Véget ért a dal – a legendás Stradivarius visszavonul
“Véget ért a dal Stradivariusnak“. Ezekkel a szavakkal búcsúztatta Bjorn Nielsen tulajdonos-tenyésztő hétfőn a modern kor egyik legnépszerűbb és legkitartóbb lovát, Stradivariust. A nyolcéves ló nagyon lassan épült fel a múlt hónapban elszenvedett lábzúzódásából, ami arra késztette a menedzsmentet, hogy visszavonultassák.

Stradivarius mostantól a Newmarket-i National Stud mén listájára kerül, egy olyan kiemelkedő karrier után, amelynek során négy Goodwood Cup-ot, három Ascot Gold Cup-ot, három Lonsdale Cup-ot és két a Doncaster Cup-ot nyert meg. A sárga mén hét szezon alatt 35 startból 20-szor nyert, és ezzel 3 458 968 fontot (kb. 1,6 milliád forintot) keresett.
“Trappolt és kentrézett is, de hosszabb időbe telt, mire helyre jött a zúzódott lába, mint gondoltuk” – mondta Nielsen Sea The Stars fiáról. “Úgy éreztük, nem lenne tisztességes, ha a kényszerpihenő után a következő szezonban kilencévesként kellene újra visszatérnie“.
Stradivarius visszavonulását nagyon fájlalja a verseny közönség, hiszen az évek alatt az elért teljesítményével mindenki a szívébe zárta. Pályafutása során a legmagasabb szinten teljesített, állandósága és magas formája, formatartó képessége példamutató volt. Utolsó startja alkalmával júliusban egy nyakkal maradt alul Kypriosszal szemben az ötödik Goodwood Kupáért folytatott küzdelemben. A későbbi győztessel vívott párharca a közönséget is megmozgatta.
“Ez egy igazi mese volt az elejétől a végéig” – mondja Nielsen. A mostani sérüléséig sohasem volt gyógykezelve, és soha nem hagyott ki egy versenyt sem sérülés miatt. Nagyszerű teljesítményt nyújtott, amit a tömeg imádott. A keménységét és az általános egészségét tekintve pedig ritka ilyet látni bármelyik lónál is, nem is beszélve a koráról. John Gosden munkáját dicséri, hogy ilyen hosszú időn keresztül edzette kiválóan. Stradivarius egyik kiemelkedő versenye az volt, amikor tíz hosszal megnyerte a 2020-as Gold Cup-ot Ascotban Nayef Road előtt. Ezt a győzelmet puha talajon aratta, noha sokan úgy gondolták, hogy a keményebb pályán hozza a legjobb formáját.

Arra a kérdésre, hogy személy szerint ez egy szomorú nap-e számára, Nielsen így válaszolt: “Igen és nem. Nagyszerű élmény volt ennyi éven át versenyeztetni őt, de az ember mindig tudja, hogy semmi nem tart örökké. A tavalyi szezon végén fontolgattuk, hogy nyugdíjba vonultatjuk, de mutatta, hogy szeretne versenyezni, ami már önmagában is figyelemre méltó volt. Végül úgy döntöttünk, hogy tréningben marad, három versenyen indult, először megnyerte a Yorkshire Kupát, majd Ascotban és Goodwoodban nem volt szerencséje. Ennek ellenére minden alkalommal megmutatta, hogy még mindig ott van benne a tűz. Azt gondolom még ha szerencsém lesz is, hogy valaha megnyerjem a Derbyt vagy az Arc-ot a jövőben, tudom, hogy soha nem lesz még egy olyan lovam, mint ő. A közönség nagyra értékelte őt. Egyszerűen öröm volt az elejétől a végéig a pályafutása.”
A sok-sok győzelem ellenére Stradivarius szépíthette volna még a rekordját, ha két évvel ezelőtt nem a Prix de l’Arc de Triomphet tekintik számára főversenynek, így ennek következtében lemaradt a Lonsdale Cupról és a Doncaster Cupról. A longchamp-i próbálkozása pedig meghiúsult, amikor a talaj nehéznek bizonyult a számára. Stradivarius tulajdonosának lenni nem volt mindig könnyű Nielsen számára. A folyamatos nyomás, Frankie Dettori állandó lovasára is nehezedett, aki felajánlotta, hogy lemond Stradivariusról a júniusi Gold Cup után. Nielsen is hasonlóan gondolkodott; Andrea Atzeni váltotta Dettorit a múlt hónapban a Goodwood Cupon, amely Stradivarius utolsó szereplése volt.
“Jövőre már fedezni fog. Ki ne szeretne egy Stradivarius csikót, mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyeket az évek során mutatott?“- árulta el a tulajdonos. Lehet, hogy a zene már nem szól, de az emlékek megmaradnak. Stradivarius ikonikus volt, és az idei szezonban Kypriosszal folytatott rövid rivalizálása a nyár fénypontja közé tartozott.
John Gosden a “legkülönlegesebb és legegyedibb versenylóként” méltatta a szupersztár lovát, Stradivariust, miután hétfőn bejelentette visszavonulását.

Gosden így nyilatkozott: “Stradivarius a legkülönlegesebb és legegyedibb versenyló volt egész pályafutásom során. Mindig megőrizte teljes elkötelezettségét és lelkesedését. Örömöt mutatott a tréningje során, és mindenkinek hatalmas örömet okozott, a pályán és azon kívül is. Idén nyolcévesen edzésben tartották, hogy három versenyen indulhasson: “Mindhárom versenyen a legmagasabb szinten tartotta a formáját, és pozitív gondolkodásmódja töretlen maradt. Ez egy lótól elképesztő teljesítmény, és sokat elmond bátorságáról és kitartásáról. Alkatát csodálatosan lehetett látni, lenyűgöző volt a stílusa, ahogyan könnyedén utazott a versenyben, majd felgyorsult, hogy lecsapjon. Ez tükrözte legjobban a karakterét” – mondta. Ahogy mindenki észrevette, nagyon hangos és játékos tudott lenni a verseny előtt, és elég gyakran bakozott a startgéphez galoppozva. Mindig szórakoztató volt, de kemény versenyzői elmével rendelkezett, aki a start pillanatában már csak a versenyre koncentrált. Munkában mindannyiunk számára örömöt jelentett. A Nemzeti Ménesben a korábbi otthonához közel marad, és már nagyon várja az új karrierjét”.
Frankie Dettori volt Stradivarius társa 35 versenyéből 26-on, és 15 győzelmet aratott vele, köztük ötöt Group 1-ben.
A Sporting Index blogjában a következőket mondta: “A legjobb versenyző volt, akit valaha láttam: “Ő egy abszolút legenda. Az elmúlt hat évben hatalmas része volt az életemnek, jó barátom és egy csodálatos ló, akivel sok szép időt töltöttem együtt. Rengeteg karaktere volt. Minden alkalommal, amikor besétáltál az udvarra, tudatta veled, hogy ott van! Emlékszem, hogy néha munkában is lovagoltam, és ő megpróbált leszólítani. Hozzám hasonlóan ő is imádta Ascotot, és soha nem fogom elfelejteni azt a három Gold Cupot és azt a rengeteg tapsot, amit idén a közönségtől kapott. Elképesztő volt. Ő volt az emberek lova, a rajongók igazi kedvence, és biztos vagyok benne, hogy még évtizedekig szeretettel fognak rá emlékezni.”
Tom Goff, a Bloodstock ügynök, a Blandford Bloodstock társigazgatója 2006-ban a decemberi árverésen 70 000 guineáért vette meg Nielsennek Stradivarius anyját, Private Life-ot, és szorosan követte a karrierjét. Goff így nyilatkozott: “A legjobbak közé tartozik. Megtiszteltetés számomra, hogy ha csak egy kicsit is, de része lehettem ennek a hihetetlen történetnek, amely akkor kezdődött, amikor 16 évvel ezelőtt megvettem Private Life-ot Bjornnak. Beringtől származott, egy nagyszerű Wildenstein családból, és mindketten imádtuk a pedigréjét. Björn választotta ki és eleinte nagyon szerette volna, ha kanca csikója születik, aztán szerencsére jött Stradivarius. A legelképesztőbb tulajdonsága a figyelemre méltó egészségi állapota, valamint a munka- és versenyzési kedve volt. Ő minden, amit egy versenylótól elvárhat az ember, és soha, de soha nem adott mást, mint 110 százalékot. Nagyon szomorú, hogy nem láthatjuk többet a pályán, de úgy gondolom, hogy eljött az idő a búcsúra. Minden esélye meglesz a ménesben, jó adottságai vannak és a statisztikái is nagyon tiszteletreméltóak. Ezt és a Sea The Stars-tól származó pedigréjét figyelembe véve nincs ok arra, hogy ne tudna néhány remek utódot adni.”
Goff elismeréssel szólt arról is, ahogyan Stradivariust John és Thady Gosden az elmúlt hat évben kezelte. “Gosdenék olyan gyönyörűen edzették őt egész pályafutása során” – tette hozzá. “Kihívás volt őt folyamatosan csúcs formában tartani az évek alatt, különösen azért, mert a későbbi években – gyakran nyergelés közben – megmutatta, hogy kedveli a gyengébbik nemet. Úgy gondolom, hogy ez figyelemre méltó edzői teljesítmény volt.”

Forrás: racingpost.com
2022/38. hét Csütörtök – vasárnap
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Németország – Magyarország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 1 049 542 fogadás
Horvátország – Dánia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 963 836 fogadás
Lengyelország – Hollandia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 957 844 fogadás
Olaszország – Anglia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 957 448 fogadás
Dánia – Franciaország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 923 270 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Németország – Magyarország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 607,18 millió Ft
Horvátország – Dánia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 224,70 millió Ft
Franciaország – Ausztria (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 210,75 millió Ft
Lengyelország – Hollandia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió) 189,68 millió Ft
Izrael – Albánia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió) 187,18 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Magyarország 1-0-ra győzött Lipcsében Németország vendégeként a Nemzetek Ligájában (kiemelt eseményünk), a mindent eldöntő gólt a válogatottól az Olaszország elleni mérkőzés után visszavonuló Szalai Ádám szerezte. A csapatkapitány csodálatos találata 4,50-es szorzót jelentett a „Szalai Ádám szerez gólt?” fogadási soron, ráadásul közel 4 millió forint került fogadóink zsebébe a magyar csatár góljának köszönhetően.
- Az már eldőlt, hogy Magyarország biztosan bentmarad az A divízióban az NL-ben, Olaszország pedig 1-0-ra legyőzte Angliát, ezzel az angolok búcsúznak a legjobbaktól, míg az olaszok hétfőn este Marco Rossi együttesével küzdenek meg a csoportelsőségért. Az olaszok sikeréhez kapcsolódóan a tippek 29 százaléka lett jó az „1X2” piacon – 3,20-as oddsért, míg a „Szögletszám 8,5” fogadási sor helyes kimenetelére („Több, mint 8,5”) majdnem 22 ezer jó tipp futott be – 1,86-os szorzóért.
- Az elmúlt napokban eldőlt az is, hogy Franciaország biztosan nem védi meg címét a Nemzetek Ligájában, ugyanis csak csoportja 3. helyén végzett Horvátország és Dánia mögött. Ausztria ellen ugyan még összejött a siker a franciáknak, a helyes végkimenetelre több mint 254 ezer tipp érkezett – 1,35-ös szorzóért, ám a dánok elleni vereség meglepte fogadóinkat, ugyanis az „1X2”-re érkezett tippek 20 százaléka lett csak jó – 3,30-as oddsért. Dánia 2-0-s sikere a „Hazai csapat – Gólszám 1,5” fogadási soron 2,76-as oddsot jelentett a jó tippel rendelkezőknek („Több, mint 1,5”), 99 százalékos találati arány mellett.
- Horvátország viszont nem lassított, zsinórban négy meccset nyert az NL-ben, ezzel csoportja első helyén végzett, és ott lesz a négyes döntőben jövő nyáron. A horvátok előbb Dániát verték 2-1-re, az „1X2” piacon 2,65-ös szorzót ért ez a siker 47 százalékos találati arány mellett, majd Ausztriában is győztek 3-1-re. Utóbbi sikerre több mint 256 ezer jó tipp futott be – 2,40-es oddsért, míg az első gólt szerző Luka Modric találata 5,50-es nyereményszorzót ért több mint 5 ezer tipp esetében.
- Hollandia egyedüli válogatottként veretlenül zárta a Nemzetek Ligája A divízióját. 5 győzelme mellett csupán egy lengyelek elleni 2-2-es iksz rontja a statisztikáját. Utolsó két mérkőzésén előbb Varsóban győzött 2-0-ra, itt a „Pontos végeredmény” helyes tippje („Hollandia 2:0”) akár 8,50-es szorzót is érhetett, míg utolsó találkozóján a belgák ellen nyert 1-0-ra. Utóbbi találkozóhoz kapcsolódóan az „1X2”-re érkezett tippek fele lett jó – 2,25-ös szorzóért, míg a „Melyik csapat végez el több szögletet?” fogadási sor helyes tippje („Hollandia”) 2,10-es oddsot ért a tippek 80 százalékának.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Feröer-szigetek – Törökország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, C divízió)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Feröer-szigetek 2:1, nyertes odds: 100,00)
Lettország – Moldova (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, D divízió)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Moldova 2:0/Moldova 2:1, nyertes odds: 100,00)
Törökország – Luxemburg (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, C divízió)
1X2 + Gólszám 4,5 (Nyertes tipp: Döntetlen és több, nyertes odds: 100,00)
Olomouc – Sparta Praha (Jégkorong, Cseh bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Olomouc 4:0, nyertes odds: 100,00)
Graz – Innsbruck (Jégkorong, Osztrák bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Innsbruck 6:1, nyertes odds: 100,00)
Kiemelt esemény:
Németország – Magyarország 0:1 (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió)
1X2 (helyes tipp: Magyarország, helyes tippek aránya: 30 %, nyertes odds: 6,00)
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést (helyes tipp: Nem, helyes tippek aránya: 94 %, nyertes odds: 1,49)
Vendégcsapat nyer legalább egy félidőt? (helyes tipp: Igen, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 2,86)
- félidő – Vendégcsapat – Gólszám 0,5 (helyes tipp: Több, mint 0,5, helyes tippek aránya: 98 %, nyertes odds: 2,48)
Outright-fogadás:
Aussie Rules, AFL 2022 – Ki nyeri?
Helyes tipp: Geelong (Helyes tippek aránya: 52 %)
Legmagasabb odds: 12,50
Záró odds: 1,50
Magyar események:
Németország – Magyarország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió)
eredmény: 0:1, nyertes odds: 6,00
A végkimenetelre tett 306 318 tippből 90 729 tipp helyes.
FTC – Brest (Kézilabda, BL, női)
eredmény: 20:21, nyertes odds: 2,66
A végkimenetelre tett 79 077 tippből 5 482 tipp helyes.
Nantes – Szeged (Kézilabda, BL)
eredmény: 35:30, nyertes odds: 1,68
A végkimenetelre tett 59 827 tippből 21 794 tipp helyes.
U21Magyarország – U21Bulgária (Labdarúgás, U21 Válogatott mérkőzés)
eredmény: 1:0, nyertes odds: 1,77
A végkimenetelre tett 46 441 tippből 42 206 tipp helyes.
Győr – Metz (Kézilabda, BL, női)
eredmény: 24:28, nyertes odds: 6,75
A végkimenetelre tett 29 631 tippből 486 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy sajószentpéteri Tippmix-játékos 2*13 800 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 2*1 987 200 Ft-ot nyert.
Kosárlabda | NLEX Road Warriors – RS Elasto Painters | A mérkőzés győztese + Pontszám 194,5 | Hazai és kevesebb | 8,00 | Nyertes |
Kosárlabda | Mali – Ausztrália
(élő) |
Pontszám tartomány (rendes játékidő) | 171-180 között | 18,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy budapesti Tippmix-játékos 40 Ft-os alaptéttel (összesen 3 360 Ft-os téttel), 6/9-es kombináció típusú fogadással 1 213 784 Ft-ot nyert, illetve 40 Ft-os alaptéttel (összesen 5 040 Ft-os téttel), 5/9-es kombináció típusú fogadással 911 943 Ft-ot nyert, illetve 40 Ft-os alaptéttel (összesen 1 440 Ft-os téttel), 7/9-es kombináció típusú fogadással 689 477 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.
Labdarúgás | Lengyelország – Hollandia | Pontos végeredmények | Hollandia 2:1, 3:1, 4:1 | 4,85 | Vesztes |
Labdarúgás | Belgium – Wales | Pontos végeredmények | Belgium 2:1, 3:1, 4:1 | 3,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Horvátország – Dánia | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,90 | Nyertes |
Labdarúgás | Grúzia – Észak-Macedónia | Hendikep 0:1 | Grúzia | 4,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Bosznia-Hercegovina – Montenegró | Hendikep 0:1 | Döntetlen | 3,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Szlovénia – Norvégia | Hendikep 1:0 | Norvégia | 3,70 | Vesztes |
Labdarúgás | Izrael – Albánia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 5,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Szerbia – Svédország | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Portugália | Hendikep 1:0 | Portugália | 3,20 | Nyertes |
Egy tiszaújvárosi Tippmix-játékos 10*2 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 10*200 682 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Japán – USA | 1X2 | Japán | 2,36 | Nyertes |
Labdarúgás | Észtország – Málta | 1X2 | Észtország | 1,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Leverkusen – 1. FC Köln (női) | 1X2 | Leverkusen | 2,16 | Nyertes |
Labdarúgás | Németország – Magyarország | 1X2 | Magyarország | 7,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Algéria – Guinea | 1X2 | Algéria | 1,52 | Nyertes |
Egy leveleki Tippmix-játékos 1 000 Ft-os alaptéttel (összesen 15 000 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 1 779 339 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje volt.
Labdarúgás | Örményország – Ukrajna | Vendégcsapat szerez gólt mindkét félidőben? | Igen | 2,42 | Nyertes |
Labdarúgás | Grimsby – Swindon | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 6,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Barnsley – Charlton | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Crewe – Mansfield | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,30 | Vesztes |
Labdarúgás | Newport – Carlisle | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Döntetlen és igen | 4,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Izrael – Albánia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 5,00 | Nyertes |
Egy kecskeméti Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 800 Ft-os téttel), 7/8-as kombináció típusú fogadással 1 333 535 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Cholet – Concarneau | 1X2 | Döntetlen | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Sedan – Le Puy | 1X2 | Döntetlen | 2,90 | Nyertes |
Labdarúgás | Paris 13 Atletico – Avranches | 1X2 | Avranches | 2,88 | Nyertes |
Labdarúgás | Bastia-Borgo – Le Mans | 1X2 | Döntetlen | 3,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Versailles – Nancy | 1X2 | Döntetlen | 2,86 | Nyertes |
Labdarúgás | Villefranche-Beaujolais – Bourg-Peronnas | 1X2 | Villefran- Beaujolais | 2,24 | Nyertes |
Labdarúgás | Red Star FC – Martigues | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Stade Briochin – Orleans | 1X2 | Döntetlen | 3,00 | Nyertes |
Egy kerepesi Tippmix-játékos 500 Ft-os alaptéttel (összesen 7 500 Ft-os téttel), 2/6-os kombináció típusú fogadással 1 250 000 Ft-ot nyert úgy, hogy négy hibás tippje is volt.
Labdarúgás | Észak-Írország – Koszovó | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Észak-Írország 2:1 | 50,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Ciprus – Görögország | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Görögország 2:1 | 50,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Spanyolország – Svájc | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Spanyolország 2:1 | 45,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Szerbia – Svédország | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Svédország 2:1 | 70,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Skócia – Írország | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Skócia 2:1 | 50,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Izrael – Albánia | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Izrael 2:1 | 50,00 | Nyertes |
Egy soproni Tippmix-játékos 530 Ft-os alaptéttel (kötéstiltás* mellett összesen 6 890 Ft-os téttel), 6/8-as kombináció típusú fogadással 1 129 002 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje volt.
Labdarúgás | Liechtenstein – Andorra | 1X2 | Andorra | 1,99 | Nyertes |
Labdarúgás | Belgium – Wales | 1X2 | Belgium | 1,26 | Nyertes |
Labdarúgás | Lengyelország – Hollandia | 1X2 | Hollandia | 1,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Litvánia – Feröer-szigetek | 1X2 | Döntetlen | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Grúzia – Észak-Macedónia | 1X2 | Grúzia | 1,98 | Nyertes |
Labdarúgás | Németország – Magyarország* | 1X2 | Magyarország | 7,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Németország – Magyarország* | 1X2 | Döntetlen | 7,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Olaszország – Anglia | 1X2 | Olaszország | 2,95 | Nyertes |
Egy kókai Tippmix-játékos 330 Ft-os alaptéttel (összesen 4 950 Ft-os téttel), 4/6-os kombináció típusú fogadással 1 011 251 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje volt.
Labdarúgás | Szerbia – Svédország | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Izrael – Albánia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,85 | Nyertes |
Labdarúgás | Spanyolország – Svájc | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 15,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Skócia – Írország | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 5,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Ciprus – Görögország | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 15,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Csehország – Portugália | Kétesély | Csehország vagy Portugália | 1,27 | Nyertes |
Egy dabas-gyóni Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 987 800 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Olaszország – Anglia | 1X2 | Olaszország | 3,10 | Nyertes |
Labdarúgás | Németország – Magyarország | 1X2 | Magyarország | 6,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Skócia – Írország | 1X2 | Skócia | 1,92 | Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Portugália | 1X2 | Portugália | 1,67 | Nyertes |
Labdarúgás | Dánia – Franciaország | 1X2 | Dánia | 3,30 | Nyertes |
Labdarúgás | Ausztria – Horvátország | 1X2 | Horvátország | 2,26 | Nyertes |
Labdarúgás | Hollandia – Belgium | 1X2 | Hollandia | 2,05 | Nyertes |
Egy dunaújvárosi Tippmix-játékos 10*700 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 10*96 577 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Izrael – Albánia | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,53 | Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Portugália | Szögletszám 9,5 | Több, mint 9,5 | 1,86 | Nyertes |
Labdarúgás | Skócia – Írország | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 3,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Skócia – Írország | Szögletszám 10,5 | Több, mint 10,5 | 2,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Izrael – Albánia | Szögletszám 9,5 | Több, mint 9,5 | 2,19 | Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Portugália | 1X2 | Portugália | 1,70 | Nyertes |
Egy pátrohai Tippmix-játékos 300 Ft-os alaptéttel (összesen 2 700 Ft-os téttel), 8/9-es kombináció típusú fogadással 881 938 Ft-ot nyert úgy, hogy egy hibás tippje volt.
Labdarúgás | Szlovénia – Norvégia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 9,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Elefántcsontpart – Togo | 1X2 | Elefántcsontpart | 1,56 | Nyertes |
Labdarúgás | Izrael – Albánia | 1X2 | Izrael | 2,07 | Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Portugália | Kétesély | Csehország vagy Döntetlen | 1,85 | Vesztes |
Labdarúgás | Spanyolország – Svájc | Kétesély | Döntetlen vagy Svájc | 2,54 | Nyertes |
Labdarúgás | Skócia – Írország | 1X2 + Gólszám 3,5 | Hazai és kevesebb | 2,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Szerbia – Svédország | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Mexikó – Peru | 1X2 | Mexikó | 1,96 | Nyertes |
Labdarúgás | Új-Zéland – Ausztrália | 1X2 | Ausztrália | 2,04 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 8 333 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 1 999 920 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Németország – Magyarország | 1X2 | Magyarország | 10,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Németország – Magyarország | Melyik csapat végez el több szögletet? | Magyarország | 6,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Németország – Magyarország | Melyik csapat kap több büntetőlapot? | Németország | 4,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 120 Ft-os téttel, 9-es kötés típusú fogadással 1 256 249 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Horvátország – Dánia | 1X2 | Horvátország | 2,44 | Nyertes |
Labdarúgás | Franciaország – Ausztria | 1X2 | Franciaország | 1,38 | Nyertes |
Labdarúgás | Németország – Magyarország | 1X2 | Magyarország | 10,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Olaszország – Anglia | 1X2 | Olaszország | 2,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Belgium – Wales | 1X2 | Belgium | 1,37 | Nyertes |
Labdarúgás | Lengyelország – Hollandia | 1X2 | Hollandia | 2,01 | Nyertes |
Labdarúgás | Skócia – Ukrajna | 1X2 | Skócia | 2,70 | Nyertes |
Labdarúgás | Finnország – Románia | 1X2 | Döntetlen | 3,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Szlovénia – Norvégia | 1X2 | Szlovénia | 4,05 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 500 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 687 225 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Spanyolország – Svájc | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Vendég és igen | 16,50 | Nyertes |
Labdarúgás | Izrael – Albánia | 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt | Hazai és igen | 4,90 | Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Portugália | Pontos végeredmények | Portugália 4:0, 5:0, 6:0 | 17,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 647 944 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Németország – Magyarország | 1X2 | Magyarország | 7,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Olaszország – Anglia | 1X2 | Olaszország | 2,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Grúzia – Észak-Macedónia | 1X2 | Grúzia | 2,12 | Nyertes |
Labdarúgás | Bosznia-Hercegovina – Montenegró | 1. félidő – 1X2 | Bosznia-Hercegovina | 2,49 | Nyertes |
Labdarúgás | Bulgária – Gibraltár | 1. félidő – 1X2 | Bulgária | 1,53 | Nyertes |
Labdarúgás | Észtország – Málta | 1. félidő – 1X2 | Észtország | 2,59 | Nyertes |
Labdarúgás | Finnország – Románia | Kétesély | Döntetlen vagy Románia | 1,50 | Nyertes |
V-sport szelvény:
Egy pándi Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 315 000 Ft-ot nyert.
Virtuális Labdarúgás | London Ágyúk – Aston Oroszlán | 1X2 | Aston Oroszlán | 7,50 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | Newcastle – Sheffield | 1X2 | Sheffield | 5,25 | Nyertes |
Virtuális Labdarúgás | West Ham – Everton | 1X2 | West Ham | 4,00 | Nyertes |
Farkas Tibor (1937 – 2022)
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeptember 25-én elhunyt Farkas Tibor korábbi sikeres lovas és tréner. A második világháború utáni újkori magyar galoppsport egyik legmeghatározóbb alakja volt. Karrierje több, mint fél évszázadot ölel át.
Lovasként két évtizeden keresztül 1951 és 1972 között a legjobbak között szerepelt itthon és a nemzetközi versenyekben egyaránt. Pályafutását nagybátyja, Kovács Márton tréner segítette. Dinamit nyergében tizennégy évesen rögtön megnyerte első versenyét. Itthon a komoly konkurencia ellenére 193 versenyben győzött. Nemzetközi pályafutása során több jelentős versenyben bizonyította rátermettségét. Komoly versenyeket nyert Nótás kapitánnyal, Idollal, Parolival, Indával, Isztopirinnal és Avance-szal. Sok tiszteletdíjat hozott haza Baden-Badenből és a többi német és osztrák versenyekből.
1973-ban a nyugdíjba vonuló nagybátyja lotját vette át. Rögtön az első évben Andát, a remek kancát győztesként vezette vissza a Magyar Derby után. Rendszerek jöttek mentek az évtizedek alatt, a változáshoz igazodva Farkas Mester mindig meg tudta őrizni jókedvét, fiatalos lendületét és a versenylovakba vetett hitét. Hosszú idomári pályafutása alatt több, mint ezer győztest trenírozott, a régi pesti pályán, majd Dunakeszi-Alagon.
Igazi üzemi ember volt ő és az istállója, lovaira tavasztól őszig mindig számíthatott a mindenkori versenytitkár. Évtizedeken keresztül a legeredményesebb trénerek között szerepelt úgy, hogy idomár champion címet nem tudott nyerni. Amire roppant büszke volt, hogy a magyar kékszalag siker után az Osztrák Derby győzelem is összejött a számára, 1980-ban Andorral nyert Freudenauban.
Eredményességének egyik legfőbb oka, hogy mindig remek csapatot tudott maga köré gyűjteni, a kezdő lovasoknak és az amatőröknek rendszeres lovaglási lehetőséget biztosított és nagy bizalmat szavazott a versenyekben. Sikerének másik kulcsa társa, Németh Ildikó lovas és későbbi eredményes tréner, aki az évtizedek alatt komoly támasza volt a Mesternek.
2009-ben indultak utoljára a neve alatt telivérek, a sportban töltött 58 év után végleg visszavonult. Életének utolsó évtizedét párjával vidéken a sporttól visszavonulva békében és nagy szeretetben töltötte. A Kincsem Park eredményes pályafutását Életműdíjjal ismerte el.
Tibi bácsi, emlékedet megőrizzük!
Ifj. Kozma mesterhármasa


Bobby Fischer idei hatodik győzelmét aratta
Már a nap első futamában favorit győzelem született Discovery LW és Kolozsi László párosának köszönhetően. Mögötte óriási hajrával Fazekas Imre kezében, Ducks érkezett meg a második helyre, leszorítva ezzel istállótársát, Lolly Popot a dobogó alsó fokára, akit trénere, Balogh Bernadett hajtott.
Fél órával később következett a tiszteletdíjas, Trónörökös-Cuki Hendikep. Az előző futamhoz hasonlóan, szintén a legnagyobb esélyes, Inforgettable szerezte meg első hendikepjében, pályafutása első győzelmét. Második helyezett némi szerencsével Best Boy lett, hiszen Khedira hibázott a befutóban, csakúgy, mint Balerina R., akit vizsgálatot követően tisztátalan ügetés miatt diszkvalifikáltak a versenyből. Harmadik helyezett, így a dobogós helyezésre is esélyes, Farinelli lett.
A Kincsem Park Kupa Hendikep VIII. futamában némi meglepetésre nem a top favorit, Wonderchild és Erdei Péter párosa került ki győztesként az elsőségért folytatott csatában, hanem a hősiesen védekező, Zaffiri és Ifj. Turbucz Sándor kettőse tudott egy újabb közös sikert bezsebelni. Szoros küzdelem volt a bronzéremért is, ahol végül Bulibáró védte meg a helyét, vendéghajtójával, Kovács Sándorral.
A szombati versenynap negyedik futamában start-célban ért haza Wale sárga fia, Creatine. A futam egészén mellette ügetett a favorit, Coach Degli Dei, de végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A dobogó alsó fokára a nagyot javuló, Cukrom érkezett meg.
Fél órával később nem várt izgalmakat hozott a Platán Díj. Heten álltak mindösszesen starthoz, amelyből végül ketten értek célba, hiszen az összes esélyes ló Cash Game, Devoted, Classic Boy, Csípkedd Magad! és CR-Seven is hibázott a verseny folyamán, így hihetetlen nagy szerencsével Cyrano RG nyerte a futamot, míg második helyezett, az új idomításba került, Csikós lett.
A nap hatodik futamában óriási meglepetésre, Bvlgari SS, a szerencsének is köszönhetően megszerezte új istállójában, élete harmadik győzelmét Márton Lajossal a sulkyjában. Mögötte a helyezettek Ciklon Fox és Nagy Ferenc II., illetve Zero di Jesolo és Kolozsi László párosai lettek.
A következő futam, már a napi főverseny, a Football Díj volt, amelyet a vártnál nehezebben, de a nagy favorit, Bobby Fischer nyerte Juhász Balázzsal a sulkyjában, megszerezve ezzel idei hatodik sikerét. Mögötte Veljko Mazsity idomítottja, Zitti Tutti lett, nagy hajrával a második helyezett, míg harmadik, a tovább javuló francia import, Guiness des Fanes lett, Kolozsi Lászlóval.
A szombati ügetőnap záró futamában, esélyeshez méltóan Zénó Boko szerezte meg idei ötödik sikerét, mögötte az ezüstérmes Very Nice Photo lett, míg a harmadik helyre Zara Mia érkezett meg.
A kiemelt képet Péter Réka Photography készítette.
A szuper hatos – a 2022-es Prix de l’Arc de Triomphe fő esélyeseinek értékelése
Egyre inkább közeledünk az év egyik legkomolyabb lóverseny eseményéhez, október 2-án érkezik a 2022-es Prix de l’Arc de Triomphe Longchamp-ban!
Nézzük kik lehetnek a legesélyesebbek…
Luxemburg
Forma 11-311
Az egykor a Derby favoritjának tartott Luxembourg nehéz szezonon van túl, de a Leopardstownban rendezett Irish Champion Stakes-ben aratott szép győzelmével eleget tett a hozzá fűzött reményeknek. Aznap Ryan Moore zsokéval kiváló mezőnyt vert meg, és teljesítményével az Arc egyik komoly esélyese lett. Sőt, Aidan O’Brien mindig azt mondta, hogy élvezni fogja a másfél mérföldes távot.
Mindemellett a 2000 Guineas-ban jócskán kikapott Charlie Appleby párosától, Coroebus-tól és Native Trail-től, majd hosszabb időt kihagyott sérülés miatt. Hogy az Irish Champion Stakes-győzelemhez mennyi tud hozzá tenni, nem tudni.
Odds 9-2
Aidan O’Brien, tréner úgy nyilatkozott: “Minden nagyon jónak tűnik Luxemburggal kapcsolatban. Nagyszerű volt látni, hogy ilyen jól jött ki a versenyből [Irish Champion Stakes]. Wayne [Lordan] lovagolta őt a verseny után először munkában, és ő is boldog volt”.
Alpinista
Forma 11-111
Van valami, amit nem tud? Sir Mark Prescott kemény kancája öt Group 1-es győzelmet aratott három országban. Legutóbbi versenye (a Yorkshire Oaks-ban) különösen figyelemre méltó, és kiemelte a Longchamp-ra való alkalmasságát. Alpinista harcedzett, bármilyen talajon jól érzi magát, és egész évben erre a versenyre készült. A tavalyi győztes Torquator Tasso ellen is győztes formában van.
Nincs sok minden, ami ellene szól, de az Arc lesz messze a legnehezebb feladata. Németországban megnyerte az első három Group 1-es versenyét, majd Yorkban kancát vert meg. Ismét javulnia kell, hogy megverje a legjobb méneket.
Odds 7-1
Sir Mark Prescott, idomár azt mondta: “Egyenesen az Arc-ra megy. Elég jó ahhoz, hogy ott legyen. Van esélye, ezért mennie kell. A Yorkshire Oaks ugyanolyan jó volt, mint a Grand Prix de Saint-Cloud. Hogy elég jó lesz-e Párizsba, az egy másik kérdés.”
Torquator Tasso
Forma 1-6122
A címvédő arra pályázik, hogy megőrizze koronáját, és egy vegyes szezon után az újabb Arc győzelem lesz a fő célja. Tavalyi sikerét nehéz talajon aratta, és a hasonló körülmények ezúttal is biztosan segítenék az esélyeit.
Négy futása során mindössze egyszer nyert ebben a szezonban, legutóbb egy baden-badeni G1-ben végzett a második helyen, miután 7-10-es favoritként indult.
Odds 8-1
Marcel Weiss, idomár azt mondja: “A verseny semmiképpen sem tűnik könnyebbnek, mint tavaly, épp ellenkezőleg. Minden ló, aki valószínűleg indulni fog, kiérdemelte, hogy ott legyen, és ez egy nagyon kemény verseny lesz. Azt is gondolom, hogy idén talán több olyan ló lesz, aki elbírja a puha, mély talajt, ha úgy alakul, nem csak mi.”
Titleholder

Masakazu Takahashi
Forma 15-111
Japán nagy reménysége, Titleholder idén még veretlen, és karrierje legjobb, 125-ös Racing Post Ratingjét érte el, amikor legutóbb Hanshinban nyert.
Győzelme történelmi jelentőségű lenne, hiszen Japánnak még nem volt győztese az Arc-ban, annak ellenére, hogy többször is közel álltak hozzá.
Odds 9-1
Kazuo Yokoyama zsoké, a Takarazuka Kinen utáni győzelem után azt nyilatkozta “Ez volt a negyedik lovaglásom Titleholder nyergében, és tudtam, hogy jól elkapta a fonalat. A tempó gyors volt, de nem aggódtam, mert még mindig maradt elég ereje az egyenesben. Még mindig az érés folyamatában van, és idővel egyre jobb lesz.”
Vadeni
Forma 3-5111
Vadeni a Prix du Jockey Clubban aratott győzelmével ugyanolyan minősítést kapott, mint a Derby-győztes Desert Crown, és remek francia formáját hozta Nagy-Britanniában is, amikor a Sandownban megrendezett izgalmas Coral-Eclipse-győzelemmel visszaverte Mishriffet. A menedzsment úgy döntött, hogy Ascot helyett inkább az Arc-ra küldik a talaj miatt.
Vadeni nem tudta folytatni győzelmi sorozatát az Irish Champion Stakes-ben, ahol végül Luxemburg és Mishriff mögött lett harmadik. A két lovas újra találkozik, és Vadeninek javulnia kell ahhoz, hogy megfordítsa leopardstowni formáját.
Odds 8-1
Georges Rimaud, az Aga Khan versenyrendezője azt mondta: “Úgy döntöttünk, hogy a franciaországi időjárás előrejelzés jobbnak tűnik, mint az angliai, így itt maradunk és profitálunk a szárazságból. Természetesen, amikor megvitattuk, hogy hova menjünk, felmerült Baaeed neve, de nem ez az elsődleges tényező a döntésünkben”.
Adayar
Forma 1145-1
Nem gyakran fordul elő, hogy egy Derby-győztest sötét lónak tekintenek, de Adayar pont ilyen. Hosszú kihagyás után Doncasterben tért vissza a győztes útra, és ezzel a győzelemmel felkerült az Arc listára.
Tavalyi Derby-győzelme egyértelműen a longchamp-i verseny főszereplőjévé teszi, de a tavaly októberi Champion Stakes óta csak egy futása volt, így nehéz megmondani, mennyire ég még benne a régi láng. Az is elképzelhető, hogy kihagyja Longchampot, és az ascoti Champions Day-re megy.
Odds 11-1
Charlie Appleby, tréner azt így nyilatkozott: “A terv még mindig a Champions Day, de tudjuk, hogy az évnek ebben a szakaszában oda kell menni, ahol jó talaj van. Ha azt mondanám, hogy megvárom a Champions Dayt, és hirtelen nem lesz megfelelő a talaj, akkor nagyon sajnálnám, hogy esetleg elszalasztottam egy lehetőséget az Arcban. Hétfőn igencsak nyitva fogom tartani a szemem.
Szöveg és képek: racingpost.com (Patrick Madden)
Theodor Pozsonyban indul vasárnap
Pozsonyban áll starthoz vasárnap Maronka Gábor kétéves idomítottja, Theodor (Petr Foret).
A Tai Chi apaságú mén a pozsonyi versenynap negyedik futamában, a 12 000 euró összdíjazású kétéves telivéreknek kiírt Veľká cena BBAG Baden-Baden-ben indul. A mérföldes távú versenyben hét induló csap össze 15:00-kor, a teljes versenyprogram ITT elérhető.
Változás az októberi ügető kiírásban
Tisztelt idomárok!
A 2022. október 15-i napra vonatkozó versenykiírás a 26. sz. futam esetében módosult!
2022/38. hét Hétfő – szerda
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Skócia – Ukrajna (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió) 397 658 fogadás
Tenerife – Malaga (Labdarúgás, Spanyol 2.) 324 190 fogadás
Arges Pitesti – CFR Cluj (Labdarúgás, Román bajnokság) 300 416 fogadás
Sönderjyske – Vendsyssel (Labdarúgás, Dán 2.) 294 244 fogadás
Essen – Saarbrücken (Labdarúgás, Bundesliga 3.) 286 788 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Skócia – Ukrajna (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió) 81,79 millió Ft
Tenerife – Malaga (Labdarúgás, Spanyol 2.) 61,93 millió Ft
Arges Pitesti – CFR Cluj (Labdarúgás, Román bajnokság) 46,06 millió Ft
Paris SG – Wisla Plock (Kézilabda, BL) 45,45 millió Ft
Porto – Veszprém (Kézilabda, BL) 43,17 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
- Szerdán a B divíziós Skócia – Ukrajna mérkőzés nyitotta a sort a labdarúgó Nemzetek Ligája-csoportküzdelmek hajrájában. A 0-0-s első félidő után a házigazda skótok háromszor is betaláltak, miközben egyetlen gólt sem kaptak, 3-0-s győzelmükkel pedig a kvartett élére is ugrottak. A Tippmixen és a Tippmixprón több mint 150 ezer tipp érkezett a mérkőzés végkimenetelére, a találati arány pedig 35 százalékos lett – a hazai siker akár 2,70-es oddsért is megfogadható volt. A három találatnak köszönhetően a „Gólszám 2,5” piacon is 22 ezernél több fogadás lett tökéletes, 2,01-es nyereményszorzóért.
- Továbbra is szenved a Malaga a spanyol másodosztályban, hat forduló alatt az ötödik vereségét szenvedte el. A Tenerife vendégeként 1-1-es állásnál emberhátrányba kerültek az előző szezonban épphogy bennmaradó andalúzok, ezt követően pedig 3-1-es zakóval távoztak. Az „1X2” sorra megtett 168 ezernél is több fogadásnak majdnem a fele számított hazai sikerre, ami több mint 81 ezer tökéletes tippet jelentett. A gólváltás mellett elért Tenerife-győzelem azt jelentette, hogy az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” soron több mint 10 ezer tipp lett helyes, 5,25-ös oddshoz kapcsolódva.
- Az argentin bajnokságban a huszadik meccsén a tizedik döntetlenjét jegyezte a CA Huracan, ezúttal a Boca Juniors otthonában elérve 0-0-s eredményt. A végkimenetelre 116 ezret meghaladó számú tipp érkezett, ebből közel 35 ezer várt pontosztozkodást, 2,90-es odds mellett. Az „1. félidő – 1X2” soron eközben 58 százalékos lett a találati arány, az ezen piachoz kapcsolódó nyertes kimenetelhez pedig 1,75-ös szorzó társult.
- A női labdarúgó BL-selejtezők utolsó körének odavágóira is sor került a hét első felében. Az Arsenal – Ajax párharc első felvonása 2-2-es döntetlent hozott, így az angolok egyértelmű favoritként nem tudták érvényesíteni a papírformát. Az ikszért 6,75-ös odds járt az „1X2” soron a jól tippelőknek. Miután négy gól is született, a „Gólszám 3,5” piacon 8 ezernél is több tipp vált hibátlanná.
- A Veszprém a második meccsén a második győzelmét jegyezte a kézilabda BL-ben (kiemelt eseményünk), a bakonyiak által az első körben legyőzött Paris SG pedig javítani tudott, 37-33-ra felülmúlva a Wisla Plock alakulatát. Sokan számítottak a francia bajnok sikerére az utóbbi meccsen, amit jól jelez, hogy majdnem 36 ezer fogadás érkezett erre a kimenetelre az „1X2” soron, ami 89 százalékos találati arányt jelentett.
Legmagasabb nyerő oddsok:
Skócia – Ukrajna (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Skócia 3:0, nyertes odds: 100,00)
Dalian Pro – Hebei FC (Labdarúgás, Kínai bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Dalian Pro 2:1/Dalian Pro 2:1, nyertes odds: 100,00)
Atlético GO – Internacional RS (Labdarúgás, Brazil bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Internacional RS 2:0/Internacional RS 2:1, nyertes odds: 80,00)
Henan Songshan – Shanghai Port (Labdarúgás, Kínai bajnokság)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Shanghai Port 2:0/Shanghai Port 2:1, nyertes odds: 75,00)
Lugano – Zürich Lions (Jégkorong, Svájci bajnokság)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Zürich Lions 1:0, nyertes odds: 70,00)
Kiemelt esemény:
Porto – Veszprém 28:35 (Kézilabda, BL)
1X2 (helyes tipp: Veszprém, helyes tippek aránya: 77 %, nyertes odds: 1,15)
Nyertes különbség (helyes tipp: Vendégcsapat 6-10 góllal nyer, helyes tippek aránya: 32 %, nyertes odds: 2,62)
1X2 + Gólszám 61,5 (helyes tipp: Vendég és több, helyes tippek aránya: 63 %, nyertes odds: 2,16)
- Mahe 4,5 gólt szerez (helyes tipp: Kevesebb, mint 4,5, helyes tippek aránya: 28 %, nyertes odds: 1,70)
Outright-fogadás:
Kosárlabda, WNBA 2022 – Ki nyeri?
Helyes tipp: Las Vegas (Helyes tippek aránya: 74 %)
Legmagasabb odds: 4,40
Záró odds: 1,12
Magyar események:
DEAC – Gyergyói HK (Jégkorong, Erste Liga)
eredmény: 2:5, nyertes odds: 2,00
A végkimenetelre tett 18 957 tippből 11 554 tipp helyes.
U19Wales – U19Magyarország (Labdarúgás, U19 Eb-selejtező)
eredmény: 0:0, nyertes odds: 3,15
A végkimenetelre tett 18 638 tippből 6 549 tipp helyes.
U19Montenegró – U19Magyarország (Vízilabda, U19 Eb)
eredmény: 8:17, nyertes odds: 1,40
A végkimenetelre tett 14 848 tippből 11 376 tipp helyes.
Levice – Körmend (Kosárlabda, BL-selejtező)
eredmény: 79:70, nyertes odds: 2,37
A mérkőzés győztesére tett 6 626 tippből 683 tipp helyes.
- Waltert – Bondár A. (Tenisz, Budapest, női egyes)
eredmény: 1:2, nyertes odds: 1,53
A mérkőzés győztesére tett 6 181 tippből 6 020 tipp helyes.
Élő szelvény:
Egy poroszlói Tippmix-játékos 600 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 313 375 Ft-ot nyert.
Tenisz | U. Humbert – B. Bonzi (élő) | Pontos végeredmény | 1:2 | 4,20 | Nyertes |
Tenisz | A. Burdet – Velcz Zs. (élő) | Pontos végeredmény | 2:1 | 8,50 | Nyertes |
Tenisz | N. Moreno de Alboran – Ale. Muller (élő) | Pontos végeredmény | 2:1 | 3,85 | Nyertes |
Tenisz | Maleckova J / Voracova R – Lechemia E / Lohoff J (élő) | Pontos végeredmény | 2:1 | 3,80 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy ózdi Tippmix-játékos 50 Ft-os alaptéttel (kötéstiltások* és fixnek jelölt események** mellett összesen 5 350 Ft-os téttel), 5/20-as kombináció típusú fogadással 1 879 046 Ft-ot nyert úgy, hogy tizennégy hibás tippje is volt.
Tenisz | M. Gigante – A. Vatutin** | A mérkőzés győztese | M. Gigante | 1,32 | Nyertes |
Labdarúgás | Roasso Kumamoto – Grulla Morioka** | 1X2 | Roasso Kumamoto | 1,40 | Nyertes |
Baseball | Rakuten Monkeys – Uni-President Lions** | A mérkőzés győztese | Rakuten Monkeys | 1,64 | Nyertes |
Labdarúgás | Changchun Yatai – Wuhan Three Towns* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Wuhan Three Towns 2:0/Wuhan Three Towns 2:1 | 75,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Changchun Yatai – Wuhan Three Towns* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Wuhan Three Towns 2:0/Wuhan Three Towns 3:0 | 50,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Changchun Yatai – Wuhan Three Towns* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Wuhan Three Towns 1:0/Wuhan Three Towns 3:0 | 40,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Changchun Yatai – Wuhan Three Towns* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Wuhan Three Towns 1:0/Wuhan Three Towns 2:1 | 28,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Changchun Yatai – Wuhan Three Towns* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 1:1/Wuhan Three Towns 2:1 | 35,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Dalian Pro – Hebei FC* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Dalian Pro 2:1 | 65,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Dalian Pro – Hebei FC* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Dalian Pro 2:1/Dalian Pro 2:1 | 100,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Dalian Pro – Hebei FC* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Dalian Pro 2:0/Dalian Pro 2:1 | 100,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Henan Songshan – Shanghai Port* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Shanghai Port 1:0/Shanghai Port 2:1 | 28,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Henan Songshan – Shanghai Port* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Shanghai Port 2:0/Shanghai Port 2:1 | 75,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Henan Songshan – Shanghai Port* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 0:0/Shanghai Port 2:1 | 45,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Henan Songshan – Shanghai Port* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 1:1/Shanghai Port 2:1 | 35,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Wuhan FC – Shenzhen FC* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Döntetlen 1:1/Wuhan FC 2:1 | 40,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Wuhan FC – Shenzhen FC* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Wuhan FC 2:0/Wuhan FC 2:1 | 80,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Wuhan FC – Shenzhen FC* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Wuhan FC 2:0/Wuhan FC 3:0 | 70,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Wuhan FC – Shenzhen FC* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Wuhan FC 1:0/Wuhan FC 3:0 | 50,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Wuhan FC – Shenzhen FC* | Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény | Wuhan FC 2:1/Wuhan FC 2:1 | 100,00 | Vesztes |
Egy abaújszántói Tippmix-játékos 8 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 1 056 786 Ft-ot nyert.
Jégkorong | Motor Ceske Budejovice – Litvínov | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 2,06 | Nyertes |
Jégkorong | GKS Tychy – Sanok | Gólszám 5,5 | Több, mint 5,5 | 1,70 | Nyertes |
Jégkorong | Rödovre – Aalborg | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 2,08 | Nyertes |
Jégkorong | Linköping – Skelleftea | 1X2 + Gólszám 5,5 | Vendég és több | 4,65 | Nyertes |
Jégkorong | Sönderjyske – Herning | 1X2 + Gólszám 5,5 | Hazai és több | 3,90 | Nyertes |
Egy vitnyédi Tippmix-játékos 3 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 311 321 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Asociacion Deportiva Tarma – C. Mannucci Trujillo | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,67 | Nyertes |
Labdarúgás | Dep. Llacuabamba – Santos Nazca | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,63 | Nyertes |
Labdarúgás | Aucas Quito – Tecnico Univ. Ambato | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,81 | Nyertes |
Labdarúgás | Cucuta Deportivo – Valledupar | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,01 | Nyertes |
Labdarúgás | Sacramento – Orange County SC | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1,73 | Nyertes |
Labdarúgás | Juventude RS – Fortaleza | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1,94 | Nyertes |
Labdarúgás | Banfield – Lanus | Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 2,33 | Nyertes |
Labdarúgás | Palmeiras SP – Santos SP | 1X2 | Palmeiras SP | 1,34 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 264 278 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | U19Wales – U19Magyarország | 1X2 | Döntetlen | 3,20 | Nyertes |
Labdarúgás | Brann Bergen – Rosengard (női) | 1X2 | Döntetlen | 3,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Bnei Yehuda TA – Hapoel Umm Al Fahm | 1X2 | Döntetlen | 2,79 | Nyertes |
Labdarúgás | Valur – Slavia Praha (női) | 1X2 | Slavia Praha | 2,76 | Nyertes |
Labdarúgás | U19Észak-Írország – U19Szlovénia | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
Egy nyírpazonyi Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 8-as kötés típusú fogadással 247 057 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Arges Pitesti – CFR Cluj | 1X2 | CFR Cluj | 1,67 | Nyertes |
Labdarúgás | Dep. Riestra – Brown de Adrogue | 1X2 | Dep. Riestra | 2,01 | Nyertes |
Labdarúgás | Atl. Fenix – Atl. Los Andes | 1X2 | Atl. Los Andes | 2,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Tenerife – Malaga | 1X2 | Tenerife | 1,99 | Nyertes |
Labdarúgás | Concarneau – Versailles | 1X2 | Concarneau | 1,99 | Nyertes |
Labdarúgás | Arsenal Sarandí – Aldosivi | 1X2 | Arsenal Sarandí | 1,74 | Nyertes |
Labdarúgás | Boston River – Danubio Montevideo | 1X2 | Danubio Montevideo | 2,38 | Nyertes |
Labdarúgás | Ayacucho – Alianza Atlético | 1X2 | Ayacucho | 1,76 | Nyertes |
Egy dunaharaszti Tippmix-játékos 2*1 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 2*220 073 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Afan Lido – Pontypridd Town | 1X2 | Afan Lido | 4,05 | Nyertes |
Labdarúgás | Newport – Forest Green | 1X2 | Forest Green | 3,35 | Nyertes |
Labdarúgás | Taffs Well – Haverfordwest | 1X2 | Döntetlen | 3,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Wimbledon – Crawley | 1X2 | Wimbledon | 2,11 | Nyertes |
Labdarúgás | Caernarfon – Bala Town | 1X2 | Bala Town | 2,05 | Nyertes |
Egy mágocsi Tippmix-játékos 5*500 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 5*137 500 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Marianske Lazne – Pribram | Pontos végeredmény | Pribram 3:2 | 22,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Penybont – Ammanford | 1. félidő – 1X2 | Ammanford | 12,50 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 761 038 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Arsenal Sarandí – Aldosivi (élő) | 1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1,30 | Nyertes |
E-Sport (FIFA) | E. Frankfurt (Toni) – Lyon (MakcwellLm) | 1X2 | E. Frankfurt (Toni) | 2,06 | Nyertes |
E-Sport (FIFA) | Manchester United FC (Peja) – Manchester City (Dacum) | 1X2 | Manchester United FC (Peja) | 4,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Tenerife – Malaga (élő) | 1X2 | Tenerife | 2,45 | Nyertes |
E-Sport (NBA) | Miami (Kyubi) – Atlanta (Dazai) (élő) | Hazai csapat – Pontszám 48,5 | Több, mint 48,5 | 2,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Concarneau – Versailles (élő) | Gólszám 4,5 | Több, mint 4,5 | 2,60 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 3 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 455 275 Ft-ot nyert.
E-Sport (FIFA) | SSC Napoli (Aleksis) – Atalanta (Andy_M) | 1X2 | Atalanta (Andy_M) | 2,79 | Nyertes |
E-Sport (FIFA) | AC Milan (Djamik_AFC) – Lazio (EC1Ipse) | 1X2 | AC Milan (Djamik_AFC) | 2,49 | Nyertes |
E-Sport (FIFA) | Bayern München (Ganger_29) – Paris SG (Acaw) | 1X2 | Döntetlen | 4,35 | Nyertes |
E-Sport (FIFA) | Leverkusen (Danny) – FC Schalke 04 (Cliff) | 1X2 | Leverkusen (Danny) | 2,38 | Nyertes |
Labdarúgás | Avispa Fukuoka – Sanfrecce Hiroshima | Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 2,11 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 2 500 Ft-os téttel, 6-os kötés típusú fogadással 255 454 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Atlético GO – Internacional RS | 1X2 | Internacional RS | 2,16 | Nyertes |
Labdarúgás | CD Olmedo – El Nacional Quito | 1X2 | El Nacional Quito | 2,69 | Nyertes |
Labdarúgás | Changchun Yatai – Wuhan Three Towns | 1X2 | Wuhan Three Towns | 1,86 | Nyertes |
Labdarúgás | América – Monterrey (női) | 1X2 | Monterrey | 2,69 | Nyertes |
Labdarúgás | Arges Pitesti – CFR Cluj | 1X2 | CFR Cluj | 1,74 | Nyertes |
Labdarúgás | Montevideo City Torque – Liverpool Montevideo | 1X2 | Liverpool Montevideo | 2,02 | Nyertes |
V-sport szelvény:
Egy mátészalkai Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 273 000 Ft-ot nyert.
Virtuális Kosárlabda | Houston – Boston | 1. félidő – Nyertes különbség | Vendégcsapat 10-nél több ponttal nyer | 3,25 | Nyertes |
Virtuális Kosárlabda | Chicago – Miami | Nyertes különbség | Hazai csapat 6-10 ponttal nyer | 8,00 | Nyertes |
Virtuális Kosárlabda | Los Angeles – San Antonio | 1. félidő – Nyertes különbség | Hazai csapat 6-10 ponttal nyer | 5,25 | Nyertes |