Írta: Tony O’Hehir, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Mindenkit megdöbbentett a lóversenyzés világában, hogy a remek ír ugrólovas, Ruby Walsh az áprilisi 5600 méteres Punchestown Gold Cup megnyerése után bejelentette visszavonulását, Kemboy (2012 pher, Voix Du Nord – Vitora, Victory Note) nyergében aratott győzelmével huszonnégy éves pályafutása véget ért.
– Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy szögre akasszam a csizmát és az ostort, csak a megfelelő alkalomra vártam. Ez Puncestownban jött el. Emelt fővel, győztesként távozom. Gyerekkorom óta járok erre a pályára, második otthonomnak tekintem. Semmi sem tart örökké, nincs tovább – nyilatkozta a zsoké.
A 39 esztendős Walsh lovas családból származik, apja Ted Walsh, amatőr champion volt, ma idomár. Rupert, aki Ruby néven vált ismertté, sikerei legnagyobb részét Willie Mullins és Paul Nicholls idomítottjaival szerezte, első nyerőjét 1995-ben lovagolta. Tehetsége hamar megmutatkozott, az 1996/1997 és 1997/1998-as szezonban amatőr championi címet szerzett Írországban. Ezután hivatásos működési engedélyt kapott, és ismét egyből champion lett a zöld szigeten, amelyet ezután még tizenegy alkalommal tudott megismételni. Aligha tudnánk elképzelni szebb búcsú futamot a puncestowninál. Kemboy a Cheltenham Gold Cup nyerőjével, Al Boum Photóval (2012 pher, Buck’s Boum – Al Gane, Dom Alco) csapott össze, és káprázatos küzdelem után két hosszal előbb ért célba a Grade 1-es besorolású futamban. Mullins mesternek nem lehet oka panaszra, hiszen mindkét telivér az ő idomítottja, sőt, a negyedik helyen végző Bellshill is. Kemboy ezzel megmutatta, hogy a Cheltenhamben másként is alakulhatott volna a verseny, ha az első ugrásnál nem esik le róla David Mullins.
Walsh fantsztikus magasságokba emelkedett karrierje során. Ötvenkilenc alkalommal nyert a Cheltenham Fesztiválon, amely teljesítményt eddig senki sem tudta túlszárnyalni, tizenegyszer lett a míting legeredményesebb lovasa. Három Queen Mother Champion Chase-t nyert (Azertyuiop – 2004, Master Minded – 2008, 2009), két Cheltenham Gold Cupot (Kauto – 2007, 2009), és négyszer volt sikeres a Champion Hurdle-ben (Hurricane Fly – 2011, 2013, Faugheen – 2015, Annie Power – 2016). Ez utóbbi teljesítményre csak Tim Molony volt képes az 1950-es években. A Stayers’ Hurdle-ben Walsh egyeduralkodó öt győzelmével (Big Buck’s – 2009, 2010, 2011, 2012, Nichols Canyon – 2017).
A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Cheltenham nem volt mindig kedves Rubyhoz. Emlékezetes marad a favorit Anni Power lovaglása során elszenvedett súlyos balesete a 2015. évi Mares’ Hurdle-ben, amely 50 millió fontot hagyott a bukmékerek zsebében.
Természetesen, nem hiányozhatnak a Grand National trófeái sem Walsh vitrinjéből. 2000-ben az apja idomításában álló Papillon nyergében győzött, 2005-ben Hedgehunteren Mullins mesternek.
Ruby Walsh érdemeinek se vége se hossza. Az angol mellé megnyerte a Skót Grand National (Take Control – 2002), a Walesi Gand Nationalt (Silver Birch – 2004) és az Ír Grand National is, ezt ráadásul háromszor (Commanche Court – 2000, Numbersixvalverde – 2005, Burrows Saint – 2019). Japánban övé lett a babér a világ egyik legnagyobb összdíjazású ugróversenyében, a Nakayama Grand Jumpban (Blackstairmountain – 2013), és hogy tovább színesedjen a kép, kétszer volt sikeres a Grande Course de Haies d’Auteuil-ben (Thousand Stars – 2011, 2012). Szinte tobzódunk már fantasztikus eredményekben, amikor leírjuk, hogy Walsh ötször nyert King George VI Chase-t a Kempton Parkban (Kauto Star – 2006, 2007, 2008, 2009, 2011), amelyből a 2009-es 36 hosszas győzelemre sikeredett (!). Big Buck’s nyergében tizenhatot nyert zsinórban, Hurricane Fly társaként tizenhat Grade 1-es győzelmet könyvelhetett el. Grade 1-es futamgyőzelmeinek mérlege 213. Életében összesen 2756 alkalommal ért célba elsőként, amely teljesítménnyel minden idők harmadik legsikeresebb ugrólovasa Sir Anthony McCoy és Richard Johnson mögött.
– Sokan kérdezik tőlem, hogy rettegtem-e a naptól, amikor vissza kell vonulnom. Erre határozott nemmel tudok válaszolni. Úgy érzem minden sikert elértem, amit lehetett ebben a sportban, eljött az idő, hogy átadjam a helyem a fiataloknak. Nem mintha öregnek érezném magam, de ha asztalos vagy nyomdász lettem volna, valószínűleg nem lenne ennyi ősz hajszálam. A családom rendkívül megkönnyebbült, mert mindig borzasztóan féltettek. Én úgy voltam a sérülésekkel, hogy ha nem az ember agya vagy nyaka sérül, akkor nem számít, mert a többi előbb-utóbb meggyógyul. Mentálisan már nehezebben tudtam feldolgozni a baleseteimet, mert amikor ott álltam a pálya szélén mindig arra gondoltam, hogy nekem kellene most ezt a nyerőt lenyergelnem. Sohasem voltam érzelgős típus. Voltak ugyan kedvenc lovaim, de szerintem egy tréner sokkal közelebb kerül a lovakhoz, mint mi zsokék, akik nyeregbe pattanunk, versenyzünk, leszállunk, és már jöhet is a következő futam. Nincs idő az érzelmekre. Ennek ellenére a legszívesebben Papillonra emlékszem vissza, akivel húsz évesen Grand Nationalt nyertem apámnak. Az volt életem legbüszkébb pillanata. Sok sikerben volt részem, és hamar megtanultam a lóversenyzés egyik aranyszabályát: ha nyerek hős vagyok, ha kikapok gazember. Csak azt tudom tanácsolni az utánam következő generáció képviselőinek, hogy legyenek nagyon szorgalmasak és alázatosak. Utálom a lusta embereket, akik azt hiszik, minden jár nekik anélkül, hogy megdolgoztak volna érte. Ezen kívül gyűlölöm a pletykálkodást, pedig ennek a turf világában komoly hagyományai vannak. Az vigasztalt mindig, hogy a mi szakmánkban csak a becsületes és lojális zsokékra vár szép jövő. Ez így van rendjén, hadd hulljon a férgese. Itt még érvényesülnek a hagyományos értékek, és ha nehezen is, de a tehetség és a kitartás mindig meghozza gyümölcsét.
