visszatérve a lelki teherre elmondható, hogy a nyomás valóban fontos faktor a versenysportok esetében, de a lóversenyzésben ez is másként működik. A zsokék lassabban égnek ki, hiszen olyan környezetben sportolnak, ahol a sikertelenség mindennapos élmény. Tízből csak egy nyerhet, nem úgy, mint a csapat játékok esetében, ahol a győzelmi élmény, és az ezzel járó elismerés jóval gyakoribb.

Elmondható, hogy az ugró szakágból hamarabb ki lehet öregedni. Nem csoda, ez a magasabb sérülési esély rovására írható. A 42 esztendős Richard Johnson négyszeres brit champion azonban egy új aspektust is feltár: – Már szinte nincs olyan verseny és cím, amit ne nyertem volna meg, de nem tudom abbahagyni a versenyzést. A lovaglás számomra szenvedély, szó szerint rá vagyok kattanva, és tudom, hogy ezzel szinte mindenki így van. A győzelem, a győzelem reménye borzasztóan addiktív. Gondoljunk csak Sir Tony McCoy-ra. Nincs már olyan csontja, amelyet ne tört volna el, a teljesítménye felülmúlhatatlan volt, de ő még akkor is versenyzett.

Richard Johnson sem nyeretlen kétéves már

Jól tudom, hogy a családja könyörgésére hagyta abba 41 évesen, de ha rajta múlik, még most is aktív lenne. Az orvostudomány is sokat fejlődött, és ezt is a javunkra tudjuk fordítani. Manapság több negyvenes zsokét találunk az ugrások felett, mint húsz éve. Úgy érzem, többet törődnek velünk. Mentálisan és fizikálisan felkészültebbek vagyunk, és ebben nagy szerepe van a Professional Jockeys’ Associationnak is (PJA – Hivatásos Versenylovasok Egyesülete). Bármikor fordulhatunk a szervezethez, ha táplálkozási, életviteli vagy pszichológiai tanácsra van szükségünk. Civil szervezetként azt tűzték ki célul, hogy fogják a kezünket. Ehhez rendelkeznek a megfelelő szakmai háttérrel, és politikai és gazdasági összeköttetésekkel is, mert mondanom sem kell, a pénzt nem a kertjükben növő fáról szüretelik, folyamatos és sikeres lobbi-tevékenységet végeznek az érdekünkben. Úgy érzem, ez mind segíti, hogy hosszabb ideig a pályán maradjunk, mint más sportolók – vélekedik a szakember.

Take Jutaka még nem őszül – jó genetika

Ha tovább folytatjuk Egan gondolatmenetét, amely szerint a gyakorlattal egyre jobb lesz az ember, érdekes megfigyelést tehetünk. Egy jól menedzselt, sikeres zsoké kevesebbet dolgozik kollégáinál. Frankie Dettori cikkünk megírásáig 164 alkalommal szállt nyeregbe idén Nagy-Britanniában. Ezek közül egy sem volt hétfőn, kedden is csak elvétve láthattuk őt a turfon (a Royal Ascotot leszámítva), és vasárnaponként is inkább a családjával tölti az időt (kivéve az 1000 Guineas napját). A csúcson már lehet válogatni, és nagyon fontos szempont a sérülések elkerülése. Ezt akkor tanulhatta meg végképp a talján fenomén, amikor nem tudott Treve-re ülni 2013-ban egy baleset miatt.

Végül beszélnünk kell a lóversenyzés azon sajátosságáról is, amely nem teljesen egyértelmű a sportot csak felületesen ismerők számára. Az fizikai erőnlét mellett, fejben is ott kell lenni, fogalmazhatnánk úgy is, hogy a lóversenyzés szellemi sport is egyben. A stratégia, a taktika, a versenyszituációk értékelése és az erre adott reakciók folyamatosan jó karban tartják a lovasok elméjét, és ez bizonyíthatóan hatással van a fizikumukra is. Azon sportok esetében, ahol csupán a nyers fizikai erő és kizárólag a sebesség számít, ez nem tapasztalható.

Tour To Paris ezüstérmes Deauville-ban

Fantasztikus versenyt futva, Group 1-es konkurencia ellenére Tour To Paris második helyen ért célba a Classe I-es Prix d’Hudimesnil-ben.

Sikerült a tervezett taktikát alkalmazni, a start után Tour To Paris azonnal magához ragadta a vezető szerepet, hiszen mindig szívesen galoppozik az élen. Maxime Guyon végig tökéletesen lovagolta, a megbeszélt utasítás szerint osztotta be társát.
A befutóra fordulva Tour To Paris hozta a mezőnyt a finish-re, végig kitartott egészen az utolsó 200 méterig, ekkor a vele egál súlyt cipelő Group 3 nyerő City Light begyújtotta a rakétákat és a támadással a magyar ló már nem bírt el.
A jobbtól nem szégyen kikapni, az ascot-i Group 1-ben is ezüstérmes City Light már Királykategóriában is bizonyított, így tökéletes papírforma érvényesült.
A menedzsment nagyon büszke TTP mai teljesítményére, ifj. Hammersberg Elemértől megtudtuk, hogy a korábbi orrvérzéses probléma teljesen megszűnt, Tour To Paris egy korrekt versenyben igazolta, hogy képes lehet egy Listed szintű versenyben is helytállni.
A jövőbeni tervekkel kapcsolatban még folyik az egyeztetés a tréner asszonnyal. A probléma, hogy kevés a hasonló távú Listed kategóriás verseny, emellett a Group 3-as futamok is kecsegtetőek, így a soron következő verseny időpontja még bizonytalan.
A legfontosabb, hogy Tour To Paris tökéletesen egészséges és képes felvenni a versenyt a legjobb francia versenylovakkal.

Gratulálunk a szép teljesítményhez!
A következő futás időpontjáról időben beszámolunk.

Varga Áron

Fotók: ifj. Hammersberg Elemér

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Tét jackpot az első futamban is

A szombati első futamában, a Nyeretlenek Versenyében is Tét jackpottal (9.180 Ft) számolhatnak a fogadók. A múlt heti Andal Hendikep I. részében nem volt találat ebben a fogadási formában, így a szabályok értelmében a nyereményalap Jackpot formájában a következő versenynapon kerül kiosztásra.
A délután négy legfontosabb futamában, így az Háromévesek Nagydíjában, az Ötévesek Nagydíjában, valamint a Kanca Díjban és a Konta Dezső Emlékversenyben összesen 600.000 Ft a Tét jackpot, így ezen versenynapon a szokásosnál is jobban megéri majd a nyerőre fogadni ezekben a versenyekben!

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Liga Futamok – Háromévesek és Ötévesek Nagydíja

Szombaton két Nemzeti Ügető Liga futammal folytatódik a nagydíjak sorozata. Az 5 millió forint díjazású Háromévesek Nagydíjában a sorozatnyerő Alfa Boy (5) és hajnal Tibor lesz az első esély, aki eddig kisebb versenyekben remekül teljesített. Nagy riválisa lehet a nagydíjakat megjárt és az utolsó versenyét – a Derby napi nagydíjat is – megnyerő Aurum Ville (1) és Horváth György. Rajtuk kívül Adriana Asti (6) és utolsó formájával Ann Bella M (3) emelhető ki. A 17:30-kor kezdődő versenyben 200.000 forint tét jackpot várja a fogadókat.

Az Ötévesek Nagydíja a nap végén 18:35-kor indul, melyről a Sport Televízió is beszámol. Komoly és népes mezőnyt hív a startjához a 3000 méteres futam. A két évvel ezelőtti Derby nyerő Veronica Fling (5) erre a versenyre készült, idén itt mutatkozik be Veljko Mazsittyal. Nagy riválisa, Villám Ville (3) most is ott lesz a startnál, csakúgy, mint a megbízható Vakarcs RG (2), a magyar tenyésztésű, de szerb színekben futó White Lady (1) és Vital RG (6). A fogadási szempontból is izgalmas versenyen 250.000 forint a tét jackpot.

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek, Uncategorized @hu / 0 comments

Hatan a Kanca Díjban

Szombaton igazán érdemes lesz kilátogatni a Kincsem Parkba, mert több nagydíjat is láthatnak a szombati versenynapon. A 2 millió forinttal díjazott futamban hat négyéves kanca fog indulni. Köztük a Derby nyerő Zsenerőz, az Ügetőderby negyedik Zséda és az ötödik Zsofesz, valamint Zóna, Zara Mia és Zsozsoka. Az utolsó formák alapján Zsenerőz (2) első esélyt képvisel Mitja Slaviccsal, míg Zsédát (1) és Lakatos Csabát hajtja a visszavágás vágya.

A futam 16:30-kor kezdődik, a versenyben 100.000 forint jackpot van a tétjátékra.

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Tour To Paris újra a pályán!

Dr. Hammersberg Elemér fantasztikus sprintere, Tour To Paris augusztus 2-án, pénteken Deauville-ban mutatja meg tudását az I. osztályba sorolt Prix d’Hudimesnil-ben. A lovasítással kapcsolatban sokáig csak találgattunk, hiszen több klasszis lovas neve is „fel volt írva” a menedzsment tervei között, végül választásuk a francia championátus sokszoros helyezettjére, a nagy tehetségű Maxime Guyon-ra esett. A fiatal crack lovas évek óta a Weithermer & Frere istálló elsőszámú zsokéjaként szerződött, ugyanakkor természetesen más nagy istállók is szívesen ültetik fel lovaikra, emellett a szakma nagyjai is nagyon kedvelik az agilis fiatalembert. André Fabre, Frederic Head, Carlos Laffon-Parias a hölgyek közt pedig Pia Brandt is rendszeresen lovasítják. A könnyű terhű zsoké idei teljesítménye egészen kiváló, 143 elsőségnél jár, mellyel vezeti a 2019-es championátust Pierre-Charles Boudot és Cristophe Soumillon előtt, minden bizonnyal Tour To Paris-val is remek párost alkotnak majd.

Maxime Guyon pályafutása meghatározó versenylovával, Solow-al

Eredetileg 12 telivért neveztek a pénteki futamba, ez a lista azonban a csütörtöki állvamaradás időpontjáig 8 lovasra apadt, mellyel több jó esély is kiesett az ellenfelek közül. A PMU tippszterei City Light-ot favorizálják, hiszen ő a mezőny legeredményesebb lova, ugyanakkor a magyar versenyzőt, TTP-t is a legjobb esélyek között tartják számon.

Stephane Wattel ötéves versenyzője, City Light közel fél millió eurós keresetnél jár már, 2018-ban több rangos királykategóriás versenyben is képviselte istállóját, emellett győzött a Group 3-as Prix de Saint-Georges-ben, majd Ascotban a Group 1-es Diamond Jubilee Stakes-ben mindössze egy rövid fejhosszal kapott ki Merchant Navy-tól. Ez volt pályafutása legjelentősebb eredménye. 2019-ben Maisons-Laffitte-ben kezdett a Listed Kategóriás Prix Servanne-ban, itt fél hosszal maradt el Inns Of Court-tól. Ezt követően ismét szerencsét próbált az ascoti seregszemlén, viszont itt már nem tudta megismételni a tavaly látott bravúrt, csak a kilencedik helyen zárt, nyergében Christophe Soumillon-nal.

Roncey parádés szezont kezdett idén, egy teljes év kihagyása után triplázott, Pau-ban-, Cagnes-sur-Mer-ben-, majd Marseilles Borely-ben is győzött. A sorozat idén májusban ugyan megszakadt, ugyanakkor két további II. osztályú helyezés következett, mellyel változatlanul jó eséllyel várhatja a pénteki startot, lovasa Cristian Demuro lesz.

Szintén alapteher mellett versenyez a Godolphin istálló tagja, Deemster.  Két ötödik helyezéssel kezdte meg az idei évet, miután tavaly a Listed kategóriás Prix du Pont Neuf trófeáját meghódította, emellett több értékes Listed helyezéssel gazdagította istállóját. Tavalyi formáival ő is komoly vetélytárs lehet, állandó lovasa, a Breeders’ Cup Turf győztes Mickael Barzalona.

A cseh champion tréner, Vaclav Luka kiváló ötévesével Troizilet-el készül a holnapi erőpróbára. A cseh versenyző megjárt már több nagymúltú francia versenyteret és egyik esztendőben sem maradt nyeretlen. 2017-ben Chantilly-ban, 2018-ban ParisLongchamp-ban, 2019-ben pedig Deauville-ban is nyert a pénteki futammal megegyező távon, a II. osztályú Prix du Manoir Potier-ben, akkor Christophe Soumillon-al indult, most pedig Antoine Hamelin fogja lovagolni.

Repercussion tavaly Angliában versenyzett, és nyert is hendikep szinten, majd kétszer is ő volt a leggyorsabb Chantilly-ban. Idén trénere megpróbált vele egy magasabb szintre lépni, ezért Longchamp-ban a Group 3-as Prix de la Porte Maillot-ban, ahol már nem volt elég erős. Itt Tour To Paris korábbi ellenfele Polydream ért át elsőként a célvonalon, míg Repercussion a vert mezőnyben végzett. Lovasa Pierre-Charles Boudot.

Bolt Phantom 2018-ban négyszeres győzelmi sorozatot tartott melyet sikerült az idei év debütálásakor folytatnia. Ezt követően kétszer is kikapott hazájában, eredményei révén további fejlődési lehetőséget látunk benne. Az amerikai tenyésztésű telivér, Angliában kezdte pályafutását Ismail Mohammed-nél, majd német tréningbe került, ahol azóta is szép eredményeket gyűjtött hendikep szinten. Pénteken első alkalommal lép francia pályára, lovasa Stephane Pasquier lesz.

Tour To Paris-ért tehát pénteken délután a deauville-i meeting harmadik futamában szoríthatunk, természetesen a délutáni fogadási ajánlat részeként fogadhatnak is kedvencükre! Start 14:55-kor!

A hivatalos program itt olvasható!

Sok sikert Tour To Paris!

Varga Áron

fotó: https://www.racingpost.com

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2019/31. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

AIK Stockholm – Maribor                             538 868 fogadás

Basel – PSV                                                    531 650 fogadás

Rosenborg – BATE Boriszov                          530 393 fogadás

Valletta – FTC                                               503 231 fogadás

Olympiakosz – Plzen                                      466 640 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

AIK Stockholm – Maribor                             102,21 millió Ft

Rosenborg – BATE Boriszov                            87,44 millió Ft

Basel – PSV                                                      86,15 millió Ft

Valletta – FTC                                                81,64 millió Ft

Qarabag Baku – Dundalk                                71,68 millió Ft

 

Legváratlanabb eredmények:

 

Helsinki JK – Crvena zvezda (Labdarúgás, BL-selejtező, visszavágó)

eredmény: 2:1, nyertes odds: 3,80

A végkimenetelre tett 161 071 tippből 29 483 tipp helyes.

 

Angers – Arsenal (Labdarúgás, Felkészülési mérkőzés)

eredmény: 1:1, nyertes odds: 3,50

A végkimenetelre tett 121 727 tippből 11 803 tipp helyes.

 

Bologna – Schalke (Labdarúgás, Felkészülési mérkőzés)

eredmény: 3:2, nyertes odds: 2,80

A végkimenetelre tett 81 403 tippből 14 869 tipp helyes.

 

Helsingborg – Örebro (Labdarúgás, Svéd bajnokság)

eredmény: 1:4, nyertes odds: 3,35

A végkimenetelre tett 140 656 tippből 12 438 tipp helyes.

 

FCS Bukarest – Botosani (Labdarúgás, Román bajnokság)

eredmény: 0:2, nyertes odds: 5,75

A végkimenetelre tett 115 845 tippből 6 301 tipp helyes.

 

Nagasaki – Ehime (Labdarúgás, Japán 2.)

eredmény: 1:4, nyertes odds: 2,95

A végkimenetelre tett 84 036 tippből 1 227 tipp helyes.

 

 

Magyar érdekeltségű események:

 

Valletta – FTC (Labdarúgás, BL-selejtező, visszavágó)

eredmény: 1:1, nyertes odds: 4,20

A végkimenetelre tett 155 487 tippből 40 969 tipp helyes.

 

Fucsovics M. – A. Ramos-Vinolas (Tenisz, Kitzbühel, férfi egyes)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,90

A mérkőzés győztesére tett 15 865 tippből 2 195 tipp helyes.

 

Babos T. – Mayo Hibi (Tenisz, San Jose, női egyes)

eredmény: 1:2, nyertes odds: 2,00

A mérkőzés győztesére tett 13 217 tippből 1 279 tipp helyes.

 

  1. Nejedly – Balázs A. (Tenisz, Liberec, férfi egyes)

eredmény: 2:1, nyertes odds: 5,25

A mérkőzés győztesére tett 7 791 tippből 97 tipp helyes.

 

Piros Zs. – M. Vilella Martinez (Tenisz, Liberec, férfi egyes)

eredmény: 2:1, nyertes odds: 3,10

A mérkőzés győztesére tett 4 822 tippből 342 tipp helyes.

 

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Fővárosi Értékesítési Régió:

 

Egy XX. kerületi Tippmix-játékos 2*800 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 2*339 598 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Nakhon Ratchasima – Prachuap 1X2 Nakhon Ratchasima 1,70 Nyertes
Labdarúgás Gangwon – Pohang 1X2 Gangwon 2,15 Nyertes
Labdarúgás Hertha BSC – West Ham 1X2 West Ham 2,50 Nyertes
Labdarúgás Qarabag Baku – Dundalk 1X2 Qarabag Baku 1,50 Nyertes
Labdarúgás Duisburg – Münster 1X2 Duisburg 1,80 Nyertes
Labdarúgás Liverpool – Lyon 1X2 Liverpool 1,55 Nyertes
Labdarúgás AIK Stockholm – Maribor 1X2 AIK Stockholm 1,90 Nyertes
Labdarúgás Real Sociedad – Alavés 1X2 Real Sociedad 1,90 Nyertes
Labdarúgás 1860 München – Zwickau 1X2 1860 München 2,05 Nyertes
Labdarúgás Perugia – Roma 1X2 Roma 1,50 Nyertes

 

Egy XV. kerületi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 332 270 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Maccabi TA – CFR Cluj 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Labdarúgás Kaiserslautern – Ingolstadt 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes
Labdarúgás Uerdingen – Unterhaching 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Valletta – FTC 1X2 Döntetlen 4,20 Nyertes
Labdarúgás Cruzeiro – River Plate 1X2 Döntetlen 2,75 Nyertes

 

Egy VII. kerületi Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 143 552 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás FC Hradec Kralove – Dukla Praha 1X2 Dukla Praha 3,55 Nyertes
Labdarúgás Trabzonspor – Hellas Verona 1X2 Döntetlen 3,30 Nyertes
Labdarúgás Bologna – Schalke 1X2 Bologna 2,95 Nyertes
Labdarúgás Armavir – Szpartak Moszkva 2 1X2 Döntetlen 2,80 Nyertes
Labdarúgás Elfsborg – Kalmar 1X2 Elfsborg 2,15 Nyertes
Labdarúgás Helsingborg – Örebro 1X2 Örebro 3,45 Nyertes

 

Észak-Dunántúli Értékesítési Régió:

 

Egy győri Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 331 816 Ft-ot nyert, illetve 20 Ft-os alaptéttel (összesen 620 Ft-os téttel), Lucky 31 típusú fogadással 93 193 Ft-ot nyert, illetve 20 Ft-os alaptéttel (összesen 520 Ft-os téttel), Canadian típusú fogadással 92 746 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Olekszandria – Sahtar Doneck Hendikep 2:0 Döntetlen 3,85 Nyertes
Labdarúgás Kárpáti Lviv – Dinamo Kijev Hendikep 2:0 Döntetlen 3,85 Nyertes
Labdarúgás AIK Stockholm – Maribor 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,55 Nyertes
Labdarúgás Rosenborg – BATE Boriszov Pontos végeredmény Rosenborg 2:0 6,00 Nyertes
Labdarúgás Cukaricki – Molde 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 4,10 Nyertes

 

Egy diósdi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 177 939 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Ceske Budejovice – Sparta Praha Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,80 Nyertes
Labdarúgás Elfsborg – Kalmar 1X2 Elfsborg 2,15 Nyertes
Labdarúgás Aalborg – Silkeborg 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 2,60 Nyertes
Labdarúgás Helsingborg – Örebro Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,90 Nyertes
Labdarúgás Rubin Kazany – Akhmat Groznij 1X2 Rubin Kazany 2,55 Nyertes
Labdarúgás Lorient – Paris FC Hendikep 0:1 Lorient 3,65 Nyertes

 

Pécsi Értékesítési Régió

 

Egy balatonfüredi Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 15-ös kötés típusú fogadással 409 340 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Ilves 2 – Kapa 1X2 Ilves 2 1,45 Nyertes
Labdarúgás Dudelange – Shkendija Tetovo Ki jut tovább? Dudelange 1,30 Nyertes
Labdarúgás Kiffen – Mikkeli MP 1X2 Mikkeli MP 1,35 Nyertes
Labdarúgás KF Feronikeli – Slovan Bratislava Kétesély Döntetlen vagy Slovan Bratislava 1,18 Nyertes
Labdarúgás Nomme Kalju – Celtic Mindkét csapat szerez gólt Nem 1,70 Nyertes
Labdarúgás APOEL Nicosia – Sutjeska Niksic Mindkét csapat szerez gólt Nem 1,55 Nyertes
Labdarúgás Maccabi TA – CFR Cluj Ki jut tovább? CFR Cluj 1,40 Nyertes
Labdarúgás Basel – PSV Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,40 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Zagreb – Saburtalo Tbiliszi Mindkét csapat szerez gólt Nem 1,55 Nyertes
Labdarúgás Valletta – FTC 1. félidő – Gólszám 0,5 Több, mint 0,5 1,25 Nyertes
Labdarúgás Olympiakosz – Plzen Ki jut tovább? Olympiakosz 1,50 Nyertes
Labdarúgás Leiknir R. – Grotta 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes
Labdarúgás Throttur Reykjavik – Haukar 1X2 Throttur Reykjavik 1,80 Nyertes
Labdarúgás Keflavík – Njardvik 1X2 Keflavík 1,50 Nyertes
Labdarúgás Thor Akureyri – Vikingur Olafsvik 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes

Egy lenti Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 2 100 Ft-os téttel), 5/7-es kombináció típusú fogadással 271 969 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje.

 

Labdarúgás Lincoln Red Imps – Ararat-Armenia 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,40 Nyertes
Labdarúgás KF Feronikeli – Slovan Bratislava 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,80 Vesztes
Labdarúgás Nomme Kalju – Celtic 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és nem 1,90 Nyertes
Labdarúgás Maccabi TA – CFR Cluj 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,65 Nyertes
Labdarúgás Basel – PSV 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,80 Nyertes
Labdarúgás Valletta – FTC 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,85 Nyertes
Labdarúgás Olympiakosz – Plzen 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és nem 2,60 Nyertes

 

Egy kaposvári Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 166 095 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Real Madrid – Tottenham Döntetlennél tét visszajár Tottenham 1,85 Nyertes
Labdarúgás Rostock – Bayern München Amatőr 1X2 Rostock 1,90 Nyertes
Labdarúgás Maccabi TA – CFR Cluj 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Labdarúgás Basel – PSV Döntetlennél tét visszajár Basel 1,90 Nyertes
Labdarúgás Valletta – FTC 1X2 Döntetlen 4,20 Nyertes
Labdarúgás Norwich – Atalanta 1X2 Atalanta 2,25 Nyertes
Labdarúgás Thor Akureyri – Vikingur Olafsvik Kétesély Döntetlen vagy Vikingur Olafsvik 1,65 Nyertes
Labdarúgás Cruzeiro – River Plate 1X2 Döntetlen 2,75 Nyertes

 

Szegedi Értékesítési Régió

 

Egy vésztői Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 350 Ft-os téttel), 4/7-es kombináció típusú fogadással 295 670 Ft-ot nyert, illetve 10 Ft-os alaptéttel (összesen 350 Ft-os téttel), 3/7-es kombináció típusú fogadással 73 480 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.

 

 

Labdarúgás Suduva Marijampole – Tre Penne Pontos végeredmény Suduva Marijampole 3:0 5,75 Vesztes
Labdarúgás Lincoln Red Imps – Ararat-Armenia Pontos végeredmény Ararat-Armenia 2:1 8,00 Nyertes
Labdarúgás Dudelange – Shkendija Tetovo Pontos végeredmény Döntetlen 1:1 6,00 Nyertes
Labdarúgás KF Feronikeli – Slovan Bratislava Pontos végeredmény Slovan Bratislava 2:0 7,00 Nyertes
Labdarúgás Nomme Kalju – Celtic Pontos végeredmény Celtic 3:0 6,25 Vesztes
Labdarúgás Maccabi TA – CFR Cluj Pontos végeredmény Döntetlen 2:2 22,00 Nyertes
Labdarúgás APOEL Nicosia – Sutjeska Niksic Pontos végeredmény APOEL Nicosia 3:0 6,25 Nyertes

Egy kecskeméti Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 133 033 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Helsinki JK – Crvena zvezda 1X2 Helsinki JK 4,15 Nyertes
Labdarúgás AIK Stockholm – Maribor 1X2 AIK Stockholm 1,90 Nyertes
Labdarúgás Qarabag Baku – Dundalk 1X2 Qarabag Baku 1,45 Nyertes
Labdarúgás Rosenborg – BATE Boriszov 1X2 Rosenborg 1,70 Nyertes
Labdarúgás 1860 München – Zwickau 1X2 1860 München 1,95 Nyertes
Labdarúgás Duisburg – Münster 1X2 Duisburg 1,80 Nyertes
Labdarúgás Cukaricki – Molde 1X2 Molde 1,95 Nyertes

 

Miskolci Értékesítési Régió:

 

Egy fehérgyarmati Tippmix-játékos 2*200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 2*182 457 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Maccabi TA – CFR Cluj 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,85 Nyertes
Labdarúgás APOEL Nicosia – Sutjeska Niksic Gólszám 2-3 1,80 Nyertes
Labdarúgás Dinamo Zagreb – Saburtalo Tbiliszi Pontos végeredmény Dinamo Zagreb 3:0 5,50 Nyertes
Labdarúgás Valletta – FTC 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 5,00 Nyertes
Labdarúgás Basel – PSV 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,80 Nyertes

 

Egy salgótarjáni Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 158 600 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Elfsborg – Kalmar 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,20 Nyertes
Labdarúgás Rubin Kazany – Akhmat Groznij Hendikep 0:1 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Bielefeld – St. Pauli 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,10 Nyertes
Labdarúgás Lorient – Paris FC 1X2 Lorient 1,95 Nyertes
Labdarúgás Vikingur Reykjavik – Breidablik Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,60 Nyertes
Labdarúgás HK Kopavogs – Stjarnan 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 4,10 Nyertes

 

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 150 Ft-os alaptéttel (összesen 1 350 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 226 683 Ft-ot nyert úgy, hogy egy kötéstiltás mellett egy hibás tippje is volt.

 

Labdarúgás Valletta – FTC* 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Döntetlen és igen 5,00 Nyertes
Labdarúgás Valletta – FTC* 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,80 Vesztes
Labdarúgás Basel – PSV 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,15 Nyertes
Labdarúgás Lincoln Red Imps – Ararat-Armenia (élő) 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 6,50 Nyertes
Labdarúgás Jena – Braunschweig Hendikep 1:0 Braunschweig 3,50 Nyertes
Labdarúgás Olympiakosz – Plzen Hendikep 0:1 Olympiakosz 2,50 Nyertes

kötéstilás*

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 181 254 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás AIK Stockholm – Maribor 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 4,45 Nyertes
Labdarúgás Rosenborg – BATE Boriszov 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és nem 2,45 Nyertes
Labdarúgás Helsinki JK – Crvena zvezda 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 8,75 Nyertes
Labdarúgás Qarabag Baku – Dundalk 1. félidő – 1X2 Qarabag Baku 1,90 Nyertes

 

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Dettori és a Group 1-cunami

Írta: Lee Mottershead, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Frankie Dettori idén is elképesztő tempóban ontja a Group 1-győzelmeket, 2019-ben már a tizenegyedik sikernél tart, köztük olyan hatalmas presztízsű trófeákat is bezsebelve, mint az Epsom Oaks-ot Anapurna (2016 pk, Frankel – Dash To The Top, Montjeu), az Ascot Gold Cupot és a Goodwood Cupot Stradivarius (2014 sm, Sea The Stars – Private Life, Bering) a King George VI & Queen Elizabeth Stakes-et Enable (2014 pk, Nathaniel – Concentric, Sadler’s Wells) és Sussex Stakes-et Too Darb Hot (2016 pm, Dubawi – Da Re Mi, Singspiel) nyergében. Összesen tizenegy Group 1-es besorolású nagydíjat nyert két hónap leforgása alatt, amelyből tíz negyvenhárom nap alatt vándorolt hozzá, az utolsó három öt nap alatt született.

Frankie Dettori hihetetlen formában van, ám ehhez John Gosden is kellett, a fent említett telivérek mind az angol mester istállójában ropogtatják az abrakot. Hogy jobban megértsük Dettori teljesítményének jelentőségét, el kell mondanunk, hogy a világ egyik legjobb zsokéja, Ryan Moore soha életében nem nyert ilyen rövid idő alatt ennyi Group 1-es futamot, még akkor sem, amikor 2016-ban és 2017-ben kétszer egymás után megismételte az Európa-rekordnak számító síkversenyben elért huszonkét Group 1/Grade-es győzelmet egy év alatt.

Goodwoodban Too Darn Hot nyergében

– A mostanit tartom életem eddigi legsikeresebb szezonjának – nyilatkozta a talján fenomén. – Nem egyszerűen csak Group 1-es versenyeket nyerek, hanem mammut-nagydíjakat, a világ legismertebb versenyeit. Szédületes ez a nyár, bárcsak örökké tartana. Mr. Gosden egy zseni, ezüst tálcán kínálja nekem a legjobb lehetőségeket, tulajdonképpen semmi dolgom nincs azon kívül, hogy nem szabad elrontanom a lovaglásokat. Természetesen ehhez is kell tudás, de megemelem kalapomat a mester előtt, óriási megtiszteltetés számomra, hogy együtt dolgozhatok vele.

John Gosdent is megkérdeztük. Az eddig is a világ élvonalába tartozó idomár újabb magasságokat ért el idén nyáron, neve a legnagyobbak közé került. A tréner így nyilatkozott a sikerekről: – Augusztus 1-jén Mehdaayih (2016 pk, Frankel – Sayyedati Symphony, Gone West) nevű lovamat üli Frankie a Group 1-es Nassau Stakes-ben. Group 2-t már nyertek együtt (Prix de Malleret, Saint-Cloud), de a felsőházi elsőség még hiányzik. Ritka magabiztossággal lovagol Frankie, és ő az egyik legjobb zsoké, akivel valaha együtt dolgoztam, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha nem nyert volna egyetlen Group 1-et sem, akkor most toporzékolna, az irodámban a szemetest rugdosná, és a macskám futva menekülne előle. Néha azzal jön nekem, hogy óriási felelősség van a vállán, de én erre mindig azt mondom, hogy ha nem lenne a rivaldafényben, akkor az orrát lógatná, nagyokat sóhajtana és úgy viselkedne, mint egy elfuserált színinövendék. Így azonban pont az ellenkezőjét csinálja. Lássuk be, nem tud rivaldafény nélkül élni, imádja, ha ő van a figyelem központjában, mindenki őt ünnepli és dicshimnuszokat zengenek róla. Frankie nemcsak zsoké, hanem egy született showman is, egy 163 centiméteres óriás.

Stradivarius nyergében a Goodwood Cup megnyerése után

 

Frankie Dettori Group 1-győzelmei 2019-ben

május 31. Oaks – Anapurna
június 19. Prince of Wales’s Stakes – Crystal Ocean
június 20. Gold Cup – Stradivarius
június 21. Commonwealth Cup – Advertise
június 30. Grand Prix de Saint-Cloud – Coronet
július 6. Coral-Eclipse Stakes – Enable
július 7. Prix Jean Prat – Too Darn Hot
július 20. Irish Oaks – Starcatcher
július 27. King George & Queen Elizabeth Stakes– Enable
július 30. Goodwood Cup – Stradivarius
július 31. Sussex Stakes – Too Darn Hot

1 561 562 563 564 565 566 567 702