
A coolmoore-i csődörös
Írta: James Thomas, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Sadler’s Wells és fia, Galileo az elmúlt harminc esztendő legnagyobb hatású fedezőménje. Ketten együtt 162 Group 1-nyerővel gazdagították a lóversenyzés világát, és 26 apamén championi címmel rendelkeznek. Rekordjaiknak se szeri se száma.
Sokak számára meglepő, de ha jobban belegondolunk mégsem, hogy mindkét coolmore-i mént egyetlen ember, Noel Stapleton gondjaira bízták. A közelmúltban hatvanadik életévét betöltött szakember harmincöt éve szolgál Coolmore-ban. Pályáját nagybátyja ír ménesében kezdte, ahol félvéreket tenyésztettek. 1984-ben a világhírű állatorvos, Demi O’Byrne mellett kezdett dolgozni, aki többek között a Vincent O’Brien keze alatt készülő szuperklasszisok, Alleged, El Gran Senor, Storm Bird és Nijinsky kezelő állatorvosa is volt Ballydoyle-ban. O’Byrne később tagja lett annak a csapatnak, akik milliókat költöttek Coolmore nevében, így került hozzájuk Camelot, Dr Devious és Montjeu.
– Demi élő legenda, hihetetlen érzékkel választotta ki a lovakat árverésen – mondja Noel Stapleton csődörös. Rengeteget tanultam tőle, nem mindenkinek adatik meg, hogy ilyen nagy tudású tanítómestere legyen. Neki köszönhetem az állásomat is, ő ajánlott be Coolmore-ba.

Staepleton 1986-ban került jelenlegi munkahelyére, és két év múlva beválasztották a fedezőménekről gondoskodó teambe. Abban az évben értek fel a pályára Sadler’s Wells első ivadékai. A hókás, sötét pej mén egyből letette a névjegyét, amikor Prince Of Dance és Scenic holtversenyben megnyerték a newmarketi Dewhurst Stakest, Nagy-Britannia legerősebb csikóversenyét. Nemsokára csatlakozott hozzájuk a Group 1-nyerő Braashee, French Glory, In The Wings és Old Vic, és a Sadler’s Wells második évjáratából származó Salsabil, Opera House, Rinyon és Saddlers’ Hall.
Ahogy egyre jobban bebizonyosodott, hogy egy igazi szupersztár mén él Coolmore-ban, a tulajdonosok felkérték Stapletont a csődörös pozíció betöltésére Nortern Dancer fia mellett.
– Amikor kezdtek szállingózni az eredmények azt akarták, állandóan én legyek Sadler’s Wells mellett. Gondolom, nyugodtabban aludtak, hogy tudták, egy emberen elverhetik a port, ha valami félresikerül – tréfálkozik Stapleton. – Valójában ezért jó, ha egy ember gondozza a mént, mert így jobban megismeri, és hamarabb észreveszi a viselkedésén, ha valami nem stimmel. Abban az időben még én sem sejtettem, milyen magasságokba emelkedünk általa. Örültünk az eredményeknek, de valójában fogalmunk sem volt róla, milyen örökséget hagy majd maga után. Fenomenális ló volt.

Sadler’s Wells Stapleton gondozásában állt, amikor az ivadékai által a mén elérte a hetvenharmadik Group 1-győzelmet. Fiaiban és lányaiban egyszerre volt jelen a klasszis, a remek küllem és a küzdeni akarás.
– Nagyon könnyen kezelhető, remek természetű mén volt. Szinte kereste az ember kedvét, és bármit megtett volna értem. Nagyon örülök neki, hogy kitűnően örökítette ezt a tulajdonságát. Ha elmentem egy karám mellett, amelyekben szopós csikók vagy yearlingek voltak, messziről megismertem a Sadler’s Wells ivadékokat. Galileo is örökölte tőle a jó tulajdonságait. A vérmérséklet kulcsfontosságú a versenylovak esetében, mert csak így lehet kibírni a borzasztóan monoton, mindennapos tréinget. Szerintem, ennek eléréshez pontos a napirend a legfontosabb. Sadler’s Wells és most Galileo hajszálpontosan ugyanazt kell csinálja minden nap, a abrakolástól kezdve a lemozgatásig, természetesen ide értve a lóápolást és a boksz almozását is.
2002-ben Galileo is csatlakozott a coolmore-i állományhoz, és hat éven keresztül apjával együtt a hátukon vitték a ménest. Sadler’s Wells 2008-ban visszavonult a szolgálatból. Ekkor Stapletont áthelyezték Galileo mellé.
– Galileo olyan, mint az apja, vagy talán intelligensebb egy fokkal. Pontosan tudom, mit forgat a fejében, nem tud meglepetést okozni. Sohasem volt vele gondom. Amikor beviszem a fedezőcsarnokba, pontosan azt teszi, amit kérek tőle. Ugyanez vonatkozik az ivadékaira is.

Galileo 89 Group 1-nyerőt produkált eddig, és ezzel világrekordot állított fel. Idén töltötte be huszonharmadik életévét, húsz éve fedezőmén, tizenkétszeres apamén champion.
– Nagyon jó szőrben van, és idén is sűrű szezon vár rá. Minden reggel egy órára kiteszem a karámjába, utána 11.30-kor egy órát sétálok vele, és közben legelhet is. Délután kettőkor ismét karám, majd megint séta és legelés következik.
A mén hírneve és értéke rendkívüli felelősséget ró gondozójára, de Noel Stapleton ebből mit sem érez, megszokta már az ezzel járó nyomást.
– Csak akkor jut eszembe, hogy mekkora értéket bíztak rám, ha látogatóink érkeznek. Látom a szemükön az izgatottságot, olyan átszellemülten állnak, mintha egy híres filmsztárt vagy operaénekest látnának. Kivételes a munkaköröm, mert ami minden ember számára kuriózum, és egy életre szóló élmény, nekem minden nap megadatik.
Sadler’s Wells és Galielo mellett Stapleton annak is tanúja lehetett, ahogy a két mén ivadékaiból kiemelkedő fedezőmének váltak. Húsz utóduk, köztük Australia, Churchill, Gleneagles és Highland Reel, produkált már Group 1-nyerő ivadékot. Coolmore nagyon kedvező helyzetbe került, és még nem említettük Danehillt, Montjeu-t és Caerleont.

– Amikor azt hittük Sadler’s Wellst nem lehet felülmúlni, megjelent Galileo. Hihetetlen, de mégis megtörtént. Bele sem merek gondolni, milyen magasságokba vezethet az út. Nagyon jól el vagyunk látva fiatal ménekkel. Idén csatlakozik a csapathoz Circus Maximus. Nagyon kíváncsi vagyok. hihetetlenül kemény, remek versenyló volt. Igazán kivételes mén, és szintén nagyon jó természetű.
Stapleton beosztása révén nem kifejezetten csapatjátékos, de készséggel elismeri, a ménesi lét elképzelhetetlen összehangolt munka nélkül:
– Nagyon sokan állunk alkalmazásban Coolmoore-ban, és a csapat összes tagja egyetért abban, hogy kivételezett emberek vagyunk. Bátran állíthatom, a legjobb szakemberek környezetében dolgozom. Paul Gleeson, aki szintén csődörös, negyven éve dolgozik itt. A ménekkel foglalkozó csapat velem együtt nyolc fős, a vezetőnk Tony O’Meara. A munkánk persze megerőltető fizikailag, és nagy hivatástudatot igényel. Emellett fontos, hogy az ember mindig higgadt legyen, soha ne veszítse el a fejét. Ugyan az én lovaim higgadtak, de váratlan helyzetek bármikor előfordulhatnak lovak mellett, ezért nem árt, ha az embernek a helyén van a szíve. Vallom azt is, a mi szakmánkat sohasem lehet teljesen megtanulni. Ezen felül a lovakat minden nap el kell látni, nem számít, hogy karácsony van, vagy ünnepnap, hó, fagy, tél vagy hőség. Mindez azonban örömet okoz, mert szeretem, amit csinálok. Ha nem szeretném, hamar kirostálódtam volna. Nem mindenki tud helytállni, de aki mégis bent marad, a lóversenyzés történelmét író személyek és lovak közelségében foroghat. Ha újra születnék, ugyanezt a munkát választanám.
VET NEWS – John Konkhe ausztrál állatorvos cikke a versenyagarakról II. rész
VET NEWS
By John Konkhe
Reprinted courtesy Greyhound Star
A cikket fordította: Komárom Diána
Vérmennyiség
Egy fitt agárnak van a testtömegéhez viszonyítva a legtöbb vére az összes atléta közül, 11,4 %, miközben a lovaké 10,5%, míg a humán sprinteré 9,5% és egy átlagos kedvenc kutyáé 7,2 %. Az agárnak kb. 35 x 1012 vörösvérsejtje van, miközben percenként kb. 5 millió vörösvérsejtet termel másodpercenként a csontvelőjében és lépében.
Egy fitt agárnak nagyjából 3 liter vére van, amiből 2 liter vörösvérsejt, vagyis kb. testtömege 6,6 %-a, és a PCV-je 60 %-os, míg egy fitt telivérnek 55 liter vére van, de a PCV értéke csupán 40 %-os, és a testtömegének csak 4,4 %-a.
Talajfogás
Vágta közben, a versenyagár csupán vágtaugrása 25%-a alatt érintkezik a pálya talajával, a vágtaugrás többi részében a levegőben van addig, amíg a következő végtag meg nem érinti a földet.
Egyenesben egy agár mellső végtagjai testtömegének 2,26-szorosát viselik minden ugrás során, amely tömegének körülbelül ötszörösére nő (vagyis nagyjából 150 kg-ra) a bal mellső végtag esetében akkor, amikor kanyarodik. Az agár vágtaugrásának hossza kb. 5 méter, és négyet ugrik egy másodperc alatt miután elhagyta a startboxot, ez a célegyenesre 3,25 ugrás / mp-re csökken, miközben minden végtag kb. 0,11 mp-ig érintkezik a talajjal.
A mellső végtagok 1,23 méteres, míg a hátulsók körülbelül ennek duplája, tehát 2,45 méteres „repülési távolsággal” bírnak.
Csukló / ízületek
A mellső végtagok csuklóízületei 500 Newton / négyzethüvelyk vagy 20.000 N/cm2 nyomás alatt vannak vágta közben. (István megjegyzése: még a ledarált szalmából szalmabrikettet készíteni sem kell ekkora nyomás…)
A csuklókra és a végtagok alsó részeire akár 150 kg-os nyomást is nehezedik miközben az agár kanyarodik, melyet a centrifugális erő hoz létre az agár sebességétől és a kanyar ívétől függően.
Az oldalirányú terhelés
Az oldalirányú terhelés az agár mellső végtagjain a kanyarban megtett második vágtaugrásnál a legmagasabb és ha a pálya felülete nem stabil vagy nem egyenes, akkor a kifelé irányuló hajlítóerő megnövekedett oldalirányú nyomást gyakorol a csuklóra, ami a csukló sérüléséhez vezethet.
Légzőszervi- és vérnyomás-dinamika
Az agár 60-90 liter levegőt szív be 50-90 belégzéssel egy 30 mp-es vágta alatt, 1500 ml oxigént termelve ki a levegőből, hogy energiát metabolizáljon izmaiban. A futás alatt a vérnyomás a tüdőben a nyugalmi 7 Hgmm-ről 40 Hgmm-re nő, hasonlóan a humán atlétákhoz, de csak kb. 1/3-a a versenylovakénak, ami eléri a 120 Hgmm-t (vagy nagyjából 2,1 Newton / négyzethüvelyket) is.
Egy agár nagyjából 100 Kcal-t vagy 100.000 Wattot éget el egy 30 mp-es futam alatt, ami megegyezik azzal az energiával, amivel 2 perc alatt elforralhatunk 600 ml vizet.
Verseny után 30 perccel az emésztőrendszer készen áll táplálék emésztésére, de az immunrendszer 30-120 percig nem működik. A végtagokra helyeződő nyomás okozta stressz 7-10 nap alatt regenerálódik.
Az engedélyek fényében

Az eddigi információk szerint, az Lóversenyzést Felügyelő Bizottság döntései alapján 48 idomár kezdi meg a 2021-es szezont a galopp szakágban hazánkban. A szakemberek között újoncnak számít Suták Csenge, aki eddig mint lovas vett részt a futamokon, illetve Harakály István régi-új a trénerek között, mellettük a Nemzeti Vágta nemzetközi futamának állandó résztvevője a Szerbiában született Dejan Davidovic is a lista névsorát erősíti.
A lovasok is nagy létszámban fogják képviselni az idei szezonban a szakágat, 74-en kaptak engedélyt. Közülük síkversenyekben 12 zsoké, 29 zsoké-jelölt, 18 amatőr státusszal rendelkező lovas, az ugróversenyeket tekintve két idomár-lovas, 1 zsoké, 11 zsoké-jelölt és 2 amatőrlovas vág neki a szezonnak.
Pancsik Zsófia és Fézer Ramóna idén először száll nyeregbe a Kincsem Parkban. Nekik, és minden engedéllyel rendelkező lovasnak és idomárnak sikeres szezont kívánunk!
Általános információk a Kincsem Park járványvédelmével kapcsolatosan
A lovak herpeszvírusok okozta betegségei közül aktuálisan az Európa több gócpontján megjelent, súlyos idegrendszeri tüneteket okozó EHV-1 fertőződésekkel kapcsolatos álláspontunk a következő:
A vírus lázat, légzőszervi és szemtüneteket: orrfolyás, köhögés, könnyezés; vemhes kancákban vetélést, koraellést, életképtelen csikó megszületését eredményezheti, valamint idegrendszeri tüneteket okozhat, amelyek az átmeneti ataxiától (enyhe sántaság, gyengeség, bizonytalan egyensúly) a teljes bénulásig terjedhetnek. Az idegrendszeri tünetek megjelenését nem előzi meg szükségszerűen egyéb panasz.
Mivel sajnos a forgalomban lévő vakcinák egyike sem véd az idegrendszeri tünetek kialakulása ellen, a vírus terjedését igyekszünk megakadályozni.
A védekezés legfontosabb eleme az izoláció, tehát a lovak egymás közötti kontaktusainak szám-és időtartambéli csökkentése, valamint a személyforgalom korlátozása. Az EHV elleni vakcinázottság nem biztosítja a védelmet, tehát az oltott lovakat is izolálni kell. A vírus a természetben viszonylag ellenálló a környezeti hatásokkal szemben, tehát ruhán, cipőn, tárgyakon könnyen átvihető, ezért javasolt minden istálló bejáratánál teljes (kéz, láb, ruha) fertőtlenítést végezni, és az istállók látogatottságát a legszükségesebb szintre csökkenteni.
A COVID kapcsán ismert humán kézfertőtlenítők az EHV ellen is hatásosak, egyéb tárgyakra a kereskedelmi forgalomban lévő 10%-os nátrium-hipoklorit megfelelő. Karámoszlopok, szerszámok, istállópadozat, lószállítók, boxok permetezésére, lemosására szinten alkalmas a hypo, az önitatók, etetők azonban csak vizes öblítés után használhatók.
A betegségre gyanús lovakat kérjük jelezni a pályaállatorvosoknak. Javasoljuk a rendszeres lázmérést, hiszen a beteg lovak azonnali kezelése előnyös a prognózis szempontjából.
A fertőzés igazolása a tüneteket mutató lovakból orrtamponból és vérből PCR vizsgálattal történik, kb. 24 órás átfutási idővel.
A pályáról tenyésztéssel (is) foglalkozó telepre lovat kivinni tilos.
A pályára történő lóbeszállítási igényt előzetes bejelentés után egyedileg bírálunk el.
Üdvözlettel:
Dr. Machay Krisztina
Lógyógyász Specialista
Lóegészségügyi Szakállatorvos
Sportfogadás 2021/09. hét Hétfő – szerda
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Real Madrid – Real Sociedad (Labdarúgás, Spanyol bajnokság) 679 793 fogadás
Milan – Udinese (Labdarúgás, Olasz A) 668 175 fogadás
Everton – Southampton (Labdarúgás, Premier Liga) 649 529 fogadás
Burnley – Leicester (Labdarúgás, Premier Liga) 552 494 fogadás
St. Pauli – Hamburg (Labdarúgás, Bundesliga 2.) 512 197 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Juventus – Spezia (Labdarúgás, Olasz A) 167,30 millió Ft
Manchester City – Wolverhampton (Labdarúgás, Premier Liga) 126,93 millió Ft
Mönchengladbach – Dortmund (Labdarúgás, Német Kupa) 87,72 millió Ft
FTC – Diósgyőr (Labdarúgás, NB I) 87,66 millió Ft
Everton – Southampton (Labdarúgás, Premier Liga) 85,35 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Tovább növelte előnyét a Premier Liga élén a Manchester City, mely a Wolverhampton 4-1-es legyőzésével már 14 ponttal vezet a városi rivális United előtt, mivel utóbbi nem tudta legyűrni idegenben a Crystal Palace-t (0-0). Előbbi sikert a végkimenetelre tippelők 83 százaléka találta el – 1,15-ös oddsért, míg a Manchester Utd. remijén csupán a tippek 5 százaléka vált helyessé, 4,45-ös nyereményszorzóért.
- A spanyol bajnokságban hétfőn a Real Madrid a Real Sociedadot fogadta, és a felforgatott összeállításban felálló hazaiak nem is bírtak el a baszkokkal, sőt csak a 89. percben sikerült egalizálniuk (1-1). Az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” piac helyes tippje (Döntetlen és igen) a tippek mindössze 10 százalékának ért 4,65-ös oddsot.
- A Német Kupában a negyeddöntőkre került sor kedden és szerdán, ám a négy találkozóból csak 3 került megrendezésre, mert a Regensburg – Bremen a COVID miatt halasztásra került. A Mönchengladbach – Dortmund találkozóból a vendégek jöttek ki jobban, akik Sancho találatával nyertek 1-0-ra, míg az RB Leipzig – Wolfsburg ütközet 2-0-s hazai diadalt és továbbjutást hozott. A „Ki jut tovább?” piacokon az előbbi esetében a tippek 84 százaléka, míg utóbbinál 93 százaléka lett helytálló, 1,41-es, ill. 1,43-as oddsot érően. A harmadik továbbjutó a másodosztályú Holstein Kiel lett, mely 3-0-val verte ki a negyedik ligás Essent.
- Olaszországban hétközi fordulót rendeztek, melynek során kedden a Juventus sima 3-0-s hazai sikert aratott a Spezia ellen, ahol a „Hendikep 0:1”-re érkezett tippek 79%-a lett jó, 1,75-ös oddsért. A „C. Ronaldo szerez gólt?” fogadási lehetőségre közel 3 000 helyes tipp érkezett, ám az „Igen” választ csak a 89. percben adta meg a portugál klasszis (1,45-ös odds). Szerdán a kulcsjátékosai nélkül kiálló Milan nem tudta legyőzni az Udinesét (1-1), a végkimenetelre érkezett több mint 419 ezer tipp csupán 3%-a vált helyessé az 1-1-gyel, ami 3,50-es oddsot ért.
- A francia bajnokságban is pályára léptek a csapatok, ahol szerdán zavarták le a 28. fordulót. A bajnoki címre esélyes csapatok közül a Monacót leszámítva mindegyik nyerni tudott. A Lyon a Rennes-t (1-0), a Paris SG a Bordeaux-t (1-0), míg a Lille a Marseille-t (2-0) verte. Az OL győzelmére több mint 230 ezer, a PSG-diadalra közel 215 ezer, míg a LOSC sikerre több mint 125 ezer helyes tippet regisztráltunk. Nyertes oddsok: 1,64, 1,48, illetve 1,71.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Miami – Atlanta (Kosárlabda, NBA)
Pontszám tartomány (rendes játékidő) (Nyertes tipp: 171-180 között, nyertes odds: 100,00)
Sönderjyske – Lyngby (Labdarúgás, Dán bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Lyngby 4:1, nyertes odds: 100,00)
Viktoria Köln – Magdeburg (Labdarúgás, Bundesliga 3.)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Magdeburg 4:2, nyertes odds: 95,00)
Perth Glory – Central Coast Mariners (Labdarúgás, Ausztrál bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Central Coast Mariners 2:0/ Central Coast Mariners 2:1, nyertes odds: 90,00)
Malmö – Frölunda (Jégkorong, Svéd bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Malmö 4:0, nyertes odds: 90,00)
Kiemelt esemény:
Barcelona – Sevilla 2:0 (h.u. 3:0) (Labdarúgás, Spanyol Kupa, elődöntő, visszavágó)
1X2 (helyes tipp: Barcelona, helyes tippek aránya: 74 %, nyertes odds: 1,50)
Hendikep 0:1 (helyes tipp: Barcelona, helyes tippek aránya: 55 %, nyertes odds: 2,18)
1X2 + Gólszám 1,5 (helyes tipp: Hazai és több, helyes tippek aránya: 58 %, nyertes odds: 1,64)
Ki jut tovább? (helyes tipp: Barcelona, helyes tippek aránya: 86 %, nyertes odds: 3,15)
Outright-fogadás:
Sífutás, 15 km, vb 2021 – Ki nyeri?
Helyes tipp: H.C. Holund (Helyes tippek aránya: 7 %)
Legmagasabb odds: 6,00
Záró odds: 6,00
Magyar események:
Fehérvár – Paks (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 2:2, nyertes odds: 3,85
A végkimenetelre tett 238 906 tippből 18 880 tipp helyes.
Újpest – Budafok (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 2:0, nyertes odds: 1,80
A végkimenetelre tett 198 929 tippből 158 723 tipp helyes.
Honvéd – MTK (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 3:2, nyertes odds: 2,50
A végkimenetelre tett 124 052 tippből 43 586 tipp helyes.
FTC – Diósgyőr (Labdarúgás, NB I)
eredmény: 1:0, nyertes odds: 1,24
A végkimenetelre tett 118 541 tippből 93 289 tipp helyes.
Michalovce – Diósgyőr (Jégkorong, Szlovák bajnokság)
eredmény: 5:1, nyertes odds: 1,30
A végkimenetelre tett 15 111 tippből 13 031 tipp helyes.
Dunaújváros -Fehérvár (Kézilabda, NB I, női)
eredmény: 27:24, nyertes odds: 1,60
A végkimenetelre tett 13 034 tippből 3 390 tipp helyes.
Szombathely – Atomerőmű (Kosárlabda, NB I)
eredmény: 80:93, nyertes odds: 5,25
A mérkőzés győztesére tett 10 430 tippből 49 tipp helyes.
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy encsi Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 300 Ft-os téttel), 14/15-ös kombináció típusú fogadással 1 862 771 Ft-ot nyert.
| Jégkorong | Metallurg Magnyitogorszk – Barisz | 1X2 | Metallurg Magnyitogorszk | 1,72 | Nyertes |
| Jégkorong | Plzen – Zlín | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 2,40 | Nyertes |
| Jégkorong | Motor Ceske Budejovice – Sparta Praha | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 2,07 | Nyertes |
| Jégkorong | Trinec – Litvínov | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 1,00 (2,42) | Törölt |
| Jégkorong | Avangard Omszk – Avtomobil. Jekatyerinburg | 1X2 | Avangard Omszk | 1,62 | Nyertes |
| Jégkorong | Lahti Pelicans – JYP | 1X2 | Lahti Pelicanc | 1,62 | Nyertes |
| Jégkorong | Slovan Bratislava – Kosice | 1X2 | Slovan Bratislava | 1,82 | Nyertes |
| Jégkorong | Ingolstadt – München | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 1,74 | Nyertes |
| Jégkorong | Frederikshavn – Herlev Eagles | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 2,52 | Nyertes |
| Jégkorong | Odense – Aalborg | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 1,96 | Nyertes |
| Jégkorong | Zug – Ambri | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 2,43 | Nyertes |
| Jégkorong | NY Rangers – Buffalo | 1X2 | NY Rangers | 1,99 | Nyertes |
| Jégkorong | Columbus – Detroit | 1X2 | Columbus | 1,78 | Nyertes |
| Jégkorong | Montreal – Ottawa | Hendikep 0:1 | Montreal | 1,84 | Nyertes |
| Jégkorong | Winnipeg – Vancouver | 1X2 | Winnipeg | 2,03 | Nyertes |
Egy kislángi Tippmix-játékos 550 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 990 000 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Millwall – Preston | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 1:1/Millwall 2:1 | 40,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Coventry – Middlesbrough | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 1:1/Middlesbrough 2:1 | 45,00 | Nyertes |
Egy győri Tippmix-játékos 200 Ft-os alaptéttel (összesen 5 600 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 725 873 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Le Havre – Grenoble | 1X2 | Grenoble | 3,00 | Nyertes |
| Labdarúgás | Niort – Sochaux | 1X2 | Sochaux | 2,27 | Nyertes |
| Labdarúgás | AC Ajaccio – Rodez Aveyron | 1X2 | AC Ajaccio | 2,17 | Nyertes |
| Labdarúgás | Paris FC – Dunkerque | 1X2 | Paris FC | 1,57 | Nyertes |
| Labdarúgás | Valenciennes – Toulouse | 1X2 | Valenciennes | 4,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Guingamp – Clermont | 1X2 | Clermont | 1,76 | Nyertes |
| Labdarúgás | Glentoran – Linfield | 1X2 | Glentoran | 2,44 | Nyertes |
| Labdarúgás | Juventus – Spezia | 1X2 | Juventus | 1,26 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 3*1 430 Ft-os téttel, 12-es kötés típusú fogadással 3*396 551 Ft-ot nyert.
| Kosárlabda | Zenit Szentpétervár – Alba Berlin | Pontszám 152,5 | Több, mint 152,5 | 1,62 | Nyertes |
| Kosárlabda | Türk Telekom – Strasbourg | Pontszám 158,5 | Több, mint 158,5 | 1,60 | Nyertes |
| Kosárlabda | Start Lublin – Spojnia Stargard | Pontszám 153,5 | Több, mint 153,5 | 1,60 | Nyertes |
| Kosárlabda | Krka Novo Mesto – FMP | Pontszám 154,5 | Több, mint 154,5 | 1,69 | Nyertes |
| Kosárlabda | GKK Sibenik – Zadar | Pontszám 156,5 | Több, mint 156,5 | 1,60 | Nyertes |
| Kosárlabda | Mornar – Gran Canaria | Pontszám 159,5 | Több, mint 159,5 | 1,59 | Nyertes |
| Kosárlabda | Zalgiris Kaunas – ASVEL Lyon-Villeurbanne | Pontszám 151,5 | Több, mint 151,5 | 1,58 | Nyertes |
| Kosárlabda | Monaco – Nanterre | Pontszám 153,5 | Több, mint 153,5 | 1,57 | Nyertes |
| Kosárlabda | Panathinaikosz – Barcelona | Pontszám 154,5 | Több, mint 154,5 | 1,61 | Nyertes |
| Kosárlabda | Maccabi TA – CSZKA Moszkva | Pontszám 156,5 | Több, mint 156,5 | 1,57 | Nyertes |
| Kosárlabda | Okapi Aalstar – Mons | Pontszám 150,5 | Több, mint 150,5 | 1,56 | Nyertes |
| Kosárlabda | Crvena zvezda – Bayern München | Pontszám 149,5 | Több, mint 149,5 | 1,59 | Nyertes |
Egy békéscsabai Tippmix-játékos 950 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 387 642 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Aarau – Thun | 1X2 | Aarau | 2,12 | Nyertes |
| Labdarúgás | Chievo – Pordenone | 1X2 | Chievo | 1,77 | Nyertes |
| Labdarúgás | Xamax – Chiasso | 1X2 | Xamax | 2,21 | Nyertes |
| Labdarúgás | Brescia – Cosenza | 1X2 | Brescia | 2,07 | Nyertes |
| Labdarúgás | Pau – Chateauroux | 1X2 | Pau | 2,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cardiff – Derby County | 1X2 | Cardiff | 2,11 | Nyertes |
| Labdarúgás | AC Ajaccio – Rodez Aveyron | 1X2 | AC Ajaccio | 2,13 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mönchengladbach – Dortmund | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 2,46 | Nyertes |
Egy hajdúszoboszlói Tippmix-játékos 60 Ft-os alaptéttel (összesen 480 Ft-os téttel), 7/8-as kombináció típusú fogadással 348 226 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
| Jégkorong | Mladá Boleslav – Mountfield HK | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 4,45 | Nyertes |
| Jégkorong | Hartford – Providence | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 4,25 | Nyertes |
| Jégkorong | Rödovre – Sönderjyske | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 2,74 | Nyertes |
| Jégkorong | Rungsted – Esbjerg | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 2,48 | Nyertes |
| Jégkorong | Lausanne – Fribourg | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 3,30 | Vesztes |
| Jégkorong | Lugano – Biel | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 5,75 | Nyertes |
| Labdarúgás | Cardiff – Derby County | 1X2 | Cardiff | 2,04 | Nyertes |
| Jégkorong | New Jersey – NY Islanders | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és kevesebb | 3,85 | Nyertes |
Egy miskolci Tippmix-játékos 3*500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 3*340 921 Ft-ot, illetve 250 Ft-os alaptéttel (összesen 1 000 Ft-os téttel) 3/4-es kombináció típusú fogadással 152 032 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Balikesirspor – Ankaraspor | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Anorthoszisz Famaguszta – Apollon Limasszol | 1X2 | Döntetlen | 2,94 | Nyertes |
| Labdarúgás | GAIS – FF Malmö | 1X2 | GAIS | 9,50 | Nyertes |
| Labdarúgás | Sönderjyske – Lyngby | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 7,75 | Nyertes |
Egy szegedi Tippmix-játékos 6*1 200 Ft-os téttel, 20-as kötés típusú fogadással 6*146 316 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Leicester – Arsenal | Hendikep 0:2 | Arsenal | 1,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | Göteborg – Sundsvall | Kétesély | Göteborg vagy Döntetlen | 1,12 | Nyertes |
| Labdarúgás | Zimbru Chisinau – Codru Lozova | 1X2 | Zimbru Chisinau | 1,33 | Nyertes |
| Labdarúgás | Békéscsaba – Dorog | Kétesély | Békéscsaba vagy Döntetlen | 1,24 | Nyertes |
| Labdarúgás | Siófok – Szeged GA | Hendikep 0:2 | Szeged GA | 1,22 | Nyertes |
| Labdarúgás | Győr – DEAC | Kétesély | Győr vagy Döntetlen | 1,09 | Nyertes |
| Labdarúgás | Tottenham – Burnley | 1X2 | Tottenham | 1,47 | Nyertes |
| Labdarúgás | Internazionale – Genoa | 1X2 | Internazionale | 1,19 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mainz – Augsburg | Hendikep 2:0 | Mainz | 1,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lobi Stars – Katsina Utd. | 1X2 | Lobi Stars | 1,42 | Nyertes |
| Labdarúgás | Luzern – Young Boys | Kétesély | Döntetlen vagy Young Boys | 1,23 | Nyertes |
| Labdarúgás | Slovacko – Slavia Praha | Kétesély | Döntetlen vagy Slavia Praha | 1,18 | Nyertes |
| Labdarúgás | Trabzonspor – Fenerbahce | Hendikep 0:2 | Fenerbahce | 1,11 | Nyertes |
| Labdarúgás | Lille – Strasbourg | Kétesély | Lille vagy Döntetlen | 1,15 | Nyertes |
| Labdarúgás | ZTE – Fehérvár | 1X2 | Fehérvár | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Napoli – Benevento | 1X2 | Napoli | 1,41 | Nyertes |
| Labdarúgás | FC Lviv – Dinamo Kijev | 1X2 | Dinamo Kijev | 1,32 | Nyertes |
| Labdarúgás | Al-Ahly (EGY) – El Gaish Talaea | 1X2 | Al-Ahly (EGY) | 1,27 | Nyertes |
| Futsal | Vlci Brno – Helas Brno | 1X2 | Helas Brno | 1,53 | Nyertes |
| Labdarúgás | Atlético MG – URT MG | 1X2 | Atlético MG | 1,30 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 192 957 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Estudiantes LP – Racing Club | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | Dep. Pasto – América de Cali | 1X2 | Döntetlen | 2,85 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real San Andres – Dep. Quindio | 1X2 | Döntetlen | 2,70 | Nyertes |
| Labdarúgás | Costa del Este – Alianza de Panama City | 1X2 | Döntetlen | 2,61 | Nyertes |
| Labdarúgás | Defensor Montevideo – Danubio Montevideo | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 3 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 414 673 Ft-ot nyert.
| Kézilabda | Nyköbing F. – Herning-Ikast (női) (élő) | 1X2 | Nyköbing F. | 2,05 | Nyertes |
| Labdarúgás | NAC Breda – Oss | 1X2 | NAC Breda | 1,49 | Nyertes |
| Kézilabda | Valur – FH | 1X2 | Valur | 2,22 | Nyertes |
| Labdarúgás | Moreirense – Belenenses | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Real Madrid – Real Sociedad | 1X2 | Döntetlen | 3,55 | Nyertes |
| Labdarúgás | Everton – Southampton | Mindkét csapat szerez gólt | Nem | 1,98 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os alaptéttel (összesen 5 000 Ft-os téttel), 9/10-es kombináció típusú fogadással 338 894 Ft-ot nyert.
| Labdarúgás | Reading – Blackburn | 1X2 | Reading | 2,31 | Nyertes |
| Labdarúgás | CSZKA Szófia – Cserno More Várna | 1X2 | CSZKA Szófia | 1,64 | Nyertes |
| Labdarúgás | Nijmegen – Den Bosch | 1X2 | Nijmegen | 1,45 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mezőkövesd – ZTE | 1X2 | Mezőkövesd | 2,14 | Nyertes |
| Labdarúgás | FTC – Diósgyőr | 1X2 | FTC | 1,31 | Nyertes |
| Labdarúgás | Mönchengladbach – Dortmund | 1X2 | Dortmund | 1,90 | Nyertes |
| Labdarúgás | Juventus – Spezia | 1X2 | Juventus | 1,31 | Nyertes |
| Labdarúgás | Manchester City – Wolverhampton | 1X2 | Manchester City | 1,24 | Nyertes |
| Labdarúgás | Partizan Belgrád – Vojvodina | 1X2 | Partizan Belgrád | 1,41 | Nyertes |
| Labdarúgás | Yeni Malatyaspor – Besiktas | 1X2 | Besiktas | 1,58 | Nyertes |
Arlington végnapjai


Írta: Kovács Botond.
Úgy tűnik, elérte a vég az Egyesült Államok egyik legpatinásabb és legnagyobb presztízsű versenyterét, az Arlington Parkot (hivatalos nevén az Arlington International Racecourse). A pálya tulajdonosa, a Churchill Downs Incorporated március 2-án bejelentette, piacra dobja a rendkívül komoly értékű, Chicago külvárosában lévő ingatlant.
A 131 hektáros pályán 1927 óta a sport legkiválóbb lovai, például a Hármas Korona nyerő Secretariat versenyeztek. Amerikában rögtön a megnyitástól fogva, itt alkalmaztak először szpíkert, Clem McCharty személyében. Eddie Arcaro itt lépte át a bűvös háromezres álomhatárt 1952-ben (előtte senki sem nyert ennyi futamot), a panamai származású Laffitt Pincay, Jr. itt aratta első amerikai győzelmét 1966-ban. Arlington nevéhez fűződik az amerikai sport első szponzorált futama, a 100 ezer dolláros Pontiac Grand Prix megrendezése 1971-ben. A világon itt futottak először 1 millió dollár értékű versenyt, az Arlington Milliont, amelyet John Henry nyergében Bill Shoemaker nyert 1981-ben. A kitűnő Cigar itt állította be a mai napig megdöntetlen tizenhat egymás után nyert futamból álló rekordját. 2002-ben itt rendezték a Breeders’ Cupot, amelyen High Chaparal duplázott a Turfben (holtversenyt ítéltek a stewardok, Joharral osztozott az első díjon).
Egy mérföldes balkezes gyeppályán, és egy 1800 méteres homok pályán folynak, bár sajnos azt kell mondanunk, folytak a versenyek, az istállókban kétezer telivért lehetett elhelyezni a májustól szeptemberig tartó mítingek során. Itt futották az Arington Million mellett a Beverley D. Stakest és a Secretariat Stakest, valamint az American Derbyt, a Chicago Handicapet, az American 1000 Guineas Stakest és az Arlington Oakst.

A metropolisz közelsége, az összefüggő terület nagysága és remek megközelíthetősége miatt a tulajdonos úgy döntött, nem rendez több versenyt a pályán, és piacra dobja az ingatlant. Egyben ígéretet tett, a versenyrendezői engedélyét más, eddig nem közölt helyen szeretné felhasználni. Sovány vigasz. Chad Brown, akinek lovai négyszer nyertek Arlington Milliont (Real Solution – 2013, Beach Patrol – 2017, Robert Bruce – 2018, Bricks and Mortar – 2019), röviden így kommentálta a döntést: Nagyon szomorú vagyok. Egy újabb történelmi jelentőségű és felbecsülhetetlen kulturális értékű pálya válik az ingatlanfejlesztő cápák martalékává. Zarándoknak érzem magam egy dicstelen világban.
Elmarad a szombati ügető versenynap
Lovakat fenyegető herpesz vírus (EHV-1) jelent meg több európai országban. A hatósági állatorvossal egyeztetve és a környező országok rendelkezéseivel összhangban a versenylovaink egészségének védelme és a kitörési gócpont megakadályozása érdekében, a Kincsem Nemzeti Kft. nem tartja meg a március 6-ra tervezett ügető versenynapot a Kincsem Parkban.
Amint a járványügyi helyzet lehetővé teszi a versenyzés azonnal újraindul. Addig is a versenytitkárság a megszokott menetrend szerint várja a nevezéseket a trénerektől a következő versenynapokra.
Herpeszvírus Európában – gyorshír
Írta: Kovács Botond.
A British Horseracing Authority (BHA) figyelmeztetést adott kis a lovassportokban is érdekelt, és ott kötődéssel bíró tenyésztők, futtatók és idomárok részére az európai herpeszvírus (EHV-1) fertőzések rohamos emelkedése miatt.
A hasonló tevékenységet végző ír társszerv, az Irish Horseracing Authority Board hasonló figyelmeztetést tett közzé, aggasztónak nevezte a helyzetet, és mindenkit fokozott óvatosságra int.
A Fédération Equestre Internationale (FEI) az összes lovas eseményt felfüggesztette Európában március 28-ig. A járvány forrása nagy valószínűséggel Spanyolország.
Jó hír az Egyesült Királyságból
Írta: Kovács Botond.

Boris Johnson konzervatív kormánya még keresi a megoldásokat az európai versenyüzemeket is érintő, Brexit által okozott szállítási és egyéb kellemetlenségek megoldására, de egy jó hírrel így is tudott szolgálni a közeljövőt illetően.
A Whitehall döntéshozói úgy tervezik, március 29-től kezdve fokozatosan feloldják a látogatási tilalmat a királyság versenyterein, és első lépésben megengedik, hogy a futtatók is látogathassák a versenyeket. Ennek ellenére a közelgő Cheltenham Fesztivált, és a március 27-re tervezett doncasteri szezonnyitót még szigorúan zárt kapuk mögött rendezik.
Szintén jó hír, hogy előreláthatóan, május 17-től visszatérhet az élet a régi kerékvágásba, onnantól fogva ugyanis ismét megtelhetnek a lelátók, a publikum számára is látogathatóvá válnak a futamok. Ennek feltételéül az esetszámok csökkenését és az átoltottság mértékét szabták.
Némi üröm az örömben, hogy Cheltenhamben még mindig nem szállhatnak nyeregbe az amatőrök, így elmarad a látványos National Hunt Chase, a Kim Muir Handicap Chase és a St. James’s Place Festival Hunters’ Chase. Az úrlovasoknak március 29-ig kell várniuk a kimázsálással, ekkor a Point-to-Point szezon is folytatódhat. (Idén január 4-től egyetlen versenyt sem rendezhettek amatőröknek.)
II. Erzsébet királynő kormánya azt tervezi, április 12-től ismét kinyithatnak a fogadóirodák. Az április 10-i Grand Nationalről így még pont lecsúsznak a bukmékerek, de ez így is óriási előrelépést jelent az eddigi nehézségek után.