/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Victory Knick folytatta győzelmi sorozatát a Paulovitz János Emlékversenyben

Victory Knick (Csordás Emil) és Vortice Bi (Fazekas Imre) küzdelmét hozta a Paulovitz János Emlékverseny, melynek végén a Laura istálló importja szerezte meg a győzelmet, messzi harmadik helyen Bimbo de Chenu (Varga Sándor) ért célba.

I. futam – Vamba Díj

San Francisco és Utódló kezdtek a legjobban, utóbbi még a kanyar előtt le tudott csukni és felvállalta a vezető pozíciót. Az egyenesben kettesfogatokba rendeződött a mezőny, San Francisco mellé megérkezett Unique Boy, majd Urzulina és Urban Legend kettőse következett, őket Tengelic és Uránia RG követte, a sort Titus Livius zárta. A túlsó oldalon Unique Boy gyorsított és megpróbálta átvenni a vezetést, Utódló azonban felvette a kesztyűt, ő is gyorsított. Ennek köszönhetően az első két ló ellépett a többiektől. Utódló vezetésével érkezett a mezőny a befutóra, ott azonban megadta magát, sorra mentek el mellette. Uránia RG nagy lendülettel indult el a végén és favorithoz méltón nyerte a versenyt, Urban Legend és Tengelic előtt.

Befutási sorrend: Uránia RG (8) – Urban Legend (3) – Tengelic (2)

Győztes idő: 20,2

II. futam – Elefánt Díj

Lejelentés: WONDERCHILD (4)

Vitya és Virna Lisi viaskodtak a vezető pozíció megszerzéséért, White Lady, Útonálló és Uncia volt a további sorrend, a startnál hibázó Victoria Top Secret ügetett nagyon lemaradva a többiektől. Az első egyenesben Vitya-nak sikerült megszereznie a vezetést. A túlsó oldalon White Lady felügetett a vezető mellé és így fej-fejt hozták a mezőnyt a befutóra, ahol utóbbi könnyebben jött, átszaladt Vitya-n és megnyerte a futamot. A harmadik helyre célfotó volt, ami alapján Victoria Top Secret szerezte meg a bronzot.

Befutási sorrend: White Lady (7) – Vitya (6) – Victoria Top Secret (3)

Győztes idő: 19,6

III. futam – Kétévesek Versenye

Lejelentés: ZICCER (7)

Veritable Yankee állt élre, mögötte Zucker, Zafira, Zaffiri, Zucker Mustang, Zagato és Zizzenő sorrend alakult ki. Zafira végig második spúrban ügetett és próbálta támadni a vezető Veritable Yankee-t, aki azonban nem hagyta magát és Zizzenő is egyre feljebb lopakodott. Veritable Yankee, Zafira és Zucker volt az első három fogat sorrendje akkor is, amikor elérték a célegyenest. A favorit a befutóban indult el, de már csak a harmadik helyre tudott felszaladni, mert Veritable Yankee start-célban nyerte a versenyt, Zafira pedig megszerezte a második helyet.
A futam után vizsgálat (Veritable Yankee-6) volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Veritable Yankee (6) – Zafira (2) – Zaffiri (5)

Győztes idő: 24,6

IV. futam – Pál László Emlékverseny Hendikep

Norman, Ujgur Kisasszony és Olasz lány hármasa kezdett a legjobban, őket Ultra Lady és Tini-mia kettőse követte, Swarovski, Usain és Reine Fille volt a további sorrend. Utóbbi az első egyenesben indított támadást és a második kanyarban már az élen ügető Norman mellett volt, a teljes mezőny kettesfogatokba rendeződött. A túlsó egyenesben Ultra Lady átvette a vezetést, hátulról megindult Swarovski és Usain. Ultra Lady biztosan nyerte a futamot, Swarovski és Usain osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend: Ultra Lady (6) – Swarovski (7) – Usain (5)

Győztes idő: 21,0

V. futam – Vicen István – “Stefi” Emlékverseny – Amatőrverseny Hendikep

Külső startszámáról remekül kezdett Uncatchable, illetve Una Noche Mas, mögöttük pedig Jackson Junior, Perfect és Racing Athlete hármasfogata ügetett. Az egyenesben rendeződtek a sorok, a mezőnyt Ultimate Force zárta. Uncatchable fordult elsőként az istállóegyenesre, mögötte Una Noche Mas mellé felment Racing Athlete, Jackson Junior és Perfect voltak közel. Az utolsó kanyarban indult meg a favorit Spartacus, azonban nagyon kívülre szorult. Uncatchable végig vezetve nyerte a napi amatőrversenyt, Una Noche Mas és Perfect előtt.
A futam után a negyedikként célba érő Spartacus (6) hajtója (Garai Gábor) óvást emelt a harmadik helyen célba érő Perfect (5) hajtója (Gyolai Zoltán) ellen a befutóegyenesben történt szorítás címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és elutasította.

Befutási sorrend: Uncatchable (7) – Una Noche Mas (2) – Perfect (5)

Győztes idő: 21,0

VI. futam – Paulovitz János Emlékverseny

Unique Vil hibázott a startnál, miközben az élen a két repülőgép Victory Knick és Spartakus Ans viaskodtak a vezető pozíció megszerzéséért. A küzdelem hevében Spartakus Ans elugrotta magát és kiesett a versenyből. Az első egyenesben Turaco Jet vette át a vezetést Victory Knick-től, Vortice Bi, Conway Boko, Bimbo de Chenu volt a további sorrend. Turaco Jet-et a második kanyarban jármódja miatt diszkvalifikálták. A megrostálódott mezőny élére így újra Victory Knick került, Vortice Bi pedig az egyenes végén támadásba lendült. Ők ketten küzdöttek a győzelemért, amit célfotó alapján Victory Knick nyert, messzi harmadik Bimbo de Chenu lett.
A futam után vizsgálat volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Victory Knick (3) – Vortice Bi (4) – Bimbo de Chenu (6)

Győztes idő: 17,5

VII. futam – Csepeli Barátok Köre Hendikep

Örs ment el vezetni a nap hetedik futamában, mögötte Tiko Time ügetett, majd kettesfogatok következtek. Kingstone és Lardon, Baddington és Orient Boy, Old Shatterhand és Raffaella SM helyezkedtek a középmezőnyben. Az istállóegyenesben Pinokkió indult el kívül és egyre feljebb zárkózott, miközben a frontban nem történt változás. Örs start-célban nyerte a versenyt, Tiko Time és Baddington értek célba mögötte, azonban a futam után a Versenyintézőség a 2-es számú Tiko Time-ot tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálta, Raffaella SM lett a harmadik.
Vizsgálat (2-Tiko Time)!

Befutási sorrend: Örs (8) – Baddington (3) – Raffaella SM (10)

Győztes idő: 21,6

VIII. futam – Rablány Hendikep

Lejelentés:  BEBOP’S CASSANDRA (1)

Rocky HR és Ügyeske vettek óvatosabb startot, miközben az élen Salihamidzic és Offenbach Bigi küzdöttek a vezető pozíció megszerzéséért. Előbbinek sikerült élre állnia az egyenesben és ezután megfogta a tempót, így egy körrel a vége előtt összetorlódott a mezőny, egyedül Ügyeskének volt még egy kis hátránya a többiekkel szemben. Rosamundi, Szacharin és Rocky HR a második spúrt is felvállalták a zárkózáshoz. Salihamidzic biztos elsőként fordult a befutóra, ahol megtámadta kívül Offenbach Bigi, belül pedig Dabano As. Az AMMA istálló ménje minden támadást kivédett és start-célban nyerte a nap utolsó futamát.

Befutási sorrend: Salihamidzic (7) – Offenbach Bigi (4) – Dabano As (3)

Győztes idő: 19,8

Tags:
/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Pamkutya az Ügetőszilveszteren

Pamkutya Pista is nagyon komolyan veszi a felkészülést az Ügetőszilveszter 2017 celebfutamára. Hetente többször jár edzésre, hogy legyőzze Bélát és a többi versenytársát is. 🙂
Ne hagyd ki ezt a páratlan élményt, gyere ki te is szurkolni!

Pamkutya az Ügetőszilveszteren!

Pamkutya Pista is nagyon komolyan veszi a felkészülést az Ügetőszilveszter 2017 celebfutamára. Hetente többször jár edzésre, hogy legyőzze Bélát és a többi versenytársát is. :)Ne hagyd ki ezt a páratlan élményt, gyere ki te is szurkolni!

Közzétette: Kincsem Park – Nemzeti Lóverseny – 2017. december 24.

/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Pamkutya teljes harci díszben!

Pamkutya teljes harci díszben :)Már azt is tudjuk, hogy milyen színekben fog versenyezni Pamkutya Pista és Béla!Aki…

Közzétette: Kincsem Park – Nemzeti Lóverseny – 2017. december 22.

/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Ne maradj le egy futamról se, játssz online Szilveszterkor is!

Regisztrálj és töltsd fel egyenlegedet az Ügetőszilveszterre, hogy elkerüld a sorban állást és minden futamban időben tudj fogadni! Ráadásul ha bemutatod a promóciós pultnál a regisztrációdat egy bögrével is megajándékozunk!

Ne feledd, hogy december 31-én a Kincsem+ játékban Szuper Jackpot nap van, azaz 3 milliárd forintot is nyerhetsz ha eltalálod az első öt befutó lovat és a Nyerő Plusz számot.

Amennyiben játszol online erre a futamra az Ügetőszilveszter rendezvényen, cserébe a helyszínen egy Eiffel-tornyos kulcstartóval ajándékozunk meg és részt vehetsz a sorsolásunkon is. Fődíj: két személyes hétvége Párizsban, teljes ellátással.

Letölthető játékszabályzat elérhető itt.

/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Nyertes versek a #loversek nyereményjátékon

Nagyon szépen köszönjük a sok fantasztikus verset! Nehéz volt választani, de végül megszületett a nyertesek listája:

Tari Erika Anett
Én, a „Csoda Kanca”

A történetem nem csak egy mese habbal,
Így hát elmondom nagy bizalommal.
Tápiószentmártonban jöttem a világra,
Édesanyám tudta, hogy ez nem történt hiába.
Kincsem a nevem, amit imádok,
Hiszen a gazdám szeme fénye vagyok.
Az irántam érzett szeretete és bizalma,
Nagyobb volt, mint a hatalma.
„Szállj! Repülj! Soha ne nézz hátra!”
Ezeket mondotta minden pillanatába.
Az igazi vágtázásban éreztem jól magam,
Célom volt a sebesség és a gyors iram.
A galoppálya életem részévé vált,
Mivel sok volt a versenyre a gyakorlás.
Legelső rajtomra nem is nagyon emlékszem,
De azt tudom, hogy megnyertem.
Mint, ahogy ötvennégyszer, soha nem veszítettem,
Mindenki tudta a nevemet, akárhova mentem.
Ám minden jónak vége szakadt hirtelen,
Mint ahogy ennek a csodának is énvelem.
Hat éves lehettem, amikor a gazdám
Nem engedett száguldani, ahogy én akarnám.
Nem tudtam, hogy mi történt,-Ez lehetetlen!
De éreztem, az ízületeim roncsolódtak énnekem.
De az élet megy tovább,
Mint az óra, meg nem áll.
Ezek után nem maradt más dolgom énnekem,
Csak, hogy tovább adjam, amiért érdemes volt élnem.
Sokat köszönhetek a gazdámnak
És mindenkinek, akik versenyezni láttak!

Gábor Szekeres
Kincsem

Már egy hete csak a kincsemre
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kantárral nyakában,
ment az istállóba, ment serényen.

Én még elveszett lélek voltam,
fogadtam, hazárdíroztam,
Hagyja a rheumatoid artritiszt másra.
Engem vigyen föl a táblára.

Csak ment és vágtatott némán,
nem rúgott, nem is lépett énrám
s a paták fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a távolba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen daliás ő –
barna sörénye lebben az égen,
S legendát hord a paripák szívében.

Л. Очирхуяг
Mongol ló Hegyek mögül is idevágtató Messzi távolról is hozzám siető Csikókorától játszópajtásom Vértiszta mongol lovam
Felhőrajzolta égi lovam
Mérhetetlenül értékes paripám
Páratlan erővel bíró
Szélsebes ráróm S most, itt vagyunk, Elmondhatatlan hajrádon Nézők ezre szurkol, örül Messzi úton a támaszom voltál Versenypályán dicsőségem lettél, te Mongol lovam.
Sörös Balázs
K-iváltságos lótenyésztő, Blaskovich Ernő angol telivére,
I-mádta Őt Berlin, Baden-Baden, Goodwood és Budapest népe.
N-em véletlenül lett a neve ez: „A legyőzhetetlen csoda kanca”,
CS-odálta galoppozását Európa főurainak apraja és nagyja.
E-mlékét őrzi park, szobor, film és megannyi történet,
M-ind az ötvennégy győzelme meghozta a felejthetetlen dicsőséget.
Rapavi Zsolt
Kincsem, a verhetetlen:

Magyar Nemzet büszkesége,
Kincsem verhetetlensége.

Kincsem a híres Csodakanca,
Kincsem Parknak névadója.
Legyőzője nem volt soha,
Máig a világ legjobb lova.
54-szer állt a starthoz,
54-szer nyert futamot.

Köszönjük ezt Széchenyinek,
a trénernek: Hesp Róbertnek,
és persze a tenyésztőnek:
a nemes Blaskovich Ernőnek.

Kristóf Timy
Történelmet írt AKABA,
háromszor zsebelte be a Milleniumi Díjat.
Volt már az Év Lova,
de nem ezért szereti Istállója.
Hatalmas szíve, lelke van.
MÁGNÁS lett az idei év Championja,
Ő az évjáratának legjobbja.
Mindenki csodálja,
hisz Ő az ESDE sztárja.
Dorina Katona
Az ügetőverseny

Szombat van,s szombaton más nem lehet csak ügető,
Ünnepnapon,hidegben és melegben is vár a Kincsem parkban a tribün.
Itt az első futam,jönnek már az ügetők.
Fordulóstartos a verseny,mi elsőre nem sikerül.
Halljuk már a bemondóban a “start érvénytelen” jelzőt.
Második nekifutásra elindul a futam, galoppban kezd az egyes,miközben a pályát elhagyja a kettes.
Nagy az izgalom,már csak hatan maradtak.
A befutóra érve hibázik a favorit váratlan, sok fogadó a fejét fogja e pillanatban. Jön a hetes,majd lazán hazasétálva gyűjti be győzelmét az első futamban.
Fújtató ló a tiszteletkörét megteszi,hajtója a gratulációt köszöni. Visszamegy a ló az istállóba,jön a hajtó és a tulajdonos a díjátadóra. Megkapják a díjat és mehetnek vissza, hogy a bajnok lovát boldog tulajdonosa lesétáltassa.

Kun Éva
Ücsörgök a fűben önmagamban ottan s nicsak hallom körülöttem könnyű pata dobban.Karcsú nyakán szép sörénye libben könnyű szélben, izmos lába négy patája ível déli fényben.
Hatalmas nagy barna szeme értelemben csillan, de érzem hogy a szívében csalódottság villan Halkan horkant így üdvözöl lába kapál füvet szór, érzem hogy bánat gyötri és ez engem szíven szúr.
Beszélgetni nem tudunk mi a teremtés hibája,de attól még tudom, hogy vagyok jó barátja Szó nélkül is elmondhatja mi bántja a szívét,én megértem és meghallgatom így könnyítem lelkét.
Megsúgja, hogy széjjelveti patáját a lendület, őrült vágtát diktálhatna s nem itt enné a füvet. Elmondja, hogy veszett tempó vágtázik a szívében, s lerúgná a csillagot is göncöl szekér végében.
Szélsebesen száguldana fényes füves pályákon, csak megállnia sose kéne unott füves rámpákon. Startgép robban zászló lobban pata izzik tele már, világ legjobb lova indul dübörögj föld meg nem áll.
Élete a vad rohanás vére tüzel orra fúj, Kincsem hívja űzi hajtja égi mezőn síron túl. Imperiál Imi fia dübörög az inaiban, bár nem rokon hívja csalja felhő szélén őt bíztatja.
Norten Dencer, Sovjeskij Star vére benne felüvölt, sétálni én sose fogok inkább nyíljon meg a föld! Jól megértem, tudom érzem, hogy mit akar mondani, ősök szíve húzza hajtja hogy tudna megnyugodni.
Aztán felnéz a kék égre bánat úszik szép szemén, elbúcsúzik s elballag ő Európa mezején.
Nemeth Gabor
Rajtra szegeződő figyelem,
Feszültséggel táncol az idegeken.Eldörren és indul a vágta,
Mindenki a biztos befutót várja.Suhanó sörény, sebesen lobog,
Felcsillanó patkó patanyomban dobog,Szélviharban szaladó hajsza,
Mely a végén a legjobbat jutalmazza.

A szerencsés nyerteseket kérjük, hogy Facebook oldalunkon keresztül, üzenetben vegyék fel velünk a kapcsolatot!

Mindenkinek gratulálunk!

/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Ajándékozz karácsonyra versenylovat!

Nem kell milliomosnak lenned ahhoz, hogy saját versenylovad legyen. Manapság bárkiből lehet egy versenyló tulajdonosa a Közösségi Szindikátus Istálló-nak köszönhetően. Ez a társulás arról szól, hogy egy többtagú társaság vesz meg, tart el és versenyeztet egy vagy több lovat. Aki pedig nemcsak a tulajdonosként, hanem hajtóként is kipróbálná magát, abba is beletanulhat, sőt akár versenyzővé is válhat. Eddig csak az ügetőn volt erre lehetőség, de a Szindikátus tervezi, hogy az ügetőn szerzett tapasztalatokat a másik szakágban, a galoppon is kamatoztassa.
Gyere és legyél versenyló tulajdonos 2018-ban!

Elérhetőség:
+36 30 421 14 55
attila.kurucz@kincsempark.hu

/ by /   Gyász / 0 comments

Horváth József (1947 – 2017)

Hosszan tartó betegség után, 70 esztendős korában elment a magyar galopp sport híve és krónikása Horváth József. Az Ország Világ magazin munkatársaként kapcsolódott be „hivatalosan” a médiumok vasárnapi tippversenyén keresztül a lóversenysportba. Szakértelmét jól jelzi, hogy ezt a rangos versenyt 15 alkalommal tudta megnyerni.

A rendszerváltás után lett ténylegesen is tagja a lóversenycsaládnak. 1991-ben üzletrészt vásárolt az akkor alakult Turf Kft.-ben. Teljesült az álma, társtulajdonosként és a galopp rovat vezetőjeként szeretett sportjával foglalkozhatott munka és szabadidejében.

Nyugdíjba vonulását követően is aktív maradt, magán könyvkiadóvá vált. Több nélkülözhetetlen könyvet írt és szerkesztet, melyet maga adott ki és árult a versenynapokon. Kiemelkedő alkotása a Magyar Lóverseny és Turf Krónika (1921 – 2000), valamint a Telivér kancacsalád és a Telivér mének című könyve, melyben a versenyeredményeken és a generál hendikepszámokon keresztül elemzi a telivérek javító vagy rontó hatását.

Legjelentősebb műve a 2007-ben kiadott Turf lexikon. Barátai és pályatársai biztatására, a több évtizede gyűjtött gazdag fotóanyagát és dokumentumait rendszerezve, megírta a hazai galoppsport első lexikonját. A 200 oldalas, fényképes kiadványban közel 400 lóversenysportban tevékenykedő szakembert mutat be. Írásán keresztül megismerhetjük a 190 esztendős lóversenysportunk legfontosabb eseményeit és annak hátterét.

Személyében egy végtelenül tisztességes, a lóversenyt hivatásának tekintő embert veszítettünk el. Emlékét megőrizzük!

/ by /   Uncategorized @hu / 0 comments

Horváth József (1947 – 2017) temetése

A közelmúltban elhunyt Horváth József temetése 2018. január 11-én, csütörtökön, 9.45 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Hosszan tartó betegség után, 70 esztendős korában elment a magyar galopp sport híve és krónikása Horváth József. Az Ország Világ magazin munkatársaként kapcsolódott be „hivatalosan” a médiumok vasárnapi tippversenyén keresztül a lóversenysportba. Szakértelmét jól jelzi, hogy ezt a rangos versenyt 15 alkalommal tudta megnyerni.

A rendszerváltás után lett ténylegesen is tagja a lóversenycsaládnak. 1991-ben üzletrészt vásárolt az akkor alakult Turf Kft.-ben. Teljesült az álma, társtulajdonosként és a galopp rovat vezetőjeként szeretett sportjával foglalkozhatott munka és szabadidejében.

Nyugdíjba vonulását követően is aktív maradt, magán könyvkiadóvá vált. Több nélkülözhetetlen könyvet írt és szerkesztet, melyet maga adott ki és árult a versenynapokon. Kiemelkedő alkotása a Magyar Lóverseny és Turf Krónika (1921 – 2000), valamint a Telivér kancacsalád és a Telivér mének című könyve, melyben a versenyeredményeken és a generál hendikepszámokon keresztül elemzi a telivérek javító vagy rontó hatását.

Legjelentősebb műve a 2007-ben kiadott Turf lexikon. Barátai és pályatársai biztatására, a több évtizede gyűjtött gazdag fotóanyagát és dokumentumait rendszerezve, megírta a hazai galoppsport első lexikonját. A 200 oldalas, fényképes kiadványban közel 400 lóversenysportban tevékenykedő szakembert mutat be. Írásán keresztül megismerhetjük a 190 esztendős lóversenysportunk legfontosabb eseményeit és annak hátterét.

Személyében egy végtelenül tisztességes, a lóversenyt hivatásának tekintő embert veszítettünk el. Emlékét megőrizzük!

/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Már csak egy napod maradt…

Siess, hogy ne maradj le a dedikált DVD-ről 🙂 Már csak egy napod maradt,hogy gyorsan rímet faragj,siess, mert az id…

Közzétette: Kincsem Park – Nemzeti Lóverseny – 2017. december 17.

/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Izgalmas küzdelmet hozott a Mikulásgyár Díj

Passion Grif (Kolozsi László) nagy csata után, start-célban nyerte a Mikulásgyár Díjat. Sultana Jet (Horváth György) lett a második, Timoko R.L. (Nagyváry Andrea am.) a harmadik.

I. futam – Muscicapa Hendikep

Kapitány, Repeta, Reine Fille és Olmo Jet négyese kezdett a legjobban, majd Nichelino Di Re jelent meg Reine Fille mellett, harmadik spúrba szorítva ezzel Olmo Jet-et. Az első egyenesben kettesfogatokba rendeződött a mezőny első fele, egyedül Olmo Jet ment a harmadik sávban. A sor végén Örs és Sholty Csabi ügettek, nem kiszakadva. A túlsó oldalon Pinokkió, Sumi és Unipress kezdték meg a zárkózást. A kanyarban Olmo Jet elindult hátrafelé, a vezetést pedig átvette Nichelino Di Re. A befutóban többen is támadást indítottak, közülük Pinokkió és Sumi elugrották magukat. Unipress szépen zárkózva megérkezett a második helyre, a hibázó lovaknak köszönhetően Olmo Jet ott maradt a dobogó alsó fokán.

Befutási sorrend: Nichelino Di Re (4) – Unipress (11) – Olmo Jet (6)

Győztes idő: 22,4

II. futam – Látszat Hendikep

Serafina Ketti és Nemzetesúr kettőse kezdett a legjobban, mögöttük helyezkedett Öttusázó és Overnight, a középmezőny tagja volt Szilvás, Universal Boy és Bezique Va Bene, a sort Tücsök és Sziklaszirt zárta. Sok változás nem történt a verseny során, az utolsó kanyarban Öttusázó felügetett Nemzetesúr mellé, a harmadik helyre Szilvás zárkózott, Serafina Ketti elindult visszafelé. A befutóban Öttusázó elment Nemzetesúr mellett, azonban legkívül Szilvás nála is erősebb volt és folytatta győzelmi sorozatát, Bezique Va Bene ért célba harmadikként.

Befutási sorrend: Szilvás (7) – Öttusázó (3) – Bezique Va Bene (6)

Győztes idő: 21,6

III. futam – Nyeretlen Kétévesek Versenye

Lejelentés: Zina Pearl BD (3)

Az első indítást követően Zina Pearl BD a kanyarban elfulladt és megvált hajtójától, ezután a Versenyintézőség rendelkezésére a második startnál már nem volt a résztvevők között.
A második start után hamar megrostálódott a mezőny, mert Zafira és Zagato hibáztak és kiestek a versenyből, így négy résztvevő maradt. Zucker vállalta magára a vezetést, mögötte Zsiványka és Zizzenő ügettek, messzi negyedik volt Zsolti a béka. Az első egyenesben Zizzenő felment Zsiványka mellé, majd a túlsó oldalon megkísérelt egy támadást, de Zucker szívósan védte pozícióját és Zsolti a béka is egyre közelebb került. Zucker végig vezetve veszítette el nyeretlenségét, Zsiványka lett a második, Zizzenő a harmadik.

Befutási sorrend: Zucker (6) – Zsiványka (2) – Zizzenő (1)

Győztes idő: 24,9

IV. futam – Cseperke Díj – 2017. évi Amatőr Kupa Hendikep XII. futam

Rózsakert szokása szerint nagyon jól kezdett és élre állt, miközben Ujgur Kisasszony hibázott és kiesett a versenyből. Rózsakert mögött Noble Rose, Oscar Wilde és  Sholty Geri ügettek, a mezőny végén Ruby Reeves és Svéd barát helyezkedett. Utóbbi a túlsó egyenesben indított támadást és mire beértek a fogatok az utolsó kanyarba, már a negyedik helyen ügetett. Rózsakert és Sholty Geri duója hozta a lovakat a befutóra, ahol támadásba lendült Svéd barát és a falról kiszabaduló Tequila Hush is. Sholty Geri könnyen nyerte a futamot, Rózsakert megőrizte a második helyet, Tequila Hush megérkezett harmadiknak. Svéd barát a küzdelem hevében elugrotta magát a célegyenesben.

Befutási sorrend: Sholty Geri (2) – Rózsakert (5) – Tequila Hush (9)

Győztes idő: 21,7

V. futam – Nábob Díj

Lejelentés: Urusov M (7)
Hajtóváltozás:  3 – White Lady (Dejan Katanic helyett Goran Zolnaji)

Vezuvián és Trotzwo már a startnál hibáztak és kiestek a versenyből. Longines és White Lady külön versenyét láthattuk a nap ötödik futamában, már az első egyenesbe érve hatalmas volt az előnyük a többiekkel szemben, ami a túlsó oldalon csak tovább nőtt, már legalább 60 méterre jártak az üldözőktől. Kettejük közül Longines végig előrébb járt és start-célban nyerte a futamot, a harmadik helyre alakult ki szép küzdelem Valentino és Victoria Top Secret között.

Befutási sorrend: Longines (4) – White Lady (3) – Valentino (6)

Győztes idő: 17,3

VI. futam – Mikulásgyár Díj

Lejelentés: Peron Viking (5)

Elsőre elengedték a startot a nap hatodik futamában. Élről Passion Grif, hátulról pedig Sultana Jet kezdett remekül. Saron galoppozott, így őt diszkvalifikálták, akárcsak Livi Kickoff-ot. Passion Grif, Sultana Jet, Timoko R.L., Unique Vil és Oldtimer Diamant libasorban ügettek. A túlsó egyenesre érve ért össze a csapat, egyre csökkentek a távolságok, változás azonban továbbra sem történt. Sultana Jet-et az utolsó kanyarban vette ki hajtója és megtámadta Passion Grif-et. Kettejük között látványos küzdelem alakult ki és némi meglepetésre Passion Grif meg tudta tartani első helyét Sultana Jet-tel szemben, Timoko R.L. érkezett harmadiknak.

Befutási sorrend: Passion Grif (4) – Sultana Jet (8) – Timoko R.L. (1)

Győztes idő: 19,1

VII. futam – Feiser Emlékverseny

Üstökös kezdett a legjobban, őt Utah River, Ulrika M és Violetta követte. Az élboly libasorba rendeződött, mögöttük pedig kettesfogatok alakultak ki. A tribün előtti egyenesben lassult a tempó, ennek köszönhetően Unique megkezdte a zárkózást és egyre feljebb ügetett. A túlsó oldalon megpróbálta átvenni a vezetést is, Üstökös azonban nem hagyta magát. Utah River és Violetta voltak még közel, Ulrika M kezdett lemaradni. Üstökös vezetésével érkezett a mezőny a befutóra, Violetta azonban hatalmas lendülettel megindult és a célon már elsőként haladt át, Utah River lett a harmadik.

Befutási sorrend: Violetta (5) – Üstökös (1) – Utah River (4)

Győztes idő: 21,0

VIII. futam – Virilis Hendikep

Lejelentés: Priscilla (2) és Cadans Frisia (13)
Hajtóváltozás: 12 – Redwood Vita (Dejan Katanic helyett Csordás Emil)

Betty Evo kezdett tragikusan, a többiek jól indultak. Paradise Gielle vállalta magára a vezetést, mögötte egy masszív üldözőboly alakult ki.  Az első egyenesben a vezető ló mögött kettesfogatokba rendeződtek a többiek, Kronos és Jubilee Hut, majd Baddington és Redwood Vita következtek és a rossz startot vett Betty Evo is megkezdte a zárkózást. A túlsó oldalon meg is érkezett a közvetlen élmezőnybe, Szivárvány társaságában. Az utolsó kanyarban többen is támadást indítottak a még mindig élen lévő Paradise Gielle ellen. Közel volt Betty Evo és Redwood Vita, Kronos, Szivárvány és Baddington. Hatalmas küzdelem alakult ki a finisben, aminek Kronos győzelme lett a vége, Szivárvány és Paradise Gielle a helyezéseken osztoztak.

Befutási sorrend: Kronos (1) – Szivárvány (11) – Paradise Gielle (4)

Győztes idő: 23,7

 

Tags:
1 693 694 695 696 697 698 699 731