A hazai tenyésztésű háromévesek legrangosabb versenyében, azaz a Kovács Mihály Emlékversenyben Mont Master start-cél győzelmét ünnepelhette a közönség. Fézer Róbert idomítottja a teljes szezonban jól teljesített. Győzött a Papp Sándor Emlékversenyben, majd közeli negyedik lett a 97. Magyar Derby-ben, később pedig a Szent István díjban bizonyította rátermettségét, ahol nemzetközi mezőnyben szerzett ezüstérmet. A mostani győzelem szintén nemzetközi szintűvé erősödött a cseh tréningben álló Államfővel. A két mén egyébként a befutóban látványos csatát vívott, de Mont Master minden támadást vissza tudott verni, így ezzel a győzelemmel begyűjtötte pályafutása legjelentősebb eredményét.
A futam után Fézer Róberttel beszélgettünk a verseny kapcsán:
Gratulálunk a szép eredményhez! Remek versenyben, igazán megérdemelten került hozzátok az első díj. Visszatekintve hasonlóan képzelted el a futam alakulását?
Az eredeti terv az volt, hogy mindenképpen megyünk előre, mivel nekünk van egy nagyon jó utazósebességünk, amit ki lehet használni verseny közben, pláne úgy, hogy mély volt a pálya. Közben pedig bíztam benne, hogy ilyen iram mellett a jó végsebességgel rendelkező ellenfelek már nem tudnak úgy zárkózni a végén.
Mindig start-célban versenyzett, tud hozzátenni a végén, de nincs meg benne az az igazi speed, ami kellene, ezért az utóbbi időben mindig hasonló utasítást adtam a lovasának. Derby után volt még benne fejlődés, reméltem, hogy a Szent István Díjban még egy kicsit tud fejlődni. Versenyről-versenyre jött előre, így én nagy bizalommal adtam indulónak.
A futam végén komoly küzdelembe került Államfővel, de sikerült kivédekeznie a támadásokat.
Igen ha hátulról érkezik a támadás, még inkább kitart, mindent megtesz, hogy megtartsa a pozícióját és szerencsére ez a taktika most is kifizetődött.
Hogy van azóta Mont Master?
Hála Istennek nagyon jól érzi magát, jó kedvű nem viselte meg a verseny, még az étvágya is remek.
Mikor láthatunk benneteket ismételten?
A St. Leger-re készülünk, így csütörtökön megkezdjük vele a munkákat. Kíváncsi leszek, hogy a plusz 400 méter mennyire fog neki tetszeni, ezért igyekszünk erre is felkészíteni. Örülnék neki, ha az esős idő hasonlóan mély pályát hozna majd, mert sokkal szívesebben mozog az ilyen talajon. Bízom benne, hogy eredményesek leszünk a továbbiakban is.
Új név került a Szegedy István Emlékverseny trófeájára. A Nemzetközi Lóverseny és Food Truck Show második napján szombaton illusztris mezőny vett részt 1800 méteres versenyben. A futamot a Prolongo istálló egyik új tavaszi importja Alexander U.R. nyerte tulajdonosával Rutkai Józseffel megelőzve a mindig jól futó Urán Ladyt és Promo Kempet. A friss nyerőnek ez volt a harmadik versenye a Kincsem Parkban és két biztató futás után az első sikere, mely rögtön 600.000 forint nyereményt jelentett a tulajdonosának.
Remek versenyzés után Bíborhajnal start-célban győzedelmeskedett a 2019-es Aperianov Zakariás Emlékverseny-Imperiál Díjban. A cseh és szlovák lovakkal erősödő mezőnyben papíron jobb esélyeket is találtunk, de a hűséges „csepp” kanca ismét bebizonyította, hogy hatalmas szívével minden nehézséget képes áthidalni. A remek szereplés után ismét felkerestük Zala Csaba idomárt, akinek ezúton is gratulálunk a szép teljesítményhez!
Ismét komoly nagydíjban sikerült nyernetek, természetesen most is a győzelem lebegett a szemetek előtt, mégis gondoltad volna, hogy Bíborhajnal megbirkózhat egy ilyen acélos mezőnnyel is?
A vasárnapi napon két lovamat láttam esélyesnek, köztük Bíborhajnalt is, nagyon bíztam benne, hogy most is hasonlóan jól szerepelhet, mint a tavalyi évben. Úgy gondolom utólag nézve a többiek kicsit eltaktikázták a futamot, nem jöttek utánunk, később pedig hirtelen akartak indulni a mély pályán ez pedig már nem ment egyiküknek sem. Ehhez képest mi végig a saját tempónkban tudtunk galoppozni. Eredetileg Capitaine Fregat-tól féltem, hiszen vele sokszor futottunk már együtt és mindig nagyokat csatáztunk, de ő még a lovasításkor lejelentésre került. Néztem a külföldi vendégeket is, látszott az eredményekből, hogy jó lovak, de kicsit bíztam a hazai pálya adta előnyünkben, hiszen sokszor van úgy, hogy az idegen környezet, az utazás megterheli, hátrányos helyzetbe hozza a messzebbről érkezőket.
Verseny előtt hasonló forgatókönyvet terveztél?
Nem teljesen, én arra gondoltam, hogy lesz olyan ló aki elmegy vezetni, annyit kértem a zsokénktól, hogy olyan tempót találjon meg, ami nekik kellemes, ha az élen akkor ott, ha valaki túl gyors, akkor pedig utazzon a vezetőló mögött a befutóig. Tomi ismeri a lovat, így könnyű helyzetben vagyok ezzel a párossal.
Bíborhajnal magasan a legjobb Fairlypi utód, milyen volt, mikor hozzád került? Gondoltad volna, hogy ilyen klasszis lehet benne?
Őt én választottam saját magamnak béreltem. Egyből szimpatikusnak láttam, annak ellenére, hogy kicsi volt a többiek között. A felépítése kifejezetten tetszett, jól izmolt csikóként ideeálisnak láttam erre a pályára. Csikóként nagyon sok gondunk volt vele, elég sok embert szállított le a nyeregből idő előtt. Sok türelemre volt szüksége és persze rendkívül sok időre is, hogy beérjen. Kétévesen próbáltuk tanítani, hogy beoszthatóbb legyen, mert versenyben nagyon sietett. Szerencsére minden évben sokat fejlődött. Végig jártuk a szamárlétrát, hendikepek, kategóriák és mostanra már felért a legjobbakhoz. Származásakor az anyja pedigréjét néztem jobban. A ma ismert Bíborhajnal személyiségéhez és teljesítményéhez odaadó gazdája is nagyon sokat hozzátesz, hiszen rengeteget foglalkozik vele. Egy héten négyszer masszőr jár hozzá, emellett fizioterápiás- és mentális tréning is része a felkészülésének.
Hogy van Bíborhajnal a futás óta?
Rendben van, pihen most a héten. Karámozott a hét elején, mintegy aktív pihenésként, holnaptól nyergeljük, könnyű munkákkal készül.
Hol futtok legközelebb?
A Széchenyi van tervben emellett örülnék egy külföldi versenynek is, de egyelőre nem találtam neki megfelelőt, így az még a jövő zenéje. Várhatóan ez lesz az utolsó versenyszezonja, hiszen szeretnénk ha a tenyésztésben is ilyen eredményesen teljesítene.
Hat Kincsem+ TUTI játékos ért el 1 millió feletti nyereményt a múlt héten
Ismét bebizonyosodott, hogy már hétfő délelőtt érdemes néhány Kincsem+ TUTI szelvénnyel felszerelkezve indítani a napot, hiszen a lóversenyek nem állnak meg, minden nap milliós nyereményekkel kecsegtető futamnak szurkolhatunk. A PRIX DE LA VILLE DE CRAON 2400 méteres futamában 15 ló állt starthoz, és egy hendikep futamhoz képest nem is született igazán meglepetés. A győzelmet a favorit Gracian szerezte meg Pierre-C. Boudot zsokéval a nyergében, míg mögötte csupa jó esélyű telivér következett. Ennek megfelelően összesen 88 telitalálatos szelvény keletkezett az európai fogadási rendszerben, ami egyenként 2 445 360 Ft-os nyereményt jelentett a játékosok, köztük egy hazai fogadó számára. Kérdezhetnék, hogyan lehetnek ilyen sokan milliomosok egyetlen futam során, nos, ennek egy oka van, hogy a Kincsem+ játékra hatalmas az érdeklődés, összesen 20 ország sok milliónyi fogadója vesz részt egy időben. Ezen a hétfőn például összesen közel 1 milliárd forint értékben kötöttek fogadást erre a futamra.
Kedden folytatódott a nyerő sorozat, mégpedig különös módon, hiszen Auteuil pályáján a PRIX JEAN BART futamában, amely egy 3600 méteres gátverseny volt, annyira meglepő sorrendben érkeztek célba a lovak, hogy egyetlen telitalálatos szelvény sem akadt. Ahogy ez ilyenkor szokásos, a nyereményalap a sorrend nélküli öttalálatos szelvények között került kiosztásra, így az összesen 117 db nyertes szelvény – amely az első öt helyezettet tartalmazta bármilyen sorrendben – egyenként 2 414 220 Ft-os osztalékra jogosított. Ami örvendetes, hogy a 14-1-13-16-6-os számok egy honfitársunk tikettjén is ott virítottak, ezzel alaposan megdobva az illető heti „árbevételét”.
Szerdán ismét favorit siker és újabb magyar Kincsem+ milliomos született, ezúttal egy 2850 méteres ügetőfutam során. A GRAND NATIONAL DU TROT PARIS-TURF mezőnyét Elvis Madrik (Frank Nivard) hozta a célba, és mindössze 2,1x nyerő szorzója mutatta, hogy messze a legjobban várt fogat nyerte így a versenyt. A 10-5-2-7-12-es befutási sorrend közel kétszáz játékosnak volt meg pontosan, ennek megfelelően az 1 624 680 Ft-os nyeremény alakult ki, amely bizonyára nem jött rosszul annak a fogadónak, aki aznap (vagy előző nap délután-este) küldte játékba TUTI szelvényét.
A csattanó péntek este jött, amikor az ismét az ügető fellegvárából a Párizs szélén található Vincennes-ből jelentkezett a Kincsem+ összecsapás. A 2850 méter hosszú PRIX ADELINDA futamában Dwelling Heits (Frank Nivard) győzelme és Comedy Jet (F. Ouvrie) második helye abszolút várható volt, csakúgy, mint a további helyezett fogatok sorrendje sem okozott túl nagy meglepetést. Aki például a hazai egyetlen legális online lóversenyfogási oldal, a bet.lovi.hu tippje alapján játszott nem gépi, hanem kitöltött segédszelvényes játékot, legalább Bónusz 3 találatot érhetett el. A nagy közdelemben kialakult végső sorrendre (1-16-2-5-11) egyenként 2 559 600 Ft-ot fizetett a fogadásszervező, ráadásul három hazai fogadó is ilyen nyertes szelvény birtokosának mondhatta magát!
Ne feledjék, minden vasárnap szuper jackpottal megspékelve érkezik a Kincsem+ játék, szeptember 15-én 150 millió, míg szeptember 22-én 1,5 milliárd forint plusz nyeremény kerül felosztásra a telitalálatos szelvények között!
Horváth Zalán
Elvis Madrik (10) Frank Nivard-dal biztosan nyeri a Grand National Du Trot Paris-Turf futamát Forrás: canalturf.com/
A francia zsokéranglista állása síkversenyekben, 2019. szeptember 9-én
Sokféle módom tudjuk rangsorolni a zsokékat, ezért mindig nehéz volt eldönteni, ki (volt) a legjobb a világon. A legkézenfekvőbb a nyert versenyek számát venni, de akár a derbykben vagy a klasszikus futamokban elért sikereket is alapul vehetnénk. Esetleg azt nézzük, hány championi címet tudhat magáénak a lovas? Az alábbi lista egy rendkívül objektív szempont alapján készült. Nézzük, hogyan alakul a jelenlegi ranglista pénznyeremények alapján. (A nevek mellett a pályán eltöltött időszakot is jelezzük.)
10. Sir Gordon Richards (1921-54)
A huszonhatszoros champion lovas hosszú és sikeres karriert tudhatott maga mögött. Michael Seth-Smith így ír a zseniális lovasról: Gordon hatalmas vagyont halmozott fel aktív évei során. Amikor évente 1.000 font körül mozgott egy tisztes polgári létet biztosító fizetés, ő ennek hússzorosát kereste, bár csak a felét ismerte el.
Ha csak a 10.000 fontból indulunk ki, ez mai értéken évi 274.000-nek számít. Ez megszégyeníti a mai vállalatvezetők bérezését. 1986-ban bekövetkezett halálakor Richards 835.624 font vagyonnal bírt, ami jócskán elmarad ahhoz az összeghez képest, amire számíthattunk. Lehet, hogy ez azzal magyarázható, hogy egy remek lovasokból nem minden esetben lesz kitűnő idomár?
Sir Gordon indul visszamázsálni
9. Lester Piggott (1948-85 és 1990-95)
Piggot sohasem beszélt a nyilvánosság előtt anyagi helyzetéről, sem életrajzírójának, Dick Francis-nak, és sajnos Őfelsége Vám- és Adóhivatalának sem. 1987-ben, amikor adócsalás miatt börtönbe került, 20 millió fontra becsülték vagyonát.
8. Fred Archer (1869-86)
A XIX. század legnagyobb zsokéja, aki Lord Falmouth lovasaként vált ismertté, az akkori viszonylatban szinte csillagászatinak számító 10.000 fontot zsebelt be minden évben. Ezer fontból már nagyon szép vidéki házat lehetett vásárolni abban az időben. Mielőtt huszonkilenc évesen véget vetett életének, bankszámláján 60.000 fontot gyűjtött össze, ami mai értéken kb. 6.4 milliónak felel meg.
Fred Archer
7. Ryan Moore (2000- )
Coomore első lovasa azzal büszkélkedhet, hogy ő az egyetlen, aki egy szezon alatt át tudta lépni a 8 millió fontos pénzdíj álomhatárt hazai nyeremények tekintetében. Ezt ráadásul két alkalommal is meg tudta tenni, 2016-ban és 2017-ben. Ugyanezekben az években felállított egy másik rekordot is: 22 Group 1-es futamot nyert szezononként. 2016-ban 2 millió font nyereményt zsebeltek be lovainak tulajdonosai Írországban, 3.6 milliót Japánban és további 6.67 milliót a világ egyéb pontjain. Ha karrierje elejétől kezdjük a számolást, komoly összeget kapunk, Ryan eddig 125,4 fonttal gazdagította a futtatókat. Ha azt vesszük alapul, hogy még csupán harmincöt esztendős, akár meg is kétszereződhet ez az összeg.
6. Frankie Dettori (1986-)
Jelenleg a világ leghíresebb zsokéjának számít a harminchárom aktív szezont maga mögött tudó talján fenegyerek. A keresetével kapcsolatos spekulációkba azt is számítsuk hozzá, hogy majdnem húsz évig Mohhammed Al Maktoum sejk alkalmazottja volt. Nagy-Britanniában 77.5 millió fontot keresett eddig, Írországban 5.7 milliót, a nemzetközi sikerek, amelyekben Európa, Dubai, Hongkong, Japán és az Egyesült Államok pályáin jöttek össze további 64.1 millióra rúgnak, amely összesen 147.4 millió körül mozgott 2018 végén.
5. Bill Shoemaker (1949-90)
A legnagyobb amerikai zsokék egyike több mint 40 ezer lovaglásából 8833-at megnyert, ezzel ő az Egyesült Államok történetének harmadik legeredményesebb lovasa. Karrierje során 123.37 millió dollárt kerestek lovai. Ez mai értéken 195 millió fontnak felel meg.
Bill Shoemaker
4. Christophe Lemaire (1999-present)
Lemaire ötödik teljes szezonját tölti idén Japánban, és ez nagyban elősegítette, hogy előkelő helyezést foglaljon el a tabellán. 2017-ben és 2018-ban is átlépte a 31 millió fontos határt. Tegyük hozzá, hogy ugyan a világon Japánban keresnek a legjobban a zsokék, csak 5%-ot kapnak a versenydíjakból. Franciaországban is jól ment neki. Először a Niarchos családhoz, majd Aga Khanhoz kötötte szerződés, ahol kétszer is 5 millió euró felett kerestek az általa lovagolt telivérek. Mindent összeszámítva 209.62 millió fontnál tart a francia tehetség.
3. Javier Castellano (1996- )
Ugyan az amerikai pénzdíjakat mára elhomályosították a Japán kifizetések, a dobogóra mégis felkerült az Egyesült Államokban élő, venezuelai származású lovas, aki 1997 óta lovagol választott hazájában. 2013-ban és 2016-ban ő nyerte a legtöbb pénzt a tulajdonosoknak, és eddig 332.4 millió dollár (273 millió font) szerepel a neve mellett.
2. John Velazquez (1990- )
A Puerto Rico-i Johnny V hat évvel hamarabb kezdte a versenyzést, több mint 33 ezer futamából 6089-et megnyert, az amerikai örök ranglistán ezzel a tizenhetedik helyen áll. A számláló 406 millió dollárnál (334 millió font) áll meg az ő esetében.
1. Take Jutaka(1987- )
A japán versenyüzem felülmúlhatatlanságára több bizonyíték is van. Az egyik az, hogy Kitasan Black húsz futása alatt 14.5 millió fontot keresett. Aligha meglepő tehát, hogy a felkelő nap országának legsikeresebb lovasa harminckét esztendő alatt 649.8 millió fonttal örvendeztette meg a neki bizalmat szavazó tulajdonosokat, és ezzel ő áll a világranglista élén.
A kemény kezű Gaius
A fent említett sportemberek azonban a közelébe sem jöhetnek Gaius Appuleius Dioklésznek, a híres római kvadriga hajtónak, aki a Krisztus utáni második században volt aktív, és akinek a sportból szerzett vagyonát a tudósok 15 milliárd fontra becsülik. Ezzel ő a világ valaha élt legjobban fizetett sportolója. Van még hová fejlődnie világunknak.
Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, vasárnap délután Gönczi Rebeka a Tápiószentmártoni Hendikepben súlyos balesetet szenvedett.
Az esetet követően Rebekát kórházba szállították, hiszen gerinc- és fejsérülés veszélye állt fent. A hosszas vizsgálatok (MRI, CT) után ma estére pontos diagnózisként a fiatal hölgy két háti csigolyájának törését állapították meg az orvosok, a nyaki gerinccsigolyák sérülését viszont sikerült kizárni.
Szerencsére Rebeka mozgásszervi funkciói épek, így reményeink szerint teljesen fel fog épülni. Gyógyulásához három hónapig egy speciális mellényt kell viselnie, amely segíti a sérült csigolyák stabilizálását. Amennyiben a következő napok során mindent rendben találnak, várhatóan szerdán már elhagyhatja a kórházat.
A szombati 105. Hungária Díj, a Nemzeti Ügető Liga VIII. állomása is volt egyben. A starthoz hét kiváló versenyló állt, akik közül az idei Ügetőderby és Kanca Díj győztes Zsenerőz volt a legjobb Mitja Slaviccsal. A négyéves kanca fantasztikus győzelmet szerzett. A verseny után tulajdonosával, Vince Bélával beszélgettünk az újabb siker kapcsán.
Mi volt az előzetes megérzése a versennyel kapcsolatban? – Mindenképpen az első három közé vártam őt, ez volt a megérzésem és az elvárás is vele kapcsolatban. Nagy terhet sem szerettem volna tenni magunkra, hiszen az idei legfontosabb versenyeket már megnyerte.
Hogyan készítették a lovat erre a futamra? – Ugyan azzal a munkával készült, ahogy korábban is. Eddig is bevált nála, így most sem változtattunk semmin. Mitja Slavic és kis csapata remek munkát végzett.
Volt-e valamilyen taktika erre a futamra? – Igen, volt egy elsődleges terv, a cél az volt, hogy gyorsan fel tudjon zárkózni az alaptávról indulókhoz, majd a végén, nagyjából 300 méterről megindítani a végső támadást. Szerencsére jól alakult a verseny és minden bejött.
Milyen volt a verseny lefolyása? – Teljesen ideális volt számunkra, sikerült az előzetes taktikát megvalósítani. Hamar zárkózott a ló, majd haladt a többiekkel, a végén könnyedén lesétálta a mezőnyt.
Az ellenfelek között volt-e olyan ló, akitől tartani kellett? – Rock My Dreams nagyon erős ellenfél lett volna, de őt lejelentették. A mezőny egyébként nagyon jó lovakból állt, de a többiek ellen jó eséllyel indult. Örülök, hogy egy ilyen erős nemzetközi mezőnyben is bizonyított.
Hol láthatjuk legközelebb Zsenerőzt futni? – A terveink szerint az Őszi Kancadíjban fog legközelebb starthoz állni a Kincsem Parkban.
Maronka Gábor idomítottja, a fantasztikus Nancho lélegzetelállító stílusban győzedelmeskedett a nemzetközi Kincsem Díjban. A Kincsem Park sztárlova minden eddigi formáján felülemelkedve sétálta le a mezőnyt, melynek értékét a versenytársak tudásának minősége csak még magasabbra értékeli. Az év legrangosabb megmérettetésére idén a legjobb hazai lovak mellett több ország bajnokai is kíváncsiak voltak, Csehországból Eskerhan és Arcturus, Szlovákiából pedig Gaston érkezett a rangos eseményre, végül utóbbiak a dobogón zártak.
A győzelmi sorozatát megkoronázó Nancho idén került át Maronka Gábor idomításba, és ott folytatta tovább szárnyalását, ahol abbahagyta, sőt élete legjobb futását (83,5) láthattuk tegnap.
Az eseményekkel kapcsolatban a trénert, Maronka Gábort kérdeztük:
Gratulálunk a varázslatos futáshoz, a látott stílussal mindenkit elkápráztattatok. Nancho-ról már nagyon régóta tudjuk, hogy nem akármilyen képességgel rendelkező versenyló, a tavaly év végi vásárláskor bíztál abban, hogy elérhet erre a szintre?
Köszönjük szépen! Úgy gondolom, hogy az ilyesmit nem lehet előre látni, persze bíztam benne, hogy minden jól alakul. Megmondom őszintén, a futásai alapján én mindig csak az láttam, hogy a ló mindig javul, javul és javul. A tulajdonossal egyeztettünk én akkor azt mondtam neki, hogy ez az év még 10-15 kilót hozhat rajta, hiszen nem régen herélték ki, valamint a kora alapján is erre következtettünk. A távját viszont nem tudtam belőni.
Mit gondolsz a mostani futásról? Minden a tervek szerint alakult? Hasonló forgatókönyvet képzeltél el?
Korrekt időt futottak, még a mély pálya ellenére is, de eredetileg nem pont így terveztük. Valószínűleg ha Golden Sea nem megy vezetni, akkor mi mentünk volna, így persze nekünk volt könnyebb dolgunk. Az eredeti terv az volt, hogy beülnek a 3-4. helyre, mert bíztam benne, hogy lesz vezető lovunk, de a taktika megválasztásakor arról is beszéltünk, hogy amennyiben senki nem vállalja ezt a szerepet, akkor Nancho is elmehet az élre. Úgy gondolom Tomas remekül beosztotta, nagyon elégedett vagyok a munkájával.
Hogy van Nancho? A héten gondolom megérdemelt pihenőjét tölti?
Nagyon jól van, ma karámban volt, szerencsére egészséges maradt, így a héten végig padikozással tölti a délelőttjeit, következő héten pedig újra nyereg alatt dolgozik.
Mikor-, és legfőképpen hol láthatunk benneteket legközelebb? Istállótokat határozott kézzel irányítod, a futamok kiválasztásakor rendszeresen választasz kemény külföldi versenyeket is, Nancho esetében is vannak hasonló terveid?
Megpróbálunk egy Listedet Olaszországban egy- másfél hónap múlva, mert most annyira jól érzi magát, hogy nem szeretném még leállítani. Nagyon jó formában van, a menedzsmenttel egyeztettünk és úgy döntöttünk, hogy még ezt az egy versenyt megpróbáljuk utána pedig nem fut többet a szezonban.
Egyelőre még keressük a versenyét, valószínűleg Milánóban vagy Rómában fogunk próbálkozni, igyekszem a legjobb távján: 2000-2200 között megfuttatni, mert 1800-on még az ottani milerek is veszélyesek lehetnek, így ez lenne az ideális választás.
A Budapesten rendezett öttusa-világbajnokság egyik díszvendége II. Albert monacói herceg volt, aki szűk körű sajtóbeszélgetésén kedélyesen mesélt sportpályafutásáról, az idényt pocsékul kezdő Monaco focicsapatáról és a Kincsem park vasárnapi lóversenyeiről is.
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.