/ by /   A nap híre, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

A játékos idomár

Írta: Lewis Porteous, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Elöljáróban annyit szeretnénk megjegyezni, hogy az Egyesült Királyságban nem tiltják a szabályok, hogy egy idomár saját lovára fogadást kössön. Jelen írás csupán egy történetet mesél el, ma már ismert tényeken alapul, és semmilyen formában nem tükrözi a szerző, a fordító, a szerkesztő és az írást megjelentető médium történettel kapcsolatos véleményét és álláspontját.

A fogadási manőverek dokumentálása mindig nehéz feladat, főleg úgy, hogy az abban résztvevők többségének fogalma sincs, hogy részt vállaltak az ügyben. Így történt ez Albert Davison, neves idomár esetében is, aki sikerei legjavát az 1970-es és 1980-as években érte el. Mr. Davisont a brit lóversenyzés történetének egyik legcsavarosabb eszű idomárjának szokás nevezni, megítélése a mai napig megosztja a turf-társadalmat. Van, aki semmi kivetnivalót nem lát cselekedeteiben, és természetesen olyanok is akadnak szép számmal, akik minden hájjal megkent gazembernek, szélhámosnak titulálják. A mester ugyanis megrögzött szerencsejátékos volt, és az idomítási díjon, a versenydíjakon kívül a bukmékerektől bezsebelhető pénzre is számított, sőt, egyesek szerint az hozta jövedelme legjavát. Ma már tudjuk, ebben legfőbb eszköze a teljes titoktartás volt. Alkalmazottait és tulajdonosait folyamatosan orránál fogva vezette, istállójából soha nem ment ki semmilyen érdemi információ a lovakról. Természetesen egymaga nem tudott volna működtetni egy ehhez hasonló műveletet, ezért volt egy belső bizalmi embere, Taffy Maiden, aki vakon engedelmeskedett munkaadója minden parancsának, és olyan hűséges volt hozzá, mint egy jó vadászkutya.

Albert Davison

Az öreg barát így emlékszik vissza Davisonra: – 1968-tól kezdve tizenhat évig dolgoztunk együtt, és fél szavakból megértettük egymást már az első perctől. Valószínűleg ezért is fogadott a bizalmába. Nagyon okos ember volt, és remekül értett a lovakhoz, főleg a rossz lábú lovakhoz. Végtelen türelemmel ápolta a sérült lábakat, és ha azt gondolta, valamelyik sérült idomítottjának esélye van versenyt nyerni, akár két évet is képes volt várni a megfelelő alkalomra és futamra. Csak két embernek engedte meg, hogy gyors munkát menjen a lovaival. Én voltam az egyik. Rendszeresen, szinte minden nap előfordult, hogy engem és a másik fiút félrehívott, és megbízott valamilyen istállómunkával. Megvártuk, amíg a többiek felnyergelnek és ledolgozzák a lovaikat. A munka végeztével elküldte a többi lovast valamilyen indokkal. Az egyik kedvence az volt, hogy kiszabadultak a tehenei a közelben álló karámból, és keressék meg őket.

Elszabadult tehenek

Ekkor közölte velünk, hogy melyik lovat hozzuk ki, és sohasem mulasztotta a lelkünkre kötni, hogy a többieknek egy szót se szóljunk minderről. Ha meg akarta játszani valamelyik lovát, senkit, még a tulajdonosokat sem engedte az istálló közelébe a zárógalopp napján. Ebben mindig nagyon következetes volt. Soha egyetlen zsokénak sem engedte meg, hogy munkában nála lovagoljon, és messziről kerülte az újságírókat, és soha nem adott interjút, csak ha már végképp nem tudta elkerülni. Addig merészkedett, hogy a nála álló lovakat rendszeresen csak az utolsó pillanatban jelentette tréninglistára, és ezért nem egyszer meggyűlt a baja a Jockey Clubbal. Ma már szinte hihetetlen, de istállószemélyzet nem ismerte a lovak nevét. Mr. Davison csak úgy beszélt róluk, hogy „az a hókás herélt”, vagy „az a kis sárga kanca”. Azt mondogatta, hogy senkinek semmi köze sincs hozzá, hogy milyen lovakat idomít. A versenypályán majd úgyis meglátják. Ott éltünk Caterhamben (Surrey grófság, Londontól 30 kilométerre délre) nagy magányunkban, és valóban szinte senki sem tudta, hogy mi folyik a tréningtelepen. A fogadási manőverei azonban nem maradhattak titokban, egy idő után a bukik megismerték a mestert, és nem mondhatnám, hogy szoros barátság fűzte őket egymáshoz.

Davison-féle modus operadni elengedhetetlen része volt a szigorú titoktartás, és hogy eladóversenyben vagy tanulóversenyekben indította lovait. Külön kedvelte azt a felállást, amikor egy napon ugyanabban a futamban két telivért indított.
Ray Goldstein egykori lovas így eleveníti fel a régen történt eseményeket: – Tudtam, hogy Albert készül valamire, mert közvetlenül a futam előtt csak azt az egyetlen idomári utasítást adta, hogy a gátakat a pálya legkülső részén ugorjam meg, a kanyaroknál pedig menjek vissza a belső nyomsávba. A lovamat 30/1-hez adták a bukmékerek. Természetesen nyertem, de amikor megkérdeztem miért kaptam ezt az utasítást, kitérő választ adott, egyből kifizetett és megveregette a vállamat. Később kiderült, még aznap hajnalban körbejárta a pályát, és megpiszkálta az ugrásokat a pálya szélén. A lovamnak elég volt csak éppen hozzáérnie, és máris eldőlt a külső elem. Semmit nem bízott a véletlenre.

Ray Goldstein

Davison sokáig kihasználta azt a kiskaput is a szabályzatban, amely lehetővé tette, hogy csupán a verseny előtt néhány órával nevezze meg lovasát. A programban így nem szerepelt a zsoké neve. Egy folkestone-i tanulóversenyben történt, hogy csak annyit lehetett tudni, hogy egy 3.5 kilogramm engedménnyel rendelkező apprentisz lovagol majd neki. A futam előtt pár perccel megjelent az ifjú Lester Piggott a jártatóban, és természetesen fényes sikert aratott, szó szerint csengő aranyakra váltva az idomár cselszövéseit.

Lester Leicesterben

Albert Davison leghíresebb húzása 1978-ban történt Leicesterben. December 18-án két lovát is beíratta a Christmas Opportunity Selling Handicap Hurdle elnevezésű eladó gátversenybe, és természetesen mindkettőt lovas nélkül. A jobb esélyűnek tartott lónak Minigold, a másiknak Great Things volt a neve. Ez utóbbi egy ötéves, nagy termetű telivér volt, aki közismerten lábproblémákkal küszködött, és azelőtti hat versenyéből kettőben feltartották, négy alkalommal pedig tizediknél rosszabb helyezést ért el. A legutóbbi fiaskó hat nappal korábban történt Plumptonban. A verseny előtti napon Davison felhívta kollégáját, Josh Giffordot, és megkérdezte, kölcsönadná-e neki két lovastanulóját. Gifford gyanútlanul kötélnek állt annak ellenére, hogy semmilyen információt nem kapott arról, hol lovagolnak majd a fiúk. A két apprentiszt közvetítők útján értesítették, hogy Leicesterbe kell utazniuk.
Rowe, aki ma sikeres idomár mosolyogva emlékszik vissza az eseményre. – Akkor találkoztam életemben először Alberttel, amikor kiléptem a mázsaházból és elindultam a jártató felé. Összetalálkozott a pillantásunk, és magához intett. Amikor odaléptem hozzá, megkérdezte: – Hányat nyertél eddig, fiacskám? – Kilencet, uram – feleltem. – És mennyit nyert a másik? Az a Chris? – Azt hiszem négyet – mondtam. – Rendben, akkor te ülsz Great Things-re, és mondd meg a másiknak, hogy az övé Minigold – válaszolta. – Erre kissé mérges lettem, mert tudtam, hogy milyen rossz eredményei vannak a lónak, és még dühöngtem is magamban, amiért egy ilyen rossz lovaglásért Leicesterig kellett jönnöm. Nem tehettem azonban már semmit, és mire észbe kaptam, Albertnek nyomát sem láttam. Álltunk Chris-szel a jártatóban, elmondtam neki, hogy Minigoldot üli, azonban az idomárnak, a tulajdonosoknak, de még a lovaknak a nyomát sem láttuk. Amikor megkongatták a harangot, és a többieket elkezdték nyeregbe dobni akkor érkeztek meg a lovaink, de Albertet még mindig sehol sem láttuk. Sétálok kifelé a pályára, egyszer csak elkapja valaki a lábamat. Ő volt az. Csak ennyit mondott: – A szemem elé ne merj többé kerülni, ha nem nyersz! Gondoltam, ezt örömmel teljesítem, már csak azért is, mert mire kiértünk a starthoz és az indító felemelte a zászlaját, tejfölszerű köd ereszkedett a tájra. Megkérdeztem Chris-sztől, hogy neki mint mondott Albert. Azt felelte, hogy helyből menjen komoly tempót, egészen addig, amíg a ló bírja. Elindult a mezőny, és a köd egyre sűrűbb lett. Chris nekilódult, a többiek utána. A táv felénél járhattunk már, és senkit sem láttam magam előtt, de mögöttem sem. Fogalmam sem volt hányadik vagyok. Ötödik, tizedik, vagy tizenötödik? Great Things egy grammot nem húzott, kedvetlenül galoppozott és hangosan fújtatott. Gondoltam magamban, nem látom többé Albert Davison, és akkor mi van? Így haladtunk egészen a célegyenesig. Persze én beleadtam apait-anyait, keményen dolgoztam a lovon. Végre megpillantottam egy valakit magam előtt, ettől a lovam is kedvet kapott, és elkezdett gyorsulni. Újabb lovakat hagytunk le, majd az utolsó előtti ugrást is sikeresen vettük, amikor legnagyobb meglepetésemre három újabb ló jelent meg előttem, méghozzá nagyon közel. Az utolsó gát után azokat is megelőztem, de fogalmam sem volt hányan lehettek még előttem. Végül kiderült, hogy egy sem. Albert a mázsaháznál várt. Arca nyugodt volt, semmilyen érzelmet nem tükrözött, még csak nem is mosolygott. Megveregette a vállamat, és azt mondta, legközelebb is számít a közreműködésemre. Sejtelmem sem volt róla, hogy mennyi pénzt tett fel rám, arról pedig végképp nem, hogy mennyit nyert.

Josh Gifford

Az eset csak néhány nap múlva kezdett botrányt kavarni, amikor több ír bukméker is bejelentette, hogy komoly veszteség érte őket a leicesteri futamban, amelyre kezdőáron, vagyis 33/1-en kötöttek náluk fogadásokat mindössze 15-20 perccel a futam előtt. Ez azt jelentette, hogy addig senki nem tett pénzt Great Things-re. Hasonló panasszal éltek a pályán lévő bukik is, akik a kor technikai eszközeinek hiányosságai miatt nem voltak időben informálhatók a manőverről. Pontosan soha nem tudta meg a közvélemény, hogy mennyi pénzről volt szó, de a legóvatosabb becslések 200-250 ezer fontra teszik a nyeremény összegét. Ez mai értéken az összeg ötszörösének felel meg, vagyis körülbelül 1-1.25 millió fontnak (350-400 millió forint).

Végül a Sporting Life kürtölte világgá a cselt 1978. december 22-én. Davison adta az ártatlant. – Összesen huszonöt fontot tettem tétre és helyre Minigoldra. Sok szeretettel gratulálok a nyertesnek – mondta ártatlan tekintettel az újságírónak. A bukik azonban összefogtak és megtagadták a kifizetést. Az idomárnak színt kellett vallania. Az alábbi nyilatkozatot préselte ki belőle a Sunday People: – Ki gondolta volna, hogy Great Things képes erre? Otthon már azt hittük végleg besavanyodott, az utolsó pillanatban jött az ötlet, hogy induljon Leicesterben. Reggel amikor bejártam a pályát, és láttam, hogy milyen kemény, teljesen meg voltam győződve róla, hogy a másik lovam, Minigold esélyese a futamnak. Ekkor tettem fel a pénzt Minigoldra. 20/1-en állt akkor. Ki gondolta volna, hogy az idő hirtelen felmelegszik, a talaj puhább lesz, és ez pont Great Things-nek kedvez majd? Egyébként azt hittem, hogy kiugrik a szívem a helyéről, amikor Minigoldot megelőzte a célegyenesben.

Sportélet

A pénzt végül is ki kellett fizetnie a könyveseknek, Davison a tenyerét dörzsölte. A következő tizenöt esztendő alatt is sok borsot tört a bukik orra alá, de 1993-ban bevonták a működési engedélyét. Nem a pályán csípték nyakon, hanem kiderült, hogy birtokán illegálisan épületbontásból származó hulladékot tárol, és ezt tiltották, a mai napig is tiltják a Jockey Club szabályai. Kissé arra emlékeztet bennünket ez a fordulat, hogy Al Caponét sem tudták soha elítélni maffia-tevékenységgel összefüggő bűncselekményért, csak adócsalásért. Ez azonban nem tántorította el a mestert semmitől. Más neve alatt kezdett dolgozni, de 1998-ban kiderült, hogy egy Will I Fly nevű ló, akinek Anne Jeremy volt a trénere valójában Davison idomítótelepén, a Tilling Down Farmon állt négy évvel korábban (!), és ezért végleg eltiltották a mesterség gyakorlásától, és mellékbüntetésül kitiltották Nagy-Britannia jelentősebb versenytereiről is. A szakmai válságot magánéleti problémák is tetézték. Az idomárt elhagyta felesége, és néhány évvel később kötött új házassága sem bizonyult tartósnak. Sőt a második Mrs. Davison megneszelte, hogy jelentős összegek parkolnak a tréner off-shore számláin, ezért csak 1 millió fontért volt hajlandó arra, hogy tartsa a száját. Erre már az adóhatóság is kíváncsiskodni kezdett, és perek egész sora várta az agyafúrt idomárt.

Albert Davison 2011-ben hunyt el hetvenharmadik születésnapján. Haláláig járt lóversenyre, és utolsó leheletéig megmaradt szenvedélyes játékosnak.

/ by /   Friss hírek / 0 comments

Kincsem+ krónika, 37. hét

Átlag feletti érdeklődés volt a lóversenyre péntek 13-án, félmillió feletti nyereményekkel

Chantilly-ban indult a Kincsem+ futamok sora a múlt hét hétfőn, amikor is Christophe Soumillon zsoké ismét megcsillogtatta lovagló tudását. Tegyük hozzá, hogy a nyerő Admiral Thrawn hátán ülve mindezt sokak örömére tette, még akkor is, ha a 11-9-10-13-6-os befutási sorrend egyetlen hazai játékos szelvényén sem volt fellelhető, azonban a sorrend nélküli találat 409 200 Ft-ot fizetett, s ez már több magyar TUTI játékosnak okozott boldog perceket.
Kedden hatéves és idősebb francia tenyésztésű ügetők versenyével folytatódott a Kincsem+ játék, mégpedig Toulouse-ban. A fordulóstartos futamnak 25 méteres térhátrányból vágtak neki a 155.000 eurónál magasabb életnyereménnyel rendelkező lovak, mégpedig csak 14-en, mivel az 5-ös számú Banco Dry végül nem állt starthoz. A papírforma egyértelműen Cap De Narmont (D. Brossard) mellett szólt, aki hétéves kora ellenére (vagy éppen azért, mert egyre rutinosabb) élete legjobb szezonját futja. Idei mérlege 10 futás, 5 győzelem és 3 helyezés, ami igazán mutatós a statisztikában. Talán az esős időjárás miatt kissé vizes pálya okozhatta, hogy a befutóegyenesre fordulva a biztosan vezető favorit idő előtt fáradni kezdett, és végül három fogat is megelőzte. A győzelmet (és egyben idei első aranyérmét) Balzac De L’Iton szerezte meg Frank Nivard-dal a sulkyjában, ami aligha lehet véletlen, tekintve, hogy a francia ügetőpályák egyik legkiválóbb hajtójáról van szó, akivel szinte mindig számolni kell a játék során. Az így kialakult sorrend (14-10-2-12-15) összesen 43 telitalálatot jelentett a nemzetközi fogadási hálózatban, köztük egy olyan szelvény is akadt, amelyet idehaza egy lottózóban küldtek játékba egy gépi szelvény formájában! A szerencsés nyertesek egyenként 2 134 680 forinttal lettek gazdagabbak.
Péntek 13-án sokan gondolták, hogy kihasználják a babonásan szerencsés (mások szerint szerencsétlen) nap lehetőségeit, így az átlagosnál többen ruháztak be néhány Kincsem+ TUTI szelvényre, hogy aztán az este 20:15-kor induló ügetőfutamon izgatottan kövessék a lovak küzdelmét. A PMU nemzetközi fogadási rendszerében összesen közel 1,5 milliárd forintnak megfelelő összeg gyűlt össze a kasszában az aznapi Kincsem+ játékban. Meg kell mondani, hogy akinek a favorit 14-es számú Django Du Bocage szerepelt a tikettjén, sajnos elég hamar bosszankodni kezdett, hiszen a lovat nem sokkal a start után galoppozás miatt diszkvalifikálták a futamból. Persze ilyenkor sem kell kétségbe esni, hiszen egy jó Bónusz 4 találat (amikor a futam első négy helyezettje szerepel a szelvényen) még összejöhet, nem beszélve egy Bónusz 3 találatról (a futam első három helyezettje megtalálható a tiketten), annál is inkább, mert ezeknél a nyerőosztályoknál már nem számít a lovak sorrendje. Az 5-8-6-10-1-es végső befutási sorrend kisebb meglepetésnek számított, így a telitalálatos szelvények 45 millió forintot értek. A hazai TUTI játékosok közül heten értek el nem sorrendi ötöst, ami 539 940 forintot ért. A Bónusz 4 találat 14 820 Ft-ot, míg a Bónusz 3 találat 3 540 Ft-ot fizetett a 600 Ft-os alaptétre.
Ne feledjék, szeptember 22-én, vasárnap 1,5 milliárd forintos szuper jackpot növeli a telitalálatos Kincsem+ szelvények nyereményalapját, tehát érdemes délelőtt betérni egy lottózóba. Az online játék hívei pedig a bet.lovi.hu oldalon regisztrálhatnak és játszhatnak, akár gépi, akár kézi játékot, amelyben már ők választhatják meg a megjátszani kívánt lovakat.

Horváth Zalán

Balzac De L’Iton (14) taktikus versenyben szerezte meg idei első győzelmét Frank Nivard hajtóval
Forrás: equidia.fr

A francia ügető hajtó ranglista állása 2019. szeptember 16-án
Sorrend Hajtó Győzelem Helyezés Összes hajtás
1 E. RAFFIN 207 498 1015
2 Y. LEBOURGEOIS 146 331 787
3 F. NIVARD 125 440 856
4 J.M. BAZIRE 118 127 351
5 M. ABRIVARD 110 447 904
6 D. THOMAIN 103 393 802
7 F. LAGADEUC 83 286 642
8 J.P. MONCLIN 80 315 656
9 A. ABRIVARD 79 269 602
9 A. WIELS 79 169 403
/ by /   A nap híre / 0 comments

Tölts fel és lovagold meg a milliókat szeptember 22-én!

Regisztrálj vagy ha már játékosunk vagy, akkor lépj be a bet.lovi.hu oldalra és töltsd fel az egyenleged 2019. szeptember 16. és 20. között legalább 5.000 forinttal, mi pedig megajándékozunk egy 5.000 forintos fogadási bónnal!

Az ajándék bónt egy héten keresztül használhatod fel a bet.lovi.hu oldalon. Tedd próbára a szerencsédet szeptember 22-én, vasárnap a Kincsem+ futamban, ahol másfél milliárd forint extra jackpot lesz a tét!

A játék részletei a lovifogadas.hu-n.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Vegyes eredmények külföldön

Németország

Két indulóval Zala Csaba istállója képviselte Magyarország színeit a berlini Hoppegarten-ben. A szombati versenynapon mindkét magyar ló igyekezett tisztesen helyt állni, Stormatic (Jirí Palík) sokáig az élbolyban galoppozott és tartotta is magát, a befutó végére azonban elfáradt és végül 12. helyen fejezte be az ütközetet. Hasonló eredményt könyvelhettünk el Sárkányfű (Jirí Palík) esetében is, aki szintén a finish-ben esett vissza és 10. helyezéssel zárta a versenyt.

Az eredmények és a videók (regisztráció után) itt megtekinthetők.

Ausztria

Nagy érdeklődés övezte a vasárnapi ebreichsdorfi meetinget, azonban itt sem voltunk szerencsések. A nyitófutamként megrendezett amatőrversenyben Drexler Virginia és Mirtusz helyezetlenül ért célba.

A második futamban Selyemkő (Piotr Krowicki), Rajsamatazz (Tomas Lukásek) és Kostjukov (Milos Milojevic) triója versenyzett együtt, és a verseny végén a jelölt sorrendben érkeztek meg a negyedik,  ötödik és a hatodik helyre.

Az 1650 méteres Joker – Sagen Sie Ja – Trophy, Preis V. Cooper’s Pub Díjában volt egy kicsit több szerencséje a hazai lovaknak, hiszen Summer Bilberry (Michal Demo) és Ace of Spades (Milos Milojevic) is pénzért futott. Előbbi bronzéremmel, utóbbi pedig negyedik helyezéssel gazdagította istállóját.

A 151. Österr. Galopper-Derby-ben futott volna a Noémi Racing istálló reménysége, Tarzaniya (Tomas Lukásek), aki sajnos az indító rendelkezésére nem versenyezhetett. Tomas Lukásek zsoké elmondása szerint sajnos az ottani berakószemélyzet egyáltalán nem segített a ló beállításában, így mindössze négyen futották végig a távot.

Az eredményekről bővebben itt olvashatnak

Szlovákia

Kalandosan sikerült a Prvy ZEREX akadályversenye Pozsonyban, ahol Babilonia képviselte hazánkat nyergében Adam Cmiellel. A 4500 méteres hosszútávú versenyben Paris Eiffel (Martin Cagan) bukása, majd szabadra kerülése különösen felborzolta a kedélyeket, hiszen pont a befutóban találta szemben magát az éppen finishelő mezőnnyel. Szerencsére az ijedtségen kívül senkinek sem esett baja. A futam favoritja Meny Bay (Jaroslav Brecka) ismét könnyen nyert, mögötte pedig Babilonia (Adam Cmiel) lett a második, kihasználva remek végsebességét. Harmadik helyen Rubychop (Lukas Matusky) végzett.

Pörgős versenyt hozott a Vel’ká cena BBAG Baden-Baden csikófutama, ahol a csapat jó részét magyar indulók adták. A gyorsan kezdők ritmusát a mezőnynek nehezére esett felvenni, így a helyezettek mögött már jócskán megnyúlt a társaság. Végül Eternity (Adam Florian) és Bramastra (Goran Mesetovic) csatáztak a győzelemért, és kettejük közül az előbbi volt a kitartóbb. A többiek Spartico (Zdenko Smida), Imperialiste (Kozma István), Coeur de Leon (Jaroslav Línek), Silverado (Pavlina Filipová) és Sky (Daniel Vyhnálek) sorrendben fejezték be az erőpróbát.

A versenynap hőse az Álmodó Istálló büszkesége: Crushing Power (Zdenko Smida), aki a Tatranská cena spolocnosti K-K METAL 1200 méteres sprintjét nyerte. A győzelem mellett fontos megemlíteni, hogy a magyar lovat egy pillanatra sem tudták megszorítani, a starttól a célig a mezőny előtt járt, a befutóban úgy tűnt le is távolozhatja ellenfeleit, akik végül ugyan megközelítették, de pozícióját nem veszélyeztették. Az érmes helyek Efily-hez (René Koplik) és Gentleman Jack-hez (Daniel Vyhnálek) kerültek.

A 2. futam a Cena Dancing Theatre nevet viselte, melyben Honthy Hannáért (Goran Mesetovic) izgulhattunk. A szép küllemű kanca 5. helyen zárta a futamot, csupán egy fejhosszal lemaradva a 4. helyről.

Az eredmények és a futamok az alábbi linken érhetők el.

Gratulálunk a győztesnek és a helyezetteknek!

Varga Áron

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Álmodós siker az Őszi Hendikepben

Dante’s Peak „csak játszott” ellenfeleivel az 1200 méteres napi főversenyben azaz az Őszi Hendikepben. A nyolc lovas társaságban korábbi eredményei révén Dante’s Peak (Stanislav Georgiev) egyértelműen kiemelkedni látszott és igen látványos stílusban realizálta esélyét az I. osztályú hendikepben. Ezzel a szép futással május óta tartó hullámvölgye után idei második elsőségét ünnepelhettük. Bírónő szintén jól mozgott és ugyan a nyerőtől elmaradt hét hosszra, még így is magabiztosan szerezte meg az ezüstérmet. A harmadik helyért már szép küzdelmet alakult ki La Lianga és Pokolfajzat között, végül szokásos hajrájával utóbbi végzett érmes helyen.

A milerek ezúttal a Jeremy Díjban feszültek egymásnak és itt is favoritsikert könyvelhettünk el Upper Rebel-nek (Bakos Gábor) köszönhetően, aki nagy küzdelmek árán zsebelte be a legjobbnak járó díjat. Mögötte heroikus küzdelemben Original mindössze rövid fejjel maradt le az elsőségről, a bronzérem pedig szintén minimális különbséggel Used To Be-h ez került.

A nagy érdeklődés miatt két részre osztott Szeptemberi Díj a nap nyitó és zárófutamaként került megrendezésre a szokásos 1400 méteren. Az első részben ügyes helyezkedéssel Fit To Fly (Nagy Tamás) szerzett megérdemelt győzelmet, melyért minden egyes méteren meg is dolgozott, hiszen Nirado óriási ellenfélként egészen a célig üldözte ellenfelét. Utóbbi rövid fejhosszal maradt csak alul a harcban a harmadik helyezett pedig Miss Orchidea lett.

A második részben óriási meglepetésként Banana Jet (Jozef Parigál) viccelte meg a favoritokat. Az utolsó száz méteren olyan meggyőző támadással érkezett meg ellenfeleire, melyet képtelenek voltak visszaverni, így fél hosszal She Moves és Aloiv Aivilo előtt érte el a célvonalat.

A nap második futamában Lujza ismét szárnyalt, hiszen top súlya ellenére másodszor is győzött nyergében Mészáros Zsolttal. A favoritok közül United a dobogó második-, míg Magical Thinking a harmadik fokra állhatott fel.

Kezdő csikók mutatkoztak be vasárnap a nap harmadik futamában, valamennyien először versenyeztek. Az újoncok esetében mindig nehéz helyzetben vannak a fogadók, ellenben a munkaformák révén a favoritban bízó játékosok örülhettek, hiszen Secret Grey (Stanislav Georgiev) győzedelmeskedett. Remek stílusban debütált Amerika Kapitány (Suták Csenge) is, aki minimális különbséggel követte a nyerőt, a harmadik helyezést pedig már nagyobb különbséggel, de Avignon (Jozef Parigál) szerezte meg.

A sprinterek V. kategóriában is lehetőséget kaptak, ahol szintén a jó esélynek számító lovak játszottak főszerepet, közülük az amerikai származású Ilvy (Nagy Tamás) vitte a prímet. Küzdelmekben most sem volt hiány, elvégre a helyezettek között is minimális különbségek döntöttek, Twisted Logic és Barriss sorrendben.

A kis képességű lovaink ezúttal is népes társaságot alkottak a Dancing Candle Hendikepben, ezúttal Suták János idomítottja Bryan  (Suták Csenge) győzött megelőzve a gátversenyekből is jól ismert Royal Ron-t és a szépen javuló Kapdarkey-t.

Varga Áron

Az eredményekről bővebben itt olvashatnak.

Fotógalériánkért pedig látogassanak el a Magyar Lovaregylet facebook oldalára.

fotó: dr Kovács Gábor

/ by /   Friss hírek, SZAKMAI Agár, SZAKMAI Galopp, SZAKMAI Ügető / 0 comments

Elindul a Nemzeti Lóverseny Elszámoló Rendszer, változik a Futtatási szerződés és az elszámolási folyamat!

Tisztelt Futtatók, Idomárok, Lovasok, Tenyésztők!

2019 őszén elindul a Nemzeti Lóverseny Elszámolási Rendszer (“NLER rendszer”).

Az NLER rendszer segítségével a Kincsem Nemzeti Kft.-vel elszámolási kapcsolatban álló futtatók, idomárok, lovasok és tenyésztők internetes felületen (https://nler.kincsempark.hu/) tájékoztatást kaphatnak a Kincsem Nemzeti Kft. által vezetett, mindenkor aktuális pénzügyi egyenlegükről, Kincsem Nemzeti Kft.-vel kapcsolatos múltbeli pénzügyi tételeikről, valamint letölthetik a Rendszer által generált nyeremény bekérő leveleiket.

Az NLER rendszer használatáról bemutatót és oktatást tartunk az alábbi időpontokban és helyszíneken:

  • 2019. szeptember 25-én (szerdán) 12h-13h között az Alagi Versenypályán
  • 2019. október 17-én (csütörtökön) 12h-13h között a Kincsem Parkban (Ügető oldali tárgyalóban)
  • 2019. október 28-án (hétfőn) 12h-13h között a Kincsem Parkban (Ügető oldali tárgyalóban)

Minden érintettet szeretettel várunk!

Az NLER rendszer bevezetésével párhuzamosan a Kincsem Nemzeti Kft. néhány változtatást vezet be a versenyekkel kapcsolatos elszámolási folyamatban.

A fentiekről bővebben: lásd a Tajekoztato_level_NLER_rendszer_bevezeteserol_es_az_elszamolasi_folyamat_valtozasairol_V20190912.pdf dokumentumban!

A Kincsem Nemzeti Kft. egyúttal a Futtatási szerződéseket is módosítja, lásd a FUTTATASI_SZERZODES_MODOSITASA_v20190912.pdf dokumentumban!

A szerződésmódosítás tervezetére a Magyar Lóverseny Szövetség, mint az ÁSZF-ben megjelölt érdekképviseleti szerv a kifüggesztéstől számított 15 napig (2019. október 1-ig) tehet észrevételeket.

Kincsem Nemzeti Kft.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek, SZAKMAI Galopp / 0 comments

Állatjóléti szeminárium 6.

Tisztelt Idomár Sporttársak! Kedves Kollégák!

2019. szeptember 25-én, szerdán, folytatódik a Kincsem Nemzeti Kft. és a Magyar Lovaregylet közös szervezésében zajló szeminárium sorozat. (Alagi Versenyló Tréningközpont, 10.00 – 13.30.)

A következő témáink:

A stressz élettana (Jól van a lovam?) – Dr. Nyerges-Bohák Zsófia

A Kincsem Nemzeti Kft. új pénzügyi elszámoló rendszere – Horváth Milán (E téma nem érinti közvetlenül az eddigieket, az érdeklődésre való tekintettel teszünk kivételt.)

Minden tisztelt idomár megjelenésére számítunk.
Kincsem Nemzeti Kft. – Magyar Lovaregylet.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

A sprinter király Battaash Longchamp-ba tart

Írta: James Burn, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Nem kellett sokat várni az új ászra a sprinter-klasszis Blue Point visszavonulása után, hiszen máris Battaash (2014 pher, Dark Angel – Anna Law, Lawman) nevétől hangos a világsajtó. Az évjárattárs mindig ott volt a nemrég ménesbe vonult sztár nyomában. Kétszer kikapott tőle a King’s Stand Stakes-ben, de most dominanciára készül. Goodwoodban már megnyerte a Group 2-es King George Stakes-et, majd a yorki Group 1-es Nunthorpe Stakes-et is behúzta, második sikerét aratva a felsőházban Jim Crowley kezében. Az elsőre 2017-ben került sor, a Prix de l’Abbaye-ban. Charlie Hills mester, és Hamdan Al Maktoum sejk azt tervezi, idén is indítják a lovat Longchamp-ban, annak ellenére, hogy tavaly csak negyedik tudott lenni.
– Battaash remek formát igazolt Yorkban, őfenségével úgy látjuk felért a csúcsra – nyilatkozta Hills. – Ez a futás elég sokat kivett belőle, ezért nem indítjuk Írországban az Irish Champions Weekenden, ahogy eredetileg elképzeltük. Ha sikerülni nyerni vagy jó helyezést elérni a Csatorna másik felén, szeretnénk a Breeders’ Cupot tűzzük ki célul.

A remek telivér eddig tizenkilenc alkalommal futott életében, tíz győzelem, két második és három harmadik helyezés áll neve mellett, életnyereménye közel 1.4 millió font (511 millió forint). Battaash kurzusa már most nagyon alacsony a bukmékereknél a Prix de l’Abbaye-ban, csak a feltett összeggel azonos kifizetést mernek vállalni (szakmai nyelven Evens) de további csökkenés várható. Félelmetesek az ellenfelek. A July Cup idei hőse, Ten Sovereigns 5/1 körül áll, a Nunthorpe-ban megvert Soldier’s Call esélyeit 8/1-re becsülik a könyvesek, a címvédő Mabs Cross-t még nem árazták be stabilan 6/1 és 10/1 között ingadozik.

Hamdan sejknek jelenleg 162 lova áll tréningben Nagy-Britannia és Írország kb. tizenöt idomárjainál, akik között a legnagyobbak mellett pályakezdők és kevésbé ismertek is szerepelnek. Ne keverjük őt össze az ifjabb Hamdan sejkkel, aki Mohammed sejk fia és egyben trónörököse. A mi sejkünk Mohammed sejk bátyja, az Egyesült Rab Emírségek pénzügy és iparügyi minisztere. 1988 óta futtat, és idén már 109 alkalommal nyertek a lovai. A legjobb éve 1995 volt, amikor 166 nyerőt nyergeltek a trénerei. A klasszikus sikerekből bőven kijutott neki az elmúlt harmincegy esztendő alatt, amelyből most csak annyit emelünk ki, hogy kétszer nyert Epsom Derbyt (Nashwan – 1989, Erhaab – 1994) és egy alkalommal Ír Derbyt (Salsabil – 1990).

1 658 659 660 661 662 663 664 812