Nem miatta mennek ki az emberek a galoppra, de egyből megakad rajta a szemünk. Mintha egy kosztümös filmből ugrott volna elő. ­Kovács Botond, a Kincsem Park startere, hivatalos elnevezéssel indítója kacskaringós életpálya delelőjén került ebbe a felelősségteljes, izgalmas pozícióba, amelyet semmi mással nem cserélne el. Szívfájdalma, hogy Overdose-t már nem indíthatta…

Az Alagi Lóversenypálya és Tréningközpont mindenkit beszippant, aki egyszer is betette a lábát a „Magyar Newmarket” területére. Itt beszélgetünk Kovács Botonddal, bizonyos tekintetben napjaink magyar lóversenyzésének legismertebb figurájával. A Kincsem Park valamennyi versenyén látja őt a nagyérdemű, s aki egyszer látta, az örökre megjegyzi az első ránézésre a kiegyezés korából a XXI. századba teleportált, kalapot, lovascsizmát, bricsesznadrágot, elegáns zakót, nyaksálat viselő urat. Ugyanis ő a starter.

Megjegyzésemre, hogy jól látom-e, enyhén retró jellegű az öltözködése, azonnal kijavít.
– Retrónak a hatvanas évek stílusát, annak reneszánszát nevezzük, bár nekem is a hatvanas évek életformája, gondolkodásvilága az ideálom, csak éppen az 1860-as éveké. Fogalmazzunk úgy, hogy a kiegyezéstől a második világháború kezdetéig tartó hetven-nyolcvan év lehetett volna az én világom, amely – s ez aligha véletlen – egybeesett a magyar lóversenyzés aranykorával. Ha feltalálnák az időgépet, szívesen visszamennék százötven évet az időben, abba a korba, amikor olyan óriások éltek, mint Deák Ferenc vagy a példaképem, Andrássy Gyula gróf, Magyarország miniszterelnöke, majd a Monarchia közös külügyminisztere. Haladó, nemzeti érzelmű, hazájukért felelősséget vállaló államférfiak voltak.

Persze ettől még nyugodtan politikus is válhatott volna beszélgetőpartneremből, csakhogy 14 éves korában egy családi kirándulás közben megálltak a Visegrádi Ménesnél, amelyet egy legenda, gencsi és érmihályfalvi Gencsy Tibor, a második világháború hős huszár főhadnagya, az ötvenes években meghurcolt és internált, a nyolcvanas években már idős férfiú vezetett.

– Itt találkoztam először angol telivérekkel. Alacsony termetű, könnyű csontú fiú voltam, megbarátkoztunk egymással, én és a lovak. De ott, Visegrádon, a finom, érzékeny, kissé ideges, villámgyors telivéreken éreztem rá igazából a lovaglás, a versenyzés ízére. Ha Vidra és Ungvár nevű lovaimra gondolok, párás lesz a szemem. Hamarosan, 1984–1985 környékén kivittem a szüleimet a galopp-pályára, ahol magával ragadott a hangorkán, a színes ruhákban versenyző zsokék, s mindenekelőtt a telivérek világa. A hideg futkározott a hátamon, s futkározik ma is, amikor ott toporzékolnak az indítóállásban, az intésemre várva.

Kovács Botondot a szülei is diplomatának szánták, a bölcsészkaron elvégezte az angol szakot, majd a Közgazdasági Egyetemen a Nemzetközi Kapcsolatok szakát is.
– Minden érdekelt, főképp a történelem, a nemzetközi jog és a politológia – Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter és Erdős André is a tanárom volt, de hallgattam egyiptológiát is, Kákosy László­tól. Közben kijártam Alagra. 2001-ben történt, hogy megkértem az egyik idomárt, Tormási Gyulát, hadd üljek fel valamelyik lovára. Végigmért, kilóra megmondta, mennyi a súlyom – 67 kiló… –, munkalovasnak jó leszek, jelentette ki, majd felnyergelt nekem egy öreg kancát. Látta, tűrhetően ülök a hátán, adott egy vehemensebb lovat is, Amigost – akit később meg is vásároltam –, majd a végén dicséret helyett csak annyit kérdezett, mikor jövök legközelebb. Hamarosan versenyen is kipróbáltam magam, de ahhoz tíz kilót le kellett adnom, a 176 centimhez 57 kilót nyomtam, támolyogtam az éhségtől. De olyan legendával indulhattam egy versenyen, mint Kállai Pali, ám egy idő után azon kezdtem gondolkodni, hogyan lépjek tovább. Newmarket, a telivérek versenyeztetésének őshazája volt a célpont, s mivel a Newsells Park-i ménes igazgatója egy barátom rokona volt, felvettek féléves próbaidőre lovásznak és belovaglónak. Fél hétre kellett járniuk dolgozni, 12 nap munka után két nap szabadság járt, fizetésük havi 1100 font volt. Két évet töltött kint, az utolsó fél évet már a királynő ménesénél. Negyven kanca, ugyanannyi csikó mellett dolgozott, titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnia. A felvételi beszélgetésen közölték vele, őfelsége nem kedveli az arcszőrzetet, ezért szakállt és bajuszt sem növeszthetett. Két év után hazajött megnősülni, a lehető legjobbkor. Ugyanis ekkor, 2006–2007 környékén tűnt fel a színen Overdose.

– 2006-ban már csodájára jártak Alagon a pej csikónak, Ribárszki Sándor, a trénere istállójában. Akkoriban gyülekeztek a viharfelhők a magyar lóversenyzés egén, s néhányan megalakítottuk az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért nevű civil kezdeményezést, amelyet Pécsi Istvánnal, a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. későbbi igazgatójával, Horváth­ Zalánnal és Krebs Andrással, a Kincsem Park lóversenyriporterével mi igazgattunk. Overdose világraszóló sikereinek következtében a közfigyelem azóta sem tapasztalt mértékben fordult a magyar lóversenyzés felé. Zsúfolt ház előtt rendezték a versenyeket, s hamarosan lekerült a napirendről a magyar lóversenyzés megszüntetése. A nemzet akarata mentette meg ezt a nemes sportot, de Overdose tündöklése nélkül sokkal nehezebb dolgunk lett volna – állítja Kovács Botond.

2010-ben a Kincsem Park átalakult Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Korlátolt Felelősségű Társasággá, kitapintható volt a politikai szándék az állami kézben lévő vállalat felvirágoztatására. Az évszázados hagyományokat követve 2011-ben úgy döntött a kft., hogy elindít egy, a zsokéutánpótlást biztosító iskolát. Megindult a toborzás, s Kovács Botond 2013-ban megkapta a hivatalos titulust a versenyintézőség tagjaként, a zsokéiskola menedzsere lett.

– Szétnéztünk a határon túl, találtunk rátermett gyerekeket Felvidéken, Székelyföldön. 2014-ben kineveztek starternek a Kincsem Parkban, azaz indítónak, tavaly pedig felkértek, hogy vegyek részt főbíróként Dunaszerdahelyen, a Felvidéki Vágtán, a Nemzeti Vágta egyik előversenyén, s dolgoztam a Székely Vágtán is, az Óriáspince-tetőn, ugyancsak bíróként. Bendes Csabának, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatójának megtetszhetett a munkám, mert felkért starternek, s az idei Vágtán már én voltam az indító a Hősök terén és az elővágták többségén is.
Starternek lenni óriási felelősség, hihetetlen koncentrációt, határozottságot és tempóérzéket követel meg az embertől. Egy 3,5 tonnás vasszerkezetbe kell beállítani a lovakat a Kincsem Parkban, amelynek a megfelelő pillanatban kell kinyitni az ajtaját. Van olyan ló, amelyik nem akar beállni a startbokszba, a másik ugyan szívesen beáll, de odabenn veri magát. Van, amelyik kapucnival a fején áll be, s van, amelyik lovas nélkül, s a zsoké csak bent ereszkedik rá a hátára. Olykor előállnak életveszélyes szituációk is, egy alkalommal Misi Manó – Csupor Ferenc idomár lova – hanyatt vetette magát a startbokszban, Papp Gab­riel­lával a hátán. El lehet képzelni, milyen az, amikor a féltonnás telivér rázuhan az emberre… Csupor mester kiemelkedő tréner, nagy név a szakmában, de a telivérek gyakran megtréfálhatják az embert.

A Nemzeti Vágta persze egészen más műfaj, mint a galopp. Először is itt nem telivérek futnak, és a lovasok sem hivatásos zsokék. Ők egy modern kori, magyar lovashagyományokat ápoló, csodás mese főhősei, és minden évben a legbátrabb, legrátermettebb bevonul a történelembe. Komoly felkészültséget igényel, hogy a szűk, kör alakú pályán eltalálják a helyes sebességet, amely még nem annyira gyors, hogy a centrifugális erő kipörgesse a lovast. Az idei Vágtán felhördült a közönség, amikor a 2013-as és 2015-ös győztes bajai Németh János leesett My Boy Mennydörgés hátáról. Sokáig mozdulatlanul feküdt a homokban, sokan a legrosszabbtól tartottak.

– Szerencsére nem történt komoly baj, de Jánost mentővel kórházba kellett szállítanunk. Egy órán belül jött a hír, hogy csak könnyebb agyrázkódást szenvedett. Sajnos, a tapasztalt lovasokkal is előfordul ilyesmi, pedig százszor is a szájukba rágjuk a heveder meghúzásának fontosságát. Most is az történt, hogy laza volt a gurtni, s a nyereg lecsúszott, a lovassal együtt… Amúgy óriási élmény a Vágta, nézőnek és lovasnak egyaránt, nem is tudom, van-e hasonló verseny a világon. Talán a sienai Paliót tudnám a mi Vágtánkhoz hasonlítani, csak az még keményebb, durvább, hiszen a sienai főtéren, a Piazza del Campón szőrén ülik meg a lovakat a versenyzők. Ez már talján vakmerőség, nem magyar virtus, a sorsot hívják ki maguk ellen a lovasok.

A szervezők nagy álma, hogy Felvidék, Székelyföld, Délvidék és Muravidék után a többi elcsatolt országrész, Kárpátalja, Dél-Baranya és Burgenland is bekapcsolódjon az elővágták sorába. Talán jövőre ez az álom is megvalósul. Ha már az álmoknál tartunk, az már nem valósulhat meg, hogy Kovács Botond Overdose startere lehessen, hiszen a csodaló tavaly felköltözött az égi galopp-pályákra.
– Sajnálom, hogy Dózit nem indíthattam, habár tény, hogy problémás indítású ló volt. Szeretnék a legendás magyar starterek nyomdokaiba lépni, olyan elődeim voltak, mint például ­Horthy Jenő, a kormányzó öccse, vagy Hesp József, Kincsem trénerének, Hesp Róbertnek az ükunokája, vagy elődöm, dr. Prutkay János.

Kovács Botond szereplő lovasként is részt vett a magyar csodakancáról szóló Kincsem filmben, amelynek decemberre tervezték a bemutatóját, de most úgy néz ki, hogy átcsúszik 2017 márciusára. Kovács galoppkoordinátorként is dolgozott a forgatáson, ő szerezte be, szerződtette a film készítése során foglalkoztatott mintegy nyolcvan telivért, s a többségükben versenyengedéllyel rendelkező zsokékat.

Ch. Gáll András tollából

cikk forrása: magyaridok.hu