A nagy párharc – Stanislav Georgiev vagy Nagy Tamás?

Ennél izgalmasabban aligha alakulhatott volna az idei lovas championátus sora, hiszen a címvédőnek mindössze egyetlen egység előnye maradt az idei Derby-győztessel szemben, 27-26 az állás a szezonzáró vasárnap délután előtt.

Az utolsó versenynapon természetesen szinte valamennyi futamban összecsapnak, vélhetően mindkét zsokét erősen fogják favorizálni a fogadók, hiszen esélyes lovak nyergében próbálják majd megszerezni a bajnoki címet. Hogy mi dönthet kettejük között? Elsősorban az erősebb lovak, a jobb pillanatnyi forma, némi szerencse és persze a többiek, hiszen aligha fognak feltartott kézzel pályára lépni a két champion-jelölt ellen.

 

I. futam – Havanna Hendikep

Stanislav Georgiev – Oba Hara
Nagy Tamás – Római Lány

Az 1200 méteres futam két favoritja lehet a két kanca. Oba Hara villámgyors négyéves, bár kissé hektikusan szerepel, klasszisa vitathatatlan ebben a másodosztályú hendikepben. Amennyiben korábbi legjobbját tudná futni, aligha lenne nehéz dolga. Tekintve azonban, hogy teljesítménye nem egyenletes és komoly topsúllyal indul, nem lehet biztosra venni a sikerét. Római Lány élete eddigi egyetlen győzelmét két hete, éppen Nagy Tamással aratta, majd múlt héten, új lovassal gyengébb volt a vártnál. A nagyon gyors hároméves ettől függetlenül nem tűnik rossz választásnak ebben a versenyben, az istálló formája, kezdősebessége és kedvező starthelye is mellette szól. Másodosztályban várhatóan nehezebb dolga lesz, mint eddig, ettől függetlenül küzdhet a győzelemért.

II. futam – Vigasz Díj

Stanislav Georgiev – Rosa Dartle
Nagy Tamás
nem lovagol

Növelheti előnyét a regnáló champion, ellenfele távollétében jó eséllyel száll nyeregbe Rosa Dartle lovasaként. A hároméves import két könnyed győzelemmel kezdte Kincsem parki karrierjét, ezt követően viszont nem tudott tovább javulni, és bár formát futott, de „csak” harmadikként zárt egy másodosztályú hendikepben. Távját kissé visszavették, elképzelhető, hogy újra győzni tud, papíron nagyjából hasonlóan áll vetélytársaihoz képest.

III. futam – Totalizatőr Hendikep

Stanislav Georgiev – nem lovagol
Nagy Tamás – Herastias

A minden szezonban különleges, 3200 méteres, szabad felállítású Totalizatőr Hendikepben szinte lehetetlen megtippelni, ki lesz a nyerő. Herastias állandó számaival értelemszerűen nem rossz sansz, de talán elvárható, hogy az elmúlt vasárnap triplázó lovasával rá tud tenni néhány kilót stabil formájára. A Főnix istálló importjának távbírásával várhatóan nem lesz gond, így tippeletlenül is komolyan kell számolni vele.

IV. futam – Bogácsi Díj – Nyeretlen Kétévesek Versenye

Stanislav Georgiev – Tiger Lily
Nagy Tamás – Packman Bel

A győzelem nélküli csikók versenyében szinte bármi elképzelhető. A versenyben már futott lovak közül az angol import, Snow Hawk rendelkezik a legmagasabb formával, az ő esetében azonban nehéz megjósolni, hogy milyen teljesítménnyel jelentkezik első magyarországi fellépése alkalmával. A két aspiráns lova, Tiger Lily és Packman Bel szinte azonos esély, a különbség, hogy míg az ír import már kétszer futott (és másodjára sokat jött előre), addig a szenttamási tenyésztésű kanca lábában eddig egy (jól sikerült) verseny van. Bármelyikük képes lehet a győzelemre, ha a favorit nem úgy fut, ahogyan számítunk rá.

V. futam – Szunyogh István Emlékverseny Hendikep

Stanislav Georgiev – Ocasio Cortez
Nagy Tamás – Szokatlan

Egy újabb szabad felállítású hendikep, egy újabb nagy párbaj! A két ló közül a klasszis feltétlenül Ocasio Cortez mellett szól, a négyévest jellemzően kiemelt futamokban próbálták és ezekben a mezőnyökben is eredményesebb futott. Ebbe a hendikepbe ennek, illetve magas formáinak köszönhetően relatíve magas súllyal került, ez pedig mérföldön már nem elhanyagolható. Az 1600 méter az eddigiek alapján még éppen megfelelő számára, bár véleményünk szerint a valamivel rövidebb táv jobban kedvezne neki. Szokatlan az ősz legkellemesebb meglepetése, a hazai szinten kiváló papírral rendelkező mén hatalmas javulásban van. Az év első felében nem futott sokat, azóta viszont szárnyal, utolsó négy versenyét folyamatosan fejlődve nyerte meg. Látva a stílusát, feltételezni lehet, hogy ennél is többre lehet képes, ami az eddigi „osztálykülönbség” ellenére felé billentheti a mérleg nyelvét.

VI. futam – Atotal Insurtech Hendikep

Stanislav Georgiev – Phillipines
Nagy Tamás – Liquidator

Ismét két esélyes ló jutott a chamiponi címért küzdő lovasoknak, de a szabad felállításra való tekintettel itt sem egyértelműek az erőviszonyok. Phillipines idén, azaz háromévesen kezdett igazán kibontakozni, eddig két győzelmet szerzett, legutóbb egy osztállyal feljebb, alig valamivel rövidebb távon. Bő két hete megjárta Milánót, ahol erős mezőnyben nem jutott szerephez. Nagy kérdés, hogy mennyire viselte meg az utazás és a verseny, ha kipihente magát és tudja jobb formáját, mindenképpen a futam egyik nagy esélyese lehet. Legalább ennyire nagy talán Liquidator szereplése, a távbírást már többször igazolt kanca ugyanis egyéves kihagyás után tért vissza két héttel ezelőtt. Első versenyében egészen jól mozgott, közel volt a helyezettekhez, most könnyen javulhat néhány kilót, ami akár győzelmet is jelenthet számára.

VII. futam – Zboray László Emlékverseny – Ürményi Díj

Stanislav Georgiev – Spartan Devil
Nagy Tamás – Masamód

Tekintve, hogy a záró versenyben egyik aspiráns sem lovagol, könnyen lehet, hogy ez a futam dönt majd a bajnoki cím sorsáról. A szezon utolsó csikóversenyének első két esélyeséről van szó, és bár a topformákat nézve nem sok különbség van Spartan Devil és Masamód között, véleményünk szerint az importnak jobbak a kilátásai. A megoldás kulcsa az eddigiekhez képest megnövelt távban keresendő, ez könnyen lehet, hogy Spartan Devil mellett dönt majd, aki az eddigiek során elsősorban a Szent László Díjban futott kiemelkedően jól. Persze Masamód is kitett magáért, négyszer volt már dobogós, a Kerekes Gábor Emlékversenyben nagyobb javulást hozott, ha arra még rá tud tenni pár egységet, elkaphatja a favoritot.

-s-

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ki lesz az év lova 2021-ben?

A tavalyi évhez hasonlóan idén is szavazással dől el az “Év Lova” cím sorsa. A szavazás során 6 csoport (5 szakmai szervezet és a közönség) véleményét veszi alapul a versenyszervező és ez alapján alakult ki a végső sorrend. Holtverseny esetén a Versenyszervező szavazata dönt.

Az idei évben a következő csoportok, szervezetek szavaznak:

Közönség,  elektronikusan
Versenyszervező
Magyar Lovaregylet
Magyarországi Galopp Versenylótenyésztők Egyesülete
Magyarországi Angol Telivérfuttatók Egyesülete
Galopp Idomárok és Lovasok Egyesülete

 

A közönség az elektronikus felületen 2021. november 27. 12:00. – 2021. december 1. 23:59 között adhatja le a szavazatát. A szavazók között kisorsolunk egy Kincsem Parkos ajándékcsomagot!

Részletes játékszabályzat: https://kincsempark.hu/szavazz-az-ev-lovara-2021/

 

Lássuk kik közül lehet választani!

Eggi’s Choice (IRE) – 6 start, 3 győzelem, 9 565 000 Forint nyeremény

 Év eleji felhozó versenyében aratott könnyű győzelme után komolyabb feladatokat kapott a Fascinating Rock apaságú hároméves mén. Az új pálya megépítését követően a legjobb idővel (1:34,4) nyerte az 1600 méteres Nemzeti Díjat, óriási stílusban aratott 5 hosszas győzelmet. Egy hónap elteltével az Alagi Díjban is veretlen maradt, azonban idén is fogott az Alagi Díj „átka” és habár a Derbyben topfavoritként állt starthoz, lecsúszott a dobogó legfelső fokáról. A Nemzetközi Kincsem Díjban, legjobb magyar lóként az értékes harmadik helyet szerezte meg a cseh klasszis Markoni LP és az Osztrák Derby nyerője, a szintén cseh Royal World mögött. A Hármas Korona harmadik ágában, a 2800 méteres Magyar St. Legerben is ezüstérmes lett, ekkor Copadelmundo mögött.
Egész évben talpon volt, csak a legnehezebb, legerősebb versenyekben futott, ahol igazolta keménységét és képességét.

 

Golden Sea (IRE) – 3 futás, 2 győzelem, 5 250 000 Forint nyeremény

 Három versenyéből kettőt megnyert az ötéves sárga kanca, Golden Sea. A 2019-es Magyar Derby győztese két Liga futamban győzedelmeskedett idén. Szezonját a Battyhány-Hunyady Díjjal kezdte, revansot vett az 1600 méteres futamban, hiszen tavaly nyakhosszal kapott ki Charlie Firpo-tól ebben a versenyben, idén négy és fél hosszal végzett előtte. Újfent igazolta klasszisát és pályarekordot futva nyert. Azonos idővel győzött idomárlovasával a nyergében, mint Steady As A Rock 2009-ben Varga Zoltánnal. Az évet a Nemzetközi Imperiál Díjban zárta, ahol helyezetlen lett, nyolcadikként ért célba.
A komoly klasszis kanca fantasztikusan zárta az idény első részét, sérülése miatt az év második felében viszont már nem láttuk versenyezni.

 

Light Blue Sky (GB) – 9 start, 3 győzelem, 5 930 000 Forint nyeremény

 Figyelemre méltó a TAHI STUD Kft. kancájának egész éves javulása. Az 1400 méteres Gróf Erdődy Rudolf Emlékverseny második helyével kezdődött a szezonja, majd a Hazafi Díjban volt ötödik. Az Aréna Hendikepben aratott győzelme után Elit osztályban volt második, majd komolyabb társaságban is bizonyított, a Buccaneer Díjban és a Magyar Kancadíjban is tűzközelben végzett, harmadikként ért célba. Fantasztikus teljesítményt nyújtott a Nemzetközi Imperiál Díjban, az erős nemzetközi mezőnyben egyetlen háromévesként állt starthoz, sőt, kancaként utasította maga mögé az idősebb lovakat, amire igen régen volt példa. Helytállt a Gróf Széchényi István Emlékversenyben is, meggyőző, háromhosszas győzelmet aratott. Idei szezonját a Köztársasági Díj harmadik helyével zárta, a lassú lefolyású verseny nem kedvezett a kancának.
Hazánk egyik legjobb középtávú lova, javuló teljesítménye figyelemreméltó, ebben az évben felért a klasszisok közé.

 

Shy Boy – 5 start, 2 győzelem, 8 942 000 Forint nyeremény

 Idei első versenyében második helyen végzett a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok egyik büszkesége, a hazai tenyésztésű Shy Boy. Ezt követő versenyében már az évjárat kiválóságaival küzdött meg, az Alagi Díjban közeli negyedikként ért célba. A Magyar Derbyben óriási meglepetést okozott, tovább javult és könnyedén hagyta állva a mezőnyt. Az nyár végi Nemzeti Liga futamban, a 2000 méteres Kisbér Díjban ismét elsőként galoppozott át a célvonalon, ezzel idei nyereménye 8 942 000 Forintra gyarapodott.
A szeptemberi nemzetközi Kincsem Díjban hatodik lett, a versenyben legaloppozták, ami befolyásolta a teljesítményét. A klasszis háromévesre gyógykezelés várt, így a szezon utolsó harmadában már nem versenyzett.

 

Vain Hope (IRE) – 7 start, 4 győzelem, 7 506 574 forint nyeremény

 Idei első versenyében, a Sütvényi Díjban második hellyel jelentkezett be a 2021. évi Nemzeti Galopp Liga királynője, a VAMI szindikátus négyéves kancája. Ezt követően biztosan nyerte következő versenyét, a Kőbányai Díjat, majd harmadik helyen végzett Pozsonyban. Datthirey diszkvalifikálása után a Flandorffer Tamás Emlékverseny győzelmét is megszerezte, amit két Liga futam siker követett. Címvédőként nyerte idén a Kozma Ferenc Emlékversenyt, majd az 1000 méteres Overdose Díjban is remekelt. Idei utolsó versenyében újra 1400 méteren állt starthoz, ahol végül második lett.
Egész évben talpon volt a kiváló sprinter, a 6 580 000 Forintos nyereménye túlszárnyalja tavalyit, négy idei győzelme pedig egyedülálló a négyéves és idősebb lovak korosztályában.

 

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Tour To Paris hazatér

Tour To Paris (FR) 2015 pej her. /Fuisse (FR) Theoricienne(FR)/ keddi futásánál kiújult korábbi orrvérzése, így trénere, Pia Brandt a ló visszavonulása mellett döntött.

Ezzel együtt jelezte magyarországi állandó munkalovasának, Dr. Hammersberg Verának, hogy véleménye szerint a lónak nála lenne a legjobb helye versenypályafutását követően, ezért ha tartja két évvel ezelőtti felajánlását hazahozhatja a saját farmjára.

A civilben fogorvosként dolgozó versenyló futtató természetesen boldogan élt a lehetőséggel, így a hatéves herélt csatlakozik az otthoni „nyugdíjas” versenyló csapathoz, a most 24 éves, egykori CEBC helyezett Főispánhoz és az anyakanca szerepre készülő ugró klasszis High Spec-hez.

Tour To Paris karrierje szinte mesébe illő, yearling korában későbbi trénere, Ribárszki Sándor 3500 Euróért vásárolta a 2016-os őszi Arqana árverésen, majd első versenye előtt eladta Dr. Hammersberg Elemérnek. A francia tenyésztésű telivér a Kincsem Parkban két és háromévesen nyolc futására maradt veretlen, a kiemelt versenyek közül a Szent László Díjat, a Nemzeti Díjat, a Kozma Ferenc Emlékversenyt és az Overdose Díjat nyerte, de legmagasabb formáját az 1200 méteres Flandorffer Tamás Emlékversenyben futotta, ahol 87,5-re értékelte 14 hosszas győzelmét a hendikepper bizottság.

Négyévesen már francia tréningben, azonnal győzelemmel kezdte a szezont Longchamp-ban 1400 méteren, amivel berobbant a kinti köztudatba. Ősszel egy könnyű Deuaville-ben aratott győzelem után már új tulajdonosainak, az AlainJathiere Gerard AugustinNormand párosnak nyerte az 1100 méteres Listed besorolású Prix de Bonnevalt, majd megjárta Dubai-t, ahol szintén szerzett helyezést, ráadásul számára addig teljesen ismeretlen homok pályán.

Ötévesen alighogy hazatért az arab tavaszból már újra a pályán volt és május végén pályafutása legnagyobb sikerét aratva lelépte ellenfeleit az 1000 méteres Group 2-es Prix De Gros Chene-ben, a 4 hosszas győzelme 117-es számot ért a Racing Poston. Ilyen magasságokban kizárólag Overdose(123RPR) járt a magyar lovak közül az elmúlt évtizedekben.

Hatévesen már heréltként versenyzett, kicsit visszaesett a formája, de azért utoljára szeptemberben még nyert egy 1600 méteres Class 1-es futamot Longchamp-ban, 103-as számot produkálva, ezzel hatra növelte francia sikereinek számát, mindezt 1000 és 1600 méter között, négy különböző pályán és két felületen.

Karrierje számokban: 26 start, 14 győzelem, 5 pénzdíjas helyezés 262.800 Eur (kb. 97 millió Ft) pénznyeremény a prémiumokkal együtt.

Top formája: 87, 5 GHP (1200m), 117 RPR, 51 francia Val.(1000m)

Tour To Paris eredménylistáját látva kijelenthetjük, hogy egy kimagasló magyar évjárat (Esti Fény, Nancho, Cirfandli) azon lova lett, aki külföldi tréningbe kerülve is magas szinten folytatta a versenyzést, jó hírét keltve a hazai versenyrendszernek és a szakembereink tudásának. Sok szempontból is mintapéldája az ideális telivérnek és álomlova minden futtatónak, egy olyan ló, aki különösen megérdemli, hogy visszavonulása után visszakapja azt a sok jót, a rengeteg élményt, amit adott a vele dolgozó menedzsmentnek és a lóverseny rajongóknak.

Jó pihenést Tour To Paris…

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Folyamatosan érkeznek az importok

Ugyan még nincs vége az idei árverési időszaknak, de már eddig is nagy számban érkeztek import telivérek Magyarországra a telivér futtatónak és az évek óta stabil környezetet biztosító versenyszervezőnek köszönhetően.

Augusztus vége óta a BBAG, GOFFS, Tattersalls és Arqana aukciók keretein belül összesen 70 ló vételéről számoltunk be a korábbi cikkeinkben. Túlnyomó többségben yearlingek (57) kerültek magyar tulajdonba és tréningbe. A jövő évi kiemelt összdíjazású (30 millió Forint) 100. Magyar Derbyre eddig 11 kétéves érkezett, de vásároltak egy hároméves telivért és egy anyakancát is.

Annak ellenére, hogy az idei Goffs Autumn Yearling árverésen igen borsos áron lehetett lovat vásárolni az előző évekhez képest, 24 ír import yearling érkezett hazai tréningbe, csaknem 57 millió Forint értékben. Az idén magyar számlára vásárolt lovak 20%-nak vételára 10 000 Euró felett volt. Nem csak Írországban tapasztaltunk jelentős áremelkedést. Franciaországban és Németországban is alaposan nőttek az átlagárak, míg Angliában a magasabb leütési összegen túl, a Brexit nyomán megnövekedett adó és csillagászati szállítási költségek is terhelik az ott vásárlókat.

A 2021-es aukciókon a legmagasabb áron vásárolt telivér leütési ára igen jelentős, 33 000 Euró (kb. 12 millió Forint) volt. Szuna Szabolcshoz került Horváth László jóvoltából Black Pepper (IRE), idén ötször versenyzett, kétszer volt helyezett, legutóbbi versenyében másodikként ért célba. Apja a jó családból származó klasszis sprinter Caravaggio (US) kétévesen veretlen volt, háromévesen Commonwealth Cup-ot nyert. Anyja Hug And A Kiss (USA) két versenyt nyert, többször volt helyezett Group versenyekben.

Ismét erősített a Bársony Erzsébet vezette Jazy Team, 26 000 Euróért (kb. 9,5 millió Forint) került tulajdonukba az idei év legdrágább yearlingje, Upright. Anyja Ungrain (GER) tíz alkalommal állt starthoz, kétszer győzött, nyolcszor volt helyezve, köztük milánói Listed versenyben. Több eredményes ivadéka is van, többek közt Umirage (GB), aki javarészt Listed és Group versenyekben szerzett helyezéseket. A családban több ugró tehetség is, Utility (GER) nyolc alkalommal tudott győzni, legjobb RPR száma 137. Apja az egyik legígéretesebbnek tartott német fedezőmén, a kőkemény Protectionist (GER) nyolc győzelemmel rendelkezik, utódai közt Group és Listed verseny nyerők is akadnak.

Szépen alakul a jövő évi tréninglista és a következő hetekben újabb ígéretes importok érkezése várható. A jövő évi 100. Magyar Derby várható mezőnye nagyon nyitott, erősíteni egészen jövő tavaszig lehet. Az új lovakról folyamatosan beszámolunk.

/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Szombaton eldől az Ügető Liga

Melyik ló lesz 2021-ben a Nemzeti Ügető Liga győztese? Szombaton délután a Ménesek Díjában az utolsó Liga Futamban minden kiderül!

Papíron hárman csatáznak a trófeáért: a jelen pillanatban vezető, idei Magyar Ügetőderby győztese, Borutka (86 pont), a hároméves Csak a szél (85 pont) és Alfa Boy (62 pont).

Reális esélye Borutkának és Csak a szélnek van a 2. kategóriájú (30-12-9-6-3 pont) versenyben, ahol 30 pontot ér a győzelem és 12-öt a második hely. Alfa Boy csak akkor nyerheti meg a Ligát, ha nyer és a riválisai negyediknél rosszabb helyen végeznek. Izgalmas csatának ígérkezik a legjobb három és legjobb négyéves találkozása.

A másik két Liga kategóriában szinte már minden eldőlt. A hajtóknál Lakatos Csaba, a trénereknél Hajnal Tibor győzött utcahosszal, mellyel komoly összeget nyertek a dicsőség mellett.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

2021/46. hét Csütörtök – vasárnap

Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Internazionale – Napoli (Labdarúgás, Olasz A)                                                654 254 fogadás

Fiorentina – Milan (Labdarúgás, Olasz A)                                                        630 296 fogadás

Lazio – Juventus (Labdarúgás, Olasz A)                                                          624 456 fogadás 

Tottenham – Leeds (Labdarúgás, Premier Liga)                                              604 080 fogadás

Liverpool – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga)                                              596 797 fogadás

 

Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):

 

Granada – Real Madrid (Labdarúgás, Spanyol bajnokság)                               215,77 millió Ft

Tottenham – Leeds (Labdarúgás, Premier Liga)                                               193,44 millió Ft

FTC – Fehérvár (Labdarúgás, NB I)                                                                162,54 millió Ft

Internazionale – Napoli (Labdarúgás, Olasz A)                                               124,87 millió Ft

Liverpool – Arsenal (Labdarúgás, Premier Liga)                                              110,89 millió Ft

 

Kiemelt fogadási érdekességek:

 

  • Olaszországban rangadókkal folytatódott a bajnokság. A listavezető és eddig veretlen Napoli nem bírt az Internazionale csapatával, idegenben 3-2-re kikapott. A beérkezett tippek 41 százaléka várta a címvédő sikerét – 2,12-es oddsért. A Juventus a Lazio ellen nyert 2-0-ra Rómában, mindkét gólt Bonucci szerezte, mindkettőt büntető után. A tippek 35 százaléka várt Juve-sikert, a „Gólszám” fogadási sorra érkezett tippek 77 százaléka lett jó („2-3”) – 1,91-es szorzóért. A Milan is első vereségét könyvelte el a bajnokságban, a Fiorentina otthonában 4-3-ra kapott ki a Pioli-legénység. A tippek csupán 4 százaléka várt hazai sikert (2,90-es odds), illetve a beérkezett tippek 98 százaléka számított arra, hogy a mérkőzésen mindkét csapat szerez gólt, és lesz legalább 3 találat – 2,01-es oddsért.
  • Spanyolországban az Atl. Madrid és a Barcelona is sovány, 1-0-s sikert aratott, míg a listavezető Real Madrid 4-1-re verte a Granadát. Simeone együttese az Osasunát múlta felül, ezzel majdnem 255 ezer tippet helyessé téve – 1,42-es oddsért. A Barca Xavi bemutatkozó meccsén egy büntetővel volt jobb a városi rivális Espanyolnál, a találkozóhoz kapcsolódóan több mint 202 ezer tipp várta a hazaiak sikerét, 1,48-as szorzóért. Carlo Ancelotti együttese idegenben is magabiztos volt: 4-1-es sikerének a „Pontos végeredmény” fogadási piacon jól tippelők is örülhettek, a „Real Madrid 4:1” kimenetel 17,00-s szorzót is érhetett.
  • A Premier Ligában a Chelsea 3-0-ra ütötte ki a Leicestert, ráadásul idegenben. A vendégek sikerére majdnem 164 ezer tipp számított, jutalmuk 1,65-ös odds lett. A „Gólszám 2,5” fogadási soron tippelők 92 százaléka legalább 3 gólra számított a meccsen – 1,97-es oddsért. A Liverpoolnak egyáltalán nem okozott gondot az Arsenal legyőzése: a 4:0-s végeredmény a „Hendikep 0:1” soron 2,13-as, míg a „Hendikep 0:2” soron 3,70-es oddsot ért a hazai kimenetelt választóknak.
  • Meglepetésekben sem volt hiány a múlt hét második felében. Kezdve rögtön a Bayern München péntek esti bajnokijával. Lewandowskiék az Augsburg vendégeként kaptak ki 2-1-re, a beérkezett tippek csupán 5 százaléka várta a hazaiak sikerét – 11,00-s oddsért. A Watford – Manchester Utd. összecsapás 4-1-es hazai sikerrel zárult, az eredmény pedig a vendégek edzőjének állásába került, így már nem Solskjaer a United trénere. A találkozó kapcsán csak a tippek 4 százaléka érkezett arra, hogy győz a Watford – 5,75-ös szorzóért.
  • Gólszerzőkre is megérte tippelni a mögöttünk hagyott napokban, hiszen például R. Lewandowski gólja 1,30-as oddsot ért a benne bízóknak, míg a Real Madrid granadai vendégjátéka kapcsán Vinicius Juniorban érte meg újra bízni, ugyanis az ő találata 2,80-as szorzót ért. A Manchester City – Everton (3-0) meccs kapcsán R. Sterling gólja is kifizetődő volt, az angol támadó találata 2,30-as oddsot ért. K. Mbappe újra betalált a PSG-ben, a Nantes ellen 3-1-re megnyert találkozón ő szerzett vezetést, a francia világbajnok gólja 1,70-es oddsot jelentett. Z. Ibrahimovic duplája sem volt elég a Milan pontszerzéséhez Firenzében, de a benne bízók 2,10-es szorzónak örülhettek.

 

 

Legmagasabb nyerő oddsok:

 

Augsburg – Bayern München (Labdarúgás, Bundesliga 1.)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Augsburg 2:1/Augsburg 2:1, nyertes odds: 100,00)

 

Real Madrid – Betis (Kosárlabda, Spanyol bajnokság)

Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 111-120 között, nyertes odds: 100,00)

 

Freiburg – E. Frankfurt (Labdarúgás, Bundesliga 1.)

Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: E. Frankfurt 2:0/E. Frankfurt 2:0, nyertes odds: 100,00)

 

Halden – Arendal (Kézilabda, Norvég bajnokság)

Nyertes különbség (Nyertes tipp: Hazai csapat 10-nél több góllal nyer, nyertes odds: 100,00)

 

Burnley – Crystal Palace (Labdarúgás, Premier Liga)

1X2 + Gólszám 4,5 (Nyertes tipp: Döntetlen és több, nyertes odds: 95,00)

 

Kiemelt esemény:


FTC – Fehérvár 3:0 (Labdarúgás, NB I)

1X2 (helyes tipp: FTC, helyes tippek aránya: 82 %, nyertes odds: 1,70)

1X2 + Gólszám 2,5 (helyes tipp: Hazai és több, helyes tippek aránya: 88 %, nyertes odds: 2,47)

Gólszám (helyes tipp: 2-3, helyes tippek aránya: 63 %, nyertes odds: 1,94)

Hazai csapat – Gólszám 1,5 (helyes tipp: Több, mint 1,5, helyes tippek aránya: 100 %, nyertes odds: 1,67)

Outright-fogadás:

 

Forma-1, Katari Nagydíj 2021 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: L. Hamilton (Helyes tippek aránya: 67 %)

Legmagasabb odds: 1,75

Záró odds: 1,25

 

Tenisz, ATP-vb, férfi egyes 2021 – Ki nyeri?

                        Helyes tipp: A. Zverev (Helyes tippek aránya: 5 %)

Legmagasabb odds: 6,75

Záró odds: 5,50

 

                 

Magyar események:

 

Honvéd – MTK (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 3:0, nyertes odds: 1,85

A végkimenetelre tett 174 850 tippből 123 276 tipp helyes.

 

Újpest – DVSC (Labdarúgás, NB I)

eredmény: 3:1, nyertes odds: 2,15

A végkimenetelre tett 167 903 tippből 84 510 tipp helyes.

 

CSM Bukarest – FTC (Kézilabda, BL, női)

eredmény: 27:21, nyertes odds: 1,86

A végkimenetelre tett 52 539 tippből 18 451 tipp helyes.

 

Szeged – Vardar Szkopje (Kézilabda, BL)

eredmény: 34:31, nyertes odds: 1,17

A végkimenetelre tett 38 893 tippből 30 278 tipp helyes.

 

FTC – Olympiakosz (Vízilabda, BL)

eredmény: 9:9, nyertes odds: 7,00

A végkimenetelre tett 44 627 tippből 22 573 tipp helyes.

 

Élő szelvény:

Egy nyírteleki Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 110 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Shahr Khodro Mashhad – Zob Ahan Pontos végeredmény Zob Ahan 2:1 11,00 Nyertes
Labdarúgás Aluminium Arak – Naft Masjed Soleyman Pontos végeredmény Aluminium Arak 2:1 10,00 Nyertes

 

Legügyesebb Tippmix-fogadók:

Egy hódmezővásárhelyi Tippmix-játékos 6*600 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 6*261 678 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Paks – Puskás Akadémia Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 3,35 Nyertes
Labdarúgás Norwich – Southampton Büntetőlap-szám 4,5 Több, mint 4,5 2,78 Nyertes
Labdarúgás Watford – Manchester Utd. Büntetőlap-szám 4,5 Több, mint 4,5 2,70 Nyertes
Kézilabda CSM Bukarest – FTC (női) Hendikep -2,5 CSM Bukarest -2,5 2,85 Nyertes
Labdarúgás Paris SG – Nantes Büntetőlap-szám 4,5 Több, mint 4,5 2,94 Nyertes
Labdarúgás Liverpool – Arsenal Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 2,07 Nyertes

 

Egy nyíregyházi Tippmix-játékos 3*350 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 3*364 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Sirius – Göteborg Pontos végeredmény Döntetlen 3:3 65,00 Nyertes
Labdarúgás Oostende – Saint-Gilloise Pontos végeredmény Más 16,00 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 10 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 1 047 296 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás ZTE – Mezőkövesd 1X2 Döntetlen 3,50 Nyertes
Labdarúgás Fuenlabrada – Mirandes 1X2 Döntetlen 2,97 Nyertes
Labdarúgás Monaco – Lille 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Levante – Ath. Bilbao 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes

 

Egy nagykanizsai Tippmix-játékos 5*300 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 5*204 000 Ft-ot nyert.

 

Kézilabda Nava – Atl. Valladolid 1X2 Döntetlen 10,00 Nyertes
Kézilabda Hamburg – Lemgo 1X2 Döntetlen 8,00 Nyertes
Kézilabda Toulouse – Limoges 1X2 Döntetlen 8,50 Nyertes

 

 

Egy bogácsi Tippmix-játékos 2*250 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 2*385 258 Ft-ot nyert.

 

Vízilabda FTC – Olympiakos 1X2 Döntetlen 7,00 Nyertes
Labdarúgás Hannover – Paderborn 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Sandhausen – Nürnberg 1X2 Nürnberg 1,89 Nyertes
Labdarúgás ZTE – Mezőkövesd 1X2 Döntetlen 3,50 Nyertes
Labdarúgás Levante – Ath. Bilbao 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Monaco – Lille 1X2 Döntetlen 3,20 Nyertes

 

Egy budapesti Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 604 500 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Augsburg – Bayern München 1X2 Augsburg 12,00 Nyertes
Labdarúgás Monaco – Lille 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes
Labdarúgás Levante – Ath. Bilbao 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes

 

Egy újhartyáni Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 543 307 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Angers – Lorient 1X2 Angers 1,69 Nyertes
Labdarúgás Troyes – St-Etienne 1X2 St-Etienne 3,00 Nyertes
Labdarúgás Granada – Real Madrid 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 2,89 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Leeds 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,60 Nyertes
Labdarúgás Elche – Betis 1X2 Betis 2,06 Nyertes

 

Egy csongrád-bokrosi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 504 000 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás ATK Mohun Bagan – Kerala Blasters Gólszám 6+ 18,00 Nyertes
Labdarúgás Riadi Salmi – Wydad Casablanca Gólszám 6+ 28,00 Nyertes

 

Egy szombathelyi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 459 879 Ft-ot nyert.

 

Jégkorong Dinamo Riga – Barsz Kazany 1X2 + Gólszám 5,5 Vendég és kevesebb 2,48 Nyertes
Jégkorong JYP – Kärpät 1X2 + Gólszám 5,5 Vendég és több 3,60 Nyertes
Jégkorong Rögle – Frölunda 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 4,30 Nyertes
Jégkorong Skelleftea – Växjö 1X2 + Gólszám 5,5 Hazai és több 4,95 Nyertes
Kosárlabda Bayern München – Panathinaikosz A mérkőzés győztese + Pontszám 152,5 Hazai és több 2,42 Nyertes

 

 

Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:

 

Egy Tippmixpro-játékos 2*1 666 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 2*1 999 200 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Union SF – Defensa Justicia Félidő/végeredmény Union SF/Defensa Justicia 40,00 Nyertes
Labdarúgás Patronato Parana – Lanus Félidő/végeredmény Lanus/Patronato Parana 30,00 Nyertes

 

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 228 405 Ft-ot, 500 Ft-os alaptéttel (összesen 2 500 Ft-os téttel), 4/5-ös kombináció típusú fogadással 336 150 Ft-ot, illetve 300 Ft-os alaptéttel (összesen 3 000 Ft-os téttel), 3/5-ös kombináció típusú fogadással 118 623 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Hannover – Paderborn 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Monaco – Lille 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes
Labdarúgás ZTE – Mezőkövesd 1X2 Döntetlen 3,75 Nyertes
Labdarúgás Levante – Ath. Bilbao 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
Labdarúgás Fuenlabrada – Mirandes 1X2 Döntetlen 3,10 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 335 914 Ft-ot nyert.

 

Labdarúgás Augsburg – Bayern München (élő) 1X2 Augsburg 3,70 Nyertes
Labdarúgás ZTE – Mezőkövesd (élő) 1X2 Döntetlen 6,75 Nyertes
Labdarúgás Levante – Ath. Bilbao (élő) 1X2 Döntetlen 2,69 Nyertes

 

 

V-sport szelvény:

Egy Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 189 000 Ft-ot nyert.

 

Virtuális Labdarúgás Liverpool – Vörös Ördögök Félidő/végeredmény Vörös Ördögök/Döntetlen 13,50 Nyertes
Virtuális Labdarúgás Tottenham – Chelsea Félidő/végeredmény Chelsea/Döntetlen 14,00 Nyertes

 

/ by /   A nap híre, Hazai galopp hírek / 0 comments

Ki lesz a zsoké champion?

Szorossá vált a zsoké champion címért vívott küzdelem, egy hajszál választja el az idei Magyar Derby nyerő Nagy Tamást attól, hogy átvegye a vezetést Stanislav Georgievtől. A címvédő jelen állás szerint 27 győzelemmel az élen van, de szorosan a nyomában jár Nagy Tamás 26 első helyezéssel.

A trónkövetelő ebben a hónapban már öt versenyt nyert, november 21-én, vasárnap mesterhármast ünnepelt, az elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye alapján pedig jó esélye van, hogy az év utolsó galopp versenynapján is remekeljen és akár a championátust is megnyerje pályafutása során először.

A zárónapon Georgiev is nyeregbe száll, így esélyt kap, hogy megvédje titulusát és hogy kilencedik alkalommal is megszerezze a bajnoki címet. A szoros állás miatt, nem csak a győzelmeknek, de a helyezéseknek is óriási lehet majd a jelentősége.

A rangsor harmadik helyén ifj. Kozma István áll 17 győzelemmel. A negyedik helyen holtverseny alakult ki két hölgy között. Az év utolsó galopp napján az is kiderül ki lesz a 2021-es év legeredményesebb női lovasa, Suták Csenge és Gönczi Rebeka jelenleg azonos nyerésszámmal 15-15 győzelemmel rendelkeznek, második helyezések tekintetében Rebeka áll jobban.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Tour To Paris kedden a fogadási ajánlatban

November 23-án ismét starthoz áll az egykori magyar idomítású klasszis, Tour To Paris.

Deauville-ban lép pályára, egy 1900 méteres Listed versenyben lett indulónak adva.

A 16:45-re kiírt futamot szintetikus borításon rendezik meg és benne lesz a keddi fogadási kínálatunkban, így fogadást lehet kötni rá a bet.lovi.hu oldalon.

A hivatalos versenyprogram ITT elérhető.

/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Copa helyezetlen

Sokáig vezetett Copadelmundo (IRE) a hároméves és idősebb lovak részre kiírt 2800 méteres Listed versenyben Rómában.

A nagyon mély pálya nem kedvezett a magyar lónak és a taktikának, így a befutóegyenesre fordulva az üldözők komoly támadást indítottak és elmentek mellette.  A Korinna Racing istálló ménje nyolcadikként ért célba.

Forrás: Ippodromo Capannelle Facebook

A futamot a favorit Olasz St Leger győztes párosa, Atzeco és a nyolcszoros champion zsoké, Dario Vargiu nyerte. Az utolsó háromszáz méteren már nem volt kérdés ki nyeri a futamot.

A dobogó alsóbb fokain az Olasz St Leger harmadikja és negyedik helyezettje, Unique Diamond és Blanc Menteur osztoztak.

 

A másik magyar ló nem futott, Csontos Pál idomítottját, Ocasio Cortezt lejelentették.

/ by /   Friss hírek, Gyász / 0 comments

Elhunyt Schmidt Gyula

 

Szomorú hírt kaptunk. Elveszítettük egy kollégánkat, tragikus hirtelenséggel elhunyt Schmidt Gyula mentőgépkocsi-vezető. A lóversenyzésen kívül nincs a világon más sport, amelyben mentőautó követi a résztvevőket. A mindig mosolygós Gyuszi bácsi évek hosszú sora óta telesített szolgálatot a pesti versenytéren. Kitartó munkájára, szívből jövő odaadására mindig számíthattunk. Hálásan gondolnak rá a lovasok, akiken segített, és némán, megrendülten hajtanak fejet emléke előtt a turf-barátok és a versenyüzem minden dolgozója.

Schmidt Gyula temetése december 23-án, 9.00-kor lesz a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában. Emlékét megőrizzük.

1 307 308 309 310 311 312 313 716