Magyarok külföldön!

Vasárnap három telivérünk utazik külföldre. A legfiatalabb generáció tagjai Pozsonyban lépnek pályára, mindketten Maronka Gábor tréningjéből.

Nem Big Hope a 27. Cena Tim zimnej král’ovnej-ben szerepel majd mérföldön, Coeur de Leon pedig a 35. Karpatská cena Listed kategóriás nagyversenyében 7 ellenféllel méri össze tudását. Mindkét versenyzőnk Miladin Stanarevic-el indul.

A pakonyi különítmény ma Zobnaticán is szerencsét próbál, Bubi Patával, a 2200 méteres Kup Zobnatica-ban.

Sok sikert kívánunk!

Magyar St. Leger és Szent László Díj vasárnap

Vasárnap jön a Nemzeti Galopp Liga utolsó állomása, azaz a Magyar St. Leger, ahol a pálya legkitartóbb háromévesei versenyeznek a 4,5 millió forintos összdíjazásért.

A közönség egyik nagy kedvence a magyar tenyésztésű Államfő (Pavlína Filipová) lehet, aki a Kovács Mihály Emlékversenyben szerzett ezüstéremért vehet most revansot Mont Master-en (Bakos Gábor). Párharcuk mellett a mindig eredményes Sea My Soul (Stanislav Georgiev) a kancák közt érdemel nagy figyelmet, hiszen mindig jó eredményekkel zárt, legutóbb a Gróf Széchenyi István Emlékversenyben mindössze 1 3/4 hosszal maradt le a győzelemről. A külföldi lovak közül Alter Poseidon (Sasa Glogovac) okozhat még meglepetéseket, sőt francia futásai révén még a győzelme is könnyen elképzelhető.

A nyolcfutamos versenynap másik fő szenzációja a legjobb kétévesek versenye, azaz a Szent László Díj lesz. A hétlovas társaságban rendkívül nyílt versenyre lesz kilátás, az újoncok között Calabrese és Fly To Me is mutatkozott. A tapasztaltabb lovak közt a Derby győztest adó Silver Frost csikója, Silver Pepper (Paizs Gábor), valamint a hasonlóan jeleskedő Esti Fény apai testvére, Kráken (Sasa Glogovac) emelkedhet ki.

A nap negyedik futamaként a MAFE – Tattersalls Díjáért versenyeznek telivérjeink, a kis csapat szám szerint öt telivért számlál, köztük pedig Impactful (Stanislav Georgiev), aki az Imperiál Díjban látott teljesítménye révén favorittá léphet elő, valamint Selyemkő (Mocsinka Vivien) és Sárkányfű (Nagy Tamás) jó futására is számítunk.

A szokásos hendikepek 1300-1600 méterig kínálnak lehetőséget, az amatőrlovasok a nap VII. futamában mutatják meg tudásukat, a síkversenyek mellett pedig rögtön az első futamban legjobb gátlovaink is pályára lépnek Újkígyós Város Nagydíjáért az Őszi Nagy Gátversenyben.

A versenynap 13:00-tól vár minden kedves érdeklődőt!

Varga Áron

fotó: dr. Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

9 klasszis a Dicső Díjban

A szombati ügető nap legjobban várt eseménye a 18:00 órakor kezdődő Dicső Díj lesz, melyen 9 kiváló ügető áll starthoz. A fordulóstarthoz futamban élről Timoteo és Villám Ville képviseli a legjobb esélyt, ráadásul starthelyük is kedvező lesz. Húszról a Laura istálló klasszisai indulnak a 600.000 forinttal díjazott futamban. Victory Knick és Milliondollar Lux képes lehet a felzárkózásra. A versenyt 100.000 forint jackpot teszi még izgalmasabbá.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek / 0 comments

Regisztrációs lehetőség versenynapokon

Tisztelt Futtatók!

Az NLER-rendszerbe (Nemzeti Lóverseny Elszámoló Rendszer) a futtatóknak az alábbi versenynapokon a versenypályán, személyesen is van lehetősége regisztrálni:
október 5-én és 26-án (ügető versenynapok) 13:00 és 17:00 között Faháznál (Bejelentő),
október 6-án és 27-én (galopp versenynapok) 12:00 és 16:00 között a Mázsaháznál.
A regisztrációhoz szükséges valamilyen személyazonosító igazolvány bemutatása, céges futtatók esetén a cég adatai és szükség esetén cégvezetői meghatalmazás!
Kérjük, hogy akiknek már van hozzáférésük a rendszerhez, de még nem töltöttek ki az ehhez kapcsolódó regisztrációs kérelmet, szintén tegyék meg a fent jelölt napokon!
A rendszer folyamatosan friss adatokkal szolgál a versenydíjak és költségek tekintetében, pontos képet ad a futtató aktuális egyenlegéről.
https://nler.kincsempark.hu

/ by /   Friss hírek, SZAKMAI Agár, SZAKMAI Galopp, SZAKMAI Ügető / 0 comments

Futtatási szerződés módosítása

Tisztelt Futtatók, Idomárok, Lovasok, Tenyésztők!

2019 őszén elindul a Nemzeti Lóverseny Elszámolási Rendszer (“NLER rendszer”). Ezzel összhangban a Kincsem Nemzeti Kft. módosítja a hatályban lévő a Futtatási Szerződéseket, a változás hatálybalépése 2019. október 13.

Lásd a “Futtatási szerződés módosítása”  dokumentumban!

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Tippmix 2019/40. hét Hétfő – szerda

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Barcelona – Internazionale (Labdarúgás, BL)                                      980 106 fogadás

Slavia Praha – Dortmund (Labdarúgás, BL)                                        922 250 fogadás

RB Leipzig – Lyon (Labdarúgás, BL)                                                   903 766 fogadás

Liverpool – Salzburg (Labdarúgás, BL)                                               900 297 fogadás

Valencia – Ajax (Labdarúgás, BL)                                                       881 602 fogadás

 

Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Juventus – Leverkusen (Labdarúgás, BL)                                            187,47 millió Ft

Barcelona – Internazionale (Labdarúgás, BL)                                     138,70 millió Ft

Tottenham – Bayern München (Labdarúgás, BL)                                133,81 millió Ft          

Slavia Praha – Dortmund (Labdarúgás, BL)                                        123,70 millió Ft

Lokomotív Moszkva – Atl. Madrid (Labdarúgás, BL)                         123,28 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Szoboszlai Dominik a kezdőben kapott helyet a Salzburg liverpooli vendégjátéka során a BL-ben. A hazaiak már 3-0-ra is vezettek, ám az osztrákok nem adták fel, egyenlíteni tudtak, azonban a végén a Liverpool 4-3-ra megnyerte a meccset. Közel 73 ezer helyes tipp érkezett arra vonatkozóan, hogy a Liverpool nyer, és mindkét csapat betalál – 2,20-as nyereményszorzóért.
  • Az Internazionale hamar vezetést szerzett a Barcelona otthonában, ám a hazaiak végül megfordították a találkozót, Suárez duplájával megszerezték a 3 pontot. Több mint 3 ezer helyes tipp érkezett a találkozó pontos végeredményére (2:1), ami 7,50-es nyertes oddsot jelentett.
  • A hétközi BL-forduló egyik legnagyobb meglepetését a Real Madrid – FC Bruges meccs szolgáltatta, ahol 2-2 lett a végeredmény, így Zidane csapata 2 kör után mindössze 1 ponttal áll. A döntetlent több mint 15 ezer játékosunk érezte helyesen, 5,40-es szorzóért. A „Lesz kiállítás?” fogadási piacra beérkezett tippek 98 százaléka bizonyult helyesnek (a vendégek fejezték be emberhátrányban a találkozót) – 4,30-as oddsért.
  • Hendikepes fogadási lehetőséggel is megérte bízni a Juventusban, hiszen az olasz együttes 3-0-s sikert jegyzett a német Leverkusent fogadva a BL-ben. A „hazai” tipp „Hendikep 0:1”-nél 2,30-as, „Hendikep 0:2”-nél 4,25-ös oddsot ért.
  • Miután a Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában a Napoli 2-0-ra legyőzte a Liverpoolt, talán jogosan lehetett elvárni Carlo Ancelotti csapatától, hogy a Genk ellen is 3 pontot szerezzen, ráadásul a belgák 6-2-es vereséggel nyitottak az „E” csoportban. A Napoli azonban nagy meglepetésre még gólt sem lőtt, csak 0-0-ra volt képes a Genk otthonában, erre pedig majdnem 36 ezer helyes tipp érkezett – 4,35-ös nyertes oddsért.

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Hannover – Nürnberg (Labdarúgás, Bundesliga 2.)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Nürnberg 4:0, nyertes odds: 98,00)

 

Barisz Asztana – Red Star Kunlun (Jégkorong, KHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Red Star Kunlun 5:2, nyertes odds: 96,00)

           

Dinamo Riga – Avangard Omszk (Jégkorong, KHL)

Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Avangard Omszk 7:0, nyertes odds: 96,00)

 

 

Parma – Torino (Labdarúgás, Olasz A)

  1. félidő – Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 2:2, nyertes odds: 86,00)

 

                        Valencia – Ajax (Labdarúgás, BL, H csoport)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Ajax 2:0/Ajax 3:0, nyertes odds: 76,00)

 

Kiemelt esemény:

 

Tottenham – Bayern München 2:7 (Labdarúgás, BL, B csoport)

1X2 (helyes tipp: Bayern München, helyes tippek aránya: 36 %, nyertes odds: 2,15)

Szögletszám 8,5 (helyes tipp: Több, mint 8,5, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 1,30)

Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 (helyes tipp: Igen és több, mint 2,5, helyes tippek aránya: 98 %, nyertes odds: 1,65)

Pontos végeredmény (helyes tipp: Más, helyes tippek aránya: 1 %, nyertes odds: 14,25)

 

Outright fogadás:

 

                  Atlétika, vb 2019, rúdugrás – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: Sam Kendricks (Helyes tippek száma: 594)

                        Legmagasabb odds: 1,60

                        Záró odds: 1,60

 

Magyar érdekeltségű események:

 

U19MTK – U19Zrinjski Mostar (Labdarúgás, U19 BL, bajnoki ág, 1. mérkőzés)

eredmény: 1:1, nyertes odds: 4,25

A végkimenetelre tett 13 899 tippből 913 tipp helyes.

 

Debrecen − FTC (Jégkorong, Erste Liga)

eredmény: 2:2 (hosszabbítás után: 2:3), nyertes odds: 4,30

A végkimenetelre tett 30 558 tippből 4 875 tipp helyes.

 

Detva – Diósgyőr (Jégkorong, Szlovák bajnokság)

eredmény: 3:1, nyertes odds: 2,45

A végkimenetelre tett 18 396 tippből 7 511 tipp helyes.

 

Csurgó – Vác (Kézilabda, NB I)

eredmény: 29:23, nyertes odds: 1,15

A végkimenetelre tett 6 985 tippből 6 501 tipp helyes.

 

Halász B. – Kalapácsvetés (Atlétika, vb, kalapácsvetés)

eredmény: 3. helyen végzett, nyertes odds: 2,30

A H: 1-3., D: 4-6., V: más helyen végez piacra tett 3 735 tippből 1 023 tipp helyes.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Élő szelvény:

 

Egy hajdúszoboszlói Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 105 750 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Central Coast Mariners – Adelaide Utd. (élő) Pontos végeredmény 1:2 11,25 Nyertes
Jégkorong Admiral Vlagyivosztok – Szibir Novoszibirszk (élő) Nyertes különbség Vendégcsapat egy góllal nyer 4,70 Nyertes
Labdarúgás Jeonnam – Suwon City (élő) 2. félidő – Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 2,00 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 2*200 Ft-os alaptéttel (összesen 2*3 000 Ft-os téttel), Lucky 15 kombináció típusú fogadással 2*1 275 550 Ft-ot nyert.

 

Kézilabda Lemgo – Bergischer HC 1. félidő – 1X2 Döntetlen 7,75 Nyertes
Kézilabda Istres – Creteil 1. félidő – 1X2 Döntetlen 8,00 Nyertes
Kézilabda Toulouse – Pays d’Aix 1. félidő – 1X2 Döntetlen 8,00 Nyertes
Kézilabda Dunkerque – St. Raphael 1. félidő – 1X2 Döntetlen 8,00 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 5*440 Ft-os téttel, 13-as kötés típusú fogadással 5*993 856 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás FK Krasznodar 2 – Fakel Voronyezs 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes
Labdarúgás Arda Kardzhali – Etar Veliko Tarnovo 1X2 Arda Kardzhali 1,70 Nyertes
Labdarúgás Riga FC – Daugavpils 1X2 Riga FC 1,16 Nyertes
Labdarúgás CSM Politechnika Iasi – Sepsi OSK 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes
Labdarúgás Pars Jonoubi Jam – Zob Ahan 1X2 Döntetlen 2,70 Nyertes
Labdarúgás KTP – Musan Salama 1X2 KTP 1,45 Nyertes
Labdarúgás Altinordu – Adana Demirspor 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Ostrava – Pribram 1X2 Ostrava 1,35 Nyertes
Labdarúgás Rigas FS – METTA/LU 1X2 Rigas FS 1,20 Nyertes
Labdarúgás Horsens – Esbjerg 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Östersund – Djurgarden 1X2 Djurgarden 1,50 Nyertes
Labdarúgás Hammarby – Örebro 1X2 Hammarby 1,22 Nyertes
Labdarúgás Vitosa Bistrica – Lokomotív Plovdiv 1X2 Lokomotív Plovdiv 1,35 Nyertes

 

 

Egy erdőkertesi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 280 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 934 834 Ft-ot, és 10 Ft-os alaptéttel (összesen 560 Ft-os téttel), 5/8-as kombináció típusú fogadással 539 279 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Szpartak Moszkva 2 – Dinamo Szentpétervár 2 1X2 Döntetlen 3,95 Nyertes
Jégkorong Lokomotív Jaroszlavl 2 – Krasznaja Armija 1X2 Lokomotív Jaroszlavl 2 1,75 Nyertes
Jégkorong Hämeenlinna – Lukko 1X2 Lukko 2,30 Nyertes
Labdarúgás Horsens – Esbjerg 1X2 Döntetlen 3,00 Nyertes
Labdarúgás Ingolstadt – Unterhaching 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Gazisehir Gaziantep – Göztepe Izmír 1X2 Döntetlen 3,05 Nyertes
Labdarúgás Parma – Torino Félidő/végeredmény Döntetlen/Parma 6,50 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Arsenal Félidő/végeredmény Manchester Utd./Döntetlen 11,50 Nyertes

 

 

Egy szombathelyi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 684 969 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Lokomotív Moszkva – Atl. Madrid Pontos végeredmények Atl. Madrid 1:0, 2:0, 3:0 2,45 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Leverkusen Pontos végeredmények Juventus 1:0, 2:0, 3:0 2,80 Nyertes
Labdarúgás Galatasaray – Paris SG Pontos végeredmények Paris SG 1:0, 2:0, 3:0 2,75 Nyertes
Labdarúgás Slavia Praha – Dortmund Pontos végeredmények Dortmund 1:0, 2:0, 3:0 3,80 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Internazionale Pontos végeredmények Barcelona 2:1, 3:1, 4:1 3,90 Nyertes
Labdarúgás Lille – Chelsea Pontos végeredmények Chelsea 2:1, 3:1, 4:1 4,90 Nyertes

 

Egy szegedi Tippmix-játékos 300 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 574 244 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Slavia Praha – Dortmund Hendikep 2:0 Döntetlen 5,25 Nyertes
Labdarúgás Genk – Napoli 1X2 Döntetlen 4,35 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Lyon 1X2 Lyon 5,00 Nyertes
Labdarúgás Valencia – Ajax Hendikep 1:0 Ajax 4,50 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Internazionale Hendikep 0:1 Döntetlen 3,55 Nyertes

 

Egy kaposvári Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 504 472 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Genk – Napoli Mindkét csapat szerez gólt Nem 2,10 Nyertes
Labdarúgás Slavia Praha – Dortmund 1. félidő – 1X2 Dortmund 2,30 Nyertes
Labdarúgás Barcelona – Internazionale Hendikep 0:1 Döntetlen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Lille – Chelsea 1X2 Chelsea 2,05 Nyertes
Labdarúgás Valencia – Ajax 1X2 Ajax 2,55 Nyertes
Labdarúgás Liverpool – Salzburg Hendikep 0:2 Salzburg 1,85 Nyertes

 

 

 

 

 

 

Egy zalaegerszegi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 350 871 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Real Madrid – FC Bruges Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 Igen és több, mint 2,5 1,90 Nyertes
Labdarúgás Atalanta – Sahtar Doneck 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 6,25 Nyertes
Labdarúgás Galatasaray – Paris SG 1X2 Paris SG 1,40 Nyertes
Labdarúgás Lokomotív Moszkva – Atl. Madrid 1X2 + Gólszám 1,5 Vendég és több 2,25 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Bayern München 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Crvena zvezda – Olympiakosz Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,75 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Leverkusen 1X2 Juventus 1,60 Nyertes

 

 

Egy dunatetétleni Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 319 099 Ft-ot nyert.

 

 

Labdarúgás Zenit Szentpétervár – Benfica Gólszám (pontosan) 4 5,50 Nyertes
Labdarúgás Lille – Chelsea Gólszám (pontosan) 3 3,90 Nyertes
Labdarúgás Valencia – Ajax Gólszám (pontosan) 3 3,85 Nyertes
Labdarúgás Liverpool – Salzburg Gólszám (pontosan) 6+ 4,60 Nyertes
Labdarúgás RB Leipzig – Lyon Gólszám (pontosan) 2 4,20 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 30 Ft-os alaptéttel (összesen 3 600 Ft-os téttel), 7/10-es kombináció típusú fogadással 409 875 Ft-ot, illetve 30 Ft-os alaptéttel (összesen 6 300 Ft-os téttel), 6/10-es kombináció típusú fogadással 383 349 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Everton – Manchester City 1X2 Manchester City 1,30 Nyertes
Labdarúgás Bournemouth – West Ham 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Wolverhampton – Watford 1X2 Wolverhampton 1,85 Nyertes
Labdarúgás Crystal Palace – Norwich 1X2 Crystal Palace 1,95 Nyertes
Labdarúgás Aston Villa – Burnley 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Leicester – Newcastle 1X2 Leicester 1,50 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Southampton 1X2 Tottenham 1,40 Nyertes
Labdarúgás Manchester Utd. – Arsenal 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Sheffield Utd. – Liverpool 1X2 Liverpool 1,30 Nyertes
Labdarúgás Chelsea – Brighton 1X2 Chelsea 1,45 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 256 833 Ft-ot nyert.

 

 

Labdarúgás Ostrava – Pribram 1X2 Ostrava 1,45 Nyertes
Labdarúgás Liberec – Ceske Budejovice 1X2 Liberec 1,60 Nyertes
Labdarúgás Pars Jonoubi Jam – Zob Ahan 1X2 Döntetlen 2,68 Nyertes
Labdarúgás Riga FC – Daugavpils 1X2 Riga FC 1,15 Nyertes
Labdarúgás Rigas FS – METTA/LU 1X2 Rigas FS 1,31 Nyertes
Labdarúgás CSM Politechnika Iasi – Sepsi OSK 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Labdarúgás Aluminij Kidricevo – Celje 1X2 Döntetlen 3,05 Nyertes
Labdarúgás Altinordu – Adana Demirspor 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes

 

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 2 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 190 059 Ft-ot nyert.

 

 

Labdarúgás Lokomotív Moszkva – Atl. Madrid 1X2 Atl. Madrid 1,75 Nyertes
Labdarúgás Atalanta – Sahtar Doneck Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,50 Nyertes
Labdarúgás Juventus – Leverkusen Hendikep 0:2 Juventus 4,70 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Bayern München Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 3,95 Nyertes
Labdarúgás Crvena zvezda – Olympiakosz Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,95 Nyertes

 

 

 

 

/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Szurkoljunk együtt Magyarországnak!

MAGYARORSZÁG –LETTORSZÁG rögbi mérkőzés – EB C1 északi csoportmérkőzés

Október 12-én szombaton Magyarországon a LEGNAGYOBB sportesemény rögbis esemény lesz!
A helyszín a Budapest Rögbi Center, a Kincsem parkban.
A program mindenki számára ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött.
Kérjük a szurkolókat regisztráljanak az alábbi linken:
https://docs.google.com/forms/d/1US6Kr9bzJSc66jGfs1gwlfobezkQR13uYrSj5g2oq4c
Regisztrálni a helyszínen is lehet!

Ez a nap a Magyar Rögbi Ünnepe.
2016-ban a Magyar Rögbi Szövetség elnöksége hosszútávú stratégiai tervet alkotott meg , melyet a közgyűlés elfogadott. Ennek programnak zászlóhajója a Budapesti Rögbi Center létrehozása volt.
Az álom valósággá vált, és 50 évvel a rögbi sport magyarországi elindulása után a rögbi most először(!) kapott olyan bizalmat, a magyar kormányzat és különösen Szabó Tünde államtitkár asszony segítségének köszönhetően pedig olyan támogatást, melynek segítségével Budapesten is rögbi stadion épülhetett.

Az ünnepi esemény ugyanakkor a magyar rögbi elindulásának 50 éves jubileuma is, melynek ünnepi programját a rögbi50 Emlékbizottság hagyta jóvá. A koordinációt Kiss Antal elnök úr vezeti , Iain Lindsay az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetének, a bizottság társelnökének segítségével. Az ünnep pénteken este a magyar rögbiért díjak, nagydíjak és életműdíj átadásával kezdődik.

A szombati napon mivel a rögbisek ezres nagyságrenden látogatnak ki a parkba, a fergeteges hangulat garantált lesz.
10.00-kor rögbis reggelivel, az RWC2019 csoportkörének egyik legnagyobb összecsapása, az ANGOL-FRANCIA mérkőzés élő közvetítésével kezdődik.
11.00-kor NEMZETKÖZI VETERÁN mérkőzés következik, ahol az új-zélandi, francia, spanyol, szerb, horvát, német rögbisekből álló Europe Selection csatával Magyarország veterán csapata ütközik meg.
12.30-kor megnyílik a RÖGBI50 KIÁLLÍTÁST, ami fontos szimbólum, és kezdő lépés egy későbbi nagy tárlat és múzeum kialakítása felé.
13.40-kor ünnepélyes STADIONAVATÁS
14.00-kor a nap csúcseseménye: a MAGYARORSZÁG –LETTORSZÁG EB mérkőzés .
Magyarország még soha nem tudta legyőzni Lettországot felnőtt XV-ös mérkőzésen, de most több ezer szurkoló segítségével még ez is sikerülhet.
16.00-tól kezdődnek a gyerek meccsek és az ötkarikás rögbi ügyességi játékok.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket, azokat is, akik még sohasem láttak rögbi mérkőzést és azokat is, akik már törzsszurkolónak számítanak.
Szurkoljunk együtt Magyarországnak!

/ by /   E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

A XIII. Ügető Árverés értékelése

Szombaton rendezték a XIII. Ügető Árverést a Kincsem Parkban. Fazekas Andreát, az Ügető Tenyésztők Országos Egyesületének munkatársát kértük, értékelje az idei eseményt.

Milyennek értékelnéd az idei ügető árverést?
– Annak ellenére, hogy nem volt sok ló, nagyon eredményes árverést zártunk. Ez benne volt a pakliban, hiszen minden eddiginél több tárcsát adtunk ki az árverés reggelén, összesen 19 vásárlónak. A versenyszervezővel való szoros együttműködésnek köszönhetően a Kincsem Park erősen támogatja a hazai tenyésztést és az árverésen résztvevő tulajdonosokat. Az itt elkelt lovak számára külön versenyt ír ki, nagydíjakban kedvezőbbek lehetnek a nevezési feltételek.

Volt-e külföldi érdeklődők?
– Nemcsak érdeklődők, hanem vásárlók is voltak. A versenyszervező szabályainak köszönhetően a külföldi tréningbe és tulajdonba került magyar tenyésztésű lovak számára nyitva vannak a nagydíjak. Ez nagy motiváció, ami növeli a piacot. Idén is került szerb tulajdonba és tréningbe ügető és a határon túli magyarok érdeklődése is egyre jelentősebb.

Hány ló kelt el?
– A 17 yearlingből 11 talált gazdára, összesen 24.550.000 forint értékben, mind a kettő úgy gondolom, hogy nagyon szép szám.

Ki volt az árverés sztárja?
– A 9-es számú rádiházi tenyésztésű Classic Boy, őt 4.350.000 forintért vásárolta meg Simon Gréta. A Rádiházi ménes 10, Mezőhegyes 1 csikót értékesített. A csikók egytől egyig remek képet mutattak, nagyon biztató felnevelés és küllem alapján az évjárat.

A hétvégén a mezőgazdasági kiállításon az OMÉK-on is képviselte magát az Egyesület, mi volt ennek az apropója, volt-e érdeklődés?
– Ez egy komoly tradíciókkal rendelkező vásár, így nekünk is ott a helyünk. A B pavilonban a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége standján álltunk és részt vettünk a fajtabemutatón. Sokan érdeklődtek a standunknál, sok új szimpatizánssal találkoztunk.

Fotók: Péter Réka

 

 

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Mama Mia! – Lavender’s Blue és Benny Anderson

Írta: David Baxter, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Benny Andersson, a világhírű ABBA együttes tagja, jól megérdemelt nyugdíjas éveit zeneszerzéssel tölti, de mellette marad ideje másra is, egyebek mellett a telivér futtatásra. Sohasem szerette a túlzásokat, most is csupán egyetlen telivért tart tréningben, valószínűleg nem azért, mert nem engedhetne meg magának többet. Amanda Perrett trenírozza Lavender’s Blue (2016 pk, Sea The Stars – Beatrice Aurore, Danehill Dancer) nevű lovát Angliában. A kanca élete első futását megnyerte idén Newmarketben, majd nyakhosszal megverték egy Newburyben futott Listed versenyben. Az Epsom Oaks vagy túl erős volt neki, vagy csak rossz napja volt, a vert mezőnyben ért célba, ám augusztusban kiköszörülte a csorbát a Group 3-as Atalanta Stakes-ben, Sandownban. Szombaton ugyan a világ Longchamp-ra figyel, de ha minden jól megy Benny lova simán behúzhatja a Sun Chariot Stakes-et Newmarketben, nyerési esélyeit 6/1-hez adják a bukmékerek.

Amanda Perrett

– Eddig mérföldes távon és annak környékén remekelt a lovam, talán a másfél mérföld túl hosszú volt neki Epsomban, de ebben még ne vagyunk biztosak – nyilatkozta Amanda Perrett. – Ez az első szezonja, és remélem, hogy az idő múlásával egyre jobb és távbíróbb lesz. Ennek ellenére szombaton is 1600 méterre futunk, és mindent elkövetünk, hogy elhúzzuk a mezőny nótáját. A legnagyobb ellenfelünk a Falmouth Stakes-nyerő Veracious lesz, aki a Chevely Park Stud színeit viszi Sir Michael Stoute lotjából. A címvédő Laurens sem lebecsülendő ellenfél, ráadásul a Prix Rothschildet is megnyerte idén Deauville-ben ugyanerre a távra. Az ír Pretty Polly Stakes legjobbjával, Iridessával is számolni kell, és nem esélytelen Hermosa sem, aki tavasszal megnyerte mind a newmarketi, mind az ír 1000 Guineas-t (!), bár legutóbb kikapott istállótársától, Iridessától a Matron Stakes-ben. Aidan O’Briennek tehát Angliában is lesz kiért izgulnia szombaton.

Lavender’s Blue

– Nagyon szeretem a lóversenyzés világát. Csak egy kis kalandnak indult, de szerelem lett belőle – mondja Benny Andersson. – Nagyon meg vagyok elégedve a tréneremmel, és természetesen a lovammal is. Tudom, nagyon ritka, hogy az ember egyből belenyúl egy ilyen remek telivérbe. Úgy érzem azonban olyan közegbe cseppentem, ahol még akkor is jól érezném magam, ha nem nyerne versenyt a lovam. A lóversenyzés számomra az idő kulturált eltöltéséről, a barátkozásról és a semmihez sem hasonlítható izgalmakról szól. Nem titkolom, gyakran játszom is, mert teljesen máshogy nézi az ember a futamot, ha van egy tikett a kezében. Türelmetlenül várom a szombatot és bízom a további jó szereplésben.

Björn, Agnetha, Anni-Frid és Benny
1 654 655 656 657 658 659 660 812