Pénteken országos Kincsem konferenciát rendeztek Gödön annak alkalmából, hogy a verhetetlen csodakanca, Kincsem éppen 150 évvel ezelőtt érkezett a városba. A jubileumi esemény méltó módon tisztelgett a magyar lóversenysport legnagyobb legendája előtt, aki veretlenül, 54 győzelemmel írta be magát a sporttörténelembe.
A szakmai rendezvényen több mint egy tucat előadás hangzott el neves szakértők, helytörténészek és a Kincsem-emlékhelyek képviselőinek tolmácsolásában, amelyek a csodakanca pályafutásának történelmi és kulturális jelentőségét mutatták be. A konferencia nem csak tudományos fórumként szolgált, hanem az emlékezés és a hagyományőrzés kiemelt alkalma is volt.
Az eseményen a Kincsem Park képviseletében Szotyori Nagy Ádám a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója, Száraz György, a Magyar Lovaregylet elnöke, valamint Hesp József, Hesp Róbert ükunokája is felszólalt. Beszédeikben hangsúlyozták Kincsem sporttörténeti örökségének jelentőségét, valamint azt, hogy a magyar lóversenysport múltja és jövője szorosan összekapcsolódik ezzel a kivételes hagyatékkal. Szotyori Nagy Ádám ezen felül Kincsem és Goodwood szoros kapcsolatáról is beszélt röviden.
A konferencia a történelmi áttekintés mellett számos ünnepélyes eseménynek is helyet adott. Felavatták a Kisbér és Tápiószentmárton közöket, megkoszorúzták Kincsem szobrát és legendás trénere, Hesp Róbert portrédomborművét. A Pesti úti temetőben szimbolikusan újratemették Hesp Róbertet, és felavatták a tréner és Kincsem páratlan pályafutásának emléket állító új emlékművet is.
Az eseményt egy meghitt, hálaadó orgonakoncert zárta, amely méltó lezárása volt a magyar lóversenysport egyik legfontosabb jubileumi eseményének.
Angyal Andor – God save the Queen: A fordulóstartos versenyekben mindig megbízhatóbb, így ezt megpróbáljuk kamatoztatni ebben a kiemelt versenyben is. A tréningekben semmit sem változtattunk nála, mivel ott egyre szívesebben és jó kedvvel dolgozik. Azt várom tőle, hogy szombaton kihozza a maximumot magából, és akkor meglátjuk, hogy hol tart az évjáratában a kancák között.
Kolozsi László – Grace Kelly: Munkában tartja formáját, illetve a fordulóstart is kedvez neki, hiszen májusban a Ferge László Emlékversenyben sikerült ezüstérmet szereznie ezzel a típusú indítással. Az idősebbeket nehéz lesz megszorongatni, de reménykedem egy dobogós helyezés elérésében.
Balogh Bernadett – Gina Fling: Van benne két jó futás, de a térhátrányból indulók közül vannak erős ellenfelek, ezzel együtt eredményes futást várunk tőle.
Fazekas Imre – Ginevra, Baria TRGF Risaia: Ginevra legutóbb hibával versenyzett. Hosszú kondíció munkákkal készült erre a versenyre. Bízom benne, hogy kezd megkomolyodni, képessége alapján döntőbe várom. Baria TRGF Risaia jó képességű olasz kanca, biztos ügető, de a finisre eddig mindig elfáradt. Jó beosztással esetleg elcsíphet egy pénzes helyezést.
Juhász Balázs – Fendi: Váltakozó formákat futkos, azonban, ha jobb napot fog ki, akkor egy dobogós helyezést érhet el.
Veljko Mazsity – Daytona Spav: Múlt héten ismét topformát igazolt, amely nagy mértékben befolyásolta az indulás mellett való döntésünket. A héten csak a frissen tartás volt a célunk, eredményes szereplést várunk tőle.
Csordás Emil – Anybody: A hűség mintaképe, aki hosszú évek óta minden lépésével bearanyozza napjainkat. Reméljük most is hűen fogja adni tudását és megbízhatóságát. Bármilyen helyezést ér el, mi azzal teljes mértékben elégedettek leszünk.
Juhász Balázs – Acélos Fiú: Utolsó futása nem az elvárásaimnak megfelelően sikerült, mint később kiderült kisebb betegség hátráltatta akkor. Nem készültünk külön erre a versenyre, de bízunk egy kisebb pénzdíjas helyezés elérésében.
Veljko Mazsity – Bonaparte Boss: Klasszisom számára szinte már csak ezek a kiemelt versenyek maradtak, ahol indulni tud. Rendre jól teljesít, mindig a legjobb tudását adja. Eredményes szereplését várom most is, amely remélem egy dobogós helyezés lehet majd.
Goran Zolnaji – El Diablo: Minden versenyében a maximális teljesítményt nyújtja, azonban most nehéz feladat előtt állunk. Erős a mezőny, de bízom benne, hogy most is egy pénzdíjas helyezést fogunk tudni elérni.
Balogh Bernadett – Eternity Bar, Enjoy: Eternity Bar új kézben indul a tulajdonos döntésére. A két heat szerintem megterhelő lesz a kanca számára, de jó futásában bízunk. Enjoy fantasztikus formában van, győzelmet várunk tőle.
Csordás Emil – Friday Night: Legutóbbi versenyében rosszul választottam taktikát, ezért nagyon elfáradt a verseny végére. Szombaton ugyanazon a napon kétszer is lehetőségünk lesz javítani, azonban a mezőny rendkívül erős.
A Kincsem Díj napját minden évben nagy érdeklődés övezi, hiszen nemcsak a főfutam, de a kiemelt versenyek is komoly izgalmakat tartogatnak a lóversenyrajongók számára. Idén sem volt ez másként: a Tattersalls-Overdose Díj (HUN-G2) előzetes várakozások szerint a külföldi favoritok terepe lett volna, ám a gyepen más forgatókönyv íródott. Az 1000 méteres összecsapást hatalmas ováció kísérte, hiszen a közönség hazai győzelmet ünnepelhetett a befutóban.
Az út azonban nem itt kezdődött. A győztes, Carlos Ray (IRE) története egészen Írországig nyúlik vissza, ahol yearlingként került kalapács alá a 2021-es Goffs Ireland Autumn Yearling Sale-en: a 665-ös lot számú Sioux Nation (USA) ivadék 9000 euróért cserélt gazdát az árverési ringben. A telivér tulajdonjoga a Church View Stables-től Sztankov Norberthez került. Az új szerzemény hamar beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen kétévesen négy futásából hármat megnyert, köztük a Blaskovich Ernő Emlékversenyt (Elit kat.) és a korosztály egyik legfontosabb megmérettetését, a Szent László Díjat (HUN-G2). Noha évzáró versenyében lemaradt a pénzdíjas helyezésekről, ezt a „malőrt” azóta nem ismételte meg.
Molnár Gyöngyi idomítottja 2023-as szezonjában hat versenyéből háromszor aranyéremmel tért haza, miközben stabilan az élmezőnyben maradt: második lett a Nemzeti Díjban (HUN-G2), harmadik a Kozma Ferenc Emlékversenyben (HUN-G2), és szintén harmadik helyen végzett a Tattersalls-Overdose Díjban (HUN-G2). A 2024-es idényt ugyan teljes egészében kihagyta, de 2025-ös visszatérése várakozáson felül sikeredett, három startjából kettőt győzelemmel zárt. Másodjára nyerte a Kozma Ferenc Emlékversenyt (HUN-G2), majd a Tattersalls-Overdose Díjban (HUN-G2) nemcsak hazai riválisait, hanem a külföldi klasszisokat is térdre kényszerítette: magabiztos, másfél hosszas győzelmet aratott Jaroslav Línekkel a nyergében. A második helyet a cseh vendég, Capitano (FR) szerezte a fiatal Matyas Lukaval, a dobogó alsó foka pedig a Maronka Gábor tréningjébe került, megbízható Cunaminak (IRE) jutott, Salvatore Sulassal.
A versenyt megelőzően Molnár Gyöngyi úgy nyilatkozott, hogy bízik Carlos Ray képességeiben, különösen azért, mert utolsó futását győzelemmel abszolválta. Ugyanakkor aggódott a mén teherbíró képessége és a mély gyep miatt. A cél a dobogó valamely foka volt, az ír import teljesítménye azonban így is könnyeket csalt a fiatal trénerhölgy szemébe.
A ló genetikai öröksége már korán komoly képességet sejtetett, hiszen Carlos Ray családjában számos kiváló, rövidtávon sikeres felmenő található. Apja, Sioux Nation (USA) igazi sprintkirály volt. Aidan Patrick O’Brien idomítottja Gr.1, Gr.2 és Gr.3 szinten is bizonyította képességét, királykategóriás futamait ~1000-1200 méteren (5-6 furlongs) nyerte. Hazai vonatkozásban Carlos Ray mellett a 102. Magyar Derby nyerőjét, Gézát (IRE) is neki köszönhetjük. A Coolmore-os fedezőmén apja, Scat Daddy (USA) sokoldalú versenyló volt, a legnehezebb versenyekben spinterként és milerként is megállta helyét. Leszármazottai között van a Gr.1 besorolású King’s Stands Stakes nyerő Lady Aurelia (USA), a szürke tornádó Caravaggio (USA) és a triple crown nyerő Justify (USA) is. A Sioux Nation-Scat Daddy ménvonalból származó utódokra nagy számban jellemző, hogy a kissé keményebb, gyorsabb futófelületet részesítik előnyben a mély talajú pályákkal szemben.
Anyai oldalon szintén erősen képviseltetik magukat a gyorsaságot sugalló lovak: a pedigrében sokszor feltűnik Nearco (ITY) fiának, Nearctic-nak (CAN) neve. A gyorsaságot, sprintképességet meghatározó „speed gén”, azaz a miosztatin (MSTN) gén C-alléljának – amely a sprinter alkatért, és sprinter típusú izomzatért felelős allél – európai elterjedésében mind Nearco, mind a fia, Nearctic szerepet játszott. Nearctic a kanadai tenyésztésből Európába fián, Northern Dancer-en (CAN) keresztül került vissza és „együtt” széles körben terjesztették a MSTN C-allélt a populációban. A miosztatin gén homozigóta CC genotípusa az izomrost-összetétel kialakulásakor a gyors összehúzódású, glikolítikus IIX (korábban IIB-nek, vagy fehér izomrostnak nevezett) rostok arányának növekedését eredményezi. Ezek a rostok alacsony oxidatív kapacitásúak, de rendkívül gyors kontrakcióra képesek, ami a rövidtávú, robbanékony teljesítményt támogatja. Ennek következtében a CC genotípusú egyedek kifejezetten a sprintversenyek során érnek el kiemelkedő eredményeket.
Anyai ágon említésre méltó még The Tetrarch (IRE) neve, aki gyorsaságáról és robbanékonyságáról volt híres és akit a National Horseracing Museum a 20. század egyik legkiemelkedőbb kétéves sprintereként jellemez (“just about the best 2-year-old filly seen in the 20th Century”). Ezen kívül ott van Mumtaz Mahal (GB), az angol galoppsport legendája, akit minden idők leggyorsabb kétéves kancájaként tartanak számon, és akit az utókor “The Flying Filly”-ként ismer. A származáselemzéskor többször feltűnik a „designated Reine-de-Course mare” megnevezés is az ősöknél (pl.: Flower Bowl (USA), Serenissima (GB), Mah Mahal (GB), Boudoir (GB, „double copy mare”!), Flower Bed (USA)..stb), amely kifejezés azt jelenti, hogy az adott kancát a szakértők kiemelkedő genetikai értékű tenyészanyagként ismernek el. Ezen állatok jellemzője, hogy nagy biztonsággal örökítik a sprinter és miler képességeket.
A fenti vérvonalak, kancacsaládok és felmenők robbanékonyságot és gyorsaságot örökítettek tovább, ami különösen az 1000–1200 méteres távokon mutatkozik meg Carlos Ray esetében és a Molnár Gyöngyi által előnyben részesített gyors talajon érvényesül a legjobban.
A versenyt követően Carlos Ray múltjáról, jelenéről és jövőjéről Molnár Gyöngyit kérdeztük:
A 2024-es szezon kihagyása mögött milyen okok álltak? Hogyan készült fel Carlos Ray a visszatérésre? Változtatott-e valamin a tréningprogramban az előző év tapasztalatai alapján?
A 2023 év végén Carlos egy kisebb lábsérülést szenvedett. A teljes rehabilitáció érdekében egy teljes évnyi pihenő mellett döntöttünk, ami azt jelenti, hogy ezalatt a ló csak a karámban töltötte idejét. A kihagyást követően 8 hónapos alapozó munkát kapott. Eközben látszott, hogy szinte magától újra versenylóvá formálódott. A tréningprogramom folyamatosan változik, általában látszik a lovon mire van szüksége, mindig az igényükhöz igazodom.
Hogyan értékeli Carlos Ray teljesítményét a Tattersalls-Overdose Díj kapcsán? Volt-e olyan pillanat, amikor aggódott futam közben, vagy úgy érezte, hogy minden a terv szerint alakul?
A Tattersalls-Overdose Díj győzelem mindkettőnk eddigi legnagyobb sikere. Óriási boldogság volt, hogy a ló visszatért a pályára, ráadásul jobb formában, mint valaha! A starttól a célig végig aggódom a futamokat, számomra a megnyugvást csak a cél utáni méterek hozzák el, hiszen akkor lesz biztos az eredmény. Carlos versenyében az utolsó 200 méteren már láttam, hogy nem tudnak átszaladni rajta, akkor egy kicsit fellélegeztem, örülni viszont már csak a cél után mertünk.
Mit jelentett Önnek személyesen ez a győzelem, tekintettel arra, hogy hazai idomítású ló nyert a nemzetközi mezőnyben?
Nagyszerű érzés volt, hogy értünk szólhatott a Himnusz. A régió legjobb lovai ellen öröm volt versenyezni, de még jobb nyerni!
Mik a további tervek az idei szezonra? Hogyan látja a ló fejlődését a következő szezonban, milyen célokat tűztek ki számára?
Carlos idén már nem fut többet, szeretnénk vigyázni az egészségére, hogy jövőre újra, legalább ilyen formában folytathassa a pályafutását. 2026-ban, terveink szerint a nagy sprintversenyek biztos résztvevője lesz. Gondolkozunk külföldi megmérettetésben is, de még nem tudjuk mit hoz a jövő. A következő évben még várok minimális javulást a lótól, de ha ugyanezzel a formával tér vissza akkor is teljesen elégedett leszek.
Carlos igen jófejű ló, az alapozó munkák kezdetén a lányom is ellovagolja. Amint javul a kondíciója, Kovács Levente lesz az állandó társa, de mire top formába kerül még a megbízható lovasának is feladja a leckét, annyira szeret dolgozni.
Tudna mesélni egy aranyos vagy emlékezetes történetet a telivérrel kapcsolatban? Hogyan viselkedik versenypályán kívül – van valami, ami megmosolyogtatja a csapatot?
A legaranyosabb történet az idei első versenye volt, amikor legjobb barátjával és tréningtársával Government Call-lal (IRE) futhatott, aki a hétköznapokban is bokszszomszédja. Annyira ragaszkodtak egymáshoz, hogy még patkolni is együtt kellett őket. Szilárd meggyőződésem, hogy ebben a versenyben a kis barátját nem akarta otthagyni (Carlos Ray V., Government Call VII. helyen végzett – szerk.)
A szeptember 20-án megrendezett Szeptemberi Trófea és Kölyök Derby Elődöntő elnevezésű versenynapon összesen nyolc futamban álltak starthoz az agarak. Az első három sprint-, a többi 480 méteres távú verseny volt.
1.futam – Szeptemberi Trófea S2/S3
A nap első versenyét egy nagyon izgalmas küzdelmet követően a futam legfiatalabb – Harvey – és legidősebb – Tornádó – agara között, végül a második versenyes Harvey nyerte meg, aki első versenyét is már a dobogó legfelső fokán zárta, ráadásul ezúttal egy kategóriával feljebb is ugrott, hiszen befutási ideje 17.12 (S1) lett.
Befutási sorrend: Harvey (1) – Tornádó (6) – Veyron (3)
Szívből gratulálunk tulajdonosának Ripszkiné Sárffy Juditnak és trénerének, Ripszki Tamásnak!
2. futam – Szeptemberi Trófea S1/S2
A második sprint futamban nagyon együtt volt a mezőny a verseny alatt, azon belül is Storm és Veszti óriási csatát vívtak szorosan egymás mellett, melynek az eredményét csak a célfotó tudta megmondani: Storm 0.01 század másodperccel és egy fél fejjel hamarabb ért célba, így övé lett a győzelem és a jól megérdemelt elismerés. Befutási ideje: 17.00 (S1)
Befutási sorrend: Storm (3) – Veszti (4) – Gallardo (6)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Pálfi Ferencnek!
3. futam – Szeptemberi Trófea S0/S1
Az utolsó rövid távú futam nagy meglepetéssel zárult, hiszen az ezt megelőző két versenynapon szintén egy futamba került Pearl-Kin-Tamo Blade hármasból két ötödik helyezés után Tamo Blade ezúttal mindkét favoritot (Pearl és Kin) maga mögött hagyta, és a nap messze legjobb sprint idejével idén először végre ő is a dobogóra állhatott. Befutási ideje? 16.70 (S0)
Szívből gratulálunk tulajdonosának Gálik Istvánnak és trénerének, Racsek Károlynak!
A versenyeket a két 480 méteres Kölyök Derby Elődöntő futammal folytattuk, ahol 5-5 agár állt starthoz mindkét futamban.
Az elsőben Káyaa, Arizona, Takko, Niko és Nessi mérték össze gyorsaságukat. Nessi az első egyenes végére az élre tört és onnantól már csak egyre növelte a fölényét, mely egy magabiztos győzelemhez vezetett. Befutási ideje: 29.02 (AA0)
Befutási és egyben továbbjutási sorrend a döntőbe: Nessi (6) – Arizona (2) – Káyaa (1)
Szívből gratulálunk Nessi tulajdonosának és trénerének, Erdei Lászlónak és Horváth Alexandrának!
A második elődöntőben Washington, Missouri, Gypsy, Nina és Lupin álltak starthoz. Ebben a futamban is gyakorlatilag ugyan az történt, mint az előzőben, hogy a 6-os mezben futó agár – Lupin – a kanyar előtt már átvette a vezetést és egyre jobban növelve fölényét meg is szerezte első győzelmét. Befutási ideje: 28.78 (AA0)
Befutási és egyben továbbjutási sorrend a döntőbe: Lupin (6) – Nina (4) – Missouri (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának Baranyai Ádámnak és trénerének, Tenczel Gábornak!
A kölyköket követően a napot 480 méteres kategória versenyekkel folytattuk.
6. futam – Szeptemberi Trófea A1/A2
A futam első felében Aventador tört az élre és bár folyamatosan támadta őt a futam másik rangidős agara Lucy, Aventador tartani tudta a pozícióját a verseny végéig, mellyel idei nyolc versenyéből harmadik alkalommal ismét ő állhatott fel a dobogóra a győztes takaróért. Befutási ideje: 29.58 (A0)
Befutási sorrend: Aventador (5) – Lucy (4) – Kenndy (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Szajka Kálmánnak!
7. futam – Szeptemberi Trófea A0
A nyílt osztályosok első futamában Slippy volt az, aki métereken belül az élre tört, és ahogy a kommentátor mondta: “mintha más kategóriát képviselne, mint a többiek” óriási fölénnyel futotta végig a távot és nyerte meg idei második versenyét. Befutási ideje: 29.03 (AA0)
Befutási sorrend: Slippy (3) – Kenni (1) – Kloe (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Papa Adriannak!
8. futam – Szeptemberi Trófea AA0/A0
A nap utolsó futama is meglepetéssel zárult, hiszen az ötszörös sorozatnyerő Ella fantasztikus szériáját megtörte Bucko, aki az első kanyartól kezdve átvette a vezetést és tartani is tudta pozícióját a mezőny élén egészen a célvonalig, mellyel zsinórban másodszor dobogóra állhatott, ráadásul a nap messze legjobb győztes idejével; 28.47 (AA0) -tel.
Befutási sorrend: Bucko (4) – Orlando (5) – Ella (2)
Szívből gratulálunk tulajdonosának és trénerének, Novák Jánosnak és Novák Krisztiánnak!
Jövő héten szombaton, azaz október 4-én folytatjuk a Kölyök Derby Döntővel és az Őszi Nagydíj kategória futamaival!
Gróf Károlyi Gyula Emlékverseny Sunshine Glory (IRE) Zsoké: Suták Csenge Idomár: Jozef Roszival Istálló: Kolozsi Ranch Gratulálunk!Gróf Széchenyi István Emlékverseny Mammasita (IRE) Zsoké: Ördög Alen Idomár: Csontos Pál Istálló: Sztankov Racing II. Gratulálunk!
Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A sütik útján végzett adatkezelés részleteit a Kincsem Nemzeti Kft. adatkezelési szabályzata és adatkezelési tájékoztatója tartalmazza. Megértettem az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, elfogadom a sütik használatát.