Tour To Paris Listed győztes

Hazánk nagy kedvence, Tour To Paris újabb pályán szerzett győzelmet. A sprinterklasszis a közelmúltban új tulajdonba került, ahol az előzetesen megtervezett programja szerint Group 3-as versenyben folytatta pályafutását, itt azonban elmaradt a várt siker. Pia Brandt tréner asszony nem adta fel, hiszen jól ismeri idomítottja képességét, ezért nevezte Maisons-Laffitte-ba, a Listed kategóriás Prix de Bonneval-ba. A különleges vonalvezetésű pálya Párizstól néhány kilométerre található Észak-keleti irányban, közvetlenül a Szajna partján. Maisons-Laffitte leginkább a különlegesen hosszú egyenes pályájáról híres, melynek 1100 méteres szakaszán állt most starthoz Tour To Paris. Mindannyian tudtuk, hogy Tour To Paris függetlenül a felülettől, vagy a helyszíntől kiemelkedik gyorsasága révén, és mondhatnánk, hogy most is a tőle megszokott versenyt láthattuk, ám a szokásos forgatókönyv ezúttal másképp alakult..
A start után rendszerint kedvencünk szokott feltűnni az élmezőnyben, ez most sem volt másként, remek indítás után azonnal a frontban galoppozott, azonban a szintén gyors ellenfelek közül Mubaalegh hamar átvette a stafétát, és bevezetett a mezőnynek.
A végső hajrá rendkívüli izgalmakat hozott, 700-nál lovasa Cristian Demuro kivette a takarásból és fellovagolta a vezető pozícióba, majd megpróbáltak elköszönni a mezőnytől, ekkor azonban újabb kihívó gyújtotta be a rakétákat. A hátrányból érkező The Right Man a külső barrier adta támogatást kihasználva folyamatosan közelített, végül pedig a célfotónak kellett döntenie a két bajnok között. A közvetítést végignézve szinte megkülönböztethetetlen a különbség a két klasszis között, a célbírák azonban TTP javára döntöttek. Az ítélet egy orrhossz különbséget állapított meg kedvencünk javára. Ezzel TTP begyűjtötte idei harmadik győzelmét is, mely egyben pályafutása első Listed sikere. A győzelem önmagában óriási dolog, az azonban még nagyszerűbb, hogy egy teljesen új taktikával, küzdelemben is sikerrel járt, ráadásul még magasabb szinten.
Az újabb bravúros versenyről készült videó a Canal Turf honlapján megtekinthető
Varga Áron
fotó: Paris-Turf (http://www.paris-turf.com/actualites/prix-de-bonneval-l-240308)
Tippmix 2019/41. hét Csütörtök – vasárnap

Legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Horvátország – Magyarország (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport) 859 475 fogadás
Szlovákia – Wales (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport) 723 237 fogadás
Dánia – Svájc (Labdarúgás, Eb-selejtező, D csoport) 666 140 fogadás
Csehország – Anglia (Labdarúgás, Eb-selejtező, A csoport) 658 731 fogadás
Wales – Horvátország (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport) 646 842 fogadás
Legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Horvátország – Magyarország (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport) 606,02 millió Ft
Hollandia – Észak-Írország (Labdarúgás, Eb-selejtező, C csoport) 276,49 millió Ft
Ausztria – Izrael (Labdarúgás, Eb-selejtező, G csoport) 218,40 millió Ft
Oroszország – Skócia (Labdarúgás, Eb-selejtező, I csoport) 201,71 millió Ft
Szlovákia – Wales (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport) 182,90 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- A magyar válogatott 1-0-s győzelmet aratott Azerbajdzsán ellen, amivel a Hendikep 0:1 fogadási lehetőségre érkezett tippek negyede vált helyessé. Több mint 10 ezer tipp szólt arról, hogy a Rossi-csapat egygólos győzelmet arat ezen az Eb-selejtezőn, 3,30-as oddsért.
- Nem csak a felnőtt válogatott, hanem a korosztályos válogatottak is megmérkőztek a horvátokkal a mögöttünk álló napokban: az U21-es magyar együttes felkészülési találkozón 4-1-es vereséget szenvedett (a végkimenetelre tett tippek 82 százaléka volt helyes, 1,80-as oddsért), az U19-es együttes pedig Eb-selejtezőn maradt alul 2-0-ra (a tippek 81 százaléka lett helyes, 1,90-es nyereményszorzóért).
- Anglia elveszítette veretlenségét Eb-selejtezős csoportjában, hiszen hiába vezetett a csehek ellen idegenben, a házigazda fordítani tudott és 2-1-re nyert. Csehország győzelmére több mint 12 ezer tipp futott be, és akár 7,00-s oddsszal is megfogadható volt a sikere – a Tippmixen a „Szuper odds” keretein belül kiemelt nyereményszorzókkal lehetett tippelni a találkozóra. A záró odds 4,60-as volt.
- Az egyik legkiélezettebb csatára a Dánia – Svájc Eb-selejtezőn lehetett számítani, hiszen a találkozó előtt mindkét együttes – az írekkel együtt – még veretlen volt. Végül egyetlen gól döntött, azt pedig a dánok szerezték a mérkőzés végéhez közeledve – az 1X2 piacra beérkezett tippek 46 százaléka számított hazai sikerre, 2,25-ös odds mellett.
- Kevesen számítottak rá, hogy a Sanghajban zajló férfi tenisztornán Roger Federer búcsúzik a negyeddöntőben. Alexander Zverev elleni összecsapásán a tippek 10 százaléka futott be a német játékosra, akinek a győzelme 2,65-ös oddsot ért. Ugyanakkor azt vizsgálva, hogy a döntőben Zverev alulmarad az orosz Daniil Medvedev ellen, 62 százalék volt a helyes tippek aránya.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Horvátország – Magyarország (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Horvátország 3:0/Horvátország 3:0, nyertes odds: 94,00)
Kazahsztán – Ciprus (Labdarúgás, Eb-selejtező, I csoport)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Kazahsztán 1:0/Ciprus 2:1, nyertes odds: 84,00)
Dél-Afrika – Mali (Labdarúgás, Válogatott mérkőzés)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Dél-Afrika 2:0/Dél-Afrika 2:1, nyertes odds: 82,00)
Fehéroroszország – Hollandia (Labdarúgás, Eb-selejtező, C csoport)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Hollandia 2:0/Hollandia 2:1, nyertes odds: 80,00)
Sassari – Trieste (Kosárlabda, Olasz bajnokság)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 121-130 között, nyertes odds: 80,00)
Kiemelt esemény:
Horvátország – Magyarország (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport)
1X2 (helyes tipp: Horvátország, helyes tippek aránya: 75 %, nyertes odds: 1,35)
Pontos végeredmény (helyes tipp: 3:0, helyes tippek aránya: 14 %, nyertes odds: 8,00)
Hendikep 0:2 (helyes tipp: Horvátország, helyes tippek aránya: 62 %, nyertes odds: 3,65)
1X2 + Gólszám 2,5 (helyes tipp: Hazai és több, helyes tippek aránya: 85 %, nyertes odds: 2,05)
Outright fogadás:
Kosárlabda, WNBA 2019 – Ki nyeri?
Helyes tipp: Washington (Helyes tippek száma: 26 081)
Legmagasabb odds: 5,00
Záró odds: 1,14
Magyar érdekeltségű események:
Horvátország – Magyarország (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport)
eredmény: 3:0, nyertes odds: 1,35
A végkimenetelre tett 215 824 tippből 162 578 tipp helyes.
Magyarország − Azerbajdzsán (Labdarúgás, Eb-selejtező, E csoport)
eredmény: 1:0, nyertes odds: 1,35
A végkimenetelre tett 174 779 tippből 138 777 tipp helyes.
Aalborg – Szeged (Kézilabda, BL, A csoport)
eredmény: 28:35, nyertes odds: 1,55
A végkimenetelre tett 57 099 tippből 37 232 tipp helyes.
FTC – Metz (Kézilabda, BL, női, A csoport)
eredmény: 28:34, nyertes odds: 1,70
A végkimenetelre tett 50 119 tippből 17 517 tipp helyes.
Linz – Fehérvár (Jégkorong, Osztrák bajnokság)
eredmény: 4:0, nyertes odds: 1,55
A végkimenetelre tett 25 533 tippből 21 821 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy budapesti Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 250 000 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Ausztria – Izrael (élő) | Pontos végeredmény | 3:1 | 10,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hollandia – Észak-Írország (élő) | Pontos végeredmény | 3:1 | 25,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy debreceni Tippmix-játékos 890 Ft-os alaptéttel (összesen 8 900 Ft-os téttel), 9/10-es kombináció típusú fogadással 967 149 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Tenisz | M. Janvier – R. Molleker (élő) | A mérkőzés győztese | R. Molleker | 7,00 | Nyertes |
| Kosárlabda | Phoenix Fuelmasters – NorthPort Batang Pier (élő) | Vendégcsapat – Pontszám 88,5 | Kevesebb, mint 88,5 | 2,05 | Nyertes |
| Kosárlabda | TNT KaTropa – Meralco Bolts | Pontszám 203,5 | Több, mint 203,5 | 1,90 | Nyertes |
| Tenisz | C. Gauff – A. Petkovic | A mérkőzés győztese | C. Gauff | 1,95 | Nyertes |
| Tenisz | M. Berrettini – A. Zverev | A mérkőzés győztese | A. Zverev | 1,65 | Nyertes |
| Tenisz | L. Rosol – R. Safiullin | A mérkőzés győztese | L. Rosol | 1,65 | Nyertes |
| Tenisz | E. Alexandrova – J. Ostapenko | A mérkőzés győztese | J. Ostapenko | 2,20 | Nyertes |
| Kézilabda | Vardar Skopje – Kiel | Vendégcsapat – Gólszám 29,5 | Több, mint 29,5 | 1,95 | Nyertes |
| Kézilabda | Barcelona – Elverum | Hazai csapat – Gólszám 38,5 | Kevesebb, mint 38,5 | 1,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norvégia – Spanyolország | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,70 | Vesztes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 5 200 Ft-os téttel), Canadian típusú fogadással 858 581 Ft-ot nyert, illetve 200 Ft-os alaptéttel (összesen 1 000 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú fogadással 358 220 Ft-ot nyert, illetve 200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 287 179 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Kazahsztán – Ciprus | 1X2 + Gólszám 3,5 | Vendég és kevesebb | 3,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szlovákia – Wales | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hollandia – Észak-Írország | 1X2 + Gólszám 3,5 | Hazai és több | 2,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Horvátország – Magyarország | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Nem és több, mint 2,5 | 4,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Szlovénia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 7,50 | Nyertes |
Egy szekszárdi Tippmix-játékos 2 600 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 317 164 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Wales – Horvátország | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Wales – Horvátország | Büntetőlap-szám 4,5 | Több, mint 4,5 | 1,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szlovénia – Ausztria | 1X2 | Ausztria | 2,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szlovénia – Ausztria | Büntetőlap-szám 4,5 | Több, mint 4,5 | 1,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Észak-Macedónia | Hendikep 0:1 | Lengyelország | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lengyelország – Észak-Macedónia | Büntetőlap-szám 4,5 | Több, mint 4,5 | 2,05 | Nyertes |
Egy veszprémi Tippmix-játékos 5*200 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 5*313 935 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Szlovénia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 7,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Horvátország – Magyarország | Vendégcsapat szögleteinek száma | 5-6 | 4,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Szlovénia | Büntetőlap – 1X2 | Észak-Macedónia | 2,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Szlovénia | Vendégcsapat szögleteinek száma | 5-6 | 3,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ausztria – Izrael | Vendégcsapat szögleteinek száma | 5-6 | 4,95 | Nyertes |
Egy nyírbátori Tippmix-játékos 1 500 Ft-os téttel, 10-es kötés típusú fogadással 304 533 Ft-ot nyert.
| Futsal | Halle-Gooik – Herszon | 1X2 | Herszon | 2,60 | Nyertes |
| Tenisz | Gauff/McNally – Siegemund L / Srebotnik K | A mérkőzés győztese | Gauff/McNally | 1,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Horvátország – Magyarország | 1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Szlovénia | Melyik csapat szerez gólt? | Mindkettő | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Oroszország – Skócia | Hendikep 0:1 | Oroszország | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hollandia – Észak-Írország | Hendikep 0:1 | Hollandia | 1,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Belgium – San Marino | Gólszám 6,5 | Több, mint 6,5 | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szlovákia – Wales | Melyik csapat szerez gólt? | Mindkettő | 1,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ausztria – Izrael | 1X2 | Ausztria | 1,40 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lettország – Lengyelország | 1X2 | Lengyelország | 1,12 | Nyertes |
Egy szegedi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 254 834 Ft-ot nyert.
| Kosárlabda | RH Gaziantepspor – Tofas Bursa | A mérkőzés győztese | Tofas Bursa | 1,60 | Nyertes |
| Kézilabda | Vardar Skopje – Kiel | 1X2 | Kiel | 2,05 | Nyertes |
| Kézilabda | Tatran Presov – Sävehof | Hendikep 0,5 | Sävehof -0,5 | 2,00 | Nyertes |
| Kézilabda | Kielce – Montpellier | 1X2 | Montpellier | 4,35 | Nyertes |
| Kosárlabda | Türk Telekom – Fenerbahce | Hendikep 3,5 | Fenerbahce -3,5 | 1,35 | Nyertes |
| Kézilabda | Barcelona – Elverum | Nyertes különbség | Hazai csapat 6-10 góllal nyer | 3,60 | Nyertes |
| Kosárlabda | Iberostar Tenerife – Obradoiro Monbus | Hendikep -8,5 | Iberostar Tenerife -8,5 | 1,75 | Nyertes |
| Kosárlabda | Unicaja Malaga – Joventut Badalona | Hendikep -10,5 | Unicaja Malaga -10,5 | 2,10 | Nyertes |
Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 280 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 224 227 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Labdarúgás | U19Ukrajna – U19Görögország | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
| Labdarúgás | U20Olaszország – U20Anglia | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kazahsztán – Ciprus | 1X2 | Döntetlen | 2,95 | Vesztes |
| Labdarúgás | U21Montenegró – U21Észak-Macedónia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | U21Csehország – U21Görögország | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | U20Hollandia – U20Portugália | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Szlovénia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 7,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szlovákia – Wales | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
Egy kőszegi Tippmix-játékos 5*870 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 5*199 257 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Dánia – Svájc | 1X2 + Gólszám 3,5 | Hazai és kevesebb | 2,65 | Nyertes |
| Labdarúgás | Bosznia-Hercegovina – Finnország | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Malaga – Cadiz | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 5,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Norvégia – Spanyolország | Gólszám | 2-3 | 1,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Olaszország – Görögország | Gólszám | 2-3 | 1,80 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 600 Ft-os alaptéttel (összesen 3 000 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú fogadással 355 482 Ft-ot nyert.
| Jégkorong | München – Wolfsburg | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és kevesebb | 2,45 | Nyertes |
| Jégkorong | Bremerhaven – Schwenningen | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és kevesebb | 3,25 | Nyertes |
| Jégkorong | Köln – Augsburg | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és kevesebb | 4,25 | Nyertes |
| Jégkorong | Nürnberg – Straubing | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és kevesebb | 4,15 | Nyertes |
| Jégkorong | Eisbären Berlin – Krefeld | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 2,70 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 10 Ft-os alaptéttel (összesen 1 200 Ft-os téttel), Super Heinz típusú fogadással 229 004 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Excelsior – Dordrecht | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 2,25 | Nyertes |
| Labdarúgás | Almere City – Go Ahead Eagles | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 3,95 | Nyertes |
| Labdarúgás | Zwolle – Excelsior/Barendrecht (női) | 1X2 | Döntetlen | 3,80 | Nyertes |
| Labdarúgás | Ajax – PSV (női) | 1X2 | PSV | 2,23 | Nyertes |
| Kosárlabda | Zenit Szentpétervár – Nyizsnyij Novgorod | 1X2 | Nyizsnyij Novgorod | 4,05 | Nyertes |
| Kosárlabda | Parma Permszkij Kraj – Jenyiszej Krasznojarszk | A mérkőzés győztese + Pontszám 171,5 | Vendég és több | 3,55 | Nyertes |
| Kosárlabda | Bursaspor Durmazlar – Karsiyaka | A mérkőzés győztese + Pontszám 151,5 | Vendég és több | 3,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 1 500 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 213 332 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Észak-Macedónia – Szlovénia | 1X2 | Észak-Macedónia | 3,35 | Nyertes |
| Labdarúgás | Szlovákia – Wales | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Fehéroroszország – Észtország | 1X2 | Döntetlen | 3,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Kazahsztán – Ciprus | 1X2 | Ciprus | 3,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Horvátország – Magyarország | Hendikep 0:2 | Horvátország | 3,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Hollandia – Észak-Írország | Hendikep 0:2 | Döntetlen | 3,60 | Nyertes |
Yearling szemle Bácsalmáson
Október 16-án délelőtt 10.00-kor minden kedves érdeklődő előtt megnyitja kapuit hazánk legnagyobb magán ménese, a Telivér Farm Kft.

A nagy múltú tenyészközpont ezúttal 25 saját tenyésztésű csikót vezet fel a nagyközönség előtt, melyek közül kedvünk szerint válogathatunk.
Mint minden esztendőben úgy idén is lehetőség nyílik természetesen a vásárlásra, valamint bérlőként is részesei lehetünk a számunkra szimpatikus yearling karrierjének.

Az idei repertoárban nagy sztárnak ígérkeznek a már most is eredményes testvérekkel rendelkező Makaam csikók, továbbá Atheneum, Steady As A Rock, Esti Csillag, Rendezvous és Satin Stone utódai között is ígéretes yearlingeket találhatunk.
Bővebb információkról a Telivér Farm írásában olvashatnak:
“Helyszin: Bacsalmas, csikotelep (Mosztonga)
Idopont: 2019. oktober 16. 10.00
A felvezetes soran bemutatjuk a 2018-as szuletesu yearlingjeinket. A megjelenőknek lehetőségük lesz megvásárolni vagy kibérelni a következő versenyszezonra a felvezetett telivéreket.
Szeretettel varunk minden erdeklődő trénert, tulajdonost es futtatót a bácsalmasi ménesünkben!
A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, kérem minden erdeklődő jelezze részvételi szándékát e-mail-ben vagy az alábbu telefonszámon:
06302777010
teliverfarm@teliverfarm.hu
A yearling katalógus hamarosan elérheto a honlapunkon:
https://www.teliverfarm.hu/files/2019-arveresi-katalogus.pdf
Finish (Esti csillag-Finale)
Nakaimo (Makaam-National Art)
Mezzoforte (Rendezvous- Mezzanine)”

Szoros befutók a vasárnapi galoppon
Nehezen feldolgozható élményekkel gazdagodtunk a nap nyitófutamaként megrendezett csikóversenyben. Oba Hara újabb példaként járt tréningtársai útján és igazolta a Derby győztes csapat egész évben látott kiemelkedő teljesítményét. A helyezettek közt egy újabb Alcoba a csikó, Aurora Amica mutatkozott be igazán felnőttes futással, mögöttük pedig Supergirl szerezte meg a harmadik helyezést.
Újabb sikert könyvelhetett el a Gyolai Racing istálló Dubai Dusk-nak köszönhetően, aki immáron másodszor ért haza a szezon során. Szép versenyben, meggyőzően mozgott az ezüstérmes Sámánkő is, aki ismét közel került egy győzelemhez, a bronzérem pedig Régi Történethez került.
Majdnem összejött a pehely súlyú Sagana taktikája, aki nyergében Mocsinka Viviennel kis híján ellopta a Maglódi Díj trófeáját. A start után azonnal élre álltak és látványosan növelték előnyüket, a gondolat egészen az utolsó 50 méterig jó ötletnek is tűnt. Végül mégis Landkaiser és Stanislav Georgiev párosa mehetett a fotózásra akik az utolsó métereken át tudtak szaladni a “szökenvényeken”, a harmadik hely pedig a Szenttamási istállóhoz került Oxford Thespiannak köszönhetően.
Rendkívüli sebességükről tettek tanúbizonyságot a Giztella Major Hendikep versenyzői, különösképpen Bírónő, aki fölényes könnyedséggel sétálta le ellenfeleit. Lovasának, Kun Ferencnek még arra is maradt lehetősége, hogy egy kicsit megpihenjen az utolsó 200 méteren, hiszen így is maradt még tartalék a következő alkalomra. Az ellenfelek közt dicséret illeti Illendőt, aki jelentős teret tett jóvá a befutóban, a dobogó alsó fokára pedig a szintén nagyot küzdő Aloiv Aivilo érkezett meg.
Wasmy egyeduralkodását láthattuk a nap negyedik futamaként megrendezett Gencsy Tibor Emlékversenyben, aki végig vezetve sétált haza, nyergében Suták Csengével. Remek bemutatkozás után közeli másodikként It’s my Time, harmadik helyen pedig Contesse fejezte be a versenyt. Nem szabad szó nélkül hagyni a régen látott Eskandar szereplését sem, hiszen messziről zárkózva szinte egy teljes év kihagyás után is felszaladt a közeli negyedik helyre.
Remek versenyt hozott az idei Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díj is, ahol tökéletes papírforma eredményt könyvelhetünk el. A két nagy favorit hozta a tőlük várt küzdelmet, a hűséges Báthory (Stanislav Georgiev) végig szívósan védekezett, de ezúttal a fiatalság képviselője, Dante’s Peak (Jaroslav Línek) bizonyult erősebbnek.
Külföldi vendégeink domináltak az idei Barna András Emlékversenyben. Puramente (Sasa Glogovac) favorithoz méltó módon csak sétált az I. osztályú hendikep mezőnye mellett, a befutó utolsó 200 méterében még növelni is tudta előnyét, így végül igen könnyed 6 hosszas sikert „vésett be” a statisztikájába. A helyezettek sokkal szorosabban zártak, Greenpeace (Stanislav Georgiev) és Waslawi (Alaksandar Sasic), végül hazai ezüstérem született.

Ezen a hétvégén is nyolc izgalmas futamot szurkolhattunk végig, a nap legszebb befutóját pedig épp a kis képességű lovaknak köszönhettük. A 13 lovas társaságban Kenguru okozott meglepetést, aki első hendikepjében komoly javulást mutatott. A győzelemhez Suták Csenge is hozzájárult, hiszen okos beosztása is kellett ahhoz, hogy egy nap kétszer is ott lehessen a győztesek fotózásán. Nagy csata volt az összes helyezésért, a dobogó alsó fokai Mezzo-hoz (Jozef Parigál) és Riadó-hoz (Stanislav Georgiev) kerültek, mellettük pedig a teljes mezőnyt dicséret illeti, hiszen a győztes és az utolsó közt kevesebb, mint 10 hossz volt a különbség.
Varga Áron
fotó: dr. Kovács Gábor
Dante’s Peak a Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díj győztese
Látványos, szép küzdelmet követően a favorit Dante’s Peak győzött a Kállai Pál Emlékverseny-Budapesti Díjban. Az Álmodó istálló remek háromévese immáron ötödik sikerénél jár, a mostani klasszikussal pedig egy hazai nagydíj trófea is bekerült a repertoárba. A győzelemről, a jövőbeni tervekről Maronka Gábor idomárral beszélgettünk.

Gratulálunk a szép győzelemhez! A favoritok felett „lebegő” nyomás ellenére gyönyörűen hoztátok a várt sikert. Minden versenynek megvan a maga nehézsége, ezúttal komoly ellenfeleket kaptatok. Kitől tartottok leginkább?
Igazából én attól tartottam, hogy Báthory-t nehéz lesz megverni, hiszen ő mindig kiemelkedően teljesít. Úgy gondolom ebben az esetben csakis ezzel a taktikával volt esélyünk a győzelemre, nagyon örültünk mindannyian, hogy sikerült mindent a tervek szerint véghez vinnünk.
Dante’s Peak remekül szerepelt már az év elején is, pedig sosem „kényeztettétek” el egyszerű versenyekkel. A Nemzeti után pár szóban beszélgettünk róla, miszerint véleményed szerint rövid távon lehet eredményes, akkor úgy láttad egy tempós lóként ilyen és ehhez hasonló futamokat kell majd neki keresned.
Szerintem Ő nem olyan mint például Quelindo, akit sokkal inkább óvni, félteni kellett. Dante’s Peak egy kőkemény ló, stabil formáját tartja és bírja a kiképzést. Úgy érzem hazánkban fel fog érni a legjobbak közé, külföldön pedig a megfelelő hendikepek, condicionata-k közül érdemes vele „szemezgetnünk”. Táv tekintetében 1200-1400 méter között tud eredményes lenni. Ha már száz métert is emelünk a távján, hamar megáll. Megfigyeltem már, hogy nem fokozatosan fárad, hanem szinte „falnak ütközik” ahogy eléri a távbírása határát. Mindig igyekszünk arra koncentrálni, hogy jó tempója legyen, ne kelljen verseny közben szakaszokra osztani, és újraindítani. Ez a taktika szerencsére a vasárnapi napon is sikeresnek bizonyult. Tetszett neki a pálya, a küzdelem és a lovasa is.
Milano-ban remekelt az első sprintversenyében, majd a magasabb kategóriákban már nem tudott ismételni, ugyanakkor mindig szívből küzdött, mindent beleadott. Itthon a Tattersalls-Overdose Díj-ban láthattuk újra, akkor együtt futott mostani nagy ellenfelével. Érdekes, hogy akkor pont ők ketten voltak egy picit gyengébbek.
Úgy gondolom ott inkább az ellenfelek voltak erősebbek és egy igazi papírformát láttunk érvényesülni. Abban a versenyben minden ellenfél megfutotta a reális képességét, a nyerő és a helyezettek is jobbak voltak.

A mostani duplázás után elképzelhető, hogy még egyszer kihozzátok?
Sok minden függ a következő napoktól, bár a mai karámozáskor Dante’s Peak rendkívül friss volt, így van rá esély, hogy fut még egyet. Németország azon belül is Neuss vagy Dortmund szerintem feküdne neki.
Mindkét pálya különleges, rendkívül mély, szinte szántás utáni termőföldhöz hasonlítható. Óriási szórás mellett versenyeznek a lovak, rendszerint szétszakadnak a mezőnyök és hatalmas különbségekkel érnek célba az itt futók. Miért kedveled mégis ezt a pályát?
Dortmund és Neuss is sokban hasonlít az otthoni körülményeinkhez. Nálunk is nagyon mély a talaj, így ez a körülmény nem hátráltatja a legtöbb lovamat. Szerencsére nálunk szinte minden évben van néhány ló, aki késő ősszel is top formában marad, így velük bátran utazom ki. Velük ellentétben az ottani német lovak nagyon fáradtak már a szezon végén. Persze meg kell találni a megfelelő versenyzőket is, akik szívesen mennek az ilyen felületen, emellett képesek gyorsan kezdeni és megvan bennük a kitartás is, hogy végig tartani tudják az erős iramot. Ha visszaemlékszel Tim Twister-re, Mr. Machine-ra, Beau Dreamer-re, vagy Kalamo-ra, ők mind alkalmasak voltak erre a feladatra és talán Dante’s Peak követheti őket.
További sikeres felkészülést!
Varga Áron
fotó: dr. Kovács Gábor
Tovább erősödött a Kincsem Park

Hazánk egyetlen lóversenypályája, a Kincsem Park az elmúlt napokban tovább szépült és bővült. A második helyi tribün előtti területet elkészült az Agár és Rugby Stadion. Utóbbi, ami ráadásul olimpiai sport is egyben, most hétvégén tartotta meg a hivatalos pályaavatóját. Az új pályát a nemzeti rugby válogatott gyorsan „belakta” és a hazai pálya előnyét kihasználva szép és nagyarányú győzelmet aratott nevesebb riválisával szemben. Nem csak a csapat, de a rendezés és a Kincsem Park is bizonyított. Az ügetőnappal párhuzamosan zajló esemény fennakadás nélkül zajlott a közel 100 éves intézményben.
Részletek: index.hu
Fejszés Kitti és Mandich Richárd duplája

Segédhajtók nagy napja volt a szombati az ügetőn. A segédhajtó championi cím egyik várományosa, Fejszés Kitti ismét remekelt és két nyertes hajtott, így már 12 győzelmet számlál az idei évben. Előbb Winoc Sb-vel tudott duplázni, majd egy órával később Aslaug Princess társaként győzött a hosszútávú versenyben. A versenynapját még egy szép helyezés tette teljessé. A verseny nap másik hőse Mandich Richárd volt, akinek csupán egy fél óra kellett a duplázáshoz. Az első futamban Ali Baba társaként nyert, majd a második futamban Celebrity Classiccal győzött.
Az ügetőszezon 19-én szombaton folytatódik tovább. A közönség három kiemelt versenyt és a tervek szerint az idei szezon hősét a négyéves Zsenerőzt is láthatja, az Őszi Kanca Díjban. Ezen kívül a 86. Kétévesek Nagydíját és a Köztársasági Díjat is ekkor rendezik.

Kállai Pál – a szabadság nyomában – I. rész
Írta: Steve Dennis, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Kállai Pál a megszokott helyén ült a Kincsem Parkban. Minden körülötte forgott. Jó kedvű volt, bár a reggel nehezen indult. Kissé morcosan érkezett a versenytérre, mert kifogyott a kocsijából az üzemanyag. Mégis odaért időben, mert a felesége, Márta, megoldotta a problémát. Hét lovaglása volt aznap. Ott ült a helyén, rajta dressz, a lábán csizma. Jó sanszokat kapott aznapra, a Magyar St. Legerben is remek lovat nyergeltek neki.
Újabb sikeres nap virradt Magyarország legjobb zsokéjára. Hetvenhárom évesen sem talált olyan kihívóra, aki meg tudta volna leckéztetni. Pezsgett körülötte a pálya nyughatatlan világa. Hangok, villanások, energia és izgalom. Imádta ezt a forgatagot, ez volt az ő birodalma. Azonban hirtelen minden elsötétült, és erőtlenül a földre esett.
Halálakor Kállai Pál volt a világ legidősebb aktív versenylovasa. 2006. október 1-jén, vasárnap, még öt futamban lovagolt a Kincsem Parkban, másnap ünnepelte hetvenharmadik születésnapját. Szeptember 24-én mázsált vissza utoljára győztesként. Jócskán túl volt a háromezredeiken, a lóverseny történelemkönyvek szerint. Micsoda teljesítmény! Méltán szóltak róla a hírek világszerte. Ha azonban csak Kállai Pál életkoráról írnánk, hamar véget érne jegyzetünk. Volt már jó néhány java korabeli lovas. Lester Piggott és Bill Shoemaker 58 éves koráig lovagolt, a norvég Trod Jorgensen 61 évesen is nyeregbe pattant, az ausztrál Danny Miller 70 esztendős volt, amikor szögre akasztotta a csizmát. Kállai Pál már rég az Örökkévalóság Díjra készült az elíziumi mezőkön, amikor az amerikai Frank Amonte 75 éves korában utoljára kimázsált. Igaz, ekkor már hat éve nem nyert versenyt.
Kállai Pál kora mellett a legfigyelemreméltóbb, hogy olyan életet élt, amelyre egy hollywoodi rendező csak legyintene, mert az mondaná, ez már túlzás. Szabadságharcos volt, aki elmenekült a kommunista elnyomás elől, nem tudták eltenni láb alól a maffia bérgyilkosai, folyamatosan kijátszott egy elnyomó rendszert, és egy elnök kedvenc zsokéja volt. Négy feleség és öt gyermek gondol rá ma is szeretettel. Magyarországon kilencszer avatták championná és egy egész nemzet néz rá büszkeséggel. Már életében legendává vált, és halála után is az marad.
A Kállai Pálról szóló megsárgult újságcikkek nem teljesen következetesek, pontatlanságokat fedez fel benne a kutató, sok részlet elvész és átalakul a zsurnaliszták keze nyomán. Mi mégis utánajártunk élete dicső történetének. Egy azonban tény marad. A híres magyar zsoké olyan életet élt, mint Hemingway torreádorai, állandóan forrt körülötte a levegő.
Budapesten született, a családja öt éves korában költözött Maglódra, a Budapest melletti kistelepülésre, ahol ma utca őrzi emlékét. Itt ült először lovon, a nagyapja házában. Könnyű lenne azt gondolni, innen egyenes út vezetett a világhírnévig. Kállai esetében azonban semmi sem volt egyértelmű és egyszerű, meg kellett küzdenie a boldogulásért.
Apja ökölvívókémt kereste kenyerét, és azt szerette volna, ha fia is követi a pályán. Pali eleinte még szófogadó fiú volt, így hamar amatőr champion címet szerzett a rinbgen, 103 küzdelméből százat megnyert. Amikor nem az ellenfeleit verte laposra, kezét arra használta, hogy faragjon, rajzoljon és barkácsoljon. A szülei elgondolkodtak, hogy művészeti iskolába írassák. A fiú azonban zsoké akart lenni.

A sorsa itt pecsételődött meg. Igazi harcos alkat volt. A kötelek között és azon túl is. A kreativitása sohasem hagyta el. – Kitűnő ezermester volt – emlékszik Kállai Pálné Vojnár Márta, negyedik és egyben utolsó felesége. – Ő készítette a nászágyunkat. Megszerelte a világítást, és játszóteret épített a gyerekeinek. Mindig bütykölt valamit. Szobrászkodott is. Egyszer egy kutyaszobrot faragott láncfűrésszel.
Az egyik legfigyelemreméltóbb képessége az volt, hogy mindenhonnan kereket tudott oldani. Először a szülői házból tizennégy évesen, amikor a fővárosba szökött, hogy zsoké legyen. Az apja érte ment, és visszahozta. Újra meglógott. Az öreg Kállai ismét hazavitte. Másodszor. Hiába, megint elillant. Ezzel a fajta makacssággal már nem tudtak mit kezdeni a szülők, és harmadjára már nem azért ment apja a fővárosba, hogy jól megcibálja Pali fülét, hanem hogy támogatásáról biztosítsa. Bölcs döntés volt, nem mellesleg rengeteg időt és energiát spórolt meg ezzel a család.
Két évvel később, egy verőfényes júliusi délutánon Kállai Pál megnyerte élete első versenyét Pazar II nyergében. A lovat a vágóhídra akarták küldeni, de egy idomár szíve megesett rajta, és magához vette, hogy gyakorolhassanak a tanulói. A lóversenyben oly gyakran előforduló mesés egybeeséseknek köszönhetően napra pontosan ötven évvel később, Kállai Pál Rodrigo hátán megnyerte élete második Magyar Derbyjét.
Kállai remek lovas volt, és gyorsan tanult. Egy évvel pályára lépése után harmadik lett a ranglistán, újabb esztendő múlva második, és a következő szezon végén már championként ünnepelte őt a közönség. Alig múlt húsz éves, amikor egymás után kapta a jobbnál jobb lehetőségeket, egy egész nemzet örömére. Ebben az évben történt, hogy a Mighty Magyars-nak (Hatalmas Magyarok, az Aranycsapat angol elnevezése) nevezett labdarúgó válogatott Puskás Ferenc és Hidegkuti Nándor jóvoltából a Wembley-ben megmutatták Angliának és az egész világnak, hogyan kell futballozni. Az előző évben Papp László olimpiai aranyérmes lett Helsinkinben, és vele együtt a magyar sportolók tiszteletére tizenhatszor játszották el a nemzeti himnuszt.

Magyarország a világ érdeklődésének a középpontjába került, és Kállaira is felfigyeltek. Az előremutató változások azonban negatív irányba sodorták a sportoló életét. Egy sikeres moszkvai versenyt követően, egy túlbuzgó magyar határőr belekötött a zsokéba. Azzal vádolta, hogy a bőröndjében lévő váza és ezüstnemű lopott, nem akarta elhinni, hogy a zöld gyepen nyert tiszteletdíjakat viszi haza. Hamar kitört a patália, és nem először, de nem is utoljára a verekedés. Végül természetesen a hivatalos szervek kerekedtek felül, de a megalázott championnál betelt a pohár. Vissza akarta nyerni a büszkeségét és a szabadságát. Elege lett az önkényből. Elhatározta, hogy megszökik. Két évet kellett várnia a lehetőségre.
Kállai Pálról sok anekdota szól a vérbe fojtott 1956-os forradalommal kapcsolatban, de a többsége költői túlzás vagy újságírói tévedés. Sohasem harcolt az Üllői úton a munkások és a diákok oldalán, sohasem épített macskakövekből barrikádot, sohasem szált szembe a szovjet tankokkal, és sohasem tartották fogva az Andrássy út 60-ban.
Ismerte azonban a szabadság érzését és mindent megtett azért, hogy visszaszerezze azt, amikor el akarták venni tőle. Nyugodtan nevezhetjük szabadságharcosnak. 1956 nyarán, mielőtt a tankok bevonultak Budapestre két zsokétársával Bécsbe utazott. Csak egy ment haza közülük.
– Én nem voltam ott, de jól ismerem a történetet – mondja a hetvennyolc esztendős Vas József, többszörös champion zsoké, kilencszeres Magyar Derby-győztes. – Hárman voltak, de csak a Gelics Miska jött vissza. Kállai és Bocskai Pál leléptek. A nagydíjban Bocskai lovagolta a favoritot, Imit. Azt beszélik, hogy előző éjjel mulatott, de az is lehet, hogy csak nem tudta rendesen kialudni magát. Volt egy ostorcsapás is, pedig Imit sohasem ütötték meg előtte, és Roppant győzött, Geliccsel. A futam után együtt ültek a hotelszobában, és a két Pali eldöntötte, hogy megszöknek. Már készültek rá. Kimásztak az ablakon, és eltűntek az éjszakában.

Kállai verziója, amelyet sokszor elmondott újságírói kérdésre hasonlóan hangzik: – Nem volt útlevelünk, mindenkinek a neve egy papírra volt felírva. Elvették a dokumentumainkat, hogy ne tudjunk lelécelni. Egyik este a barátommal mégis megszöktünk, és elindultunk a német határ felé. Semmit sem vittünk magunkkal, csak a ruhát, ami rajtunk volt.
Gondoljunk Kállaira és Bocskaira a bécsi éjszakában. Nagyon komoly kockázatot vállaltak tettükkel, beláthatatlan következményekkel járt volna, ha meghiúsul a tervük. Elérték Nyugat-Németországot, de a hatóságok nem tudtak velük mit kezdeni. Egy időre rács kerültek, majd visszaküldték a zsoké párost Bécsbe. Az osztrákok szintén tovább küldhették volna őket, vissza a feladóhoz, de végül megengedték nekik, hogy maradjanak. Közben, a dühöngő forradalom alatt a két szökevény egy megbízható embert küldött Magyarországra, aki kihozta a hátrahagyott családokat, így Kállai Pál feleségét, Erzsébetet is.
Ez volt az első lépés. Ezután a menekültügyi hatóságoknál Kállai kérvényezte, hogy az Egyesült Államokba vagy Kanadába utazzon, majd várt, hogy a bürokrácia lassan forgó kerekei mozgásba lendüljenek. Természetesen a várakozás nem tétlenül telt, Kállai Pál sohasem tudott megmaradni egy helyben, ott folytatta, ahol abbahagyta. A következő három év alatt Ausztria vezető zsokéja lett. Közben gyermeke született, és majdnem egy évig kórházban volt, mert tuberkulózist kapott. A lábadozása alatt jött meg az engedély, hogy Kanadába utazzon. Ekkor már 1960-ban járunk. Feleségével és lányával, aki szintén az Erzsébet nevet kapta, elindulhatott nyugat felé, hogy valóra váltsa álmát. Huszonhat éves volt, és végre szabad.
A szabadságnak azonban ára volt, mert elszakadt otthon maradt családjától, a barátaitól és a régi életétől. A Vasfüggönyön nem lehetett áttörni. Vele volt azonban a felesége és a lánya. Az egykori boxoló-zsoké mindent elölről kezdett. Első dolga az volt, hogy felkeresse a Kanadában élő Gombolai Ferencet, akihez egykor Budapestre szökött. A tréner néhány évvel hamarabb unta meg a zsarnokságot, mint ő. Apprentisz korában titokban terjesztett külföldi újságokból tanulmányozták idomárjával az amerikai stílusú lovaglás fortélyait. Mintha tudta volna, hogy egyszer még nagy szüksége lesz rá. A fiatalember hamar beilleszkedett az új közegbe, a stílust már ismerte. A többit megoldotta a vele született tehetség. 1961 júliusában aratta első kanadai győzelmét. Közben az amerikai vízumra várt, mert feltett szándéka volt megismerni az ottani lóversenyzést. Amikor erre is sor került, Kállai elindult az ígéret földje felé. Kis pályákon versenyzett, amelyek mára már bezárták kapuikat: Bowie Park (Maryland), Atlantic City (New Jersey), Liberty Bell, Philadelphia (Pennsylvania). Az Egyesült Államokban is egyre több nyerőt lovagolt, ismertté vált jellegzetes stílusáról és technikájáról, és nem utolsó sorban bátorságáról. Rövid idő leforgása alatt mindenki megismerte a nevét.

Jack Engelhard így ír The Horsemen: Inside Thoroughbred Racing As Never Told Before (Lovasok: A lóversenyzés története, ahogy még senki sem írta le) című könyvében Kállairól: – Valószínűleg ő a legerősebb fickó a pályán. Bármelyiken. Ráadásul van hozzá kiállása is.
Pető Sándor, Kállai Pál kései éveinek tanúja, és egyben jó barátja így emlékszik vissza: – Nagyon erős finise volt Pali bácsinak. Hihetetlenül energikus volt. Még akkor sem adta fel, amikor már nem volt esélye nyerni. Az utolsó pillanatig küzdött, talán még azon túl is.
A kor turfírói azt írták róla, hogy ötvözi magában Bill Hartack és Paul Bunyan minden adottságát. Ez első hallásra nem sokat jelent az olvasónak, de ha utánajárunk, megtudhatjuk, hogy az ötszörös Kentucky Derny-nyerő Hartack rendkívül lobbanékony és ingerlékeny ember hírében állt, Bunyan pedig egy emberfeletti erővel rendelkező favágó, fiktív amerikai folklórhős. Kállai nem lógott ki a sorból a stílusával az amerikaiak közül, mert ő is rendkívül rövid kengyelben, összekuporodva lovagolt, de az ereje mindenki felé helyezte őt. Imádták a fogadók, mindig megkereste a kis emberek pénzét.
Jól ment a sora Amerikában, hamar beilleszkedett a közösségi és a sportéletbe. A Garden State Park (New Jersey) közelében lévő Cherry Hillben házat vásárolt magának. Az estéit feleségével töltötte, és a tévésorozatokból angolul tanult. A nyelvtudása nem mindig volt elégséges a versenypályák zord világában. Egy történet szerint, amelyet jobb lenne nem elhinni, de makacsul tartja magát a lóversenybarátok tréfás történetei között, 1963-ban Kállai Pál lehetőséget kapott, hogy felüljön a kétéves Northern Dancerre. Jó benyomást akart tenni a tulajdonosra, Edward Plunket Taylorra, ezért körbekérdezett a barátai között, mit kell ilyenkor mondani. A kapott választ megjegyezte és begyakorolta, és amikor eljött a nagy nap, hogy bemutassák a híres tulajdonosnak, odaállt elé, és széles mosollyal ezt mondta: – Good morning, c*cks*cker! (Jó reggelt, te f*szsz*pó!) Pont úgy, ahogy elmondták neki.

Kállai Pál sohasem lovagolta Northern Dancert. A történet szerint a lovas, aki gonosz viccet űzött a magyar sztárral igencsak pórul járt. Jó néhány fogát elveszítette miután a feje kikerült a vécékagylóból. Az ilyen és egyre több történetből valóságos legendárium alakult ki Kállai körül, akárcsak Lester Piggottról az óvilágban. Nagyon sok embernek van sztorija Kállai Pálról, és szinte mindegyikben szerepet kap a pofozkodás és a tréfálkozás.
– Nagyon kemény pasas volt – mondja a hetvennyolc esztendős Ron Turcotte, Secretariat lovasa. – Az a tenyeres-talpas fajta. Testes, de könnyű, és nem félt a bunyótól. Ha valaki nem nézett rá jó szemmel az öltözőben, hamar elcsattant egy pofon. Különben nagyon kedves fickó volt, de az a fajta, akivel senki sem akart ujjat húzni. Egyszer a Bowie Parkban az egyik zsoké fejbe verte a kobakjával, már nem tudom miért. Paul kiegyenesedett, és megcsóválta a fejét. A krapek tudta, hogy bajban van, és elszaladt. Ő utána ment, és amikor elkapta eszeveszett módon püfölni kezdte. Még most is verné, ha a biztonsági őrök le nem szedik róla. Mindenki tudta, hogy nem szabad vele kikezdeni. Egyszer nekiszorított a barriernek. Nagyon bepipultam rá. Az öltözőben odamentem hozzá, és a szemébe mondtam, hogy ne merészelje még egyszer ezt tenni velem. Erre csak ennyit mondott: Ronnie, nem akarsz te velem verekedni. Boxolt, cselgáncsozott, és volt egy nézése, ami gyakran elég volt ahhoz, hogy ne fajuljanak el a dolgok. Örülök, hogy nem csaptunk össze, én húztam volna a rövidebbet.
Vas József is megerősíti mindezt: – Senkitől sem félt. Egyszer két testvér nekiesett Pesten, az öltözőben, mert azt mondták, az egyiknek szándékosan nekiment verseny közben. Nem emlékszem már rá, hogy ki nyert, de tudom kire fogadnék, még kettő az egy ellen is.
Egy másik sztori arról szól, hogy Kállai új pályára érkezett, ahol még sohasem lovagolt. Megkérdezte a mellett öltöző zsokét, ki a nagymenő, ki hiszi magát a legerősebbnek. Megkapta a nevet, és amikor a lovas belépett az öltözőbe odalépett hozzá, és szó nélkül fejbe verte a csizmájával, amiben még benne volt a sámfa. Onnantól fogva mindenki tudta, ki a főnök. Nemcsak a zsokékkal bánt így. A Garden State Parkban egyszer átmászott egy három méter magas falon, hogy elkapjon egy fogadót, aki kritizálni merte. Hiába, egy harcos mindig harcos marad. Az 1970-es években ismét ringbe szállt. Délután a Garden State Racetracken lovagolt, este Philadelphiában boxolt. Számos sikert elért harmatsúlyban, zsoké kollégájával, Ralph Bakerrel is megvívott. Ekkor már jó neve volt a versenytereken. Az ügynöke, Little Joe Verrone, azon kevés emberek egyike, aki még Kállainál is alacsonyabb volt, gondoskodott róla, hogy foglalkoztassák.
Kállai Pál nem volt Shoemaker, Cordero, Baeza vagy Pincay, még csak Turcotte-hoz sem lehet hasonlítani, de ő volt a következő kategória első embere. Majdnem minden évben nyert száz versenyt, 1966-ban 186 alkalommal száguldott át elsőként a célvonalon. Sohasem nagydíjat, de rengeteg sikere volt a Monmouth Parkban, a Laurel Parkban és a Garden State Parkban. A legjobb évében, 1966-ban lehetőséget kapott a Kentucky Derbyben, de Quinta nem a világ legjobb lova volt, és csak tizenkettedikként értek célba. Nem sokkal később hetedik lett a Preakness Stakes-ben Exceedingly nyergében.
Ezen a szinten azoban nem az eredmények számítanak. Ott volt Amerikában, a Churchill Downs szabad levegőjét szívta. A budapesti fiú, a szabadságharcos, tíz évvel azután, hogy kimászott egy bécsi szálloda ablakán.

Boldog volt, és pontosan annyira meg volt győződve az Amerikai Álom valóságáról, mint Jay Gatsby, F. Scott Fitzgerald regényében. Egy gond van csupán az álmokkal. Az ember néha felriad, és sötétség veszi körül.
(folyt. köv.)
Kállai Pál Emlékverseny-Budapesti Díj a vasárnapi galoppon

Hazánk legjobb lovasára, a világhírű mesterzsokéra, Kállai Pálra emlékezünk vasárnapi nagydíjunkkal. Az 1400 méteres klasszikusban a közönségkedvenc Báthory mellett a fiatalabb generáció tagjai is képviselik istállójukat, köztük a hároméves Dante’s Peak akár „el is lophatja a show-t” az idősebbek elől. A mezőnyben Overdose fia Cirfandli szintén az élmezőny várományosa lehet, ugyanez elmondható a csodaló lányáról, Night For Overdose-ról is, aki legutóbb mindössze 1 ¾ hosszal maradt le Báthory mögött.

Nemzetközi mezőny gyűlt össze az idei Barna András Emlékverseny Hendikepre is, ahol a magyar indulók mellett osztrák és szerb versenyző is színesíti a mezőnyt. Kiváló szakemberünk emlékéért immár második alkalommal futnak telivérjeink, a kis mezőny ellenére parázs küzdelemre van kilátás, a szaklap szerint a konkurens külföldi lovak között Puramentente lehet a favorit.
A nap során további hendikepekre és kisebb kategóriás versenyekre is fogadhatunk, különös izgalmakat ígér az újoncokból összeállított Nyeretlen Kétévesek versenye, hiszen legtöbb csikónk első alkalommal lép pályára.
Futamainkról bővebben az alábbi linken olvashatnak
Hazai futamaink mellett természetesen színes francia pakettáról is válogathatunk, köztük a Külön Nyereménnyel megspékelt Kincsem+ is terítékre kerül 15:15-kor!
Varga Áron
fotó: Seipert Judit