/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Újabb import a Prolongo istálló színeiben

Az elmúlt hétvégén, a Kincsem parki kiemelt versenynapon köttetett meg az üzlet, mely alapján a Prolongo Import – Export Kft tulajdonába került a svéd tenyésztésű, Robert Gramüller idomításában álló ötéves pej kanca, Faith Trot. A pedigréjét nézve az apai oldalon a klasszis, számos francia – többek között Prix d’ Amerique – kiemelt versenyt nyerő, 10,3-as rekordú, Readly Express-t találjuk, melynek az extraklasszis, Ready Cash volt az apja. Az anyai oldalon egy amerikai tenyésztésű, 12,0 rekordú kancát is láthatunk.
Faith Trot négyéves koráig Svédországban versenyzett, ahol addig rövidtávon, autóstartra 12,4-et ügetett, középtávra, szintén autóstartra pedig 13,6-ot. A svédországi versenyüzem erősségét mutatja, hogy ezen időszak alatt nem tudott versenyt nyerni szülőhazájában, de több németországi kiruccanása alkalmával két versenyt be tudott húzni.


A 2023-as évet már Németországban, Robert Gramüllernél kezdte, az elmúlt hétvégéig nyolcszor is elsőként haladt át a célvonalon, melyek között két olaszországi – egy bolognai és egy modenai -győzelmet is a magáénak tudhat. A tizenegyedik sikerét már „prolongos” színekben aratta az elmúlt vasárnap Badenben, ahol az augusztus 19-én Berlinben lefutásra kerülő, Super Trot Cup egyik előfutamát nyerte meg új egyéni rekorddal 13,5-ben 2100 méteren, mellyel kvalifikálta magát a döntőre. Erre a berlini, 70 000 EUR összdíjazású nemzetközi versenyre Badenen kívül, Wolvegából, Jägersro-ból, és Berlinből lehetett kvalifikálni, és az első három helyezett jutott tovább. Bár a verseny távja 2500 méter lesz, a látott stílus alapján lehet keresni valója abban a társaságban is. Sok sikert kívánunk a döntőre!
Itthon a tervek szerint a Marschall József Emlékversenyben láthatjuk először futni a kitűnő importot.

/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Magyar pónilovas Livornóban

Írta: Kovács Botond.

Cziráky Zsombor nemzetiszínű dresszben

Örömmel közöljük, hogy az idén útjára indult Fegentri Junior nemzetközi póniverseny bajnokság újabb fordulóján Cziráky Zsombor derekasan helytállt Magyarországot képviselve Livornóban a mediterrán szépségű Ippodromo Federico Caprilliben. Oceano nevű póniján harmadik helyen ért célba, de akárcsak egy hónapja Chantilly-ban, itt is a második pontszerző helyet szerezte meg olasz ellenfele előtt az 1000 méteres versenyben. Gratulálunk ifjú lovasunknak! A bajnokság záró fordulóját a Kincsem Parkban tartjuk, ahol Franciaország, Olaszország és Svédország képviselői ellen Juharos Jadviga Rebeka pattan majd nyeregbe. Hajrá pónilovasok! Hajrá Magyarország!

Díjátadás – harmadik, mégis második!
/ by /   Friss hírek / 0 comments

Üresen maradt a célkamera

A vasárnapi versenynapon kaptuk a szomorú hírt. Türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt a hazai lóversenysportot leghosszabb ideje szolgáló operatőr kollégánk, Németh József. Nagy idők tanújaként ott volt a bölcsőnél a nyolcvanas években, amikor VHS technikával elindult a galopp és az ügető futamok közvetítése és rögzítése. A Kincsem Park régi célbíró tornya tetején követte a versenyeket, míg a régi Ügetőpályán a páholyok szintjén kialakított kameraállásban dolgozott.

Mindent látott és mindent tudott az elmúlt négy évtizedben, nélküle és később a szintén operatőrként dolgozó Péter fia nélkül nem futottak versenyt hosszú éveken keresztül. Nagyon fontos posztot látott el, Ő volt sokáig mindkét szakágban az utolsó ember, az ő képét láttuk az utolsó kétszáz méteren. Ő már nem hibázhatott, a képnek élesnek kellett lennie minden évszakban és minden körülmény között, és nem is hibázott soha. Pontosan, csendben és megbízhatóan tette a dolgát mindenki legnagyobb örömére.

Nem csak nálunk, de a civil életében is ezek az értékes tulajdonságok vezették. Fontos beosztást látott el a Műcsarnokban, később a Nemzeti Múzeumban műszaki igazgatóként dolgozott nyugdíjazásáig. Negyven évet töltött velünk, nem csak a kollégái, de a szakma minden tagja ismerte, szerette és tisztelte. Halálával üresen maradt a célkamera.

Nyugodj békében, Józsi, emlékedet megőrizzük!

Németh József hamvait szeptember 18.-án 10:30-kor helyezzük végső nyugalomra, az Újköztemető szóróparcellájánál.

/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Hazai galopp hírek / 0 comments

Tarolt a Magyar Derby győztese, Suták Csenge 200. sikere

Három komoly nagydíjjal folytatódott a galopp szezon vasárnap. A legrangosabb sprintfutamban, a Kozma Ferenc Emlékversenyben Vain Hope visszavágott Carlos Ray-nek a Derby napi vereségért és látványos stílusban verte ellenfeleit. A két magyar klasszis közé a cseh Legionar Srb ékelődött be az 1200 méteres Liga-futamban.

Hazánk egyetlen Epsom Derby nyerőjéről elnevezett futamban, a Kisbér Díjban a 101. Magyar Derby hőse, Amore Boy győzött Avoiding Water és Guilin előtt. Az Intergaj istálló háromévese végig vezetett, a befutóban pedig szép küzdelmet követően védte ki a támadásokat.


A kancák “Derbyjében” 2400 méteren is a hazai tenyésztésű Mesetár volt a legjobb, jó esélyét ifj. Kozma Istvánnal váltotta újabb győzelemre, többek között a cseh tréningből futó Klára és a Magyar Derby negyedikje, Merci Star előtt. A vér nem vált vízzé ezúttal sem, hiszen az idei Magyar Kancadíjat egy korábbi győztes Messerschmitt lánya nyerte meg.


A versenynap krónikájához tartozik még, hogy az idei Magyar Derby második helyezettje, Lord Winter nagy stílusban győzött hendikepben 2400 méteren, míg a versenynap harmadik futamában Solar nyergében hazánk legeredményesebb női lovasa, Suták Csenge megszerezte pályafutása 200. győzelmét, melyhez ezúton is gratulálunk neki!


Folytatás két hét múlva, augusztus 11-én pénteken agár, 12-én szombaton ügető, míg 13-án vasárnap galopp versenyekkel a Kincsem Parkban.

Enjoy, Diána Gull és Catania R. a főszerepben

Duplázás, mesterhármas, korosztályos pályarekord beállítás és a 40.hajtói győzelem elérése!

Tikkasztó meleg és szikrázó napsütéses idő várta a Kincsem Parkba látogató közönséget, valamint az ügetős szakmabelieket, tulajdonosokat és futtatókat.

A 10 remek futamból zsinórban hármat tudott megnyerni Jozé Sagaj, először Duc de Conne kocsijában haladt át elsőként a célvonalon, majd következett az extra hosszútávú Ötévesek Nagydíja Catania R.-rel, (aki mögött Charming Boy és Casino Royale lettek a helyezettek). Végül Valentino sulkyjában koronázta meg a napját a szlovén vendéghajtó. A 2. és 3. futamban Veljko Mazsity tudott győzedelmeskedni előbb Davide Flinggel, majd Daytona Spavval tette meg mindezt.

A 2023-as Ötévesek Nagydíjának nyerője Catania R. volt Jozé Sagajjal, 3000 méteren 1.18,4-es időben

 

 

Ismét megmutatva hihetetlen gyorsaságát és képességét, a Gróf Esterházy Miklós Emlékverseny után, Enjoy most sem hibázott és Fazekas Imrével 1.15,7-es időben szerzett egy újabb első helyet, most a Háromévesek Nagydíjában, amely idő teljesítménnyel beállította Naná, 2010-ben 1900 méterre futott korosztályos pályarekordját. A Prolongo istálló kétszeresen örülhetett, hiszen német vendéghajtójával, Christoph Scwarz-cal Eternity Bar lett a második, a harmadik hely, pedig a hűséges Eternal Flamé lett Jozé Sagajjal. Eddigi legnagyobb hajtói sikerét érte el Tänczer Tamás az idei Kanca Díjban, hiszen a Becze Zoltánnal közös tulajdonban lévő kancájával, Diána Gull-al biztos győzelmet aratott, leszorítva ezzel egy újabb második helyre a 109. Magyar Ügetőderby ezüstérmesét Dee Dee AT, akinek társa most Branko Skenderovic volt, a bronzérmes pedig Diginitá lett Márton Lajossal.

A 2023-ban a Háromévesek Nagydíjának nyerője Enjoy volt Fazekas Imrével, ahol 1900 méteren beállította Naná 1.15,7-es korosztályos pályarekordját

 

 

A 2023-as évben Diána Gull nyerte a Kanca Díjat Tänczer Tamással, 1900 méteren 1.19,7-es időben

 

 

Emlékezetes nap volt a szombati Ifj. Veres László számára is, hiszen az első futamban Del Piero kocsijában megszerezte pályafutása 40. hajtói sikerét! Mögötte a sok harmadik helyét most egy másodikra váltotta Baraka SS Budai Attilával, így a dobogó alsó fokára Chicago ért fel Nagy Ferenc II.vel. A Gramoffon Hendikepben kisebb meglepetésre Zippy Boy haladt át elsőként a célvonalon Fazekas Andreával a sulkyjában, aki mögött Beyond The Limits Lakatos Árpáddal, valamint Winner Boy Szennovitz Adéllal lettek a helyezettek.

Végül a nap záró futamában saját tulajdonú és tenyésztésű lovával sikerült győzelmet aratnia Nagyváry Andreának, hiszen Dumbledore 1.18,3-ban remek hajrával elsőként ügetett át a célvonalon. A képzeletbeli dobogóra még Berill Lady fért fel Christoph  Schwarz-cal, valamint Bellini Fling Farkas Györggyel.

 

Jövőhéten aki magyar ügetőket szeretne látni versenyezni, azoknak egészen Baden bei Wien pályájáig kell utaznia, hiszen vasárnap ott rendezik meg az idei évben is az osztrák-magyar találkozót. Így újabb budapesti ügető versenynap AUGUSZTUS 12-én, szombaton lesz!

 

Fotó: Péter Réka Photography

 

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Magyarok külföldön / 0 comments

Super Trot Cup előfutamok Baden-ban

Most vasárnap futják Baden bei Wien-ben, a régió leggyorsabb ügetői a Super Trot Cup előfutamokat, amelynek döntőjét a Derby napon fogják futni Berlin-Mariendorf-ban.

Ismét roppant erős mezőnybe került, hiszen az indulók között ott van a Badener Meile-t nyerő, Oscarello, az ugyan ott futó, de hibázó Lozano Boko, Cashback Pellini, Krack du Clocher, valamint az Åby-t is megjáró, Winnetou Diamant.

Pekker György hatévese a versenynapon 20:10-kor fog starthoz állni a Super Trot Cup 2. futamában, ahol jóval kedvezőbb pozícióból indul, mint legutóbb, hiszen az 1-es starthelyről vág neki a versenynek. A 2100 méteres, PMU futam összdíjazása 8000 euró lesz, és Robert Gramüller állandó hajtója, Christoph Schwarz lesz a társa Bugatti SS-nek.

A versenynapi programot az alábbi felületen lehet megtekinteni, itt pedig a futamot követően felkerül az eredmény és a videó is.

/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Így látják a trénerek a kiemelteket

Kanca Díj

Márton LajosDignitá: Sajnos a Derbyben lévő visszastart nem kedvezett Dignitának, hiszen elég ideges kanca hírében áll, így abszolút nem azt a teljesítményt nyújtotta, mint amit nyugodtabb körülmények közt tett volna. Bízom benne, hogy ebben a versenyben korrigálhatunk.

Ozsvár ZoltánDee Dee AT: Elképesztően boldogok voltunk a 109. Magyar Ügetőderbyben elért második helyezésével, amely szerencsére nem viselte meg őt sem fizikálisan, sem mentálisan. Jó kedvére nem lehet panaszunk, jól tréningezett, és ebben a kis mezőnyben, tudása révén, győzelmet várunk tőle.

Horváth ZoltánDiána Gull és Dulcinea del Toboso: Diána Gull az Ügetőderbyben hatalmas meglepetést okozott nekünk, hiszen az elvárásainkat bőven felül múlta az ott szerzett harmadik helyezésével. Szerencsére egyáltalán nem viselte meg a verseny, nagyon jó kedve volt következő napokban is. Pár nap pihenő után folytattuk a felkészülést, figyelembe véve természetesen, hogy most rövid távra készülünk vele, ami még jobban kedvezhet neki. Jó versenyre számítunk, ahol az első három hely valamelyikével elégedettek lennénk. A másik idomítottam, Dulcinea del Toboso kicsit nehezebb eset, sajnos eléggé megbízhatatlan, de sokkal nagyobb tudás rejtőzik benne, mint amit eddig mutatott magából. Számítottunk rá, hogy kis mezőny fog összejönni, ezért is döntöttünk az indulás mellett vele kapcsolatban. Ha nem hibázik, egy kisebb pénzdíjas helyre várjuk.

Balogh BernadettDucks: Jó kedvű és jól is dolgozott. Őt is Christoph Schwarz fogja hajtani, aki a kancákkal nagy összhangba tud kerülni, így a kis mezőny révén, jó futást várunk párosuktól.

Fazekas ImreDrina TIM: Legutóbbi versenyét biztosan teljesítette, azonban most jóval nehezebb feladat elé állítottuk. Ha képes lesz kisebb javulásra, akkor egy jobb pénzdíjas helyezést szerezhet.

 

 

Háromévesek Nagydíja

Balogh BernadettEnjoy és Eternity Bar: Enjoy mostanában sokkal nyugodtabban viselkedik, mint eddig, illetve az autóstartos verseny is kedvezőbb számára, hasonló futást várunk tőle, mint legutóbb. Eternity Bar új hajtójával ugrott a startnál, azonban utána összhangba kerültek, és jól zárkózva értek fel a bronzérmet jelentő helyre. Remélem most hiba nélkül fognak versenyezni, így még eredményesebbek lehetnek majd.

Csordás EmilEmerald: Az idei évjárat nagyon kiegyenlített, 10 közel azonos, igen jó idővel rendelkező hároméves indul ebben a versenyben. Képességét tekintve egyedül Enjoy emelkedik ki a többiek közül. A helyezésekért bárki küzdelemben lehet, természetesen Emerald is igen jó eséllyel indul. A Gróf Esterházy Miklós Emlékverseny után kapott kisebb kezelést, és formában tartó munkákkal készült erre a nagydíjra.

Angyal AndorEternal Flame: A felkészülésén semmit sem változtattam, minden eddigi versenyében becsületesen helyt állt, továbbra is bízom a remek képességében.

Juhász BalázsEl Diablo: A Derby napi futásával nagyon meg voltunk elégedve, akkor változtattunk a kantárján, és ennek eredménye volt ez a szép stílusú győzelem, így a tulajdonossal közösen döntöttünk amellett, hogy mérjük össze a tudását a legjobb háromévesekkel. Kondíció munkákkal készültünk erre a versenyre és a startszámunk is kedvezőnek tűnik, bízunk az eredményes szereplésben. A két „Prolongos” lovat, Enjoy-t és Eternity Bar-t tartom a futam legnagyobb esélyeseinek.

Hajnal TiborEastwood: A tréningek során folyamatosan jól teljesít és jó kedvűen dolgozik. Nagyon sokat erősödött és fejlődött, mióta az idomításomba került, meglátjuk, ez mire lesz elég, hiszen igen jó képességű az évjárata.

Márton LajosErzsébet Királynő: Utolsó versenye nem úgy sikerült, ahogy terveztem, azonban munkában folyamatosan jól mozog, így jó futást várok tőle.

Ozsvár ZoltánEmeli Sandé A.T. és Elton John AT.: Emeli Sandé A.T.-ban van képesség, azonban több alkalommal is hibázott már. Startszáma sem túl kedvező, de ha nem ugrik eredményes szereplést várok tőle. Elton John AT közel két hónap kihagyás után indul, viszont a tréningek során jól mozgott, de véleményem szerint kelleni fog még neki ez a futás, hogy formába kerüljön.

Veljko MazsityEzüstfiú: Folyamatosan jelzi felénk, hogy van még benne képesség, amely helyezésben nem, de időben jelentkezett is a Gróf Esterházy Miklós Emlékversenyben. Ha a szerencse is mellénk áll, és hasonló teljesítményt nyújt, mint 1 hónappal ezelőtt, akkor egy jobb pénzdíjas helyezés elérésében bizakodunk.

Horváth ZoltánElegáns Hölgy: A remek származású kanca pár hónappal ezelőtt került az idomításomba. Egy roppant jó természetű, és könnyen kezelhető ügető ló Elegáns Hölgy, aki futásról futásra mutatja, hogy van még benne javulás, ezért döntöttünk amellett, hogy dobjuk be a mély vízbe. Jól dolgozott, jó kedvű, tisztes helytállást várunk tőle.

Kolozsi LászlóÉkszer K: Nagyon erős mezőnybe került, azonban a két évvel ezelőtti árverésen elkelt lovak közé tartozik, így azon kedvezményezett lovak egyike, aki jogosult indulni ebben a nagyversenyben. Véleményem szerint a gyógykezelése után jó formába került, de ide talán még az is kevés lesz. Tisztes helytállást várok tőle.

 

Ötévesek Nagydíja

Fazekas Imre Como Tiago: Kihúzott munkákkal készültünk vele erre a 3000 méteres versenyre, amelyeket jó kedvűen teljesített. Két futásból kétszer biztos győzelmet szereztünk, így eredményes futást várok tőle.

Mitja SlavicCatania R.: Idén több alkalommal is versenyzett már a legjobb idősebb lovakkal, ahol, ha nem hibázott szép eredményeket ért el. Legutóbb a Pannónia Díjban szerezett egy szép harmadik helyet, elképesztő időben, így a formájára sem lehet panaszunk. Hasonló teljesítményt várok tőle ebben az extra hosszútávú versenyben is.

Hajnal TiborCharming Boy: Futásról futásra erősödik, és egyre jobb teljesítményt nyújt, illetve a tréningeket is abszolút jó kedvvel teljesíti. Bízom a jó szereplésében.

Angyal AndorCasino Royale: Az utóbbi hetekben, a munkái során egyre jobb-és jobb kedvel, illetve nagyobb energiával dolgozott. Ha jó napot fog ki szombaton, akkor a hosszútáv ellenére is nagyon jó teljesítményt fog nyújtani.

Márton LajosChip Chip Chip és Calvin: Chip Chip Chip kifejezetten erre a versenyre készült, munkában folyamatosan jól mozgott, így eredményes futásában bízok. Calvin a tulajdonosa kérésére indul ebben a nagyversenyben. Ő kimondottan egy hosszútávú ló, jól is dolgozott, bár most jóval erősebb lovak közé került, tisztes helytállást várok tőle.

1 219 220 221 222 223 224 225 777