A kiállításról bővebben ITT olvashatsz.
A Kincsem Nemzeti Kft. Ügető Versenytitkárához eljutott az a megkeresés két szomszédos országból is, hogy szeretnék a versenytársi kapcsolatokat újra kialakítani, ezért felkínáltak számos lehetőséget, ami talán érdekelheti a szakmai közösséget. (Érdekesség, hogy a 2000-es években Diktátor, Detroit, Coral Star és Globus is sikeresen szerepelt gyepen, a Szlovák Ügető Derbyben).
Ennek jegyében, a propozíció alapján ezeket a lehetőségetek kínálták fel Szlovákiából:
Az alábbi linken érhető el a propozíció.
Szlovéniában pedig egy találkozót szerveznek, amelyre négy országot hívtak meg: Ausztria, Olaszország, Magyarország és Szerbia.
Ezen a találkozón egy emlékversenyt szerveznek Lenart-ban június 26-án, és minden országból két ló vehet részt a versenyben. A táv 1700 méter, autóstart és bármilyen ló részt vehet a versenyben, teljesen szabad a kiírás. Az összdíjazás 3000 euró, és a szállításhoz minden ló, minimum 120 eurós hozzájárulást kap.
A találkozóra mind a hajtó-mind a tulajdonosa a résztvevő lónak meg van hívva egy gála vacsorára a versenyt megelőző napon, szombaton. A szállás a hozzátartozóknak és a lovaknak is biztosított.
Az indulóadási szándékot Smulovics Zoltán Versenytitkárnál lehet hivatalosan jelezni minden külföldi futás esetében!
Túl vagyunk az Alagi Díjon, így érdemes megvizsgálni a hároméves angol telivérek eddigi pénznyereményeit és formáit. A táblázat a pillanatnyi állást tükrözi, mely nem hivatalos rangsor, de a hivatalos statisztikák alapján készült.
Most az első 30 háromévest emeltük ki, a lista nyitott, hétről hétre be-és ki lehet kerülni.
A 100. Magyar Derbyben – az utolsó öt futást számításba véve – a legmagasabb pénznyereménnyel rendelkező lovak közül az első 16 jut be és 4 tartalék ló fog szerepelni a programban.
Közeli másodikként végzett Pozsonyban a Turf Gála napján a SANDROVO istálló kancája, Dariya (Stanislav Georgiev). A futamot a cseh tréningből érkező Shabana (Martin Laube) nyerte, harmadik helyen Jaroslav Línek idomítottja, Mustela ért célba
A másik magyar induló, Vain Hope hatodik lett a 20 000 eurós sprintversenyben, itt a Kincsem Parkból is ismerős Datthirey (Vaclav Janacek) volt a legjobb, a dobogó alsóbb fokain Worth Choice (Jirí Palik) és Gentleman Jack (Mazur Szczepan) osztoztak.
Vendy Mast és Ripetta nem indultak.
Bugatti SS 17:26-kor állt starthoz vasárnap Hamburg-Bahrenfeld-ben, a nap 8. futamában Thorsten Tietz-el. Érdekesen alakult a verseny, hiszen a startot követően a kimagasló favorit Staccato HL ugrott Michael Nimczyk kezében. Bugattinak kedvezően alakult a start, mivel egyből betudott ülni a falra, így kedvezőbb íven versenyezhetett egész idő alatt. A befutó egyenesre érve is remek helyen volt még, de jött egy másik esélyes, Cash Winner Robin Bakker-rel és megnyerte a versenyt. Második mögötte a végig élen versenyző Waldgeist lett Robbin Bot-tal, míg Bugatti SS sajnos csak az utolsó métereken kapott helyet Thorsten Tietz-el, így szoros küzdelemben, de harmadik helyen végzett a Pit Pan Rennen-ben. A futamot 2200 méterre 1.13,4-ben nyerték, a magyar tenyésztésű és tulajdonú ló, új egyéni rekordot, 1.13,5-öt futott erre a távra, amivel minden idők leggyorsabb magyar idejét futotta meg középtávra. A német tréningben lévő ötéves herélt ezzel a futásával 3125 eurót keresett.
A futamot ezen a linken, a Wettstar élő videóján lehet visszanézni. 3:45:19-kor indították a futamot.
Kettős Georgiev sikert hozott a Millenniumi Díj, Sambo (Bauyrzhan Murzabayev) magabiztos győzelmet aratott, mögötte Eggi’s Choice (Walter Gambarota) ért célba, a harmadik helyre Levendula (Gönczi Rebeka) jelentkezett be.
A nap másik kiemelt versenyében, az Alagi Díjban is a Jazy Team ünnepelhetett, Maxim (Bauyrzhan Burzabayev) galoppozott át elsőként a célvonalon. A tempóról Capo La Gala majd Tábornagy (Paizs Gábor) gondoskodott, majd a távoszlophoz érve Maxim elszállt a többiektől. A dobogó alsóbb fokain Saidin (Jaroslav Línek) és a világ végéről megérkező Spartan Devil (Jirí Palik) osztoztak.
A Krőzus Gátversenyben Brigetio DL (Horváth Balázs) búcsúzott nyeretlenségétől, fél órával később Black Pepper (Tony Hamilton) szerzett újabb ígéretes győzelmet az Ostinato Hendikepben.
A Dr Guru Hendikep Stream (Gönczi Rebeka) győzelmét hozta, majd a Nemzetközi Amatőrversenyben a belga vendég lovashölgy, Sascha Stappaerts nyert Salvador Dalí nyergében.
Envious (Jirí Palik) bizonyult a legjobbnak az Erzsébet Királyné Díjban, mögötte Rosa Dartle (Bauyrzhan Murzabayev) és Princess Emin (Alberto Sanna) végeztek.
A Bárdossi György Emlékverseny Hendikepben Denis The Diva (Alberto Sanna) szerzett számtalan helyezés után győzelmet, a Pünkösdi Hendikepben Rain Manhez (Nagy Tamás) került az elsőség.
Tippmix + Tippmixpro – legnépszerűbb események (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Magyarország – Anglia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport) 920 896 fogadás
Olaszország – Németország (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport) 871 321 fogadás
Spanyolország – Portugália (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 2. csoport) 837 844 fogadás
Csehország – Svájc (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 2. csoport) 822 399 fogadás
Szerbia – Norvégia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, B divízió, 4. csoport) 760 921 fogadás
Tippmix + Tippmixpro – legtöbb kifizetett nyeremény (kiegészítő fogadásokkal együtt):
Magyarország – Anglia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport) 211,38 millió Ft
Csehország – Svájc (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 2. csoport) 149,39 millió Ft
Spanyolország – Portugália (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 2. csoport) 147,87 millió Ft
Belgium – Hollandia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 4. csoport) 144,92 millió Ft
Franciaország – Dánia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 1. csoport) 123,46 millió Ft
Kiemelt fogadási érdekességek:
Legmagasabb nyerő oddsok:
Franciaország – Dánia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 1. csoport)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Döntetlen 0:0/Dánia 2:1, nyertes odds: 100,00)
Bulgária – Grúzia (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, C divízió, 4. csoport)
Pontos végeredmények (Nyertes tipp: Grúzia más, nyertes odds: 100,00)
Las Palmas – Tenerife (Labdarúgás, Spanyol 2., rájátszás a feljutásért)
Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény (Nyertes tipp: Tenerife 2:0/Tenerife 2:1, nyertes odds: 100,00)
Nagoya GE – Kyoto (Labdarúgás, Japán Liga-kupa)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: Más, nyertes odds: 100,00)
U21Észtország – U21Azerbajdzsán (Labdarúgás, U21 Eb-selejtező)
Pontos végeredmény (Nyertes tipp: U21Azerbajdzsán 5:0, nyertes odds: 95,00)
Kiemelt esemény:
Magyarország – Anglia 1:0 (Labdarúgás, Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport)
1X2 (helyes tipp: Magyarország, helyes tippek aránya: 15 %, nyertes odds: 8,00)
Szögletszám 8,5 (helyes tipp: Több, mint 8,5, helyes tippek aránya: 99 %, nyertes odds: 2,07)
Melyik félidőben lesz több gól? (helyes tipp: 2. félidőben, helyes tippek aránya: 83 %, nyertes odds: 2,02)
Büntetőlap-szám 3,5 (helyes tipp: Több, mint 3,5, helyes tippek aránya: 94 %, nyertes odds: 1,72)
Outright-fogadás:
Tenisz, Roland Garros, férfi egyes 2022 – Ki nyeri?
Helyes tipp: R. Nadal (Helyes tippek aránya: 21 %)
Legmagasabb odds: 6,25
Záró odds: 1,47
Kézilabda, BL, női 2021/22 – Ki nyeri?
Helyes tipp: Kristiansand (Helyes tippek aránya: 5 %)
Legmagasabb odds: 8,75
Záró odds: 6,00
Magyar események:
FTC – Jug Dubrovnik (Vízilabda, BL, rájátszás)
eredmény: 14:13, nyertes odds: 1,60
A végkimenetelre tett 91 421 tippből 50 078 tipp helyes.
Szeged – Veszprém (Kézilabda, NB I, rájátszás)
eredmény: 28:29, nyertes odds: 1,95
A végkimenetelre tett 80 527 tippből 19 222 tipp helyes.
Győr – Kristiansand (Kézilabda, BL, női)
eredmény: 31:33, nyertes odds: 4,10
A végkimenetelre tett 49 057 tippből 4 589 tipp helyes.
U21Németország – U21Magyarország (Labdarúgás, U21 Eb-selejtező)
eredmény: 4:0, nyertes odds: 1,11
A végkimenetelre tett 35 664 tippből 29 463 tipp helyes.
Fehérvár – Szombathely (2.m.) (Kosárlabda, NB I, rájátszás)
eredmény: 72:74, nyertes odds: 1,45
A mérkőzés győztesére tett 13 774 tippből 9 044 tipp helyes.
Haladás – Berettyóújfalu (3.m.) (Futsal, NB I, rájátszás)
eredmény: 3:1, nyertes odds: 1,40
A végkimenetelre tett 11 279 tippből 8 966 tipp helyes.
Élő fogadás:
Egy győri Tippmix-játékos 100 Ft-os alaptéttel (összesen 400 Ft-os téttel), 2/4-es kombináció típusú fogadással 250 000 Ft-ot nyert úgy, hogy két hibás tippje is volt.
Labdarúgás | Gwangju – Chungnam Asan (élő) | Pontos végeredmény | Gwangju 3:2 | 50,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Tochigi – Nagasaki (élő) | Pontos végeredmény | Nagasaki 3:1 | 31,00 | Vesztes |
Labdarúgás | Tochigi – Nagasaki (élő) | Pontos végeredmény | Nagasaki 3:2 | 50,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Gwangju – Chungnam Asan (élő) | Pontos végeredmény | Gwangju 3:1 | 22,00 | Vesztes |
Legügyesebb Tippmix-fogadók:
Egy fertőendrédi Tippmix-játékos 2*2 500 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 2*370 067 Ft-ot nyert.
Kézilabda | Winterthur – Schaffhausen | 1X2 + Gólszám 58,5 | Vendég és kevesebb | 2,79 | Nyertes |
Kézilabda | Nimes – Cesson | 1X2 + Gólszám 58,5 | Hazai és több | 2,59 | Nyertes |
Kézilabda | Győr – Kristiansand (női) | 1X2 + Gólszám 56,5 | Vendég és több | 8,50 | Nyertes |
Kézilabda | Barcelona – Bidasoa Irun | Nyertes különbség | Hazai csapat 6-10 góllal nyer | 2,41 | Nyertes |
Egy dunaharaszti Tippmix-játékos 5 000 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 705 075 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Lettország – Andorra | 1X2 | Lettország | 1,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Horvátország – Ausztria | 1X2 | Ausztria | 3,40 | Nyertes |
Labdarúgás | Liechtenstein – Moldova | 1X2 | Moldova | 1,58 | Nyertes |
Labdarúgás | Belgium – Hollandia | 1X2 | Hollandia | 3,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Franciaország – Dánia | 1X2 | Dánia | 6,25 | Nyertes |
Egy parádi Tippmix-játékos 500 Ft-os téttel, 5-ös kötés típusú fogadással 643 351 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Örményország – Írország | 1X2 | Örményország | 4,65 | Nyertes |
Labdarúgás | Finnország – Bosznia-Hercegovina | 1X2 | Döntetlen | 2,95 | Nyertes |
Labdarúgás | Magyarország – Anglia | 1X2 | Magyarország | 8,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Olaszország – Németország | 1X2 | Döntetlen | 3,35 | Nyertes |
Labdarúgás | Montenegró – Románia | 1X2 | Montenegró | 3,20 | Nyertes |
Egy galamboki Tippmix-játékos 2 000 Ft-os téttel, 3-as kötés típusú fogadással 596 563 Ft-ot nyert.
Kosárlabda | Barcelona – Joventut Badalona | A mérkőzés győztese + Pontszám 160,5 | Vendég és több | 11,50 | Nyertes |
Kosárlabda | Larissza – Panathinaikosz | A mérkőzés győztese | Larissza | 6,25 | Nyertes |
Kosárlabda | Zadar – Cibona Zágráb | A mérkőzés győztese + Pontszám 151,5 | Vendég és kevesebb | 4,15 | Nyertes |
Egy debreceni Tippmix-játékos 1 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 460 000 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Szaúd-Arábia – Panama | Gólszám | 6+ | 20,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Franciaország – Argentína | Gólszám | 6+ | 23,00 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 20 Ft-os alaptéttel (összesen 2 720 Ft-os téttel), 15/17-es kombináció típusú fogadással 546 382 Ft-ot, és 20 Ft-os alaptéttel (összesen 340 Ft-os téttel), 16/17-es kombináció típusú fogadással 54 617 Ft-ot nyert úgy, hogy volt egy hibás tippje is.
Röplabda | Szlovákia – Csehország (női) | Pontszám 134,5 | Több, mint 134,5 | 1,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Franciaország – Szaúd-Arábia | 1X2 | Franciaország | 1,20 | Nyertes |
Kosárlabda | Rytas Vilnius – Lietkabelis Panevezys | A mérkőzés győztese + Pontszám 156,5 | Hazai és kevesebb | 2,75 | Nyertes |
Tenisz | Erler A / Miedler L – Fayziev S / Kalovelonis M | A mérkőzés győztese | Erler A / Miedler L | 1,30 | Nyertes |
Kosárlabda | Cibona Zágráb – Zadar | A mérkőzés győztese | Cibona Zágráb | 1,44 | Nyertes |
Labdarúgás | Lengyelország – Wales | Gólszám 3,5 | Kevesebb, mint 3,5 | 1,21 | Nyertes |
Tenisz | Paulson A / Svrcina D – Jebavy R / Martin A | A mérkőzés győztese | Jebavy R / Martin A | 1,30 | Nyertes |
Tenisz | Reese H / Walkow S – Krutykh O / Prihodko O | A mérkőzés győztese | Reese H / Walkow S | 1,54 | Nyertes |
Kosárlabda | Szombathely – Fehérvár | Pontszám 171,5 | Kevesebb, mint 171,5 | 1,62 | Nyertes |
Kézilabda | Istres – Cesson | 1X2 | Istres | 1,60 | Nyertes |
Kézilabda | Pays d’Aix – Dunkerque | 1X2 + Gólszám 55,5 | Hazai és kevesebb | 2,16 | Nyertes |
Kézilabda | Chartres – Montpellier | 1X2 + Gólszám 62,5 | Vendég és kevesebb | 2,47 | Vesztes |
Kézilabda | Chambery – Creteil | 1X2 + Gólszám 61,5 | Hazai és kevesebb | 2,28 | Nyertes |
Kosárlabda | Sassari – Olimpia Milano | Pontszám 166,5 | Kevesebb, mint 166,5 | 1,62 | Nyertes |
Tenisz | C. Ruud – H.V.N. Rune | A mérkőzés győztese | C. Ruud | 1,43 | Nyertes |
Kosárlabda | Spanyolország – Olaszország (női) | A mérkőzés győztese + Pontszám 130,5 | Hazai és kevesebb | 1,97 | Nyertes |
Röplabda | Portugália – Törökország | Pontszám 179,5 | Több, mint 179,5 | 1,79 | Nyertes |
Egy budapesti Tippmix-játékos 2*500 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 2*206 600 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Örményország – Írország | 1. félidő – 1X2 | Döntetlen | 1,98 | Nyertes |
Kézilabda | Győr – Esbjerg (női) | 1X2 | Győr | 1,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Litvánia – Luxemburg | 1X2 | Luxemburg | 2,08 | Nyertes |
Labdarúgás | Finnország – Bosznia-Hercegovina | Kétesély | Döntetlen vagy Bosznia-Hercegovina | 1,41 | Nyertes |
Labdarúgás | Magyarország – Anglia | Szoboszlai D. szerez gólt? | Igen | 5,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Montenegró – Románia | 1X2 | Montenegró | 3,45 | Nyertes |
Labdarúgás | Olaszország – Németország | 1X2 | Döntetlen | 3,30 | Nyertes |
Egy salgótarjáni Tippmix-játékos 200 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 270 000 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Nagoya GE – Kyoto | Gólszám | 6+ | 45,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Okayama – Zweigen Kanazawa | Gólszám | 6+ | 30,00 | Nyertes |
Legügyesebb Tippmixpro-fogadók:
Egy Tippmixpro-játékos 6*1 000 Ft-os, és 1*1 013 Ft-os téttel, 7-es kötés típusú fogadással 6*1 959 230 Ft-ot, valamint *oddsváltozást követően, 1*1 955 513 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Spanyolország – Portugália | 1X2 | Döntetlen | 3,55 | Nyertes |
Labdarúgás | Szerbia – Norvégia | 1X2 | Norvégia | 3,60 | Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Svájc | Szögletek száma | 9-11 | 2,79 | Nyertes |
Labdarúgás | Spanyolország – Portugália | Szögletek száma | 9-11 | 2,90 | Nyertes |
Labdarúgás | Szerbia – Norvégia | Szögletek száma | 12+ | 3,40
*(3,35) |
Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Svájc | Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5 | Igen és több, mint 2,5 | 2,58 | Nyertes |
Labdarúgás | Csehország – Svájc | Büntetőlap-szám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2,16 | Nyertes |
*oddsváltozás
Egy másik Tippmixpro-játékos 5 000 Ft-os téttel, 2-es kötés típusú fogadással 906 250 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Tochigi – Nagasaki (élő) | Hazai csapat – Gólszám 1,5 | Több, mint 1,5 | 6,25 | Nyertes |
Labdarúgás | Progreso Montevideo – La Luz | Gólszám | 6+ | 29,00 | Nyertes |
Egy másik Tippmixpro-játékos 1 000 Ft-os téttel, 4-es kötés típusú fogadással 835 188 Ft-ot nyert.
Labdarúgás | Banfield – Newell’s | 1X2 | Newell’s | 4,15 | Nyertes |
Labdarúgás | Magyarország – Anglia | 1X2 | Magyarország | 8,75 | Nyertes |
Labdarúgás | Örményország – Írország | 1X2 | Örményország | 5,00 | Nyertes |
Labdarúgás | Las Palmas – Tenerife | 1X2 | Tenerife | 4,60 | Nyertes |
A nap első futama favorit győzelmet hozott Street Genius révén. Mögötte a végre nem hibázó Chip Chip Chip egy értékes második hellyel lett gazdagabb, míg harmadik helyre a remekül hajrázó Cheeky Brown érkezett meg.
A nap első kiemelt versenyét Zóna nyerte Csordás Emillel, 1.15,3-ban, nagyon szoros volt a küzdelem a dobogós helyekért, akik közül ezüstérmes lett Alfa Boy Lakatos Csabával, míg bronzérmes Bonaparte Boss lett Veljko Mazsity-al.
A Galambos Ernő Emlékversenyben vizsgálatot kért a Versenyintézőség a nyerő Coumbára, és végül jármód probléma miatt diszkvalifikálták, így a nyerő Zitti Tutti lett, második Mangoraja, harmadik Uptown Boy M lett.
A versenynapon második győzelmét könyvelhette el Csordás Emil King’s Call-nak köszönhetően, akivel behúzta már régóta esedékes győzelmét. Küzdelem után, de végül második helyen Andy Baby ragadt Ifj. Turbucz Sándorral, míg harmadik helyen Amaru Shakur végzett Márton Lajos kezében.
A nap első liga futama a 113. Nemzeti Díj eléggé zavaros lefolyású volt, végül a másodfavorit Dolomit Boy hozta el a várt elsőséget, második a remekül hajrázó és sokat javuló Dusán lett, míg harmadik a kisebb hibát vétő Charming Boy ért célba.
Az Orlando Bloom Hendikepnek a nyerője, a szaklap által is első helyre véleményezett Allegra lett, második helyen a szintén jó esélyű Magic Bucks végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Atom Maki álhatott fel.
Az idei év második liga futamát Digital Races nyerte Nagy Ferenc II.-vel, nagyon szoros küzdelemben verve a remekül hajrázó Il Duce Boko-t Antun Horvatski kezében. Neki sajnos így a második hellyel kellett megelégednie. Harmadik helyre a rettentő jól finiselő Zante Font érkezett meg Goran Zolnaji-val. A verseny lefutási ideje 1.13,9 volt.
A Butterfly Díjat a szlovén vendég, Premal MS nyerte, aki mögött Big Ben Pax lett az ezüstérmes, a bronzérmes helyre Saphir AT érkezett meg.
A Vecseklőy második heatjének nyerője Alfa Boy lett, aki szoros küzdelemben verte Übü királyt, harmadik pedig Zóna lett. A lefutási idő 1.14,4 volt. Az összesítésben Alfa Boy került ki győztesként Lakatos Csabával, így két nagydíjat is bezsebelhetett ma, mögötte második Zóna lett Csordás Emillel, míg harmadik helyezett Übü király végzett Márton Lajossal.
A versenynap utolsó futama sem volt izgalom mentes, több esélyes ló is hibával futott, kivéve a nyerőt, aki Velence R. lett új, egyéni rekordot ügetve. Második a remekül hajrázó Adamo Fling lett, míg harmadik helyen Bombay végzett.
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.