A Twitter közösségi oldal látogatói időben értesülhetnek arról, amikor Frankie Dettori felszáll egy repülőgépre, helyet foglal az első osztályon és útját a világ valamely csodás versenytere, a Santa Anita Park, Meydan vagy Happy Valley felé veszi. De vajon amíg Frankie kényelmesen kinyújtózik és gondtalanul élvezi a szupersztároknak járó, osztályon felüli kiszolgálást, mi történik a világ legjobb lovaival, akiket dollár milliókban mérhető versenyekre neveztek be tulajdonosaik a világ másik végében?

Írta: Katherine Fidler, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Fotó: cdn.cnn.com

A válasz egyszerű. Bizonyos értelemben pontosan ugyanolyan kiszolgálást és törődést kapnak, mint a lovasok, csak éppen a pezsgő, a füstölt lazac és a modell alkatú légikisasszonyok kedves mosolya marad el. A versenylovakat vagy külön erre a célra kialakított teherszállító repülőgépeken szállítják, vagy olyan utasszállítókon, amelyek alkalmasak élőállat szállítására is. Minden telivért egy nem túl szűkre, de nem is túl tágra szabott konténerbe vezetnek be még a földön. Ezután óvatosan a gépre viszik nagy dobozt és több helyen is rögzítik a repülő belsejében. Itt is vannak fokozatok. Három lovas konténer – turista osztály, kétlovas konténer – business class, egylovas konténer – első osztály. Természetesen egyes lovak vérmérséklete és utazás tűrő képessége is beleszól az elhelyezésbe. A több lovat szállító konténereket úgy alakítják ki, hogy a telivérek ne tudjanak összeharapni, illetve a másik állásába átugrani. Az út során, akárcsak amikor utánfutóval vagy kamionnal szállítják őket, az állatok végig állnak. Erre szintén biztonsági okokból van szükség. Azt gondolnánk ez kényelmetlen, de ne felejtsük el, a lovak állva is tudnak aludni.

A fedélzeten rendszerint állatorvos is tartózkodik, de ez nem kötelező a szállítás során. Jim Paltridge az International Racehorse Transport ügyvezető igazgatója így nyilatkozott a témában: – Ez általában a szállíttatótól és az út hosszától függ. Ha tíz óra, vagy annál kevesebb a repülés időtartama, akkor erre nincs szükség, ha azonban tizenegy óra, vagy hosszabb, mindig gondoskodnak róla, hogy legyen állatorvos a fedélzeten. A repülés sokkal biztonságosabb a közúti szállításnál, és a lovak túlnyomó többsége jól viseli. Nagyon ritka a probléma. Ha mégis előfordul olykor-olykor, akkor általában belázasodnak a lovak. Olyanra ne gondoljon senki, hogy egy kanca elleni kezd a repülőn, mivel csak a vemhesség kilencedik hónapja végéig engedik repülőn szállítani a vehemben lévő állatokat. Nemzetközi előírás az is, hogy lovászokat kell a lovak mellé adni. Három lóra jut egy ember. A kísérők nem a lovakkal utaznak, hanem egy speciálisan számukra kialakított helyiségben és tíz-tizenöt percenként kötelesek ellenőrizni a rakományt.

A szállítás egyébként azzal kezdődik, hogy a lovak útlevél ellenőrzésen esnek át a földön. Egyetlen ló sem hagyhatja el Nagy-Britanniát vagy Írországot a Weatherby’s tudta és jóváhagyása nélkül. Ezt követően vámhatóságok töviről hegyire átvizsgálják a repülőt. Ez a folyamat a közelmúlt migrációs helyzete miatt jelentősen megszigorodott. Az Egyesült Államokba a legbonyolultabb lovat szállítani. Ide nemcsak az útlevél és a küldő állam illetékes hatóságának jóváhagyása szükséges, hanem minden esetben beviteli engedélyt kell kérni, még akkor is, ha csupán egy versenyre viszik át a lovat az óceánon. A passzust állatorvosnak is hitelesíteni kell, különös tekintettel a lóazonosságra és a ló egészségügyi státuszára.

– Manapság már a speciálisan kialakított teherszállító repülőkből van több, de a KLM légitársaság New York-i járata napi rendszerességgel szállít lovakat a tengeren túlra – mondja Paltridge. – Cégünk csak földön szállított versenylovakat a hőskorban, de a világ kitágult és mi lépést akartunk tartani az új kihívásokkal. Büszkék vagyunk rá, hogy flottánk olyan hírességeket is szállított már, mint Black Caviar és More Than Ready. Sőt, szarvasok, zebrák, szamarak és elefántok transzportját is vállaljuk. Ne aggódjanak azonban a lótulajdonosok. Azon a járaton, amelyen kedvenceik utaznak, nem találnak oroszlánokat két boksszal odébb. Számunkra a biztonság a legfontosabb szempont, ennek rendelünk alá minden egyebet. A pilóták más stílusban vezetik e gépeket. Fel- és leszálláskor sokkal kevésbé meredek szögben emelkednek fel, illetve szállnak le a kifutópályára. Még jó, hogy Gibraltáron nincs lóversenyzés. Ezen felül még azt is szoktuk javasolni, hogy patkó nélkül utaztassák a lovakat.

Nézzük most azt az aspektusát témánknak, ami bizonyára sokakat érdekel majd, vagyis lássuk, mennyibe kerül az út? Akárcsak a személyforgalomban, itt sincsenek előre kitűzött árak. A viteldíj függhet a szállítandó lovak számától és attól is természetesen, hogy menetrend szerinti, vagy charter járatot veszik igénybe. Vegyük példának Santa Anitát. Londonból Kaliforniáig 9.500 fontba (3.325 millió Forint) kerül az út egy irányba, visszafelé ugyanennyibe. Csak viszonyításként mondjuk el, hogy személyszállításnál egy turista osztályra szóló jegy 500-1.200 font (175 ezer – 420 ezer) között mozog, attól függően mennyire szemfüles az utas. Ha csak a Belmont Parkban akarunk futtatni, akkor már 5.700 fontért (2 millió Forint) megoldható a viteldíj egy irányba. Ha egy kategóriával nagyobb kényelmet szeretnénk biztosítani telivérünknek, két és félszer ennyibe kerül majd az út.

Érdekesség, hogy a lovak szinte egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis mértékben szenvednek attól a jelenségtől, amelyet jetlagnek nevezünk. A gyors időzóna átlépés okozta kimerültség embereknél gondot jelenthet, de a lovaknál nem. Ha tehát megjött a kedve a tengeren túli futtatáshoz írásunk olvasóinak, egy percig se késlekedjenek. Vegyék elő egy távoli ország versenykiírását és csekkfüzeteiket és már indulhat is a kaland.

Mindenki jól ismeri a telivértenyésztés régi bölcsességét: vedd a legjobbat, párosítsd a legjobbal és reméld a legjobbat. Ha nem így történik, és ki tudja hányszor volt már erre példa, a tenyésztők csak értetlenül csóválják fejüket.

Írta: Steve Dennis, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Fotó: racingpost.com

Volt egy eset azonban, igaz nem a tenyésztésben, hanem a lóversenyzésben, hogy bejött a mondás és örökké érezhető hatást gyakorolt a sport világára. Akiről szó van, nem más, mint a világ legjobb trénere, Vincent O’Brien és Lester Piggott, kora, de talán mondhatjuk a világ valaha élt legnagyobb zsokéja.

A két férfi kapcsolata, amely közel fél évszázadon át tartott hatalmas sikereket produkált és elhozta hozzánk a sport valaha látott legemlékezetesebb pillanatait, olyan győzelmeket, amelyeket tisztelettel emleget majd az utókor.
Vincent és Lester alig különbözött egymástól. Mindketten az ugróversenyek világából érkeztek, de igazán maradandót síkversenyekben produkáltak. A Cork grófságból származó ír O’Brien, halk szavú ember volt és hihetetlen tehetsége volt a versenylovakhoz, igazi suttogó hírében állt. Előfordult, hogy az árverési csarnokban választott magának yearlinget, mert az „megszólította”. Maximalista is volt emellett. Asszisztens trénereinek géppel írt utasításokat adott, ami még abban az időben is igen furcsának számított. Ezt azért tette, mert megkövetelte, hogy utasításait az utolsó betűig szigorúan betartsák. Szerinte csak így működhetett jól a rendszer. Láthatjuk, nem tévedett.

Piggott a Berkshire grófságbeli Wantage-ben született, Angliában és még mesternél is szűkszavúbb volt. A legtöbb esetben egy szót sem szólt, viszont érdekes módon, ez nem volt igaz verseny közben. Ott gyakran hallották kiabálni is. Neki is különleges érzéke volt a versenylovakhoz. Ki nem emlékezne a magas, szikár ember karakterisztikus stílusára? Szinte állt a rövid kengyelben, feneke magasra emelve, térde összeért a ló marja felett, ostort tartó keze úgy járt, mint a cséphadaró. Keménykezű lovas volt, és magával szemben is magas elvárásokat támasztott. Igazi őstehetség volt.

O’Brien három Grand Nationalt nyert idomárként három egymást követő évben, három különböző lóval (Early Mist 1953, Royal Tan 1954, Quare Times 1955), három Cheltenham Gold Cupot szintén három egymást követő esztendőben egy lóval (Cottage Rake 1948, 1949, 1950) és három Champion’s Hurdle-t ugyancsak egymás után, egy telivérrel (Hatton’s Grace 1949, 1950, 1951). Felülmúlhatatlan teljesítmény. A legenda szerint Nagy Sándor sírva fakadt, amikor rájött, nincs több meghódítandó ország. O’Briennel is ez volt a helyzet, a síkversenyek felé fordította figyelmét és ott is mindent megnyert, amit lehetett.

Piggott igazi csodagyerek volt, aki mielőtt O’Briennel összehozta volna a sors három Epsom Derbyt nyert, öt egyéb klasszikus versenyt és háromszoros champion volt. Útjaik szükségszerűen találkozzanak. Egy napjainkban készített közvélemény kutatás Vincent O’Brient hozta ki a valaha élt legnagyobb embernek a lóversenyzés történetében. Piggott lett a második.

Lester először 1958-ban lovagolt az ír trénernek az Ascot Gold Cupban a Gladness nevű kancán és nyert. Jacquline O’Brien írta meg férje, Vincent életrajzát, amelyben úgy emlékszik, hogy Piggott nehezményezte a lovaglás előtt kapott utasítás hosszúságát. Az első lovaglást újabbak követték. Még ugyanabban az évben szintén Gladness nyergében, Yorkban is sikerült versenyt nyerni, méghozzá hat hosszal. Feltartva és hatvan és fél kilogramm teher alatt. A szoros együttműködésre azonban nyolc évet kellett még várni.

1966-ban szökött szárba a kapcsolat a Valoris nevű lónak köszönhetően az Epsom Oaks megnyerése után. A versenyben Piggottnak a Sir Noel Murless által trenírozott Varininát kellett volna lovagolnia, de a zsoké az utolsó pillanatban átszerződött O’Brien lovára (Piggott mestere volt az ilyen húzásoknak) és nyert. Varinina harmadik lett, Murless őrjöngött, Piggott egykedvűen kijelentette, ezentúl szabadúszó zsoké lesz. A következő évben Sir Noel lovai megnyerték az első három klasszikust. Royal Palace a 2000 Guineas-t és a Derbyt, Fleet az 1000 Guineas-t. Úgy tűnt Piggott elhamarkodott döntést hozott. Egy év elteltével azonban kiderült, rendkívül bölcsnek, mert 1968-ban megjelent Sir Ivor.

O’Brien első Epsom Derby nyerő lova Larkspur, a legalacsonyabb formát futotta a tréner hat derbynyerője közül. A második, Sir Ivor a valaha futott formák egyik legmagasabbikát. Addigra már begyűjtötték Piggott-tal a 2000 Guineas-t és csak az volt a kérdés, állja-e a távot a ló. Newmarketben bebizonyította ugyanis, hogy rendkívüli végszpídje van. Epsomban sem volt ez másként. Sir Ivor lett a páros feje felett lebegő korona első ékköve, ekkor kezdődött meg a nagy diadalmenet, amelyhez hasonlót emberemlékezet óta nem láthatott a közönség. O’Brien Pisába küldte telelni Sir Ivort. 1969-ben az epsomi Coronation Cupon csapott össze ismét Sir Noel Murless és Vincent O’Brien. Piggott hajmeresztő hidegvérrel számította ki a versenyt és az utolsó métereken hagyta le nagy riválisa, a Sandy Barclay és Connaught alkotta párost. Barclay a verseny után sírva mázsált vissza. Eltelt két esztendő és egy újabb csodalóval jelentkezett a szuper páros. Színre lépett Nijinsky, a világ valaha élt egyik legjobb lova.

Nijinsky idomárjának és zsokéjának segítségével megváltoztatta a világot. O’Brien 1968-ban Kanadába látogatott, hogy egyik tulajdonosának, a dúsgazdag és Coca-Cola függő amerikai platinabánya tulajdonosnak egy Ribot yearlinget vásároljon. Végül a ló nem tetszett az ír trénernek és elálltak a vételtől. Meglátott azonban egy Northern Dancer csikót. Ekkor még Northern Dancer csak egy szerencsés versenyló volt, fedezőménként teljesen ismeretlen, senki nem sejtette, milyen hatása lesz a telivértenyésztésre. Nijinsky megjelenésével azonban minden megváltozott, mintha egy szökőár söpört volna végig a világon, a versenyló tenyésztés és lókereskedés előtt új és szédítő távlatok nyíltak.

Nijinsky nehezen kezelhető és trenírozható ló volt. O’Brien így emlékszik vissza: Különös gonddal, figyelemmel és türelemmel kellett idomítani Nijinskyt. Kétéves korában egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogy ez egy versenylótól elvárható lett volna. Ha nem lettek volna jó munkalovasaim, soha nem vitte volna semmire. De voltak. Nijinsky veretlenül kezdte hároméves pályafutását, megnyerte a 2000 Guineas-t, a Derbyt és King George and Queen Elizabeth Stakes-et. Eközben Piggott arcizma sem rendült. Szinte közönyösen vette tudomásul, hogy pályafutása legmagasabb csúcsára ért, és a világ a lába előtt hever. O’Brien a St. Legerre készítette a lovat, amikor az bőrbetegséget kapott, aminek következtében nem lehetett felnyergelni. Ekkor mutatkozott meg O’Brien szakértelme igazából. Jobb tréningmódszer híján futószáron dolgoztatta a lovat és hetvenöt százalékosra készítette. Ennyi is elég volt Doncasterben. Piggott élete egyik legfinomabb lovaglásával nyerte a szezon utolsó klasszikusát. Ezzel együtt a Hármas Koronát, amelyet azóta senkinek sem sikerült. Sajnos az Prix de l’Arc de Triomph-ban Sassafras rövid fejhosszal megverte Nijinskyt. E vereség sokkolta a világot. Ménesbe vonulása előtt még a Champion Stakes-ben is kikapott, de ez nem változtat a tényen, O’Brien és Piggott kimagasló szakértelmét az egész világ dicsérte. Érdekes tény, hogy abban az esztendőben, 1970-ben mindössze negyvenöt ló állt O’Brien istállójában. Nijinsky volt a legkitűnőbb ló, akit valaha lovagoltam – mondta egy alkalommal Piggott.

Lehet, hogy szakmai kérdésekben jól megértették egymást, de emberileg nehezen jött ki egymással zsoké és idomár. Pedig nagyon hasonlítottak egymásra. Lehet, hogy pont ez volt a probléma. O’Brien rendkívül körültekintő, alapos és érzékeny ember volt. A részletekre mód felett ügyelt. Mindent előre megtervezett. Ilyen ember volt Piggott is. A tréner mellett ekkor abrakmesterként dolgozó John Gosden így emlékszik vissza erre az időre: Amikor Lester betette a lábát az istállóba, azonnal feszült lett a hangulat. Megvolt a saját véleménye és sokszor a saját feje után ment. Minden áron ki akarta próbálni a lovakat, mert kíváncsi volt, mennyit tudnak. Emlékszem egy esetre, amely a 2000 Guineas előtti zárómunkában történt. The Minstrel futott a versenyben. Az volt az utasítás, hogy munkában maradjon szorosan a vezető ló mögött. Lester szándékosan figyelmen kívül hagyta a parancsot, jobbra-balra helyezkedett és a végén felvette az ostort, lesózott egy The Minstrelnek és elszállt a vezető lótól. Vincent nem látott a méregtől. Magára zárta az irodáját, nem volt hajlandó Lesterrel beszélni és megtiltotta, hogy munkában lovagoljon. Két hét múlva kissé megenyhült, és újra megengedte a sztárnak, hogy nála tréningezzen. Hat kétévest bízott rá, hogy trappoljon velük az udvarban. Ezt természetesen Lester nem vette jó néven. A 2000 Guineas-ben egyébként harmadik lett The Minstrel.
Ezzel jár, ha két zseni egy helyen dolgozik. A versenynapokon azonban soha nem volt összetűzés közöttük, minden óramű pontossággal működött. A következő siker az 1972-es Derby volt, amelyet Robertóval nyertek. Roberto nagyon nehéz lovaglás volt, ha más ül nyergében nem tudta volna elhódítani Kék Szalagot. Ez volt az oka, hogy abban az évben első alkalommal futott International Stakes-ben nem őt választotta Piggott, hanem a Derby második helyezettjét a később Arc de Triomph-ot nyerő Rheingoldot. Robertóra a panamai Brauilo Berezát szerződtette O’Brien. A zsoké akkor lovagolt életében először Angliában. Végeredmény az lett, hogy Roberto hatalmas stílusban, három hosszal verte Brigadier Gerardot, akinek tizennyolc futásából ez volt az egyetlen veresége (és egyben tizenhatodik startja). Lester a vert mezőnyben végzett. Lám, a zsenik is tévedhetnek olykor-olykor.

Ismét The Minstrelt hozzuk példának, aki úgy nyerte az 1977-es Derbyt, hogy O’Brien vattával betömte az ideges sárga mén fülét a futam előtt. Természetesen ismét szükség volt Lester erős kezére, mert a ló csupán rövid fejhosszal volt a Hot Grove és Willie Carson alkotta duó előtt. Harmadik Blushing Groom lett Henri Samanival. Micsoda nevek! Szintén ebben az évben történt Alleged sikere az Arc-on, és ugyanez a következő évben is megismétlődött.

Mindemellett egyéb sikerek is voltak természetesen: Artaius, Solinus, Thatch, Saritamer, Try My Best, Boucher, Jaazeiro, Godswalk és Thatching az O’Brien istálló hírét erősítették szerte a világon. A mester idomított, Lester lovagolt, a fogadók pedig folyamatosan nyertek.

1981-ben a nyughatatlan zsoké leszerződött Henry Cecilhez. Habár voltak még közös sikerek O’Briennel, lezárult egy korszak. Hamarosan Piggott pályafutása is véget ért. Egy időre legalábbis.

Öt év kihagyás után, 1990-ben ismét kiváltotta a licenszet és négy O’Brien lóra ült fel a The Curragh-ban. Mind a néggyel nyert. Ismét együtt volt a legyőzhetetlen páros, pont úgy, mint a régi, szép időkben.

Tizenkét nappal visszatérése után Piggott a Belmont Parkban lovagolta O’Brien Royal Academy-jét a Breeders’ Cup mérföldes versenyében, a Mile-on. Volt aznap valami a levegőben. Dayjur megugrotta azt a bizonyos árnyékot lovasa kezében, Go For Wand végzetes balesetet szenvedett a Distaffban. Mindenkinek szüksége volt rá, hogy a nevezetes míting ne hagyjon nyomasztó emlékeket a nézőkben. Ekkor lépett színre Piggott és egy hollywoodi mogul sem akarhat ennél szebb történtet. O’Brien influenzától szenvedett és Írországból tudta csak figyelemmel kísérni az eseményeket. Lester régi önmaga volt, hatalmas lendülettel és biztos kézzel lovagolt, úgy küzdött, mint egy oroszlán és orrhosszal megnyerte a futamot. Kevés győzelmet ünnepeltek ekkora lelkesedéssel a lóversenyzés világában, mint ezt. Mindenkit elragadtak az érzelmek. Jellemző Piggott-ra, hogy ő csak ennyit mondott: Hihetetlen volt. Mindenkinek nagyon sokat jelentett. Talán ez volt élete leghosszabb kommentje egy győzelem után.

A páros a következő három esztendőben is sikeres maradt, és ismét a daliás időket idézte College Chapel 1993-as győzelme a Cork and Orrery Stakes-ben az ascoti mítingen. Ez volt utolsó közös győzelmük. Mintha megérezte volna az idomár, maga vezette be lovát a verseny után a győztesek körébe. Ezt legutoljára Nijinskyvel tette meg a King George után. Tréner és lovas elégedetten mosolyogtak, a közönség tombolt és felállva tapsolt. Ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt megtehették. Tizennyolc hónappal később mindkét férfi visszavonult.

Idomár: Vincent O’Brien, zsoké: Lester Piggott. E szavak jelentették a garanciát a sikerre oly sok esztendőn át. A két virtuóz klasszis együttműködése milliók csodálatát vívta ki és örökre kitörölhetetlen fejezetet írt a lóversenyzés történelemkönyvének lapjaira. Nijinsky példáján is láthatjuk, alaposan feladták a leckét a jövő nemzedékeinek, hiszen azóta sem lónak, sem idomárnak, sem lovasnak nem sikerült ilyen magasságokba emelkedni.

A Derby, amely után Vincent O’Brien szóhoz sem jutott
1984-ben O’Brien a remek El Gran Senorral megnyerte a 2000 Guineas-t és az Epsom Derby kimagasló favoritja volt. A mént 80 millió dollárra becsülték abban az időben, és már mindenki azon törte a fejét, mennyi fedezési díjat kérhetnek érte, miután ménesbe vonul. Ne felejtsük el, abban az időben irreálisan magas díjakat szabtak a tenyésztők, repkedtek a hét- és nyolc számjegyű összegek. Sajnos azonban a verseny nem a legjobban alakult Vincent lova számára. A modern idők egyik legizgalmasabb derbyjében Pat Eddery kezében a pej mén derekas versenyt futott, de a kőkemény Secretto és ír lovasa, Crissy Roche az utolsó métereken erősebbnek bizonyult. Rövid fejhossz volt a különbség. A trófea azonban így is a családban maradt, hiszen a győztest Vince fia, David idomította. O’Brien nem tudta, örüljön-e fia sikerének, vagy bosszankodjon saját veresége miatt. Ott állt Epsom szent gyepén Robert Sangsterrel, El Gran Senor tulajdonosával és néhány barátjával, amikor Lester Piggott ellovagolt mellette Alphabatim hátán, aki a verseny másodfavoritja és végül ötödik helyezettje lett. A zsoké megállította lovát, lenyergelte és a csak ennyit kérdezett a trénertől rezzenéstelen arccal: Nem hiányzom? Ezután anélkül, hogy lovára vagy akárki másra pillantott volna elindult visszamázsálni. O’Brien egy szót sem tudott szólni.

Öt mérföldkő:
1968 – Sir Ivor heroikus küzdelme és győzelme
1972 – Piggott fantasztikus lovaglása Robertón a Derbyben
1978 – Alleged második győzelme a Prix de l’Arc de Triomph-ban
1990 – Royal Academy emlékezetes győzelme a Breeders’ Cup Mile-ban
1993 – Cork and Orrery Stakes, harmincöt esztendővel az első ascoti siker után eljön az utolsó is
Életrajzi adatok:
Michael Vincent O’Brien, született: 1917. április 9., elhunyt: 2009. június 1.
Lester Keith Piggott, született 1935. november 5.
Együtt töltött évek: 1958. 1966 – 1980, 1990 – 1994.

Piggot O’Brienről:
Vincent volt az én időm legmeghatározóbb trénere. Úgy is mondhatnám, kivételes ember volt. Neki köszönhetem életem legszebb élményét, ami a Belmont Parkban történt.
(A tréner életrajzából vett idézet.)

O’Brien Piggott-ról:
Lester Ballydoyle kincse volt, egy rendkívül becsvágyó zseni. Ő volt generációjának legjobb zsokéja. De az is lehet, hogy minden idők legjobb zsokéja. (A zsoké életrajzából vett idézet.)

A történet így folytatódott:
Vincent O’Brien 1994 októberében másik fiának, Charles-nak adta lotját, aki ma Baronrath-ban trenírozott, az ír Kildare grófságban. Utolsó éveit Ausztráliában és Írországban töltötte felváltva, kilencvenkét esztendősen hunyt el. Piggott szinte ugyanabban pillanatban vonult nyugállományba, mint O’Brien. Fia, Jamie viszi tovább a stafétát.