/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Vortice Bi nyerte a Bródy János Emlékversenyt

Látványos küzdelemben dőlt el az idei Bródy János Emlékverseny.
Az igazi támadások a befutóban érkeztek, ahová Wiss Shadow (Németh Viktória) hozta az ügetőket. A kanca szívósan védekezett, azonban egyvalaki erősebb volt nála. A győztes Vortice Bi lett Fazekas Imrével, a harmadik helyet pedig a nyerő istállótársa, Unique Vil (Varga Sándor) szerezte meg.

1. futam

Very Nice Photo állt élre a startot követően, mögötte Vitya, White Plains és Show Kronos volt a sorrend, senki nem ügetett kiszakadva a 8 lovas mezőnyből. A túlsó oldali egyenesben a vezető kettős előnye nőtt az üldözőkkel szemben. Mikor a lovak ráfordultak a finisre, látszott, hogy már csak a harmadik helyre lesz küzdelem White Plains és a támadó Unigena Sun között. Very Nice Photo start-célban nyerte a versenyt, Vitya és Unigena Sun volt a további sorrend.

Befutási sorrend: Very Nice Photo (4) – Vitya (1) – Unigena Sun (2)
Győztes idő: 21,1

2. futam

Nubia ment el vezetni, Old Shatterhand, Timur, Undercover és Ujgur Kisasszony volt a további sorrend. Undercover egy körrel a vége előtt már Nubia mellett ügetett a második spúrban, az ő hátán Ujgur Kisasszony volt. A túlsó oldalon a startnál hibázó Sunny is feljebb zárkózott. A befutóra fordula még majdnem mindenki esélyes volt legalább egy helyezésre. A győzelmet Undercover szerezte meg Ujgur Kisasszony és Sunny előtt.

Befutási sorrend: Undercover (2) – Ujgur Kisasszony (6) – Sunny (7)
Győztes idő: 24,9

3. futam

Lejelentés: Uiderico (6)

Többszöri próbálkozás után indult el a nap harmadik futama. Zizitop, Zsozsoka, Vezuvián sorrendben érkeztek a kanyarra, ahol Zsozsoka átvette a vezetést. Mögé az egyenesben megékezett Vezuvián majd Velocity. Kettévált a mezőny, a vezető trió ellépett az üldözőktől. Hátulról Varannó kezdte meg a zárkózást.  A célegyenesben Vezuvián megelőzte Zsozsokát, a harmadik helyre Velocity érkezett meg.

Beutási sorrend: Vezuvián (3) – Zsozsoka (2) – Velocity (4)
Győztes idő: 24,9

4. futam

Lejelentés: Nelli Gull (8)

Svéd barát hibával kezdett és kiesett a versenyből.
Utah River jól indult és elment vezetni, mellé Salt Lake City zárkózott fel, majd Rózsakert, Örs és Sholty Geri duója, valamint Sóvirág volt a sorrend. Utóbbi, az egyik favorit a túlsó oldalon kezdte meg a zárkózást, ahol Rózsakert elindult visszafelé. A fordulóban Salt Lake City és Sholty Geri indítottak támadást a vezető Utah River ellen, majd az egyenesben Sóvirág is elindult. Az ő győzelmét hozta a futam, Salt Lake City és Sholty Geri osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend: Sóvirág (4) – Salt Lake City (5) – Sholty Geri (6)
Győztes idő: 22,3

5. futam

Vital RG elugrotta magát az indítást követően és kiesett a versenyből. Royal Flesh vállalta magára a vezetést, mögötte két kettesfogat ügetett, a sort nem kiszakadva Tengelic zárta. Speedy Boy a túlsó egyenesben felügetett a vezető Royal Flesh mellé, elindult Szacharin és a startnál bizonytalankodó Salihamidzic. A befutóegyenesre fordulva hibázott Royal Flesh, diszkvalifikálták. Speedy Boy magabiztos elsőként haladt át a célvonalon, Trencsén és Szacharin értek célba mögötte.

Befutási sorrend: Speedy Boy (5) – Trencsén (1) – Szacharin (3)
Győztes idő: 19,8

6. futam

Timoko R.L.-t diszkvalifikálták a start után, mert hibázott. King’s Call vállalta magára a vezetést, őt Unika Vik, Disney HR, Saron és Swarovski követték. A befutóban Unika Vik megtámadta King’s Call-t, azonban még a cél előtt elugrotta magát, így őt is diszkvalifikálták. Disney HR lett a második, messzi harmadikként Swarovski ért célba.

Befutási sorrend: King’s Call (2) – Disney HR (1) – Swarovski (4)
Győztes idő: 20,4

7. futam

Hajtóváltozás: Bronsvlinder (5) – Miodrag Pantic

Második indításra jött el a mezőny a starttól. Bimbo de Chenu állt élre, őt Samuel Becket A.T. és a hátulról forduló, de gyorsan talpon lévő Wiss Shadow párosa követte. Az első egyenesben Wiss Shadow felment a vezető ló mellé, Samuel Becket A.T-hez Vortice Bi csatlakozott, majd Unique Vil és Underpaid Hanover következtek. Az utolsó kanyarban Wiss Shadow gyorsított és átvette a vezetést. Vortice Bi, Unique Vil és Underpaid Hanover indítottak támadást a finisben és látványos küzdelem után Vortice Bi lett a nyerő, Wiss Shadow és Unique Vil pedig a helyezettek.

Befutási sorrend: Vortice Bi (3) – Wiss Shadow (7) – Unique Vil (2)
Győztes idő: 20,0

8. futam

Lejelentés: Miki (5)

Elsőre sikeres volt az indítás, Zabrina kezdett galoppal, Nixont pedig feltartották. Redwood Vita indult jól, mellé a kanyarban megérkezett Una Noche Mas, majd Nacho Nico és OnzeDe Mayo, valamint Ügető Star volt a sorrend. Az első egyenes végén Redwood Vita-t is diszkvalifikálták, négyen maradtak versenyben. Une Noche Mas-t Onze De Mayo támadta, de megverni nem tudta, Nacho Nico és Ügető Star a harmadik és negyedik helyet szerezték meg.

Befutási sorrend: Una Noche Mas (3) – Onze De Mayo (4) – Nacho Nico (8)
Győztes idő: 24,0

9. futam

Lejelentés: Kingstone (2)

Oklahoma Font és Norman mentek el vezetni, majd Celebrity Classic és Top Up következtek. Az első egyenes végén Celebrity Classic feljött a második helyre, a túlsó egyenesben pedig Top Up is elment Norman mellett. A vezető két ló jelentős előnnyel elment a többiektől. Oklahoma Font nagyon könnyen nyerte a versenyt, mögötte Celebrity Calssic ért célba másodikként, azonban a befutóegyenesben történt hibája miatt diszkvalifikálták, így No Fear és Ruby Reeves szerezték meg a helyezéseket.

Befutási sorrend: Oklahoma Font (7) – No Fear (9) – Ruby Reeves (10)
Győztes idő: 21,5

 

Tags:
/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Öttusa: sporttörténelmi vb lesz jövőre a Kincsem Parkban

Már 500 nap sincs hátra a budapesti, olimpia kvalifikációs Öttusa Világbajnokságig. Jelentette be március 12-én hétfőn a Magyar Öttusa Szövetség. A Kincsem Parkba tervezett világversennyel egy időben a sportág történetében először, laser-run-világbajnokságot is rendeznek.

Foto: m4sport.hu

Martin Dawe, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) marketingvezetője a hétfői sajtótájékoztatón – amelyet az esemény helyszén, a Kincsem Parkban tartottak meg – hangsúlyozta: Budapest lesz az első olyan város, amely egy időben rendezhet felnőtt öttusa vb-t, valamint a lövészetből és futásból álló laser-run-világbajnokságot, vagyis ahogy ő nevezte: öttusa-világfesztivált.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója kiemelte: a hazai világversenyek mindig megmozgatják az embereket, és sokan szurkolnak a magyar versenyzőknek. Az öttusázóként olimpiai bajnok sportvezető emlékeztetett arra, hogy nem volt ez másként 1989-ben sem, amikor 10 ezer néző előtt ő nyert egyéni világbajnokságot a Kincsem Parkban.

Stocker Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportkapcsolati főosztályvezetője elmondta, hogy az államtitkárság mindig támogatja a világversenyek, valamint a rangos nemzetközi sportesemények hazai megrendezését, s mivel az öttusa a kiemelt sportágak közé tartozik, különösen fontos számukra, hogy a jövő évi vb sikeres legyen.

Bretz Gyula, a magyar szövetség (MÖSZ) elnöke hangsúlyozta, Budapest jövőre Európa Sportfővárosa lesz, s ezt az elismerést egy sikeres vb megrendezésével szeretnék még maradandóbbá tenni. „A Kincsem Parkban volt már többféle öttusaverseny, de a jövő évi vb-t úgy szeretnénk megrendezni, hogy minden egy területen legyen” – mondta az elnök. Kiemelte: éppen ezért van szükség egy uszoda felépítésre a helyszínen.

Pálvölgyi Miklós, a MÖSZ projektmenedzsere felidézte a Magyarországon eddig rendezett hét öttusa-világbajnokságot, majd reményét fejezte ki, hogy a jövő évi vb-n már használhatják az évtizedekkel korábban megálmodott sportági központot, és az új uszodának köszönhetően a Kincsem Park ad majd otthont mind az öt számnak.

Az öttusa többi száma közül a lovaglás, illetve a laser-run területe adott – azokat korábban már több versenyen kipróbálták –, míg a vívást a Nemzeti Lovas Színházban rendezik. A vb-t 2019. június 23. és 29. között rendezik meg.

/ by /   Kiemelt egyéb hír, Turf írások / 0 comments

Második Grade 1-es versenyért nyerte a fiatal lovashölgy

Sokan egy életen át várnak arra, hogy jóvá tegyenek egy hibát, ám Lizzie Kellynek ennél jóval kevesebbet kellett várnia.

Lewis Porteous interjúja Lizzie Kellyvel – Racing Post, 2017. november 26. Szerkesztette és fordította: Kovács Botond.

Amikor bejelentették, hogy harminchárom év után idén ismét lesz női indulója a Cheltenham Gold Cup-nak, mindenki Kellyről beszélt a turf világában. A huszonnégy esztendős hölgynek és lovának Tea For Two-nak milliók szurkoltak országszerte. Nem végződött azonban happy-enddel a történet. A ló a második ugrásnál megbotlott és lovasa hatalmasat esett. Mindössze harminc másodperccel a start után véget ért az álom.

– Borzalmas érzés volt – emlékszik vissza Lizzie a szomorú délutánra. – A pálya személyzete egy gödörből húzott ki és jó néhány percig eltartott, amíg biztosan álltam a lábamon és pontosan tudtam, hol vagyok. Ahhoz tudnám hasonlítani az érzést, amikor egy átmulatott éjszaka után valaki felkel egy idegen házban és nem tudja hirtelen, hogy került oda. Persze ezt az érzést csak hallomásból ismerem – nevet a fiatal lány.

A korai kiesésnek az volt a jó oldala, hogy nem kérdőjeleződött meg Tea For Two alkalmassága az ilyen kaliberű versenyekben, ezért Kelly hamar elkezdett gondolkodni egy B-terven, amivel ki lehetne köszörülni a csorbát. Persze ehhez a lónak is egészségesnek kellett maradnia testileg és lelkileg egyaránt. Ez azonban nem volt biztos.

– A lovam az eset után nem talált magára, mondhatnám teljesen megváltozott. Előtte mindig jókedvűen fogadott, hosszú percekig lehetett vele barátkozni a bokszában és szerette a társaságot is. Ez azonban teljesen megváltozott. Elvesztette önbizalmát, ezért majdnem mindent elölről kellett kezdeni és ismét meg kellett hozni a kedvét a versenyzéshez. Ehhez a Betway Bowl Chase-t szemelte ki a menedzsment, egy Grade 1-es besorolású akadályversenyt a Grand National Fesztiválon. E futam ismét lehetőséget adott Kellynek, hogy nőként a figyelem középpontjába kerüljön. Ő ugyanis az egyetlen hölgy, aki Grade 1-es győzelemmel rendelkezik akadályversenyben Nagy-Britanniában és Írországban. Tea For Two-val ugyanis 2015-ben sikeresen abszolválták a Kauto Star Novices’ Chase-t. Azonban a lány nem kért a felhajtásból.

– Nem szerettem volna, ha ismét a média érdeklődésének a középpontjába kerülök. Ezért cselhez folyamodtam és nem mondtam meg senkinek mire készülök. Még édesapámnak és a barátaimnak sem. Cheltenham előtt nem hagytak élni az újságírók, a lábamat sem tudtam kitenni a mázsaházból anélkül, hogy ne rohant volna le vagy két tucat riporter. Úgyhogy másként alakítottam a dolgokat és ez így volt jó. A verseny előtt mindenki figyelme az ország legtehetségesebb akadály lovára, Cue Card-ra összpontosult, aki egyébként szintén felbukott a Gold Cup-ban, de ennek ellenére a Bowl favoritja volt. Ott volt még Silviniaco Conti is, aki már kétszer nyerte ezt a versenyt, és még megemlíthetnénk az új csillagot, Bristol De Mait, a veterán Smade Place-t és Empire of Dirtöt. Ilyen indulói vannak egy hamisítatlan Grade 1-es versenynek. Az volt a tervem, hogy az ösztöneimre és a megérzéseimre hallgatok verseny közben. Tea For Two remek lovaglás és nagyszerű összhangba kerültünk egymással – mondta Kelly.

Az egyetlen problémát az okozta, hogy a ló trénere, Lizzie édesanyja, Jane és férje, Nick Williams nem voltak benne biztosak, hogy a ló kiheverte már a Cheltenhamben szerzett lelki megrázkódtatást. Még a verseny előtt is nagyon furcsán viselkedett Aintree-ben.

– Amikor a jártatóban sétáltunk, nem lehetett ráismerni. Általában nehéz rá felülni és nehéz kivezetni a pályára. Most fejét lógatva sétált és egykedvűen lépkedett a pálya felé. Tudom, hogy furcsa, hogy ezt mondom, de én már megszoktam a rakoncátlanságát, és őszintén szólva, engem nagyon aggasztott a nyugalma. Édesanyámat is. Az utasítás csak ennyi volt: – Lovagolj úgy, ahogy jónak látod.

A legfontosabb szempont az volt, hogy gond nélkül befejezzék a versenyt és ismét meghozzák Tea For Two kedvét a futáshoz. – Az első három ugrás remekül sikerült, nagyon jól pozíciót sikerült szerezni, de a lelátó előtt még mindig nagyon egykedvűen versenyzett a lovam. Szinte cammogott és egy grammot sem húzott, pedig általában nagyon pullozik – meséli Kelly. – Gondoltam, sok választásom nem maradt, megpróbálok tempót menni. Amikor elhagytuk a lelátót, egyszer csak elkapta a vasat és éreztem, kezd megváltozni a viselkedése. Egyre jobban húzott és nekem csak arra kellett figyelnem, hogy továbbra is jól helyezkedjünk. Éreztem, visszatért a kedve, csodálatos érzés volt. Miután az összhang ismét helyreállt ló és lovas között, már nem csupán a tisztes helytállás volt a cél.

– Az utolsó kanyar előtt elindítottam lovam és egyből feljebb csúsztunk pár hellyel. Körülnéztem és már minden ló ostor alatt galoppozott, de nekem még nem kellett felvennem a botot. Mire kiértünk a kanyarból már csupán Cue Card volt előttünk és bár még hosszú volt az út hazáig teli volt a kezem, Paddy Brennan pedig már lovagolta Cue Cardot. Tea For Two legjobb tulajdonsága az, hogy ugrás közben is tud előzni. Azt gondoltam, ha az előttem levő ló mellé tudok érni, akkor az ugrás felett könnyűszerrel megelőzhetem. Cue Card kezdett fáradni és balra tört. Lovam tartotta az irányt és az utolsó előtti ugrás után már mi voltunk az élen. Ha csak egy kicsivel is, de a 2/1-es favorit előtt versenyeztünk. Ez volt a legkényesebb pillanat. Az utolsó ugrás a legnehezebb lélektanilag. Nem akartam dönteni Tea For Two helyett mit csináljon, ezért mindent ár bíztam. Tökéletesen vette az ugrást és az élre kerültünk. Szerintem így akart bocsánatot kérni a cheltenhami fiaskóért. Alig akartam elhinni, hogy vezetünk és már alig vártam, hogy elérjük a célt. Éreztem, hogy Cue Card ismét elindult, de Tea For Two mindent beleadott és az utolsó vágtaugrásnál olyan hosszúra nyújtotta a nyakát, amennyire csak tudta.

A célbírói ítéletben is egy nyak a különbség az első és a második ló között. Csodálatos finist láthatott a közönség.
– A világ legjobb érzése az, amikor az öcsém Chester felém rohan egy nyert verseny után – mondja büszkén a fiatal lovas. – Ennél nagyobb díj nem létezik számomra. Minden versenyemen ott van és a családom más tagjai is rendszeresen velem tartanak. Tea For Two tulajdonosa édesanyám. Csikóként vásárolt és azóta ő gondozza és trenírozza. Lovagolni azonban csak én szoktam. Sok bizalmat kapok és sok döntést én hozok a lovaglásaimmal kapcsolatban, de a felelősséget is vállalnom kell értük. Soha nem éreztem még ennyire boldognak magam nyeregben. Különösen jól jött ki mindez a cheltenhami eset után. Rengeteg gratuláló telefont és üzenetet kaptam és ez rengeteg erőt ad a jövőre nézve.

Amikor megkérdeztem Kellyt, melyik Grade 1-es győzelmének örült jobban, gondolkodás nélkül rávágta, hogy ez utóbbinak.

– Kétség sem férhet hozzá, hogy ez utóbbi áll közelebb a szívemhez. Az első győzelem ugyan mindig nagyon kedves az embernek, de itt olyan lovakat és zsokékat vertünk meg, akik a világ élvonalához tartoznak. Méghozzá a szezon egyik legkiemelkedőbb versenyében a Betway Bowl-ban.

Kelly úttörőnek számít a lóversenyzés világában. Természetesen jobban szeretné, ha nem női zsokéként gondolnának rá, hanem egyszerűen csak zsokéként. Akárhogy is van, egészen biztosan rengeteg fiatal lovas tekinti őt példaképnek. Annak ellenére azonban, hogy már két Grade 1-es versenyt is megnyert és idén 112 versenyéből tizenegyszer győztesként mázsált vissza, nem kapkodnak érte a trénerek. 87 lovaglást ugyanis édesanyjától kapott.

– Tudom, hogy nagyon nehéz lovaglást kapni, főleg úgy, hogy nem egy nagy trénernél dolgozom. Minden estre nagyon köszönöm azoknak, akik lehetőséget adtak idén. Szerintem, ha 30-40 lovaglással többet kapnék jövőre, már akkor be tudnám bizonyítani, valójában mire vagyok képes.

Az aintree-i mítingen kívül számos más hölgylovasnak is remek szezonja volt idén. Így Rachel Blackmore-nak is, aki Írországban ugró kategóriában apprentisz champion lett. Josephine Gordon a síkversenyek világában volt igen sikeres.

– Manapság egyre több női lovas van és talán a lehetőségek száma is nőni fog a jövőben – reméli Kelly. – Szerintem jó irányba tartunk. Ha egy lány elhatározza, hogy zsoké akar lenni, minden lehetősége megvan rá, hogy elérje álmai megvalósulását. Ettől függetlenül szerintem, mindig is több férfi zsoké lesz, mint női.

Kelly azt tanácsolja a fiatal lovasoknak, hogy eddzenek sokat, mert a fizikai állóképesség és a jó erőnlét mindennél fontosabb.

– Én naponta járok a személyi edzőmhöz, ezenkívül műlovas tréningeken is rendszeresen részt veszek, egészségesen táplálkozom, nem járok szaunába és természetesen távol tartom magam a dohányzástól, az alkoholtól és a tiltott szerektől. Ezen felül mindenben kikérem szüleim tanácsát, akiknek a támogatására mindig számíthatok.

Íme a recept. Fiatal lovasok! Ezt a példát kövessék!

1 686 687 688 689 690 691 692 731